Kiskunhalasi Ujság, 1907 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1907-11-13 / 44. szám

ф KISKUNHALASI ÚJSÁG. HÍREK Megyei bizottsági tagok választása. Kedden folyó hó 12-én folyt le példás rend­ben a megyei bizottsági tagok választása. Az I. alválasztó kerületben Dr. Babó Mihály 249 Farkas Elek 168 Kuti Szabó Imre 85 szavaza­tot kapott, igy megválasztva a két elől neve­zett lett. А II. alválasztó kerületben: Szekér Pál 137 Dr. Zilah Benő 134 Halász D. Sán­dor 133 Dr. Kolozsváry Kiss István 33 Zseny Istven 32 Ónodi János 21 szavazatott kapott, igy i 3 elől nevezett lett megválasztva. Behrnum-varázsszinháza Halason. E hó 3-án vasárnap este mutatta Behrnum Igán varázsszinházát városunkban zsúfolt ház előtt. Behrnum mutatványai remeknél remekebbek voltak s bámulatba ejtették a közönséget. Elő­adásában méltó segítője volt művész társa Poszlávszky Valéria kisasszony, kinek mutatvá­nyait óriási tapssal jutalmazta a közönség. Behrnum valódi varázs színházat mutatott be. Az élvezetes est sokáig emlékezetében fog ma­radni városunk közönségének, „Az államügyész kedvese“ a cime a Röttig Gusztáv és Fia cég Sopron, kiadásában megjelenő rendkívül érdekfeszitő Shcerlock Hol­mes detektiv-regények IV. füzetének. Ezen va­lóban megtörtént bűnesetből meggyőződhetünk arról, hogy ha egyszer a megtévesztett női lé­lek a bűn örvényébe jutatt, abból többé nem képes kiszabadulni és fokról-fokra sülyed. Ezen füzet egy érdekes dijrejtvényt tartalmaz, amely a különben is óriási érdeklődést még csak fo­kozni van hivatva. A regényfüzetek kaphatók Horvát Gyula könyvkereskedésében Kiskunha­lason. Testi sértésért egy heti fogházra és 10 korona pénzbüntetésre Ítélte a járásbíróság Böröczi István 44 éves zenészt. Becsület sértésért és könyü testi sérté­sért 5 napi fogházra és 10 koronára Ítélte a járásbíróság Darányi Antal 48 éves napszámost. Becsületsértésért 10 korona pénzbünte­tésre Ítélte özv. Pap Józsefné szül. Zsiga Esz­tert a járásbíróság. született állítás kötelesek, hogy személyi viszonyaik­nak és hol tartózkodásainak az összeirási lajstromba i leendő bejegyzete a mennyiben azt még meg nem tették volna vagy a katonai nyilvántartói hivatalban múlhatatlanul jelentkezzenek. Különösen figyelmeztet­nek az 1887. évben született vagyis az 1908-ik évi összeírás 1, korosztályát képező ifjak, hogy mivel egy I nagy részük a személyes idézés dacára mainapig sem ’jelentkezett s úgy mint teljesen ismeretlenek szerepel­nek, vagy személyesen vagy szülőik által annyival is bizonyosabban jelentkezzenek, mert ellen esetben 10 keronátol 200 koronáig terjedhető pénzbírsággal eset­leg mint szökevények 1-2 évi szolgálat meghosszab­bítással fognak megbüntetfetni-. Uj huszkoronások. Az Osztrák-Magyar Banka jövő év május elsején uj huszkoronás bankjegyeket ad ki. Az uj bankjegyek, melyekből harminc milliót nyomatnak, az eddigi huszkoronásoktól abban fognak különbözni, hogy erősebb papírból készülnek, vala­mivel kisebbek a mostáninál. Színük is más lesz, a mostani vörös szin helyéit violettszinü lesz az uj bank­jegy, hasonló a mostani tizkoronáshoz, de nem egé­szen olyan, inkább összevillogása a kék, zöld, szürke és violett színnek, úgy hogy az uj bankjegy, amint a napfény különböző állásban éri, különböző szinü lesz. Az uj Jáankjegy két mezőre lesz osztva, az egyikben rózsaszínű ovális alak lesz, benne fénynyomatban a bankjegy megnevezése. A sorozat vörös lesz. A má­sik mezőben művészien kifejlett női fej lesz, hullámos kereken. A szerencse. Minden ember leghőbb vágya, hogy megtalálja a szerencsájét, mely annyi embernek meg­lepetésszerűen hull az ölébe és ahova betér, ott meg­elégedést és örömet szerez. Sokan pedig ott keresik szerencséjüket, ahol nincsen. Az osztálysorsjátékban azonban a sorsjegytulajdonos könnyen nagy remények­hez juthat, amely tényről a közönség minden egyes húzás alkalmával értesül, ilyen szerencsés eredmény mutatkozott a legutóbb lefolyt 20. osztálysorsjátékban a Török bankházban, ahol ezen egyetlen sorsjátékban a bank vevőinek a 400.000, 90.000, 60.000, 40.000, 25.000, két 20.C00, а 15.CC0, több 10,000, 5000 ko­ronás főnyereményen kívül még sok egyéb nyereményt fizettek ki. Ez az eredmény a Török A. ésTrs R.-T. Budapest IV. Szervita-tér 3. szám alatti bankház sze­rencsés sikereit bizonyítja, ennélfogva aki osztálysors- jegyeket óhajt vásárolni, bizalommal fordulhat meg­rendeléseivel a Török-bankhoz Budapesten. Csarnok. 1 tőrtöki és pénteki joure társaságok. * Az hírlik: hogy 100.000 forint sok ember­nek rendbe hozná a szénáját. * Az hírlik: hogy a „főszögön“ nagy a ba­rátkozás meg a békiilés. * Az hírlik: hogy az önkéntes „állat“ orvos urat kifizették apró pénzzel * Az hírlik: hogy van aki olyan szekér után kapaszkodik „aki“ nem veszi fel. * Az hírlik: hogy nem rossz dolog a „más" rovására mulatni. * Az hírlik: hogy alig várják a lányok hogy „jégre“ mehessenek. (Várni kell „majd ha fagy“. Szedő.) Idem. Szerkesztői üzenetek. Camön. E versei sem váltak be : Gondolat van ugyan bennök de ezt szép formába és kellett volna önteni. Múltkori tanácsunkat fogadja meg: olvasson, ol­vasson próbálkozzon talán a prózával, hátha ez jobban sikerül. Kochier Malbroom. Úti rajzait megkap uk azon­ban e formában nem közölhetők, sok átdolgozást ki­váltnak meg. Üdvözlet. Hirdetmény. Kiskunhalas r. t. város fe­hértói erdejénél folyó hó 15-én pénteken d. e. 9 órakor nagyobb menyiségíi hordónak való tölgyfát, nyárfát és akáczfát ad el nyilvános árverés utján. A város gazda. Felkéri a városi adóhivatal az adófizetőket, hogy a számfejtés végett beadott adókönyvecskéit az adó kifizetése nélkül a hivatalban saját érdekében senki ne hagyja, továbbá az adófizetés alkalmaival mindenki iparkodjon apró pénzt hozni magával. Az 1908 évi ujoncozati elő munkálatok fogana­tosítását mint ez a város házánál kifüggesztett felhí­vásból is látható honvédelmi minister ur elrendelte, minél fogva felhivatnak az 1887, 1886 és 1885. évben Az hírlik. Az hírlik: hogy már a gyalogosok is „ló- I hátról“ beszélnek. * Az hírlik: hogy a „főszögiek“ tiltakoztak az ellen, mintha ott nem volna pletyka. * Az hírlik: hogy megalakultak a keddi, csü­Köhögés, rekedség és hurut ellen nincs jobb a Ríth pemetefű ( 11 0 f 3Й 3 l Vásárlásnál azonban vigyázunk és határozottan RÉTHY-félét kérjünk mivel sok és haszontalan utánzata van. 1 doboz 50 fillér. Csak RRTHY-félét fogadjuk el. A tűz még nem aludt ki egészen. Egy még égő iiszök halavány fényt terjesztett koronkint, mely ijesz­tő kinézést kölcsönözött a szobának. A vendéglősnő és Péter az ágyhoz közeledének melyben Gergely a falnak fordulva aludt. — Félek! — mondá Péter folytott „hangon, — reszket a kezem. — Add ide a kést! — s hirtelen kiragadta ke­zéből a gyilkoló eszközt. Péter visszavonult egy szegletbe, s borzadálylyal nézte úrnőjét. Az üszők is kialudt volt, csak az eleven parázs terjesztett még valami vöröses kísérteties fényt. Künn hatalmas szélvihar ordított, hangot adva a* éj csendjének. A bagoly éles hangja a háztetőn Pétert halálos félémbe ejté. A vérszomjas vendéglősnő felemelé a kést. E pillanatban Gergely megmozdult, de nem ébredt fel, csak ezt a szót sóhajtá: Anyám! E szóra gyorsan visszavonult az ágytol. Néhány percig mozdulatlanul várakozott, de lát­va, hogy nem ébredt fel, újból az ifjúhoz közeledék. Újból felemelte a kést, s már szúrni akart de egy ismeretlen érzés vissza rántá karját. Háromszor emelte fel az öldöklő eszközt, de nem vala bátorsága szúrni. Végre egy eltökélt moz­dulattal gyorsan felemeli a kést, s Gergely vállai kö- I zé markolatig mélyeszté. Egy hörgés vala hallható, s a kipatakzó meleg vér ellepte a vendéglősnő kezét, mely görcsösen szoritá a kés markolatát. Borzadály- I lyal vonult vissza — merev tekintetét az ágyra sze- 1gezve. Péter vissza tartá lélegzetét, annyi ereje sem volt, hogy úrnőjéhez közeledjék, a ki elborzadt saját tet­tétől. Egy negyed óra múlt el, a nélkül, hogy valame- Iyikök is megmozdult volna. Végre feleszmélt a vendéglősnő Eszébe jutott minden, a mi történt. Hideg verej­ték futott végig rajta, arcát eltakaró két kezével, hogy ne lássa többé a vérfagyasztó jelenetet. Péter tántorogva közeledék hozzá. — Asszonyom nincs veszteni való időnk, ha itt ér a reggel elvagyunk veszve. E szavak hatottak, a vendéglősnő teljesen visz- szanyerte önuralmát, — Igazad van Péter! El kell tüntetni a holtat. A vendéglösnő Péter segítségével betakarta a testet a paplanba, lassan levitték a pincébe, s elhe­lyezték a szolga által elkészített sírba, s miután föld­del jól betakarták volna, feljöttek, hogy a szobában levő vérfoltokat eltüntessék. Az áldozat podgyászát a vendéglősnő ágya alá rejtették el. Csak a felöltő maradt még hátra, azt is elővette, s kikutatta zsebeit, ha nem talál-e valami ok­mányt, melyet meg kéllene semmisítenie. A belső ol­dalzsebben egy tárcát vet észre. Kinyitá azt is. A tárcából több névjegy esett ki, s szemei rá­tapadtak az egyikre. Minő összetalálkozása a véletlennek! A névjegyre saját fiának a neve volt írva: „Vo- lenschi Gergely.“ Borzadály futotta végig egész testét. Iszonyú sejtelme támadt! Hirtelen valami levelen akadt meg a szeme, melynek boritékán az ő neve volt felírva. Kinyitá azt is reszkető kezekkel, s végig futott rajta. -Olvasás közben arculata el-változott, s mikor elvégezte és az aláírást is elolvasta; fuldokló kiáltással szivéhez kap eltántorog s végig esik a padlóra kiáltva: — Fiam, az én fiam vala! Vér-roham lepte el s kiadá lelkét. Mikor Péter az esés zajára előjött, csak holt testet talált. El is szaladt azonnal a rendőrséghez, a hol azt a vallomást tette, hogy 6 ölte meg az idegent s mikor aztán megtudta kit ölt meg : a vendéglősnő meghalt bujában. S mivel nem volt senki ki az iszonyú dráma lefolyását tudta volna, hitelt adtak a Péter vallomá­sainak, s három nap múlva felakasztották a város piacán.

Next

/
Thumbnails
Contents