Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1908 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1908-04-08 / 15. szám
1908 Politikai szemle. A múlt hét legnevezetesebb politikai eseménye nem Budapesten, hanem Becsben játszódott le, ahol a kirá y egy óránál hosszabb külön kihalgatáson fogadta Kossuth Fe- rencz kereskedelemügyi minisztert, a függetlenségi és 48 as párt vezérét. Kossuth elsősorban a kereskedelemügyi minisztériumot érdeklő szakdolgokról tett előterjesztést a királynak, de azután hosszabb és beható megbeszélés tárgyát képezték az összes íoutosabb politikai kérdések, igy íőkópen a megoldandó katonai kérdések is. Az audiencián a király Kossuth Ferenczel, mint a függetlenségi párt vezérével beszélgetett. A politikai helyzet volt a tanácskozás tárgya, amelynek homlokterében az a kérdés állott, amelyet most kell eldönteni, mielőtt a közös miniszteri tanácskozás a jövő évi közös költségvetés megállapítása végett Bécs- ben megkezdődik A közös költségvetésnek egyetlen tétele vitás még. A közös hadügyminiszter Ígérete következtében, amelyet az osztrák delegációban tenni kénytelen volt, azt tervezi, hogy a közös költségvetés keretében a tiszti fizetés emelését fogja javasolni a magyar és az osztrák kormánynak. Az osztrák kormányt kötelezi az osztrák delegátio határozata a magyar kormány álláspontját a magyar parlament szabja meg; ebben a függetlenségi párt magatartása a döntő s ez eddig nem volt barátságos a tiszti fizetés emelésének kérdésével szemben. Kossuth Ferencz, minta függetlenségi párt vezére kétségtelenül őszintén föltárta a király előtt azt is, hogy a függetlenségi párt miért nem volt hajlandó eddig a kérdés kedvező megoldásához hozzájárulni, de valószínűleg előterjesztést tett Kossuth arról is, hogy miképpen lehetne ezen segíteni. Kossuth Ferencz kihalgatását ennélfogva íőkópen a katonai kérdésekkel kell kapcsolatba h*>zni. * A házszabályreviziónak immár a részletes vitája is a vége felé közeleg. Valószínű, hogy a házszabály- revízió vitája e héten véget ér. Éz aztán lehetővé teszi, hogy a ház hosszabb húsvéti szünetet tartson, mint amekkora eddig tervben volt. Justh Gyula, a kópviselöház elnöke úgy nyilatkoyott, hogy remélhetőleg két hétig szünetel a Ház a húsvéti ünnepek alkalmából. Husvét után pedig nyomban hozzáfog a költségvetés tárgyalásához. De még a húsvéti szünet előtt megtörténik a Ház megalakulása, vagy legalább is a két alelnök megválasztása. * A belügyminisztériumban seré' nyen munkálkodnak a választói jog reformjáról szóló törvényjavaslaton. Kiskun-Halas helyi értesítője. Az általános rész néhány hét múlva teljesen e'készül. Hosszabb ideig tart ellenben a választókerületek uj ! beosztásáról szóló javaslat, amelynek 1 előkészítésében a főispánok is részt vesznek. A főispánok csoportonként jönnek föl Budapestre és szolgálnak hivatalos adatokkal a kerületek uj beosztásához. * A balpárt szerencsétlen és meg- engedhetlen szereplése méltóbb elítélésben nem részesülhetett volna, mint részesült vasárnap Kecskeméten, ebben a lelkes nagy alföldi vá rosban. Kecskemétet az országgyűlésen az ősz Szappanos István képviselte, akit Kossuth Ferenc programja alapján küldtek be a parlamentbe és a pártból kiválva, oda dobta magát czógóreül az úgynevezett balpártuak, mely korára és puritán egyéniségére való tekintettel elnökévé választotta. Szappanos maga is érezte helyzete lehetetlenségét és tegnap megjelent választói körében, akik párt- gyiilósre jöttek össze. A gyűlésen azután bejelentette az országos pártból való kilépését és egyszersmind letette a kecskeméti függetlenségi párt elnöki tisztét. Az ősz képviselőt egyetlen hang sem marasztalta, ellenben amint elhagyta a párthelyiséget, egyhangú lelkesedéssel bizalmat szavaztak a kormánynak, elítélve Szappanos István szereplését, aki elnöke lévén a balpártnak, az ő elítélése egyszers- mint elitélése az egész balpártnak. Gyermeknapok. Az utóbbi években a társadalom nemesebb része mozgalmat indított a veszendőbe indult gyerineklelkek megmentése érdekében. E nemes czél egy táborba tömöritette mindazokat, kik e rendkívül fontos és nemzeti szempontból úgyszólván életbevágó kérdés megoldására törekedtek és megalakult az Országos gyermekvédő liga. A liga, bár csak kezdetén volt még áldásos működésének, már is lelkes hívei voltak az eszmének városunk legjobbjai, kik közül különösen Dr. Nagy Mór polgármester, Dr. Kolozsváry Kiss István alpolgármester. városi tanácsnok, Bartek Lajos tanár és Darányi Mihály s. lelkész fáradhatatlan munkásságának köszönhető, hogy ma már e téren elért eredményekről van módunk beszámolhatni. Az országos gyermekvédő liga nemrég alakult halasi bizottsága ugyanis f. hó 2-án és 5-én gyermeknapokat rendezett, mely alkalmakkor nemcsak a kereskedők áldoztak jószivvel és önkényt az emberszeretet oltárán, hanem városunk hölgyei ' valóban megható igyekezete által tekintélyes összeg jut a szegény gyermekeknek. Mindkét napon urnák voltak a város élénkebb pontjain felálllitva s április 8. az urnák mellett a következő hölgyek biztatták adakozásra a közönséget : Ozirják Berta, Kiss Klára, Szabó Ilonka, Szabó Jolánka, Reschner Ilonka, Naery Kata, Báthory Gábornó dr. Pázsit Pálué, Kutsera Vinczónó, Lörinczv Matildka, Horváth Margitka Sipos Klárika, Korda Ilonka, Korda Erzsiké. Ador Sándorné, Kohn Lipótné, Weisz Iguáczné, Dobó Kálmánná, dr. Dobozy Istvánná, dr. Hofmeister Judáné, Pataky Dezsőné, dr. Thuróczi Dezsőué, Rádóczi írónké és Ilonka, Pázsit Erzsiké, Pázsit írónké, Kolozsvári Kiss Katinka, özv. ifjú Farkas Imréné. Az urnák közelében a helybeli zenekarok játszottak, s fonográfok szórakoztatták a járó-kelőket, kik között nem egy szegény napszámos ember is adakozott. Osütöitökön összegyűlt a perselyben 143 korona, vasárnap a templomban 23 korona, az urnákban pedig 263 korona, összesen 429 koroua. Ez összeget még emelni fogják azon kereskedők adományai, kik kötelezték magukat a gyermeknapok tartására, kiket a helyi bizottság ez utón kér fel arra, hogy ajándékaikat e hót folyamán Weisz Ig- náczné kezeihez juttassák. H i r d fc. A város képviselő testületé 1908. évi április hó 15-én szerdán d. e. 10 órakora városi közgyűlési teremben tisztújító széket tart, melynek tárgysorozata az adóügyi jegyzői és számtiszti állásoknak választás utján leendő betöltése. A polgármester a dél magyarországi magyar közművelődési egyesület igazgatósági tagja. A dél- magyarországi magyar közművelődési egyesület budapesti osztálya Dr. Nagy Mór polgármestert igazgatósági tagjául megválasztotta és erről a következő levélben értesítette: Nagyságos Dr. Nagy Mór polgármester urnák Kiskunhalas 0 fensége József kir. herczeg védnöksége, széki Teleki Arvéd gr. nagybirtokos, országgyűlési képviselő, Grecsák Gároly kir. curiai bíró, Kmety Károly dr. egyetemi tanár, országgyűlési képviselő elnöklete, Nagy Dezső dr. és Heinrich Antal dr. országgyűlési képviselők alelnöklete alatt álló Dél- magyarországi Magyar Közművelődési Egyesület budapesti osztálya ez évi február hó 12-én megtartott alakuló ünnepélyes közgyűlésén Nagyságodat, a magyar kultúra egyik kiválóságát, egyhangú lelkesedéssel egyesületünk igazgatósági tagjává választotta meg. Midőn a közgyűlés határozatából Nagyságodnak ezen megválasztását szives tudomására hozzuk, kérjük, vegye továbbra is szerető pártfogásába nagy magyar kulturegyesületünket. Fogadja Nagyságod kiváló tiszteletünk őszinte kifejezését. Hazafias üdvözlettel dr. Göncz Elemér titkár.