Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1911 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-05 / 14. szám
1911. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. április 5 Politikai szemle. Mait hó 28-án a költségvetés részletes tárgyalása során Khuen- Héderváry Károly gróf miniszter- elnök felszólalása után megszavazták a delegáczió által megállapított közös költségeknek a költségvetésbe való beillesztését. * Szerdán horvát vita foglalta le teljesen a költségvetés tárgyalásának napját. Polónyi Dezső szinte kivárhatatlan végű beszédet mondott, a melyben a legkóptele- nebb vádakkal illette a kormányt. Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök a tréfálkozás könnyűségével órtóktelenitette el valamennyi vádat. * Csütörtökön végeztek a kisebb tárczák tételével s megkezdték a belügyi tárcza költségvetésének tárgyalását. Nagyobb vita fejlődött ki a miniszterelnökség tételénél a fiumei kérdés körül. * Pénteken a belügyi tárcza költségvetését tárgyalták. A vitában nagy beszédet mondott Tisza István gróf és Szterényi József. Mindkét szónok főleg a vármegyei tisztviselők statusrendezósével, a városok segítésével s a rendőrség államositá- val foglalkozott. * A belügyi tárcza szombati tárgyalásánál az érdeklődés teljesen megcsappant, az ülésen egy mivót- lan beszéd hangzott el a szabadkő- mivesek ellen. Erre vonatkozólag van egy-két megjegyzésem. A magyarországi szabadkőműves páholyok munkája hasznos. A szegénység istápolásából, jótékonyságból és egyéb humánus cselekedetekből áll. Hogy mily dicséretes munkát végzett és végez, bizonyítja azt az, hogy a legkiválóbb kath. papok, főurak és tudósok a tagjai. Alapítóinak sorában ott volt Martinovics, a kiváló lembergi pap-tanár, ki a népjogokért, a szabadelvű eszméért szenvedett hősi halált. Nem támadásra, hanem védelemre szorulnak a páholyok, melynek mindegyike a tudomány előrehaladását, az ország és a nép jólétének előmozdítását czólozza. (Figyelő.) * Hétfőn felváltva munkapárti és ellenzéki képviselők szóltak a belügyi tárcához. Leginkább közegészségügyi s közigazgatási kérdésekkel s a választói reform kérdésével foglalkoztak. * Tegnap, kedden a költségvetés részletes tárgyalását folytatták. Hírek. Értekezlet a halas—majsai vasút ügyében. Halas város részéről úgyszólván már teljesen be van fejezve a halas—majsai vasút ügye. Szomszéd községünk azonban nem viseltetik nagy érdeklődéssel a vasút iránt. Ezért az érdekelteket felvilágosítandó, Silling Ede polgármester múlt hó 24 én Majsára ment, s az ott tartott értekezleten részletesen beszámolt a Halason legutóbb megtartott közgyűlésről. Arról is referált, hogy úgy Halas, mint Kiskunmajsa részére a vasútépítés hozzájárulási költségeinek fedezésére szolgáló törlesztéséé kölcsönt a legelőnyösebb ajánlatot tevő Magyar Hitel és Leszámítoló bank bonyolította le. Halálozások. Rózsa Lajos városi számtiszt csütörtökön hosszas betegség után meghalt. Szombaton délután temették nagy részvét mellett. — özv. Markovits Lajosné Paprika Zsuzsánna in. hó Bl-én, 76 éves korában elhunyt. A megboldogultat, — kiben Markovits Mariska kézimunkatanitónó édesanyját gyászolja — f. hó 1-ón d. u. 4 órakor helyezték örök nyugalomra. Tisztujitó-szék. Szerdán kellett volna betölteni választás utján az anyakönyvi-tanácsnoki állást. — Ezt megelőzőleg a kijelölő választmány megalakítása tárgyában — mint azt már múlt számunkban megírtuk — városi közgyűlést hívtak össze. E gyűlésen elnöklő polgármester bejelentette, hogy a választás körül alaki hibák merültek fel, melynek következtében a választást törvényszerűen megejteni nem lehet. Az alaki hibák felől ő — úgymond — értesítette az alispánt, ki határozatát már tudatta vele. Az alispán úgy határozott, hogy a választás odáztassók el. A gyűlés ennek tudomásul vételével véget ért. Uj doktor. Práger József ügyvédjelölt utolsó szigorlatát kitűnően letette. Doktorrá avatása f. hó 8-án lesz a budapesti tudományegyetem dísztermében. Hány állat van Halason ? A minisztérium által elrendelt állatszámlálást befejezték. Az eredmény a következő: A városban és területén 9130 szarvasmarha, 3597 ló. 32 szamár, 2 öszvér, 14215 sertés, 17323juh és 17 kecske van. — A szarvasmarhák magyar, pirostarha és egyéb fajta osztályokba sorolhatók. Magyar fajta van : 418 növendékbika, 81 tenyész és 2 hizóselejtes ; 1803 te- nyész és fejőstehén, 14 selejtes; 784 három éven aluli ökör és tinó, 1569 felüli és 20 hizó; 882 két éven aluli üsző, 468 felüli; 243 szopós borjú. — Pirostarka : 158 növendék bika, 16 tenyész és 4 hizóselejtes ; 657 tenyész-fejőtehén ; 46 3 éven aluli ökör és tinó, 90 felüli és 8 hizó; 226 két éven aluli üs„ő és 41 két éven felüli; 74 szopos borjú. — Egyéb fajta : 152 növendékbika, 12 tenyész és 22 hizó-selejtes ; 561 tenyész és fejőtehén, 4 selejtes; 137 3 éven aluli ökör és tinó, 216 felüli, 40 hizó ; 240 két éven aluli üsző, 74 felüli, 73 szopósborju. — Bivaly: Tehén 2, ökör és tiuó 34. — Az összes szarvasmarha állományból igavonásra 1677 ökör és tinó és 24 bivaly használtatik. — Állandóan (télen-nyáron) istállóban van 102 bika, 555 tehén, 158 tinó, 152 üsző. Istállózás mellett legelőre is jár 179 bika, 740 tehén. 613 tinó, 396 üsző. Tavasztól őszig legelőre jár 630 bika, 1722 tehén, 2108 tinó, 1368 üsző. Az ellett borjuk száma 1832. Ezekből továbbtenyésztésre meghagyatott 1382, elada ott 183. Levágtak 245 darabot. Elbukott 24. Az utóbbi 12 hónapban előfordult elvetélések száma 31. — A lovak közül 105 egy éven aluli, 152 egy éven felüli mén. Tenyészmén 47 van Az egy éven aluli kanczák száma 135, az 1 éven felülieké 223. Kancza-ló 1967 van. Fiatal heréit csikót 15-öt, egy éven felülit 80-at, heréit lovat pedig 873-at számoltak meg. — Zsirfajta tenyészkansertés 239, tenyészkocza 1882, ártány és süldő 3368, malacz 4808 és hizó 3170 van. A husfajta tenyészkanok száma 18, a tenyósz- koczáké 140, az ártány és süldőké 116, a malacoké 400 és a hízóké 74. Falopás. László Imre füzesi tanyai szőlőjéből múlt hó 29-én, szerda virradóra 1 szál 3 éves körösi meggyfaoltványt ismeretlen tettes ásóval kiásott és ellopott. Károsult annak, ki őt a tettes nyomára vezeti, nevének eltitkolása mellett ö t v e n korona jutalmat ad. Alapítvány. Wagner József- né Pázsit Ilona és Pázsit Irén együttesen 1000 koronás alapítványt tettek elhalt fivérük nevére, melynek kamatait egy helybeli gimu. tanuló fogja élvezni. A városokért. Halas városra nézve is fontos, hasznos dolgokról tárgyaltak apolgármesterek legutóbb, Budapesten megtartott értekezletükön. Legfontosabb azon bejelentés volt, mely szerint a kormány a városok némi rekonpenzátiójául a rendőrség államosítását tervezi. A kormány ezen tervét csak helyeselni lehet. A városok, melyek az utóbbi időben megtett nagy előrehaladás, a szükséges intézmények és épületek létrehozása folytán óriási terheket vettek a saját, de egyúttal az adófizető polgárok vállára, ezáltal súlyos tehertől menekülnének meg. Elégett széna. Bodogláron Császár Istvánnak 12 kocsi szénája elégett. A megindított nyomozás szerint a tüzet bűnös kezek okozták. A gyujtogatóknak már nyomukban vannak. Húsvéti mulatságok. A leányok nagy örömére úgyszólván majdnem mindegyik testület, kör húsvéti mulatságot rendez. A kiskunhalasi nemzeti munkapárt köre f. hó 16-án, husvét első napján a városi színház nagytermében könyvtára javára zártköri tánczvigalmat tart. — A kiskunhalasi katholikus kör husvét vasárnapján (ápr. 16.) tartja saját helyiségében zártkörű tánczmulat- ságát. — A függetlenségi és 4 8-as kör tánczvigalma szintén 16-án, husvét vasárnapján lesz. A mulatság jövedelmét a könyvtár fejlesztésére fordítják. A tolvaj büntetése. A kalocsai kir. törvényszék Tisátki István 16 éves halasi bérest 20 korona ellopásáért 15 napi fogházra ítélte. Gyermeknap Halason. Minden esztendőben az ország városaiban és községeiben gyermeknapot rendeznek, melyen megadóztatják a közönséget az elhagyott, árva gyermekek javára. A gyermeknap tartása úgyszólván átment a köztudatba. Azon sikerek, melyek a működők önzetlen munkásságát koronázták, a legékesebben szóló érvek s ezek a közönség adakozó kedvét méltán serkenthetik. Mint értesülünk, Kiskunhalason is megtették már az első lépéseket a gyermeknapnak minél sikeresebben való megtartása érdekében. A halasi állatvásár forgalma. Nem lesz érdektelen, ha közöljük a márczius 19—20-án Halason megtartott orsz. állatvásár forgalmát. — A vásárra összesen 962 szarvasmarhát hajtottak fel. Ezek közül 28 bika, 230 tehén, 150 üsző, 220 ökör, 180 tinó, 150 borjú és 4 bivaly volt. Ló és csikó 1747, juh és bárány 1155, sertés és malacz pedig mindössze csak 189 került felhajtásra. Megvásároltak az elősorolt állatokból összesen 763 szarvasmarhát és pedig 17 bikát, 195 tehenet, 112 üszőt, 186 ökröt, 153 tinót, 98 borjut és 2 bivalyt. — Lovat és csikót 522-őt, juhot és bárányt 852-őt, sertést és malaczot pedig 75-öt vásároltak meg. Elveszett fülbevaló. Szarvas Imrénó márcz. 27-én a fürdőből jö vet a Honvéd-utczától Kossuth-utcai lakásáig terjedő útvonalon egy 3 karikás fülbevalót elveszett. Megtalálója illő jutalom ellenében juttassa át neki. Rendőri hírek. A rendőr- kapitányság 10 kor. pénzbüntetésre Ítélte Forgó István 39 éves napszámost azért, mert a hatóság által meg nem engedett helyen vályogot vert. — В e n e Adám cseléd szolgálati helyét ok nélkül otthagyta. Tíz napi elzárásra átváltoztatható 40 kor. pénzbüntetést kapott. — Péter Antal birtokos cselédkönyv nélkül I fogadta szolgálatába Hegyi Jánost. A rendőrség ezért a gazdát és cselédet 10—10 korona pénzbírsággal sújtotta. Elszabadult ló. — Szűcs Károly felsőszállási tanyájáról márcz. 31-én, pénteken reggel egy 5 éves pejkaucaló elszabadult.-A ló hátulsó jobb lába kesely. A nyereg alatt В 5 szám van. Útbaigazító megfelelő jutalomba részesül. Hirlapirodánk. Az évnegyed befejeztével felhívjuk a közönség figyelmét hirlapirodánkra. Aki valamely lapra elöfizetui akar, az a lap és saját czimén kívül küldje be kiadóhivatalunkba az illető lap előfizetési összegét, — hirlapirodánk a továbbiakat elintézi. Pestmegyei hírek. Vörheny Kiskunmaj- sán. Szomszéd községünkben a gyermekek közül a vörheny-járvány szedi áldozatait. A községi elöljáróság és dr. Molnár Lajos orvos mindent elkövetnek a betegség terjedésénél! meggátlására, de fáradozásuk a lakosság magatartása miatt sikertelen. Ugyanis legtöbben gyermekeik betegségét eltitkolják; igy könnyen terjed a vész. — Vigyázzunk, nehogy Halasra is behur- czolják ! Törvényszéki ítéletek. A kalocsai törvényszék Csengődi János és István kiskőrösi legényeket 3—3 heti fogházra ítélte azért, mert apjukat megverték. — Rohoska István 26 éves ugyancsak kiskőrösi lakos lopás vétségéért végérvényesen 1 évi börtönbüntetést kapott. A séta. Czegléden az elmúlt héten egy fiatal házaspár kiment a város szélére sétálni. Útközben — mint szerető párhoz illik — szépen egymáshoz simulva beszélgettek. A téma nagyon érdekes lehetett, mert az asszonyka arcza csak úgy sugárzott a boldogságtól. A járókelők, kik szinte irigykedve nézték a boldog házaspárt, egyszerre csak azt vették észre, hogy a menyecske ugyancsak igyekszik hitvestársa ábrázatján szemmel látható szerelmi jeleket létrehozni. A férj, kit a dolog ilyen fordulata meglepett s dühbe hozott, erős védelmi szerhez nyúlt. Nadrág- sziját leoldván, abból hirtelen hurkot készített s azt felesége nyakába dobta. Az asszony fuldokolni kezdett, úgy hogy ha a közönség ki nem szabadítja kellemetlen helyzetéből, bizonyosan szerető hitvestársa áldozata lesz. Az ügynek, melynek kezdete a közönség előtt játszódott le, — mint értesülünk — a biróság előtt lesz a folytatása. Csendőrség Akasztón. Akasztó község a gyakran előforduló kihágások, verekedések miatt öt tagból álló csendőrőrsóget kapott. Csalás. Kiskunmajsán Harkai Szilveszter Mengyi Lászlót és Jánost 400 koronáig, Paragi Antalt pedig 210 koronáig becsapta. Háromszoros értékű hamis pénzt ígért nekik, s zárt borítékban címkékkel elégítette ki őket. Feljelentették. Szálloda-vendéglő. Soltvadkerten Gáspár Antal vendéglős a vasúti állomással szemben vendéglőt és szállodát rendezett be. Kirabolt haszonbérlő. Kanyó Mihály bugaczmonostori haszonbérlőtől ismeretlen tettesek ellopták 2 lovát, kocsiját, a szerszámokat, továbbá a padlást feltörték és onnan nagymennyiségű húst, zsir- neműeket loptak el. A kár 1200 kor. Erős a gyanú, hogy a rablást kóbor czigányok követték el. Tűz. Szánkon Somogyi Mihály biró háza kigyulladt és leégett. Tolvaj kéregét 6. Kalocsán Tánczos Lajos 25 éves csavargó alamizsnagyüjtés céljából sorra járta az úri házakat s onnan alkalmas pillanatban mindenféle elemelhetőt elvitt. Letartóztatták.