Kiskunhalasi Ujság, 1907 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1907-08-28 / 33. szám
IV. évfolyam. — 33. szám. Megjelenik minden szerdán. Kiskunhalas, 1907. augusztus 28. KISKUNHALASI UJSÁ6. KÖZGAZDASAGI, TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: MORVÁT GYULA könyvkereskedése Kiskunhalason, — hol az előfizetési és hirdetési dijak fizetendők. — — Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. — Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos H о г у á t Gyula. Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész évre 4 kor. félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. — Vidékre egész évre 6 kor. félévre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér. Egyes szám ára 4 fillér. Drágaság. A gondatlan életből fakadó magyar jókedv termékei voltak az ilyenfélék, mint: „Kása nem étel, tót nem ember“ vagy „Hej szegény tót legény, mindig krumplit zabálni“. Sem gúnyt, sem fajgyűlöletet nem jelentettek ezek a pajzán kifejezések. Még egy néhány évtizeddel ezelőtt is szerető testvér volt a magyar, tót, oláh és német egymással. A magyar áldotta az Istent, hogy magyarnak teremtette, me;t ha gyengeségeit, mik régente még nem voltak számottevő hibák, nem is látta be, de öntudatosan ismerte fel jeles faji tulajdonságait, melyek oly nagyszerű kontaktusban állottak lakóhelyével a nagy magyar Alföld végtelen rónáival, hol a költő szerint „Kiskunságnak száz kövér gulyája kolompol" s a gabonaszárakat a kalászok gazdag terhe dönti meg. A maga módja s kívánsága szerint élt a magyar, kinek lénye büszke megelégedettséggel volt eltelve. A gőzparipa, telegráf és távbeszélő" a geográfiái ellentétes távolságokat még nem hozta varázserővel egymáshoz közel, de a civilizáció ezen tökéletes eszközeinek hiányában a lelkek is megtudták őrizni eredeti fenségüket Anyagi, társadalmi és politikai problémák nem forgatták ki a Kárpátokon belül élő emberek szivét és eszejárását. A természet nyújtotta kincsek, a patriarchális szokások adtak egyéni erőt az életnek bölcs és nyugodt megküzdésére. A felvidéki edzett, szállás tót, miután a tél vad fagya a legzordonabb Liptóban is engedett s a Vág folyó jégkérge oszladozni kezdett, rendbehozta tutaját s annyi fordulatot tett egészen az Aldunáig, ahányat engedett az az idő, mely a búza fejét aranyszínűvé festette. Ekkor tutaját eladta s ő maga is itt maradt, hogy munkája által neki is része legyen a magyar Kanaán áldásaiból. Ugyanígy tett az erdélyi oláh, mikor a nap melege már megérlelte a bihari, békési stbbi síkság gazdag gabona szemeit. A havasi móc is eladta utolsó szállítmányának dézsáit és teknőit, kis mokár.y lovával együtt beszegődölt a Tiszavidék gazdájához, hogy megrakottan mehessen haza bérces otthonába, hol a tél sivárságát a magyar föld adta szerzeményével enyhítse. Mig az oláh és tót család egyik-másik tagja az Alföld dús aratásából — akkori igényeihez képest — elég szépen részesedett, addig otthon a többiek a kecsketenyésztésben szorgalmatoskodtak, vagy űzték a faipar házi teendőjét. így osztoztak a magyar haza különféle nemzetiségei anyagilag. De osztoztak erkölcsileg is. A nappali fáradság után az esthomályban vagy a hold titokzatos fényénél a hegyvidék lakója magyar testvérének figyelemre méltó igaz meséket regélt érdekes hazájáról. Őszre kelvén az idő, nem fogyott ki a beszédből a tót és oláh atyafi, annyit tudott mondani a termékeny Alföldről, a magyar ember hires vendégszeretetéről és nemes gondolkozásáról. És most? Mintha a természet erői összeesküdtek volna a gondolkozásban és érzelmeiben megváltozott ember ellen. Az élet drága, az igények nagyok palotában és kunyhóban egyaránt. Az időjárás is kizökkent évezredes kerékvágásából. Az emberi szív sivár, önző; a hangulat közömbös s ezzel egyértelmüleg a természet kikelete is ónlábakkal érkezik; a nyár pedig mintha hátát akarná fordítani a megútált embernek, siet bele- ugrani a rideg szigorú télbe, mert valamint a kedély melegségét, ugv az éltető nap áldást- szóró melegségét sem érdemes rápazarolni a háládatlan emberiségre. Ennek következménye a rossz termés. Ehhez járul a drága és hiányos munkaerő. Nagy és kisbirtokos, földműves, iparos és hivatalnok szája panasszal van telve. Gyors fejlődés és rossz gazdasági politika! Búza kevés és drága, de még nagyobb átok. mikor a termelő olcsón kénytelen eladni a magyar föld életfenntartó elemét: a gabonát és a nem termelő fogyasztó méregdrágán veszi az életfentartás legegyszerűbb és legfontosabb szükségletét: a lisztet, kenyeret. Szarvasmarha még annyi sincsen, amennyi a mezőgazdaság fellendüléséhez szükséges, nemhogy olcsó hús fogyasztásra jutna. Pedig az emberiség mai generációja fizikailag sokkal gyöngébb, mint a régi, ezért nemcsak a diva^ A KISKUNHALASI ÚJSÁG TARCZÁJA Totyogó tisztelendő ur. (Folytatás.) Mit tesznek azonban a rest emberek, kik semmiben sem igyekeznek, kik kezöket sem nyújtják ki az áldás átvételére ? Azok bűnösök, mert nemcsak vágyaink vannak, de testi kívánságaink is. A tiszta vágyakat azért bírja az ember, hogy azokat a munka jutalma által elégítse ki. Munka tehát az emberi ész követelménye, s a ki nem dolgozik, bűnt követ el. A tisztelendő úr aztán eleven színekkel festette, mennyire haszontalan az éhező ember élete, s ellátta a híveket értelmeSsége által tisztult tanácsokkal, — miként kellene dolgozniok tavaszszal, nyáron őszszel és télen. Az emberek áhítattal hallgatták: a hívek arca híven tükrözte vissza a tisztelendő szavainak hatását; hazamenet közben egyébről sem beszéltek, mint a templomban hallottakról, — s mindenik többnek érezte magát egy emberrel, mint eddig. Sokan lehettek olyanok is, kik csak is a szent vasárnap elteltét várták, hogy aztán a legelső napon munkához fogjanak. „Ilyen pap soh’sem volt Koldusfalván!“ szól Marcu, mikor Mitru szomszédjától elvált. „Valósággal,, — olyan pap, mint bármely tisztességes faluban,“ feleié Mitru, mintha érezte volna, hogy az ö faluja tisztességesnek épen nem tisztességes. Jött aztán a többi vasárnap is. S Trandafir tisztelendő kénytelen volt lassankint telhagyni prédikációval. Mér mindjárt a második vasárnapon nem volt kinek beszélnie, esős idő lévén, az emberek otthon maradtak; más vasárnapon azonban szép idő volt, de az emberek nem bíztak benne, s nehezükre esett az Isten szabad égétől elválni. Legfeljebb egy-egy vén anyóka, egy-egy félig vak, félig süket öreg emberke, ha elment a templomba. Leggyakrabban azonban csak a harangózóval maradt. Ez igy nem járja. Ha más ember lett volna Trandarfir tisztelendő úr, itt megállapodott volna. De ö olyan volt mint a kecske a káposztás-kertben : mikor kikergeted az ajtón, beszökik a résen, ha betömöd a rést, átugrik a kerítésen több kárt csinál, mert elrontja a kerítés ereszét is. De azért isten tartsa Trandafir tisztelendő urat! — nem akarjuk megszólni! — jó ember ő még most is! „Várjatok csak! — szóla. Ha ti nem jöttök hozzám, elmegyek hozzátok!“ S aztán elindult házalni a pap, s szája meg nem állott reggeliül estig. A hol megfoghatta az embereket ott állította meg, ott látta el őket okos tanácscsal. Mezőn pappal találkozol, hegyen pap vele ; völgyben is papra találsz, s az erdőből is csak a pap jön veled szembe. Templomban a pap, halottnál a pap, lakadalmaknál a pap, szomszédoknál is csak mindig a pap: ki kell futnod a faluból, ha meg akarsz szabadulni a paptól. — A hol aztán megfoghat: öl meg jó tanácscsal. Körülbelül egy évig osztogatta Trandafir tisztelendő a tanácsot. Az emberek szívesen hallgatták, tetszett nekik a pappal szóba állani, s tanácsait ellesni, de követni nem követte senki, tudták mit kellene tenni, de nem tettek semmit. A tisztelendő úr boszanxodott. Egy idő óta aztán felhagyott a tanácscsal. Senki sem volt már a faluban, kire rá nem pazarolta volna összes tudományát, nem volt már mondanivalója. „Hej! nem jó ez igy! — monda sínét a pap. — Szép szóval nem megyek ezekkel semmire, erősebb szert kell alkalmaznom.“ S gúnyolódni kezdett. A hol csak egy emberre akadt, gúnytárgyává tette, kinevette, kikaczagta. Ha oly ház mellett ment el, melynek fedele nem vei: épen minap is: „Atyámfia! szól a ga*dáhcz, — maga derek'legény, — háza tetején is ablakjai vannak! Úgy látszik, szereti a világosságot s az áldott napot!“ Ráakad egy asszonyra, kinek inge nem volt épen tisztái a megmosva. — „Nézzünk csak ide ! — hát mióta viseltek ti posztó szoknvát? Találkozik egy mosdatlan képű gyerekkel. „Hallja-e néne, sok szilvaizük van, hogy a gyerekek ennyire bemocskolják vele magukat,“ Rátalál az árnyékban heverő emberre s megszó- 1 Htja: „Jó munkálkodást! jó munkálkodást,“ s ha az Tankönyvek, írószerek Kaphatók: HORVAT GYULA könyvkereskedésében KISKUNHALASON, ф
