Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-11 / 50. szám
deczember“ll 1907. kereskedősegéd. A 3500 koronából, melyeta pékmestertől loptak Szintai Béla villanyszerelő. Virág Mari gyári munkasnő és Szangl Bóza hitnzőnő is kaptak. Valainenyi a főváros területéről kitiltott rovottmultu ember. Erzsébetfalván húzódtak meg. Közben berándultak a fővárosba, ahol különféle furfanggal csalásokat követtek el. A nemzetközi baromíiki- áliitáson Borbás Imrónó kiállított tyúkjaival bronz érmet nyert. Színészet. A lefolyt színházi hétről ismét a legnagyobb elismeréssel kell megemlékeznünk. A társulat estéről—estére valódi műélvezetben részesíti a közönséget, mely hálából tőle telhető módon pártolja is a színészek művészi törekvését. Szerdán a „Ozigánybáró“ örökszép operettet adták nagy tetszés mellett. — Csütörtökön az „Ördög“ került színre B. Polgár Béla felléptével. Az igazgató művészetét meleg ováczióval honorálta a nagyszámú közönség. Mellette még nagy sikere volt Szécsinek is. — Pénteken a „Hajdúk hadnagya“ előadásában gyönyörködtünk. Különösen tetszett Pethő Stefi, Szepesi Szidi, Vitéz és Barics — Szombaton a „Legvitézebb huszár“ t láttuk korrekt előadásban. — Vasárnap délután a „Helyre asszony“ este pedig az „Aranylakodalom“ került színre. Számottevő sikere volt az igazgatón kívül Pethő Stefinek és Szepesinek — Hétfőn a „Vig Nibelungok“-at adták. — Kedden este pedig a 7 éves kis veudégmüvészuő, Lakos Vilma betegsége miatt elmaradt „Koldus gróf“ helyett színre került „Tavasz“ ezimű operett, mely előadás keretében az operett személyzet úgyszólván kivétel nélkül zajos tetszést aratott. A visszavándorlók: munkaközvetítése ügyében a földmivelós- ügyi ministerium muukásügyi osztálya ezen utón is felkéri a munkaadókat, hogyha bármilyen munkásokra szükségük van, szükségletükről a bérfeltótelek közlésével szóval, levében vagy táviratban értesítsék a ra. kir. földmivelósügyi minis- terűm munkásügyi osztályát. Tisztujitás a vármegyénél. Pestvármegyénél f. ó. deczember hó 19-én lesz az áltatános tisztujitás, mely alkalommal a közgyűlés a választás alá eső összes tiszti állásokat be fogja tölteni. A kiskörös-bajai vasút ügye. Képe8sy min. tanácsos elnöklete alatt a héten tartották a közigazgatási bejárást a Baja-kiskőrösi helyi érdekű vonalán. — Folyó hó 8-án Kiskőrösön tanácskoztak Kiskőrös, Keczel, Csala puszta és Pol- gárd megbízottai val. Keczel köz ség az állomását nem a Halas felöli részen — mint előbb tervezve volt — hanem a temető mellett kapja, mely nek neve Keczelszilos lesz. Kiskun-Halas helyi értesítője. A tüdővész pusztítása A belügyminiszter által kiadott jelentés szerint 1907. óv augusztus havában a magyar birodalom területén tüdő- vészben elhalt 541 egyén. Pest- P.-S.-K. megyében ezen óv augusztus havában 264 egyén halt meg tüdővószben. A ludtolvaj. Kis Gábor 19 éves napszámos hétfőn viradóra bemászott Bibó György udvarára és onnan két darab ludat ellopott. Zsákmányával éppen keresztül ugrott a kerítésen, mikor szembe találta magát a véletlenül arra czirkáló rendőrökkel, kik a jó madarat azonnal lefülelték és bekísérték a rendőrségre. Kiss Gábor ellen — ki már több ízben került hasonló cselekedetért a büntető hatóság elé — az eljárás folyamatban van. Mulatság. A budapesti főiskolai hallgatók kiskunhalasi köre folyó hó 21-én, szombaton, Kiskunhalason, az Úri Kaszinó összes termeiben, a kör segítő alapja javára zártkörű tánczestólyt rendez. Birósági hírek. A helybeli kir. járásbíróság legutóbb elítélte becsületsértésért Fábián János napszámost és Csendes Károlynó szül. Huszár Terézt 20—20 korona pénzbüntetésre ; Figura László csizmadia segédet orgazdaságért 3 napi fogház ra; — végül Amáu Antal napszámost Balázs Antal életveszélyes megfenyegetésért 2 napi elzárásra és 10 korona pénzbírságr a Rendőri hírek. Mayer Pál napszámos vállalt munka nem teljesítéséért 5 napi elzárásra ; — Szu- csán Sándor iparengedély nólküi való hal árusításért 40 korona pénzbírságra Ítéltetett. ❖ A Kincses Kalendáriom 1908. évi 12 ik kötete megjelent. — Az uj Kincses Kalendáriom még jobb, mint az eddigiek voltak, pedig azok is jók voltak. Gazda-' tartalmát rövid kivonatban a következőkben ismertetjük : Az óv története. — Magyar mithologia. — Fejedelmi családok. — A magyar arisztokrácia. — Nemzetközi jog.— Egy pillantás a másvilágra. — A karmeliták kolostorában. — Az amerikai arisztokrácia és nemesség. — A jövő városa. — A sarkvidékek titka. — Halhatatlanság a természetben. — Villám- csapás. — Az állatok világából. — Méhészet. — Biliárdjáték- — A Skandináv államok. — A Vatikán és lakói. — A modern szociálizinus a külföldön. — A virágos kert. — A hollandi festészet remekei. — Mit tudunk a holdról. — Mindennapi természettudomány. — A magyar i nemzet aranykönyve. — Pekingtől Párisig. - Az ember őstörténete. — Földrajzi és történelmi nevek tára. —- Mikor olcsó és mikor drága a pénz. — A közhatalom megoszlása. — Árpád fejedelem. — Postatarifa. — Újságok. — Színházak. A Kincses Kalendáriom ára : színes borítékba kötve 2 kor., angol vászonba kötve 8 kor., francia szattyánbőrbe kötve 4 korona 40 fillér. A Kincses Kalendáriom kapható a Budapesti Hi'lap könyvkiadóhivatalaban és megrendelhető bármelyik könyvesboltban. fópe39*iésí mozgalom. — Deczember 3. Deczember 10. — Születtek: Farkas János és Fehér Krisztina Emíliának János Árpád nevű fiuk. Klein Sámuel Miklós és Éliás Magdolnának halva született fiú gyermekük. Mészáros Sándor és Somogyi Rozáliának Sándor nevű fiuk. Kolompár Juliannának Rozália nevű leánya. Gubáuyi István és Fabok Juliannának Juliánná nevű leányuk Novák János és Radváuszki Ilonának Vilma nevii leányuk. Sütő Fraucziskának Bóniámin nevű fia. Jenei Mátyás és Bálint Teréziának István nevű fiuk. Ternyák László és Fógel Margitnak Jolán nevii leányuk. Jámbrik Érzsó- betnek Mihály nevű fia. Márta János és Csömöre Piroskának János nevű fiuk. Sándor József és Árvái Eszternek Etel nevű leányuk. Luka Sándor és Oláh Rozáliának Sándor nevű fiuk. Sallai János és Kovács Máriának János nevű fiuk. Meghaltak: Nagy L. Imre 2 éves korban. Tóth Zs. Sára 16 éves, Modok László 4 éves, özv. Kocsis Jánosnó Sándor Mária 67 éves, Farkas Orbán 65 éves korban. Kihirdetett jegyesek .Babos István Berta Máriával. Báufi József bócsaí lakos Korsós Margittal. Gyenizse Lajos Juhász Rozáliával. Kun Béniámin Szép Eszterrel. Mészáros Sándor Antal Os. Juliannával. Brecska Imre Hegyi Etelkával. Brunner János Oseíregi Sárával Pignitzky József Lajbó Etelkával. Miklovizs Károly Hegyi Eszterrel. Egybekeltek: Mák Benedek Károly Máriával. Lakos Mihály Mucsi T. Juliannával. Szabó Pap Imre Muth Johannával. Solti József Kis V. Etellel. Németh Albert Károly Vineze Juliannával Paprika József Rumi Sz. Erzsébettel. Inpllanofc adás-vevés©. Vámos István és Bálint megvették Gauzer János és társa 1 hold 1100 n. öl ingatlanát 906 koronáért. Illés Gábor és neje Szilágyi Viktória megyeitek Mészöly István 59 k. hold 1200 u. öl tauyásbirtokát 28865 koronáért. Nagy F. József és neje Ónodi Teréz megvették Nagy F. László és neje Lázár Róza 1 k. hold 891 n. öl felsőszállási szántóföldjét 1200 koronáért.