Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-15 / 20. szám
1912. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. május 15. Politikai szemle. Alaposan megtanította Lukács László miniszterelnök az osztrákokat és azok első politikusát, úgy hogy azoknak jó időre elmegy a kedvük bel- ügyeinkbe avatkozni. Beszéde bizonyítja, hogy hivatva van kivezetni az országot e mindent megörlő malomkövek közül, eréllyel és okossággal, békeszeretettel és harezikészsóggel. Előadás a nép részére. A múlt vasárnap reggelén rózsaszínű falragaszok árasztották el a várost. A falragaszok egyszerű, igénytelen szavakkal tudtára adták a halasi lakosoknak, hogy a város képviselője, dr. Hegedűs Kálmán szívesen látja őket a városi színházban délelőtt 10 órakor megtartandó előadásra. Az egyszerű meghívón egy név diszlett, amelynek fénye már előre is bevilágította az ígérkező hasznos és tanulságos szórakozást. Ez a név: Fülöp Zsigmondi dr. Fülöp Zsigmond dr. a „Huszadik Század“ szerkesztőségének a beltagja, a Társadalomtudományi Társaság választmányi tagja, a Szabad Iskoláknak és Munkás tanfolyamoknak egyik vezére és lelke. Az egészen fiatal ember rövid pár évi működésével felküzdötte magát legjobbjaink közé, akik önzetlenül, becsületes meggyőződésük egész erejével, nagy tudásuknak fegyvertárával járják be az országot és keresetlen egyszerűséggel hirdetik a legsúlyosabb igazságokat, úgy hogy a legegyszerűbb ember is megérti őket. Klassikus példája volt ennek az az előadás, amelyet nevezett ifjú tudósunk mindannyiunk nagy gyönyörűségére tartott vasárnap délelőtt „Hogyan lett az ember“ czimen. Bevezető beszédet Hegedűs Kálmán képviselő mondott: Vázolta a kultúra nagy jelentőségét, úgy a nemzet életében, mint a nemzetek egymás közt való viszonyában .Megemlékezett arról is, hogy az elmúlt napokban egy nagyobb munkástelepet tett tanulmány tárgyává, £*hol megerősödött az a tapasztalata, hogy minden lelkiismeretlen izgatásnak legbiztosabb ellenszere az, hogy idejében kell gondoskodni arról, hogy a munkásság a kultúra minden áldásában részesüljön. Bemutatta Fülöp Zsigmond doktort, kit országos híréből Halas város apraja, nagyja eddig is ismert, s aki Halas város népét is ismeri, mert nem egyszer volt alkalma a vele folytatott beszélgetésből megtudni azt, hogy az a nép, mely Halas városát lakja, mennyire képes, és mennyire méltó arra, hogy a szellemi fejlődés legmagasabb fokára jusson. Ezért minden igyekezete a képviselőnek az, hogy Halas városának jövő nemzedékei számára a kultúra áldásai évszázadokra biztosítva legyenek. Örömmel konstatálja, hogy ez az igyekezete már eddig is sikerült. Képviselőnk annak a reményének adott kifejezést, hogy Fülöp Zsigmond dr. megjelenése rugót fog adni egy olyan intézmény létesítésének, amely a néppel állandóan foglalkozva szolgálatot tesz a tudományos eszmék terjesztésének. Fülöp Zsigmond dr. előadásának gondolat menete lényegében a következő volt: Előadó abból a tételből indul ki, hogy az ember az állatország egyik és pedig a legmagasabban fejlődött tagja. Ennek bizonyítására felsorolja az ember és az illatok szervezete közti megegyezéseket, különböző példákkal illusztrálja, hogy nemcsak a külső és belső boncztani szervezetre terjed ki ez a megegyezés, hanem a hasonló szervek működése is azonos. Erre mutatnak az emberi és állati közös betegségek, közös élősdiek, alkoholnak és más mérgeknek, fűszereknek hasonló hatásai. Felemlíti legújabb élettani bizonyítékot, a vér- szérum kísérleteket, melyek segítségével az állatok egymásközti rokonságát meg lehet állapítani. Az ember valószínű állati őse után kutatva, felsorolja azokat a bizonyító- kokat, amelyek amellett szólanak, hogy az ember valami majomszerű őslénytől származott, illetve valami ilyenből fejlődhetett ki lassú és fokozatos tökéletesedés utján. Kérdés, hogy mi indította meg ezt a fejlődést és hogyan ment az végbe. Erre nézve csak hozzávetőleges válasszal szolgálhat a természettudomány. Yalószinü, hogy a jégkorszak indította meg ezt fejlődést azáltal, hogy a létért való küzdelmet súlyosabbá, a megélhetést nehezebbé tette. Emiatt az a majom- szerű ősünk kénytelen volt a fákon való majom-életmóddal felhagyni, a a földön való járást és a ragadozó életmódot megszokni. Ez szükségessé, de egyszersmind lehetővé tette, hogy mind gyakrabban és intenzivebben alkalmazza a szellemi fegyvereit, képességeit, a furfangot, cseleket stb. Ezt a szellemi irányban való fejlődést természetesen más tényezők is elősegítették és gyorsították. Első sorban az e természetes kiválogatódás, hogy mindig inkább azok az egyének maradtak meg és hoztak létre utódokat, amelyek a többieknek szellemileg fölötte állottak. Persze ez az egész fejlődés nagyon hosszú ideig, talán több százezer évig tartott. A vége felé tanulta meg az ember az eszközök használatát és a kultúra további fejlődése tulajdonképen ennek a eszközhasználatnak folytonos tökéletesedése : az egyszerű nyers kőeszközöket felváltják a fém-eszközök, ezeket a szerszámok s végül a szerszámokból lesznek a gépek, ami már az utolsó 1 — 2 ezer esztendő termébe. Előadás után élénk vita indult meg, amelyben a következők vettek részt Bartek Lajos főgimn tanár, Gregus Gyula áll. elemi iskolai tanító, Hegedűs Kálmán stb. stb. Nagy József főgimn. tanár a vita végén a következő beszédet intézte Fülöp Zsigmond doktorhoz : Igen tisztelt Tanár Ur! Engedje meg, hogy végét szakítva az itt elhangzott felszólalásoknak, az egybe- gyült figyelmes közönség nevében hálás köszönetünket fejezzem ki Önnek azért a nemes szellemi élvezetért, amelyben bennünket ezzel a komoly gondolatokat ébresztő szép előadással részesített. Az Ön gyakorlott fogalmazásában ezek a súlyos eszmék köny- nyen érthetőkké váltak és már a felszólalásokból is látszik, hogy közönségünkben ezek lassan-lassan erjesztő kovásszá válnak s átjárva gondolkodásunkat, uj gondolatok csiráivá lesznek és ezzel Ön bizonyára eléggé meg lesz jutalmazva. Hiszen a kultúra munkása kívánhat-e egyéb jutalmat, mint hogy tanításai termékeny talajra hulljanak ? Ezt, úgy látszik, Ön el fogja érni. De ettől eltekintve én a mai előadásban egy uj és szebb jövő hajnalát látom. Szilárd meggyőződésem, hogy napról-napra többen lesznek a kultúrának ama fanatikusai, akik közé ön is bizonyosan büszkén számítja magát, akik megfogadva azt a bibliai intést hogy „elmenvén,tanítsátok meg minden népeket“, szerte járnak az országban és elviszik a tudomány igéit mindenüvé. Mert bizony a tudomány hatalom és ugyancsak a biblia mondja, hogy „elvész a nép, mely tudomány nélkül való.“ Tehát mikor önök a tudományt terjesztik, a nép megmentésén munkálkodnak. Abban a hitben, hogy fáradozásuk nyomán uj, szebb és boldogabb Magyarország támad, örömmel köszöntőm Önt körünkben, mint ennek az uj Magyar- országnak egyik derék katonáját. Előadásáért fogadja még egyszer bálás köszönetünket. A beszéd után az óriási közönség, amely a színházat zsúfolásig megtöltötte, lelkes éljenzés közben lassan szétoszlott. Délben Fülöp Sándor tanár nagy ebédet adott a vendégek tiszteletére, akik megtekintették a város közintézményeit a délután folyamán. A vendégek az esti gyorssal visszautaztak a fővárosba. Hirek. Hegedűs Kálmán képviselő Fülöp Zsigmond dr. társaságában vasárnap városunkba érkezett. Délelőtt résztvett a színházban tartott alőadáson, délután a nemzeti munkapártkor választmányi ülésén, mely után látogatásokat fogadott és fogadta a halasi munkások küldöttségét is, akik arra kérték, hogy a muukásházak építkezésének az ügyét juttassa végre dűlőre. A képviselő teljes jóakaratáról biztosította a munkásokat és kijelentette előttük, hogy a város polgármestere meggyőződése szerint bizonyára mindent el fog követni érdekükben. Kormánybiztos. A vallás és köz- oktatásügyi miniszter főgimnáziumunk hoz kormánybiztosnak Szász Károly ny. miniszteri tanácsos orsz. képviselőt küldte ki. Az Űnképző Egylet (alsó kör) vezetősége életrevaló eszmével foglalkozik. Az uj épületben levő sarki bolt helyiségben szövetkezeti boltot akar nyitni „Hangya“ a magyar gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetével már tárgyalásba is bocsájtkozott. Egyházkerületi gyűlés. A duna- mellóki egyházkerület május 10-én fejezte be tanácskozásait. A gyűlés, melyen Darányi Iguácz dr. és Baksay Sándor dr. elnököltek, melegen köszöntötte Szilády Áron kiskunhalasi lelkészt, volt egyházkerületi főjegyzőt abból az alkalomból, hogy ötven éve tagja a tudományos Akadémiának. Munkapárti bál. A nemzeti munkapártkor f. hó 12-én d. u. 3 órakor tartott ülésén elhatározta, hogy pünkösd vasárnapján népies bált rendez, amelynek belépti dija 80 fillérben nyert megállapítást. Hónig Adolf dr. budapesti rendelő szemész főorvos, lapunk munkatársa e hó 15-én négy heti külföldi tanulmány útra indult. Visszaérkezését s rendelésének újbóli megkezdését annakidején jelezni fogjuk. Adakozás. A tűzoltó-testület által rendezett majális czóljára utólagosan érkezett felülfizetések: Gzurda Vilmos 5 korona. Kutsera Vincze 4 korona. Stepanek József, Móczár Gyula 3—3 korona. Balogh József, Csapó Antal 1-20—1 20 kor. Ezen összeget köszönettel nyugtáz a parancsnokság. Vizsgák. A helybeli állami elemi iskolák vizsgái a következő napon és sorrendben fognak megtartatni: junius 11-én d. e. 8—10 Zerge utcza I. oszt. saját termében ; junius 11. d. e. 8—10 Vörösmarty utcza I. oszt. saját termében ; junius 11. d. e. 8—10 Központi iskola I. fiú oszt saját termében; junius 11. d. e. 8—10 Központi iskola IV. fiú oszt. saját termében; junius 11. d. u. 3—5 Központi iskola VI. tiu oszt. IV. fiú oszt. termében; junius 11. d. u. 3—5 Szabadságtéri iskola II. fiú oszt. I. fiú oszt. termében ; junius 12. d. e. 8—10 Központi iskola II. oszt. I. fiú oszt. termében; junius 12. d. e. 8—10 Központi III. a. fiú oszt. IV. flu oszt. termében; junius 12. d. u. 3—5 Központi iskola III. b. oszt. I. fiú oszt. termében; junius 12. d. u. 3—5 Központi iskola V. fiú oszt. IV. fiú oszt. termében; junius 13. d. e. 8—10 Központi isk. I. leány oszt. I. fiú oszt. termében ; junius 13. d. e. 8—10 Központi isk. II. a. leány oszt. IV. fiú oszt. termében ; junius 13. d. u. 3—5 Központi iskola II. b. leány oszt. I. fiú oszt. termében; junius 13. d. u. 3—5 III. a. leány oszt. IV. fiú oszt. termében : junius 14. d. e. 8—10 Központi iskola IV. leány oszt. I. fiú oszt. termében; junius 14. d. e. 8—10 Központi iskola V. leány oszt. IV. fiú oszt. termében; junius 14. d. u. 3—5 Központi iskola VI. leány oszt. IV. fiú oszt. termében ; junius 14. d. u. 3—5 Petőfi utcza I. vegyes oszt. I. fiú oszt. termében; junius 15. d. e. 8—10 Petőfi utcza II. vegyes oszt. I. fiú oszt. termében; junius 15. d. e. 8—10 Árpád utcza III. leány oszt. IV. fiú oszt termében; junius 15. d. u. 3—5 Árpád utcza IV. leány oszt. I. fiú oszt. termében; junius 15. d. u. 3—5 Árpád utcza IV. fiú oszt. IV. fiú oszt. termében. Vigyázzunk az ültetvényekre! a róm, kath. egyháztanács felhívja az alsó-templomtér körüli lakosságot, hogy a nagy költséggel rendezett tér ültetvényeinek kímélése és egyéb kártól való megóvása végett ügyeljenek tyúkjaikra, vagy más baromtíaikra, nehogy azok a kerítésen belül jutva kárt okozzanak, mert ez esetben a tilalom ellen vétőket szigorúan megbüntetik. Egyébként úgy az ültetvényeket, valamint a kerítést és az egész teret, mely a környék egyik legszebb dísze, a közönség figyelmébe ajánlja. Majális. A helybeli r. k. iskola május hónap utolsó hetében majálist tart a szegedi ut mellett elterülő Gyárfás-féle erdőben, ügy mint a múlt évben most is reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak a gyermekek, a majális költségeit ismét gyűjtés utján óhajtja az iskola vezetősége előteremteni. Eddig már 60 korona gyűlt össze erre a célra. A főgymn tanárkara s tanuló ifjúsága hálás köszönetét fejezi ki a majális czéljaira adott szives adományaikért Szüle Lajos, Szabó Lajos, Balog Mihály, Szanyi János, Benedek Albert és Adám Dávid uraknak. Bál. A Fűzespusztai népkönyvtár 1912. évi junius hó 2 napján a fűzespusztai áll. iskola tantermében saját könyvtára javára Orbán Benő ze- nekera mellett nyilvános táncz- mulatságot rendez. Belépti dij személyenként 1 korona. Kezdete 5 órakor. A ref. egyházból. A gondnoki hivatal a folyó évre jogosult református szavazók névsorát összeállította. A törvény értelmében az egyházgondnoki hivatalban május 15-től 25-ig mindenki megtekintheti és a felszólalást ellene megteheti. Rendőri hirek. özv. Ancsa Molnár Adámné balotai lakos mérges természetű kutyáit szabadon hagyta. 20 kor. pénzbírságot kapott. — Vidako- vics Mátyás czipészsegéd közrend elleni vétségért 10 kor. pénzbüntetésre Ítéltetett. A mozi rövid fennálása óta a legkellemesebb szórakoztató helye lett városunknak. A legutóbbi előadásokat magyar felirásu magyarázattal, zongora kísérettel ' mutatták be. Jogosan mondhatjuk, hogy vidéki városokban ezt nem produkálják. Tulajdonosa nagy anyagi áldozatok árán megérdemli, hogy a közönség minél jobban pártfogolja. — F. hó 18. és 19-én, amint halljuk, az előadás kiváló számokból van összeállítva. A sáska. Mi halasiak nem igen ismerjük e veszedelmes jószágot. De nem is szeretnők. Erre vonatkozólag a megye alispánja a következőket intézte a város polgármesteréhez: „Különösen fontos a sáskairtás szempontjából azon körülmény szem előtt tartása, hogy a sáska csak szár- nyasodás, tehát junius hó második feléig irtható sikeresen, ennélfogva a jelzett időig az elöljáróság utján a gyanús területek állandóan szemmel tártandók. Ha valahol pedig sáskát ч 4