Kiskunhalasi Ujság, 1907 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1907-01-01 / 1. szám

IV. évfolyam. — 1. szám. Kiskunhalas, 1907. január 1. Megjelenik minden kedden. KÖZGAZDASÁGI, TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: MORVÁT GYULA könyvkereskedése KISKUNHALASON, a hol az előfizetési és hirdetési dijak fizetendők. Kéziratokat nem adunk vissza. I Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos MORVÁT GYULA. . Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész évre 4 kor., félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. Vidékre egész évre 6 kor., félévre 3 kor., ne­gyedévre 1 kor. 50 fillér. Egyes szám ára 4 fillér. Egy esztendő futotta meg rendes útját; egy esztendő tette meg pályafutását az idő vég- tetenségében s alighogy lehunyja szemét emez. nyomában lép egy uj év, mely titokzatos, nem tudott, nem sejtett dolgokat rejt méhében ; siirü fátyol, sötét lepel borítja s az emberiség telve reménységgel néz feléje. A múlt, bármily keserű volt, bármily csa­lódással, be nem teljesült vágyak szomorúsá­gával, romba dőlt remények bánatával járt le­gyen, szépnek látszik, kedvesnek tűnik fel az emlékezetben, mert már nincs, mert letűnt, el­enyészett és soha többet vissza nem tér. De van helyette egy jövő, tele bizonyta­lansággal, kétséggel s azzal az aggodalommal nézünk elébe, vájjon lesz-e olyan, mint a múlt vagy iiicg rosszabb, elszoinorííouu, megdöb­bentőbb lesz-e ? Viszont telve lehet a legéde­sebb örömökkel, váratlan meglepetésekkel, meg annyi szerencsével. Mindenesetben dolgozunk, fáradunk, mun­kálkodnunk kell. A sült galambokat hasztalan ■i’.'gg.'1..' .л."«!, '.л;' L-"'.r,?r -J—!——■ — várjuk, hiába lessük, azok nem egyhamar fog­nak felénk röpdösni. Dedegyen hitünk, legyen szívós kitartásunk, legyen erőnk, hogy komoly munkánk, korrekt kötelességteljesitésünk nyo­mán jót, kielégítőt remélhessünk. Bizzunk ön- önmagunkban s akkor bízhatunk a jövőben is. Ha az elmúlt esztendő nem is hozta meg azt a gyümölcsöt, azt az eredményt, mit lelki- ismeretes munkánk, fáradhatatlan buzgóságunk után elvárhatunk, azért még nem kell csügged­nünk. nem kell kedvünket, akaraterőnket elve­szíteni, a reményt nem kell mindjárt feladni, hanem haladjunk a kiszabott ösvényen, egyre előre törtetve, egyre nagyobb kedvvel és szor­galommal dolgozni s ha nem is azonnal, de meg lesz fáradtságának kellő jutalma. A jö"ő iránt soha se veszítsük el bizal­munkat ; a jövő mindenkor lelkesítsen és buz­dítson bennünket, mert nem tudhatjuk, hogy a homály, a feketeség mit takar. Ami az elmúlt évben nem kedvezett s ha hittük, váituk, hogy kedvezni fog, még mindig élhet és kell, hogy éljen, bennünk ama remény, hogy az uj esztendő meghozza azt, amivel a Surs a muííbari fukaikőauíi. Akivel a sors mostohán bánt, noha fára­dozott, szorgoskodott, mindent elkövetett, hogy helyzetén javítson, ne lankadjon ; ellenkezőleg fokozottabb mértékben lásson a munkához, tel­jék benne kedve, leljen örömöt a dolgában, mert a fáradozás, a törekvés előbb-utóbb meg­kapja a maga bérét, sőt talán kamatostul is meghozza a munkadijat. Akinek meg kedvezett a szerencse, az ne bizakodjék el, hogy r.eki immár van, mit a tejbe aprítani, hát nem kell oly mértékben dolgozni mint annak előtte, az ilyen gondolkodási mód odatereli az embert, hogy egyre kevesebbet dolgozik, mig végre arra a pontra jut, ahonnan kiindult valamikor, szóval hanyagsága, elbiza­kodottsága, impraktikus gondolkodása odáig juttatja, hogy kezdheti élőiről az egészet. Ilyen­kor aztán már vontatottan lomhán megy a munka s többnyire nem is boldogul már az ilyen ember. Ha nincs, dolgozzunk, hogy legyen vala­mink s ha van, iparkodjunk megtartani, vagy még hozzá szerezni. A komoly munka az, mely mindenkor re­ménységgel, bizalommal tölthet el bennünket a jövőt illetőleg. „Ember küzdj és bízva bízzál!“-A gyermekek idegese,ógo. Napjainkban nagyon terjed a panasz gyermekeink ideges főfájása iránt, Dr. Bresgen ezen jelenség okait négy csoportba osztja. Az első csoportba számítja az agy és agybőrnek a betegségeit, amint ezek felnőttek­nél és gyermekeknél előfordulnak. T A R C Z A. Uj évre. Háromszáz és hatvanöt nap Gyors iramban szállt tova. Egynek kincs gyűlt'a zsebébe, Másnak olcsó fakova. Sok ragyogva látta kelni Hir s szerencse csillagát, Ám de többnek áldozott le Mondván bus „jó éjszakát.“ Itt van újra a határnap, Mit kipecéz véges ész Önmagához mérve azt, mi Messze végtelenbe vész. Kezdet és vég ismeretlen, Bár hogy is csapong agyunk! S azt mutatja csak a mérce, Hogy mi mily kicsik vagyunk. S nem csak az parányi, törpe. Kit a balsors megtipor, A hatalmas és nagy ur se Más, mint szürke földi por. És hiába szól az ajkon Harsogón a büszke gőg: Jő a végperc, a határnap S cserbe hagyják az erők, Egy marad csak mind örökre: Az Igazság és a Jó. Az nem élt csak itt hiába, A kit áld sok millió. * Megjegyezze jól magának Ezt erő és hatalom! Neked meg egy szebb esztendőt Kívánok jó magyarom. Katona Ferenc. Tőzeghék karácsonya. (Folytatás.) Szivére szorította, megcsókolta és elment . . . Fagyos sivitó szél kavaria fel az utcák havát. A cse- nevész fák zuzmarás virágai bele-bele csapódtak az arcába, hanem ő nem fázott. Olyan melege volt, hogy a bundáját is kikellett gombolnia. Izzó kráter égett a belsejében . . . Bánni kezdte, hogy nem ütötte le azt a gyalázatos rablót, aki mindenéből kifosztván, meg­gyilkolta a lelkét. Gyáva volt. Bele kellett volna foj­tania őt és álnok feleségét is abba az átkozott csókba melyet a gonosz kulcslyuk vigyorogva árult el neki’ Nem, nem gyávaság volt az! Érzi, hogy nem gyáva­ság. A természet erősebb volt mint az ő indulata. Le­tiporta, összetörte, mielőtt gyilkosa lehetett volna. Ta­lán jobb is igy! Az a pusztító krátertüz bent a szi­vében, mintha már lohadna. Be kell gombolnia megint a kabátot, fázik. Végre is, kinek van joga másnak a boldogságához ? Lehet, hogy nem is az az ifjú, ha­nem voltaké pen ő a rabló. Lehet, hogy egykor éppen ő állt annak az útjába. Ki tudja, mióta szeretik egy­mást? Lelketienség volna két embert ötök boldogta­lanságra kárhoztatni. Mennyit szenvedhetett az a sze­gény asszony, mig ő rabul tartotta? Sohasem sze­rette volna igazán, ha gátja akarna lenni boldogsá­gának. Legyenek hát boldogok, szeiessék egymást háborítatlanul, — ő félre áll az útból. De a gyermeke ? az ártatlan kis gyermek? Az mégis csak az övé, ahoz joga van ! De az asszonyé is, neki is joga van hozzá. És a gyermek nem maga mondta-e ártatlan lelke őszinteségével, hogy szereti az embert? Ő is szeretni fogja, mert ha szereti az anyát, szeretni fogja, szeretnie kell magzatát is. Didergett, ajánlja. 9 9. t, i. figyelmébe dubait felszereli linyf, zenemii & papir|eres­ЩЫ1 ligyszinten mulatságé állalmira szerpentin, losfeiii U ételien llszletet, tánc­rendéi ás diszes báli Is ía|odalmi meghRel d|eszit*slt. Uj esztendő.

Next

/
Thumbnails
Contents