Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1913 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1913-11-26 / 48. szám
о KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. november 26. A vasúiért. ügy látszik, a halas-kecskeméti vasútnak is az lesz a sorsa, a mi a majsainak jutott: csak hosszú évek után valósul meg, daczára annak, hogy a községek, amelyek el vannak zárva a világtól, amelyekre nézve a vasút életkérdés, mindent elkövetnek, hogy minél hamarabb létesüljön. Most — mint lapunk más helyén olvasható is — Bocsa község mozgolódik. Elkövet mindent, hogy legyen vasuta, megmozgat füt-fát, hogy a vasúti ügy el ne aludjon. A szegény községnek sok oka van az aggodalomra. Tudja, hogy a mostani közgazdasági viszonyok mily mostohák, mily nehezen jutnak a városok pénzhez. Már pedig hiába az ő áldozat- készsége, ha Halas és Kecskemét nem adhatják meg a kellő támogatást. Jelenleg pedig úgy állnak a do!gok. hogy bizony nagy megerőltetésébe kerülne mindkét városnak a hozzájárulás leszur- kolása. A szegény község igy továbbra is marad a régi, siralmas állapotában, marad vasút nélkül, mert ami az ő létérdeke, az nem mondható a két városénak. Halas és Kecskemét ráér. Legfeljebb kereskedelmünk fellendülése később következik be, legfeljebb egyes határrészletünket közelíthetjük meg nehezen. Minden reményüket a közgazdasági viszonyok javulásába helyezték a községek. Szeretnők, ha az nem lenne hiú remény, szeretnők, ha a viszonyok hama- ros jóra fordulta által ismét komolyan foglalkozhatna városunk és Kecskemét a vasút kérdésével, s ezáltal egy szebb, jobb jövő virradhatna a környékbeli községekre. A képviselőház hétfőn ülést tartott, amelyen a sajtótörvényt tárgyalták. * Egyes körökben elterjedt, hogy a Házban a közeljövőben délután négytől este tiz óráig tartanak ülést. Ez azonban megerősítve nincsen, s kombinációnál egyébnek nem tekinthető. Az ülések ezután is délelőtt lesznek, s a mostani nyolcz órás üléseket is, ha végeztek a sajtótörvénnyel, leveszik a napirendről. A megye. Gyűlés. Megyénk törvényhatósági bizottsága f. hó 24 én, héttőn délelőtt gyűlést tartott, amelyen Báday Gedeon elnökölt. E gyűlésen többek között előterjesztették a f. hó 11-én Halason lefolyt megyebizottsági tagválasztás eredményét és több kisebb ügyet intéztek el. HÍREK. A halas—kecskeméti vasút és Bocsa. Bocsa község arról értesítette Kecskemét várost, hogy a kecskémét— halasi vasút építési költségeihez a község képviselőtestülete hozzájárult és ezt a hozzájárulást a közigazgatási bizottság is helybenhagyta. A csavargók és egyebek. A főispán leiratban hivta fel a rendőrkapitányság figyelmét a csavargó törvényre, s utasítást adott, hogy hatáskörükben számontartsák a területükön lakókat abból a szempontból, hogy van-e rendes kereset forrásuk; szigorú ellenőrzéssel akadályozzák meg, hogy kétes és megbízhatatlan elemek kerüljenek hatóságuk területére, a csavargókat és munkakerülós gyanúja alatt állókat pedig igazolásra és rendes foglalkozás bizonyítására hívja fel. Törvény előtt. A kalocsai kir. törvényszék Sólya Sándor 33 éves halasi napszámost 2 heti elzárásra és 60 kor. pénzbüntetésre Ítélte azért, mert Buckó Erzsébetet agyonütéssel fenyegette. — Rabi József 26 éves prónayfalvai lakos az apját megverte. Három heti fogházat húztak reá Kalocsán. Az adófizetők figyelmébe! A róm. kath. egyháztanács felhívja mindazon lakosokat, kik egyházi adójukat még nem fizették be, hogy ebbeli kötelességüknek annál is inkább tegyenek eleget, mert az intők kibo- csáj fásával és a végrehajtási eljárás által újabb költségekkel lesznek terhelve. Idegenben. Bácz Imre 22 éves halasi hentes és mészáros-segéd Makón a vágóhídon botrányt okozott. Az ottani rendőrkapitányság ezért 10 korona pénz- büntetésre átváltoztatható egy napi elzárásra Ítélte. Vadászati kihágás miatt a félegyházai főszolgabiróság 30 kor. pénzbüntetésre Ítélte Rokolya István 31 éves halasi lakost. Ha nevezett nem fizet, két napig ül. Járásbirósági hírek. Daci Mihályné sz. Horváth Zsuzsánna (27 éves, szabó neje) lakótársát becsületében megsértette. A helybeli járásbíróság ezért 6 napi fogházra átváltoztatható 50 kor. pénzbüntetésre Ítélte. — Lopás vétségéért Balázs Andrásné sz. Fekete Erzsébet 24 éves halasi lakos húsz napi fogház- büntetést kapott. — Cziukóczi Rafael 23 éves majsai lakost a halasi járásbíróság lopás vétségében mondotta ki bűnösnek és két napi fogházra ítélte. Drága volt a pálinka. Takács Sándor 19 éves halasi lakos Körösi Mihály szintén halasi lakos lakásának külső konyha ajtaját felfe- szitette, s a belső ajtó betörése után behatolt a konyhába, ahonnan egy üveg pálinkát és egy kulcsot ellopott. Tettéért a kalocsai törvényszék vonta felelősségre, mely egy hónapi fogházra ítélte. A Magyar Gazda szövetség nagy gyűlését a jövő évben junius 17-én Temesváron tartja. Mi történt a környéken? Földrengés Kecskeméten. Kecskeméten vasárnap délben 12 óra 6 perczkor erős moraj kíséretében gyönge földrengés volt érezhető Kiirtotta a családját. Szabadkán Gróf Ignácz 45 éves asztalossegéd konyhakéssel feleségére támadt és mellbeszurta, 14 éves mostohaleányának pedig tüdejét szúrta át. Mindketten haldokolnak. Gróf azután önmagán ejtett súlyos sérüléseket. Gróf ittas, dologkerülő ember volt és családját már többször ki akarta irtani. Gyilkos legények. Meggyilkolták Horgoson Radics Mihály legényt Csőre Antal és Lépár István legények. A két gyilkost a csendőrsóg átszállította a szegedi ügyészség fogházába. A fogyasztási adót Fólegyháza 83000 koronáért váltotta meg a kincstártól. Biröválasztás. Bócsán Bírónak Font Imre birtokost választották meg Tolvaj iskolás fiuk. Kiskőrösön Vajda Sándor kereskedését Raffai András és Németh János iskolásgyermekek álkulcsai felnyitották, s onnan 400 korona értékű árut elvittek. Rajtavesztett. a Majsa melletti Pálos pusztán elfogták Dudás Mihály dohány- csempészt. Honvédtüzérség, vonul be állandó tartózkodásra márczius 1-én Szegedre TirvÉijffeezés. Após és VŐ. Még január 16-án történt Majsán, hogy Vadkerti Tóth István egy sütő lapát miatt összeveszett vejével, Barnik Ferencczel. Az após hirtelen haragjában elővette pisztolyát, s azzal vejét fején meglőtte, sőt egy fagereblyóvel többször meg is ütötte. Vádlottat a f. hó 20-án megtartott kalocsai tárgyaláson súlyos testi sértés vétségében mondották ki bűnösnek, s ezért 2 heti fogházra ítélték. Vén tolvaj. A szabadkai törvényszék Miskolczi Mihály 83 éves horgosi lakost, aki most 13-ad Ízben követett el lopást, hat hónapi börtönre itélre. Olcsó az ember élet. Folyton cziva- kodott Kosa Márton tömörkényi gazdálkodó unokaöcscsével: Kósa Józseffel. A sok czivakodásnak az lett a vége, hogy az öcscse agyonütötte nagybátyját A gyilkos fölött a szegedi törvényszék a napokban Ítélkezett s hat havi börtönre Ítélte. Fiatal bűnös. A kecskeméti törvényszék Korom Mária fiatal szanki leányt lopás és orgazdaságért javitó- nevelésre Ítélte. á beíyárvilátj maradványaiTóth Ferencz szeged-szatymazi szőlőjében a munkások ásás közben két csontvázat találtak egy méter mélységben. Az egyik csontváz guggoló, a másik fekvő helyzetben volt. A csontvázakat kiszedték és az esetet bejelentették a rendősrégen. Azt hiszik, hogy a csontmaradványok még a régi betyárvilágból valók. Színház. Jó játék, közepes házak. Ezeket mondhatjuk általánosságban a színi saison mult hetéről. A színészek tudásuk legjavát igyekeztek nyújtani, nagyobb számú közönséget azonban még sem tudtak vonzani. Hogy mi ennek az oka, azt keresni kívül esik ez ismertetésen, azt azonban megállapíthatjuk, hogy nem a játékosokban keresendő. A közönségben. Szerdán Fátyol Heddi jutalom- játékául a Kis gróf került színre jó előadásban. — Az a darab rövid meséje, hogy Agárdy gróf egy gazdag amerikai misst akar elvetetni fiával, s hogy az a szerelemre kedvet kapjon, elküldi utazni egy színésznővel. A megkóstolt szerelem tetszik a fiúnak ; egészen belehabarodik a színésznőbe s titokban el is veszi, így az apa trückje visszafelé sült el. 4 A fiatal párt és az apát a gazdag miss békiti össze, aki az apának nyújtja kezét. — A színésznő szerepében Fátyol Heddi aratott hosszas tapsokat. Kívüle mint mindig, ezáltal is remekelt Szálkái. Szép táncával, amelyet meg kellett ismételnie, kiváltotta a közönség tetszését Fekete Irén is. Az előadás sikeréhez kétségkívül hozzájárultak : Zilahy János, Brádi, Csanádi. Csütörtökön ismét a Mozikirály ment, az előzőnél jobb előadásban, a főszerepben Ernyei Auréljával, kinek játéka és éneke nagyon tetszett. A többieké szintén. Pénteken Deósy Jenő jutalom játéka volt. A Gül Bab át elevenítették fel. — Deésy játékát nem kell dicsérnünk, annak értékelését elvégezte a közönség akkor, amidőn értékes ajándékkal lepte meg. Szombaton egy újdonságot mutattak be, Földes: Halló czimü vigjáté- kát. A telefon, a modern kor e vívmánya Kiindulási pontja a vígjátéknak, azon keresztül csendül meg egy bájos női szájból . . . halló 1 A főszerepek Fekete Irén és Zilahy kezébe voltak letéve, — akik mint vártuk is tőlük — sikerre is juttatták a darabot. Deésy, Kondor játéka nagyszerű volt. Vasárnap a „Támlásszék 10.“-et láttuk. A darab a nézőtéren veszi kezdetét azzal, hogy két szereplő (Kőhalmi és Brádi) a nézőtéren összevész azon, hogy mindkettő a 10-es támlásszóket v magának vindikálja. Persze kitűnik, hogy egyiküké se volt a hely. A pofon azonban elcsattan, s ezzel a támlásszéknek a darabhoz való további erősebb vonatkozása megszűnik. — Kőhalmi nagyon jó volt Városi Vitusz szerepében; Deósy egy bárgyú fiút alakított groteszk komikummal. Nagyszerű alakítást nyújtott még : Ernyei Aurelia, Fátyol Heddi, Kondor. A többiről is csak jót mondhatunk. Hétfőn Ernyei Aurelia jutalomjáté- kául a Leányvásár került színre. A főszereplő kiváló játékot nyújtott. Kedden Farkas Pál nagy sikert aratott darabját a „Konvent biztost“ h adják.