Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1908 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1908-06-24 / 26. szám
1908. Kiskun-Halas helyi értesítője. junius 24. Szép és hálás társadalmi feladata tehát, de kötelessége is az értelmiségnek : szóval és példával rávezetni a népet ennek az uj jövedelmi forrásnak kihasználására, egyesíteni j e célból az érdeklődőket: — szám- bavehető áldozatot nem kíván, buzgó teljesítésével pedig elérik azt, hogy az általánossá lett házinyulte- nyésztés gyarapítja a szegény ember keresetét, előnyösen alakítja át annak táplálkozási viszonyait. így lesz ez az egyszerű kis dolog hatalmas tényezőjévé a közvagyonosodásnak, ezáltal pedig egyik szerény eszközévé nemzeti emelkedésünknek. Mert a közelmúlt idők tanulságai arra utalják nemzetünket, hogy politikai önállóságának alapját a gazdasági függetlenségben keresse,aminek viszont lényeges feltétele a lakosság keresetképességónek fejlesztése, életviszonyainak javítása. Egyébként, ha valaki a házinyul tenyésztésről bővebb ismereteket óhajt szerezni, vegye meg Andráso- vich Géza „Házinyul tenyésztés“ című könyvét, mely a Pátria r. t. kiadá sában jelent meg és bármely könyv- kereskedésben megrendelhető. Budapesti gabonaárak: junius 23. Búza 24 k. 70 f. — 26 k. 20 f. — Rozs 20 k. 60 f. — 21 k. 10 f. — Árpa 13 k. 00 f. — 14 k. 60 f. — Zab 16 k. 20 f. — 17 k. — f. — Tengeri 14 k. 10 f. — 14 k. 40 f. Az árak 100 kilogrammonként értendők. Präger Ferencz felelős szerkesztőé« kiadótulajdonos. Hirdetések. Kónya József Nagy utczai 825 sz. házát, mely áll 3 szoba, 2 konyha és a szükséges mellékhelyiségekből örök áron eladja. Vevő nem jelentkezése esetén bérbe is kiadó. Babó Gábor felsőszállási Gyurgyevicsné-féle 5 láncz szánaó- földjét egészben, vagy részletekben eladja. Egy jó házból ;való fiú ta- noncznak felvétetik Árvái Lajos fűszerkereskedésében. Kupa László III. kér. Kmeth Sándor-utczai lakóházát és 350 n. öl sarok kerthelyiségét külön is eladja. Értekezhetni vele fenti lakásán. Ernyes Józsefnek Hunyadi utczai lakóháza julius 1-től október 24-ig albérletbe kiadó. Egy VII. oszt. gimnazista, kinek szép Írása van, irodai munkák otthoni elvégzésére ajánlkozik. Ozim megtudható e lap kiadóhivatalában. Ügyes takarítónőt (leány) 30 korona havi fizetéssel felfogad Czurda Vilmos gyógyszerész. Vass Imrének a nagy Sóstó melletti földjénél 11 vontató szénája van eladó. Értekezhetni vele 159 sz. házánál a kora reggeli és esteli órákban. Egy jó családból való fiú tanulónak felvétetik Práger Ferencz papír és könyvkereskedésében. Egy jókarban levő kerékpár 32 koronáért eladó Szabó Fe- rencz czipész lakóházánál. 1683/1908. tkvi. sz. Árverési hirdetmény. A kiskunhalasi kir. járásbíróság mint tkvi hatóság részéröl közhírré tétetik, hogy Kun Sándor kiskunhalasi lakosnak és egy- ideiileg csatlakozónak kimondott Honig Zsigmond szabadkai lakos végrehajtatóknak Roth Péter kiskunhalasi lakos végrehajtást szenvedő elleni 448 kor. és 707 kor. 13 fii. tőke s jár. iránti végrehajtási ügyében a kiskunhalasi kir. járásbíróság területéhez tartozó Kiskunhalas rt. város hatái'ában fekvő, a kiskunhalasi 4838. sz. tjkvben A + 930 a hrsz. ház 824 sz. a. udvarkerttel a III. tizedben 312 n. öl területtel felerészben Bóth Péter tulajdonául bejegyzett ingatlanra 3632 korona kikiáltási árban 1908. évi junius hó 27-ik napján d. e. 9 órakor a kiskunhalasi kir. járásbíróság árverési termében megtartandó nyilvános árverésen a következő feltételek mellett eladatuifog. I. Ár verezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának megfelelő 10°/o bánatpénzt készpénzben, vagy a kormány által óvadékképesnek nyilvánított értékpapírban letenni. II. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben és pedig az első részlelet az árverés jogerőre emelkedésétől számi- tott 15 nap alatt, a második részletet ugyanattól a naptól számított 30 nap alatt, harmadik részletet ugyanazon naptól számított 45 nap alatt, minden egyes vételári részlet után az árverés napjától számítandó 5 százalékos kamatokkal együtt az 1881. deczember hó 6-án 39425. I. M. sz. a. kelt rendeletben előirt módon a kiskunhalasi kir. adóhivatalnál, mint birói letétpénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. Kiskunhalas, 1908. április hó 8-án. A kir. jbiróság mint tkvi hatóság. Fajth, kir. aljbiró. Magyar királyi államvasutak. Uj szemólydijszabás életbeléptetése. Az oravicza-németbogsán-resiczabá- nyai h é. v. vonalán a megnyitás napjától zónarendszerü személy és podgyász díjszabás lép életbe. Ezen díjszabás a m. kir. államvasutak díjszabás elárusító irodájában (Budapest, VI. Csengeni utcza 33.) 20 fillérért kapható. Budapest, 1908. junius 2. Az igazgatóság. Magyar királyi államvasutak. Üzletvezetőség Kolozsvárt. Hirdetmény. Értesítjük a n. érdemű közönséget, hogy a kisküküllővölgyi h é. vasúton a 8301. és 8302. sz. fürdőidény vonatok, melyek az általános menetrend hirdetmény szerint, csak julius hó 1-től bezárólag augusztus hó 31-ig lettek volna forgalomban, már junius hó 2 0-án forgalomba helyeztetnek s szeptember hó 15-ig bezárólag for- lomba maradnak. A megnevezett idényvonatok a jelzett idő alatt Küküllőszög-Parajd között naponta fognak közlekedni. Megjegyezzük, hogy a vonatok közlekedési időhatárainak ezen kiterjesztése a vonatoknak az általános meneetrend-hirdtmény- ben foglalt menetrendjét egyébb tekintetben nem módosítja Kolozsvár, 1908. junius hó 15-én. Magyar királyi államvasutak. Budapest-jobbparti üzletvezetőség. Pályázati hirdetmény. A magyar királyi államvasutak Bu- dapest-kelenföld állomásán lévő pályavendéglő bérletéré, az 1908 évi szeptember hó 15-ikétől számítandó 5 évi időtartamra azaz 1913 évi szeptember 14-ig leendő bérbeadása iránt ezennel nyilvános ajánlati tárgyalást hirdetünk Az 1 korona bélyeggel és „Ajánlat a magyar királyi államvasutak Budapest Kelenföld állomásán levő vendéglő üzletnek bérbevételére a 20487 számhoz felirattal ellátott, borítékba zárt és lepecsételt, nem különben a kellő okmányokkal (erkölcsi bizonyítvány, iparengedély, honossági igazolvány stb.) felszerelt ajánlatok 190 8. évi junius 3 0-ikának déli 12 órájáig a magyar királyi államvasutak budapesti-jobbparti üzletvezetőség titkári hivatalához (Budapest VIII Kerepesi ut 3 szám.) posta utján tértivevény mellett nyújtandók be. Bánatpénz fejében pedig 400 azaz négyszáz korona készpénzben, vagy állami letétre alkalmas értékpapírokban nevezett üzletvezetőség gyüj tőpénztáránál 1908. junius 29-éuek déli 12 órájáig leteendő. Értékpapírok a budapesti illetőleg a bécsi tőzsdén legutóbb jegyzett tizennégy napnál nem régibb árfolyam szerinti értékben, de legföljebb csak névértékben fognak számíttatni. A vendéglő bérletére vonatkozó egyébb felvilágosítások ezen űzletvezető- ség forgalmi és kereskedelmi osztályában (Budapest Vili. Kerepesi ut 3 sz. I emel. 30 ajtó) vagy a győri és szabadkai forgalmi főnökségnél a hivatalos órák alatt megszerezhetők, miért is ajánlattevőkről föltételeztetik, hogy a feltételeket ismerik és azokat magukra nézve kötelezőknek elfogadják A feltételekről eltérő, vagy a kitűzött határidőn túl érkezett ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak A magyar királyi államvasutak fen- tartják maguknak a jogot, hogy az ajánlattevők közül tekintet nélkül a felajánlott bérre szabadon választhassanak. Tájékozásul még megjegyezzük, hogy az I, II. osztályú étterem fűtési és világítása iránt a bérlő saj it költségén köteles gondoskodni, a III. oszt. váró és étterem költségeit azonban felerészben a vasút viseli. Budapest, 1908. május hó 18-án. Az üzletvezetőség. Magyar királyi államvasutak. Üzletvezetőség Debreczen Pályázati hirdetmény. A Nagykároly állomáson építendő f>12 m* alapterületű áruraktár, ennek toldalé- kát képező 156 ma alapterületű iroda épület és egy 30 méter hosszú nyílt rakodó előállítására ezennel nyilvános pályázatot hirdetünk, melyre a kellőleg kiállított és felbélyegzett ajánlatok legkésőbben folyó évi julius hó 3-án déli 12 óráig a m. kir. államvasutak debreczeni üzletvezetőségének titkárságánál benyújtandók Később érkező ajánlatokat nem fogunk figyelembe venni. A tervrajzok a szerződési tervezet és a feltételfüzetek a magyar királyi államvasutak üzletvezetőségénél Debreczen (Piacz utcza 18 sz II e. 19. sz) vagy szatmár- németi-i osztálymérnökségünk irodájában a hivatalos órák alatt megtekinthetők és ugyanott az ajánlati szöveg és az ajánlati költségszámítás két koronáért megszerezhető. Az ajánlatok borítékai a következő felírással látandók el: „Ajánlat Nagykároly állomásán áruraktár, iroda és nyílt rakodó építésére.“ Bánatpénz fejében legkésőbben f. évi julius hó 2-án délelőtt 11 óráig 3500 azaz háromezerötszáz korona teendő le készpénzben, vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban a debreczeni üzletvezetőség gyiijtőpénztáránál. A készpénzben befizetett bánatpénz után kámat nem követelhető Áz értékpapírok a budapesti, illetve a bécsi tőzsdén jegyzett utolsó napi árfolyam szerint, de névértéket meg nem haladható értékben fogadtatnak el. Az üzletvezetőség fen- tartja magának a jogot a szabad választásra. Debreczen, 1908. junius hó. Az üzletvezetőség Az üzletvezetőség. Halas. 1908. Nyomatott Práger Ferencz könyvnyomdájában.