Kiskunhalasi Ujság, 1907 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1907-10-23 / 41. szám
KISKUNHALASI ÚJSÁG. csak névleg van meg a szanatórium egyesület hanem tényleg is, nemcsak szóval hirdeti az emberbarátikötelességet, hanem teljesiti is, mert társadalmunk kebelében örök Vesta füzeként él az ember barátiszeretet legnemesebb szikrája: az elhagyatott szenvedő felebarátaink bajainak enyhítése és gyámolitása. Viszont a rendező bizottság fáradságot nem ismerő buzgalma, s választékos műsora oly művészi estélyben részesítette a megjelenteket, hogy összehasonlítva az előző évben lezajlott estélyekhez, nemcsak felülmúlja azokat, hanem a maga nemében páratlanul áll. Az estély első száma Bartek Lajos főgimn. tanár felolvasása volt az „alkoholról.“ Tudományos színvonalon álló értekezésében szemünk elé állította és kifejtette, hogy az emberiség a legrégibb időtől kezdve — napjainkig milyen vonzalommal birt a kábitó italok iránt. Eleinte a bort csak orvosság gyanánt használták. Később azonban jobban és jobban elterjedt az izgató italok élvezete, s különösen a mai korszak az, a mely e tekintetben felette áll minden megelőző korszaknak. Soha az emberiség oly nagy mértékben nem fogyasztotta a szesztartalmú italokat, mint ma. Ez állítását statisztikai adatokkal igazolta, s egyben összehasonlította egyes országok szesz fogyasztását, melyből kiviláglott, hogy hazánk e tekintetben is egy cseppet sem marad mögötte a többi idegen országoknak. Megkapóan ecsetelte azt a szomorú képet, melyet a szeszes italok romboló hatása idéz elő az emberi szervezetben. A szesz ezen elriasztó hatását igyekezett ellensúlyozni a költők, különösen Petőfinek a borért való lelkesedésével, kinek idevágó költeményeit ügyesen csoportosítva, kellő kifejtő magyarázatokkal kisérve adta elő. Egy ügyes fordulattal, a szélsőségektől óva a jelenlevőket, s ajánlva e tekintetben is a közép utat, e szavakkal fejezte be előadását: „A bort lehet élvezni, de mértékletesen.“ Az egész előadása kerekded egészet képezett, kellő emelkedéssel és hangulattal. A stylja gördülékeny és választékos, minden frázisoktól ment, különösen a jelzők használata és csoportosítása egészen élénké tette az előadást. A felolvasást nyomban követte Hofmeister lajdonosnőjének, kinek testét borzadály futotta végig, a mikor keze a fiatal emberét érintette. — Nyugtatványt kiván-e uram? — Fölösleges. Az ön személye elég biztosíték nekem. Tudom, hogy kegyed igen tiszteletreméltó asszony, s e tekintetben legkevésbé sem kételkedem. Kevés várakozásra az asszony jó éjt kíván és eltávozott. A fiatal ember utánna tekintett, s midőn lépései elhangzottak, sírásra fakadt. — Anyám! édes anyám, hogy is állhattam meg hogy ne áruljam el magamat. Ó, mily boldog lesz, ha megtudja hogy szeretett fia, kit halottnak hitt, még él! . . de hát mit tegyek! . . . nem mondhattam egyszerre fiad nem halt meg Íme, én vagyok a fiad! . . Lassacskán fogom anyámat a viszontlátásra előkészíteni . . . Kedves anyám látom arcvonásaidból, hogy sokat kellett szenvedned. Képzelem minő küzdelmedbe került az élet, mert nehéz időket élünk, kivált ebben az országban, a hol a szegénység mindennap uj áldozatot követel. — Mától kezdve nem fogsz többet- szenvedni boldog lész anyám! A fiatal ember le torié könnyeit, leveté ruháit, s miután még két darab fát tett a tűzre, lefeküdt. A szives olvasó megértette már, hogy az a ki a szálloda tulajdonosnőjének a 100 ezer frankot átadta, nem volt más, mißt saját fia, a ki annak idején csudálatos körülmények közt tűnt volt el. íme elmondjuk ezen körülményeket. t Gézáné éneklése. A „Hugonották“ cimü opc- : rából énekelt részletet, zongorán Nagy Kornél , kisérte. Minden nagyítás nélkül elmondható, • hogy ez ének szám képezte az estély fény i pontját. Tiszta csengésű hangja, a mely kez• dettől az utolsó akkordig mindig ugyanaz ma- i radt, nem különben bájos és üde éneklése a hallgatóságot valósággal extazisba hozta. Gyö- ■ nyör és öröm volt hallgatni, hogy iskolázott hangjával, mily könyedén énekelte a legnehezebb és a legmagasabb részleteket is. A halasi színpadon ily remek nagy terjedelmű hangot vajmi ritkán hallottunk; hazánknak sok kiváló1' primadonnája nem rendelkezik ily kitűnő minőségű hanganyaggal. Igen sajnos azonban, l hogy oly ritkán — mondhatni csak elvétve — szerepel, de bizva a jövőben, reméljük, hogy 1 ezentúl többször lesz alkalmunk csoda szép 1 1 hangjában gyönyörködnünk. j A műsor harmadik pontja Bisothka Gá- ] bor V. mérnök szavalata lett volna, azonban j közbejött akadályok miatt nem adhatta elő. A ; rendezőség, hogy a műsor teljes legyen felkérte * főgimnásiumunk kiváló szavalóját Rózsa Jenő VIII. g. o. tanulót. A várakozásnak tökélete- j sen megfelelt. Mély drámai erővel adta elő i Kiss József „Éjjeli harang“ cimü költeményét, i A közönség hatásosan előadott szavalatát ! zajos tapsviharban részesítette. Végül Heródek Sándor és Kerner Jenő „Ma- [ gyár dal“ cimü melodrámája lett előadva. A ( sok huza-vona után várakozáson felül sikerült, t A közönségre nagy hatással voltak az énekkar ál- t tai előadott régi szép magyar dalaink, habár f néhol a női énekkar alig volt, hallható a férfi kar v mellett. A zene, mely városunk kiváló úri zenekara kezében volt, valósággal meseszerü volt. Nem is lehet csodálni, hisz oly kiváló egyé- ^ пек a tagjai, kik bármely zenekarral bátran и felvehetik a versenyt. A melodrámát Dózsa I h Zsigmond tanár szavalta, kit a férfi és női 1 énekkar, valamint az úri zenekar mellett, vá- a 3. rosunk két kiváló zeneértő urhölgye kisért, még pedig Dr. Pázsit Pálné cimbalmon, Kohn t. Bella zongorán. A közönség óhaját tolmácsol- g juk, ez utón is, midőn kifejezést adunk annak, s hogy nagyon helyén való lenne e melodrámát s a tél folyamán megismételni, a mi fényesen Si igazolja e számnak is teljes sikerét. § A jelenvoltak és a szives adakozók név- R SOrát jövő Számunkba közöljük. Kritikus, k * * * E P Az hírlik: hogy a mulatság sikere érdé- é kében még egy vidéki fején is tapsoltak. f * b Az hírlik: hogy a tüdőbajosok bálján a ^ „tüdőbajosok“ is képviselve voltak. * a c Az hírlik: a tüdőbajosok bálján bevált, ^ hogy a szerelem nem „disznótor". . Az hírlik: hogy a hadsereg gyéren képviselve a mulatságon. volt Az hírlik: hogy a mulatságon a gyógyszerészek „igen gyógyultak." * Az hírlik: hogy az „az hírlik" rovat újra hirleni fog. Ellenkritikus. T an könyvek, írószered Kaphatók: HORVAT GYULA könyv- és papirkereskedésében KIKUNHALASON.- HÍREK.-1 ), Köszönet nyilvánítás. A József kir. hercegsza- y natorium kiskunhalasi bizottsága a folyó hó 19-én jó- tékonycélra rendezett és szépen sikerült mulatságnak keresztülvitelében fárad ágot nem к mélő szereplőinek, l" I ez utón is hálás köszönetét nyilvánítja. A mindeneknek a jutalmazója áldja meg mindnyájunkat s éleszsze ben- I- nük továbbra is ember valóságunk legnemesebb szik- tt ráját a felebaráti szeretétet. Köszönetét mond bizott- ság Kiskunhalas város nagyérdemű lakosságának is az .j érdeklődésért, melylyel a nemes ügyet oly szerelettel páitfogolja 5 kéri továbbra is kegyes támogatását. A '} j jótékonycélt szolgáló eredményről, csak a legközelebbi Ó alkalommal lesz módunkban beszámolni. Novellák. Karácsonykor egy kötet elbeszélés je- i, lenik lapunk nyomdájában csinos kiállításban Reschner _ Ilona polg. tanitónő tollából, Ez mintegy folytatása у ama novella sorozatoknak, a melyet „Porszemek“ У í kirnen gyűjtött össze szerző és Kolozsvárt adott ki egy néhány évvel ezelőtt. Az uj kötet elbeszélései a fővárosi és vidéki szépirodalmi és napilapokban már- láttak napvilágot. Az érdeklődőknek ez utón is felhivI juk figyelmüket. Külömben az előfizetési felhívást az ^alábbiakban közöljük: Előfizetési felhívás! Ezelőtt pár g évvel a kolozsvári karácsonyi könyvpiacon egy igény- „ télén könyv jelent meg „Porszemek“ címén. Akkor a „Porszeim“ számára a közönségtől egy kis méltány- ” lást, szeretetet: napfényt kértem, és . . . nem hiába ! ") Az akkori biztatóan meleg, szívélyes fogadtatás emléke . most arra a gondolatra ébresztett, hogy rendezzem t sajtó alá az azóta irt elbeszéléseimet, amelyek fővárosi és vidéki lapokban jelentek meg. Újabb könyvem cime „Elbeszélések“ 30 elbeszélést fog tartalmazni s az idei karácsonyra fog megjelenni Kiskunhalason. A ^ kötet ára 3 korona. Aki 10 előfizetőt szerez, annak . tiszteletpéldányt küldök. Az előfizetéseket címemre : Kis- kunhalas, Polgári leányiskola, szíveskedjenek küldeni, r folyó év december hó 1-ig, hogy a szétküldésben za- . var ne történjék. A t. közönség szives pártfogását kéri Halas, 1907. október 16-án. Tisztelettel Reschner Hona. Közgyűlés. A „kiskunhalasi kér, munkásbiztositó II pénztár“ vasárnap délután tartotta a paritás alapján kiegészített első közgyűlését, a melyen vidéki közgyűlési kiküldöttek is meglehetős számban résztvettek. A i hatóság részéről jelen volt Molnár Mihály tanácsjegyző. Délután 2 órakor nyitotta meg Obermann János ügyv. alelnök a gyűlést s a tárgysorozat e ső pontja szerint a „kér. betegsegélyző pénztár“ 1907. év junius 30-ig gyűjtött vagyonának hovaforditása iránt hozatott határozat, melynek értelmében a fenmaradt készpénz vagyon rendelő s kórházi szobák létesítése illetve fel- I szerelésére és a beteg tagoknak az alapszabályszerű 1 segélyezésén felül esetről-esetre megállapítandó pótsegélyezésére fordittatik. Ezután következett az igazgatóság és felügyelő bizottság kié gészités választása. Itt a vezetést Molnár Mihály tanácsjegyző vette át. Rendes igazgatóság tagokul megválasztották a munkaadók részéről: Szabó Garbai István, Kozics István, Dr. Szántó Lajos (Kalocsa) és Jurcsó Antal (Kalocsa). Póttagok: Farkas János, Babó Sándor, Kuszka Antal és Gaudényi Lajos (Kalocsa). A biztosítottak részéről Nagy Pál Ferenc mint igazgatósági póttag. A felügyelő bizottságba: ifj. Nagy Szeder István és Kiss Antal [/ (Kalocsa) munkaadók; az alkalmazottak sorából Németh János Országos pénztári közgyűlési kiküldötté megválasztattak a munkaadók részéről: Fekete József; az alkalmazottak részéről: Bor Antal. Póttagokul! Dr. Szántó Lajos, Farkas Kálmán és Obermann János munkaadók; Müller Antal, Madaras István és Kolozsvári Sándor alkalmazottak. A választott bíróságba 20 ülnök és 10 póttag választatott, felerészben a munkaadók és felerészben a biztosítottak közül. Megjegyezzük, hogy a választás mind végig érdeklődés mellett és a legnagyobb rendben folyt le és csak este 6 órakor lett berekesztve. Meghívó. A kiskunha'asi munkésképző egylet 1907. évi október hó 27-én a Szent János melletti alsó körben saját könyvtára javára népies táncmulatságot rendez, melyre a n. é. közönséget tisztelettel meghívja a íendezőség. Belépti dij 80 fill. Kezdete este 6 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak hitlapilag nyugtáztatnak. Gyilkosság. Hegyi Sándor pirtói tanyáján f. hó 20-án vasárnap d. u. táncmulatság volt. Ez alkalom-