Kiskunhalasi Ujság, 1907 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1907-03-13 / 11. szám
KISKUNHALASI ÚJSÁG. Őszintén szólunk ; a módos paraszt embert, igazi urnák tartjuk, aki senkire nem szorul, senkitől nem függ, de becsülni csak akkor tudjuk, ha fiaiból különb embert nevel önmagánál, akik a vagyon mellett a tanulsággal is dicsekedhetnek, akikből városnak országnak értékes polgára lesz. Mert a jómódú tanult parasztságból kell kialakulni annak az erős középosztálynak, amelynek a hiánya annyira meglátszott az elmúlt esztendők politikai hullámzásán. S akkor a városi életben is megszűnik az a merev ellentét, hogy a szűk látókörénél fogva maradi, tanulatlanságánál fogva — sokszor joggal — bizalmatlan parasztság minden fejlődésnek, minden változtatásnak ellensége. Majd ha közülök kerülnek ki a városi élet tekintélyes szerepvivői, akik rokonságuknál fogva nemcsak akkor érintkeznek velők, amikor szükség van reájuk, sokkal egészségesebb, szebb, eredményesebb]lesz a városi és országos közélet egyaránt/ HIRE k. Kinevezés. Az igazságügy miniszter Lengyel Sándor kir. adótisztet az igazságügyminiszteri számvevőséghez számtisztté nevezte ki. Köszönetnyilvánítás. Bisothka Gábor városi mérnök ur, egy szakértői szemlének tiszteletdiját. 30 koronát, a Jóísef kir herceg szanatórium helybeli egyesületének ajándékozta, melyért neki az egyesület s a szenvedő emberiség nevében, a nyilvánosság előtt is hálás köszönetét fejezi ki Dr. Zilah Benőné elnöknő. A március 15-i gimnáziumi ünnepet nem a tornateremben, hanem a .díszteremben tartják meg. A tanári kar részéről Dr. Dózsa Zsigmond mond beszédet. Műkedvelő előadás. A szervezett szabó munkások és munkásnők egylete műkedvelő előadással egybekötött táncmulatságot rendezett szombaton este a városi színházban. Szin- rehozták az „Egy nő ki az ablakon kiugrik“ cimü vígjátékot A szereplők mind végig megállották helyüket. Különösen Bikit Juliska és Bánócki Kálmán. Dicséretet érdemel még Egri Kálmán ur a darab rendezője. — Az egybegyült gyér számú közönség mindvégig jól mulatott, csak a késő reggeli órában oszlott széjjel. — Egyébként egész este izzott a hangulat a sok vörös szallagtól. — Felülfizettek: Dr. Pázsit Pál. 25 kor. Dr. Babó Mihály. vol. De az apa megkövetelte a jó életet, a fényt a gazdaságot, nem akart többé keresni évi 2000 koronát. Negyvenötödik elbeszélés. Egy szép fehér ruhás leány járkált tavaszi alkonyat idején a párjával, a karcsú, holló fürtíi legénynyel, a ki tüzes szavakkal vallott neki szerelmet. Tett esküt, hűséges fogadalmat és esengett a leány csókjáért. A leány hallgatta gyönyörrel, mámorosán. A fiú egyik karját már dereka köré fonta, a másik kezében pedig egy rózsabimbót tartott, melynek szirmai kéz szorításától szinte összetörtek. A leány a fiú kezeit nézte, nézte mint rombolta össze a fris üde tavasz érlelte illatos virágot, mint hulltak aztán a föld sarába a halvány sárga szirmok, mint foszlott semmivé a szép virág, És ekkor szivében mondhatatlan bánat és félelem támadt és sírva menekült a bámuló fiútól. Negyvenhatodik elbeszélés. Volt egyszer egy ostoba ember, a ki jó volt és jámbor, elvégezte a durva asztalos munkáját, a parasztházakban használatos padokat, székeket. Amit keresett, szépen átadta a feleségének; aki szép volt, élénk természetű és mindenki azt mondta róla, hogy ritka értelmes okos asszony. Ez az asszony természetesen megcsalta az urát és az emberek megboDr, Nagy Mór, Nagy Kálmán, Zseni István, Messinger H. és fiai, (Budpest) 10—10 korona. Hajnal József, Fekete József, Kofa Mihály. 8—8 korona. Murgács János. 5 kor. 20 fill., Mészöly István, Dr. Szabó János, Szabó Gusztáv. Simon Miksa, (Budapest) Messinger Sámuel és Arthur. (Budapest) 5—5 korona. Deutch H. és fiai. (Budapest) Curda Vilmos. 4—4 korona. Hoffmann és Rosenfeld. 3 kor. Hollender Áronné, Kire József, Csapi Benő. 2—2 korona, Árvái Sándor. 60 fill., Fried Endre. 80 fill., Zila Sándor 50 fillér. Baleset. Majdnem életével fizetett vigyázatlanságárt Tóth Sándor, a Hofmeister testvérek cég alkalmazottja, ki a vasúti raktárnál történt rakodás alkalmával a rakodó és a vágány közötti . keskeny térre lépett es a vágányon tolt kocsi ott érvén őt, a rakodóhoz nyomta. — Veszedelmes sérüléseivel haza szállították. Hamis 20 filléresek. Marusi Imre napszámos múlt hó 7-én a vasúti pénztárnál hamis 20 filléresekkel akart fizetni. Tetten éretvén a járásbíróság 2 napi fogházra és 10 koronára Ítélte, öngyilkosság. Horvát János 46 éves napszámos e hó 5-ére virradóra lakása padlásán felakasztotta magát. Tettének oka ismeretlen. Rendőri hírek. — Szél János 57 éves napszámos a műit év julius havában gazdáját Kellner Benőt vasvilla ráfogásal életveszélyesen fenyegette, ezért a kalocsai törvényszék 5 napi elzárásra és 10 korona pénzbüntetésre Ítélte. — Józsa Mihály a vasúti állomásnál szén lopáson tetten éretett, ezért a járásbíróság 7 napi fogházra Ítélte. CSARNOK. Kaland. Barangoló kedvemben ért az est — Felhős ég alján szunnyadt Budapest. Száguldó szél az ablakokat verte, A lucskos útját át — meg átseperte. És fázósan tértek előle ki Az éjek tévelygő szirénjei. Összébb vonom a köpenyt vállamon S a nyirkos utcán tovább álmodom . . . Egyszerre künn, hol az éj néptelen, Egy szőke szép lány áll szemközt velem, csátottak hiszen az asztalos nagyon ostoba ember volt. Megcsalta pedig egy szép fodrászlegénynyel, akinek hivatásánál fogva illatos bajuszkája és hullámos fürtös haja volt. És mivel a szép fodrász igen rongy emher volt, lassanként a buta asztalos pénze mind az ő zsebébe került és elmulatta szép, vidám, festett arcú leányokkal. Az emberek pedig az hitték, hogy az asztalos felesége értelmes, okos asszony. Negyvenhetedik elbeszélés. Egy szép halvány arcú leány, akit elhagyott a szeretője, kitekint az ablakon a zordon téli estén és a vigasztalan kép, a mit látott, úgy illett az ő szomorúságához, kifosztott leikéhez. A halálra gondolt, a nagy örök, boldog nyugvásra, a melyben elalszanak a gyötrelmek, kinok, csalódások, a melyben enyhülést találna az ő megtépett szegény szive is. A nagy csöndben bágyadtan csukódtak le szemei és lehullott a leány a puha pamlagra. Elaludt és álmai voltak, a karcsú délceg Bonayról és álmodott a esókokról, a szerelemről és mikor megvirradt, kipirult üde arccal kelt fel. Egész lényébe visszatért az élet, kezdte újból a munkáját és merész szemekkel, fiatalos tűzzel nézett az élet elé: Egy csöndes éjszaka állította erőre ismét, egy éjszaka, melyen nem történt semmi, a párja hozzá vissza nem tért, de mégis újjá éledt, mert még voltak „álmai“. Ifjan, virulón, mint egy rózsaszál, Nyugtalan, mint ki kedvesére vár. Haját szabadon zilálja a szél A köntö:e szegénységről beszél. Hogy elmegyek mellette, rám tekint S selyem pilláit lehunyja megint. Szemébe nézek, — arca bánatos, De olyan üde, olyan kívánatos ! . . . Körültekintek, — sehol semmi nesz . . . — Ez éj a csókok éjszakája lesz! . . . Közeledem, beérem csakhamar — Kisasszony, az éj zivatart kavar Nem menekülnénk tán fedél alá ... ? És szólt, miközben könnyét hullatá; „Oh jó uram, az Isten küldte önt! Anyácskám holtan fekszik odafönt . . . Nincs rokon, testvér ki köréje gyűl — S én úgy félek mellette egyedül! . . . Fáradt vagyok: a könnyem elapadt, A szivem is már talán kiszakadt! Egy csöppnyi jóság önbe hogyba van: Vigyen magával édes jó uram . . . Megdöbbent az ártatlanság szava — „De gyermekem, hova vigyem , . .?“ — Haza ! Vigyen magához, adjon egy zugot Én olyan csendesen meghúzódom ott! Csak reggelig, hogy lehajthassam fejem És én jóságát sose feledem! , . . Nincs senkim, lássa, ki magához venne, Árván maradtam e nagy idegenbe . . . Szava elcsuklott — s szeme esdekelt. Bennem a szánás s vád érzése kelt — Liliom nálam — egy fehér virág! . . . — De mit mond majd felőle a világ . . . Eh, a világ! Ki gondol most vele! „Gyerünk !“ — Kezembe reszket már keze, Hozzám simul, gyorsítja lábait S ajka hálásan rebeg valamit. „Itthon vagyunk! Boldog szegény gyerek. Szobám öné!“ — „És ön ... Z“ — „Én elmegyek". Elkomorul, szemébe köny esen: Maradjon csak, inkább én távozom . . .“ „Hová menne? — Hová? — azt nem tudom! Majd leüt tán valaki az utón! Az volna legjobb, higyje meg nekem, Úgyis ki tudja mi lesz én velem ! . . . Csittifgattam, hogy majd lesz valahogy! Fejével intett, hogy — sehogy, sehogy! . . . Biztatgattam. hogy maradjon itt mégis, Ha máskép nem, hát itt maradok én is. Negyvennyolcadik elbeszélés. Egy kietlen sziklás hegynek a tövében elgyötört munkások serege törte a követ, puhította, morzsolta a sziklát, hogy utat törjön a hatalmas vasútnak, a mely embereket röpítsen a célhoz, az üzlethez. A munkások keserű kinok közt szidták a követ, a mely olyan erős, annyiszor erősebb mint ők. Egy őszhaju bénakezü koldus is vegyült a munkások közé, meghallgató panaszukat, aztán igy szólt. Keményebb az, mit én munkálok, amit én akarok puhítani, az nem enged, az einem lágyul, az emberisziv az. Negyvenkílencedik elbeszélés. Egy hatalmas urnák volt sok hűséges szolgája, a kik lesték parancsát, minden óhajtását, mert jó volt az ur, bőkezű. Egyszer azonban jött a faluba egy idegen ember, akit úgy liivak, földosztó és oktatta az embereket arra, hogy nincs ur, hogz mindenkinek egyforma jussa van a gazdasághoy és az emberek hittek nek< és szervezkedni kezdtek és elhatározták, hogy jusst kérnek mindenből. Mialatt egy csoportban állottak, egyszerre fényes kocsiján mellettük elrobog az ur és mikor látják azt a vidám, mosolygó arcot, az arcukra, a mely eddig az eszmék hevétől pírban égett, komor sápadtság vonult és úgy érezték, hogy ez az újvilág, ez az uj élet, ez a szabad jövő rosszabb lesz mint a szolgaság.
