Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-27 / 48. szám
1907. november 27. Politikai szemle. A horvát politika színterét most Budapestre tették át a politikusok. Zágrábban alig-alig történik valami. A híreket a magyar fővárosból lesi a hazafiságtól raegittasult horvát olvasóközönség, melynek kíváncsiságát és érdeklődését a lapok hosszú távirati tudósításokkal elégítik ki. Semmi sem jellemzi jobban az ottani helyzetet, mint hogy az újságok irányító vezérczikkek helyett Pinte- rovics, Vinkovics, Lukinies és a többi obstruáló ama beszédeit közük, a miket a magyar országgyűlésen nem mondhattak, vagy csak részben mondtak el. Képzelhető, hogy ezek a beszédek milyen közjogelíenes kifejezéseket tartalmaznak. Ellenőrzés nélkül kerülnek ezek bele a lapokba és a horvát naivabb közvélemény abban a jámbor hitben van, hogy azokkal a beszédekkel sikerült képviselőiknek a magyarokat meggyőzni és védelmére kelni a képzelt horvát jogoknak * A horvát obstrukció veszedelmének és kártevésének elhárítása céljából Kossuth Ferencz a minap értekezletre hivta össze a függetlenségi párt, intéző-bizottságát, a mely elé Wekerle kormányelnök a következő javaslatot-terjesztette : „Tekintettel arra, hogy a horvát képviselők a teknikai obstrukció egész fegyvertárával dolgoznak az autonón vámtarifa, illetőleg a káp- viselőház munkálkodása ellen, a mostani viselkedésükből joggal lehet arra következtetni, hogy nem riadnak vissza a kiegyezési javaslatok megobstruálásától sem, bár azok elfogadásától számtalan fontos államérdek függ, közöttük sok olyané is, a mely első sorban Horvátország érdeke. Az obstrukció letörésére ez idő szerint nincsenek kellő eszközeink, az ad hoc házszabálymódosi- tást pedig tudvalevőleg a függetlenségi párt nem akarja, s igy más módon kell keresztül vinni a kiegyezési javaslatok parlamenti elintézését. A kormány terve az, hogy egyetleu szakaszból álló törvényjavaslatot terjeszt a Ház elé, s ez az egyetlen szakasz az összes kiegyezési javaslatokat magában foglaló olyan intézkedést fog tartalmazni, a melylyel a törvényhozás jóváhagyja az osztrák kormánynyal kötött egyezményeket, de kiköti egyúttal azt is, hogy a ki- gyezési javaslatok folytatólag részleteikben is letárgyaltassanak a kép- viselőházban“ A bizottság hozzájárult a kormány javaslatához, mint olyan ex- pedienshez, a mely egyedül alkalmas arra, hogy időt és módot adjon a horvát obstrukció letörésére. # Wekerle Sándor megnyerte a javaslat számára a király előzetes szankcióját és pénteken az egyetlen szakaszt indokolásával együtt beterjesztette a képviselőháziban . A javaslatot a ház a közgazdaKiskun-Halas helyi értesítője. j Sági és pénzügyi bizottsághoz utasította. A sürgősségre való tekintettel nyomban megkezdődött a javaslat bizottsági tárgyalása is. Délelőtt a közgazdasági, délután pedig ; a pénzügyi bizottság tárgyalta le és beható vitatkozás után egyhangúlag el is fogadta a javaslatot. * A kiegyezést biztositó törvényjavaslatot a függetlenségi párt Kossuth Ferenc és Wekerle Sándor miniszterek megnyugtató fölvilágo- sitásai után egyhauguan elfogadta. Mindjárt az értekezlet elején szólalt föl Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter és hangoztatta, hogy a szóban lévő javaslatban közjogi sérelem nincsen és precedensnek sem veszedelmes, mert alkotmányos kormány vissza nem él vele, törvény- sértő kormánynyal szemköszt pedig teljesen mindegy, hogy ma a parlament mit iktat törvénybe' A horvát lázadás ellenében a kormánynak, ha csak parlamenti erőszakkal élni nem akart, más eszköze nem volt. mint a mostani javaslat beterjesztése. Végül nagy tetszés mellett lelkesítő szóval biztatta a függetlenségieket összetartásra. A miniszterelnök igen nevezetes nyilatkozatot tett, a melyet fontosságánál fogva külön kell megemlítenünk. Ez a javaslat — mondotta — egyenesen a lázadó horvátok obstruk- cziója ellen irányul, mert erőszakot alkalmazni ellenük nem akarunk és mert mig csak lehetséges, Horvátország alkotmányos kormányzását akarjuk. Házszabályreviziót pedig csak közmegnyugvással lehetett volna csinálni. Szól ellenben ez a javas lat azoknak is, a kik titkos kárörömmel állanak lesben, hogy újra a za varosban halászhassanak. Hírek, Városi közgyűlés. A város képviselőtestülete pénteken rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlésen a tanács javaslatba hozta, hogy a léi esitendő piacztér czéljára a Va- nyur, Holländer és Fenyvessy-féle házakra indíttassák mega kisajátítási eljárás, a kisajátítási költségeinek fedezésére pedig a vásártér eladásá ■ ból befolyó jövedelem jelöltessék ki. A közgyűlés csaknem egyhangú határozattal kimondta, hogy mindad • dig, mig a városnak terhes adósságai valamennyire rendezve nem lesznek, ezen ügyben minden további határozat hozatalt feleslegesnek tart. A Pestmegyei Gazdasági Egyesület átiratára, melyben a nevezett egyesület bejelenti, hogy az eddig berbe bírt mintakertet a város kezelésébe visszaadja, a bérlet ideje alatt eszközölt beruházásokat 8000 koronában számítja fel, a mely tiz év alatt lesz törlesztendő, a közgyűlés a mintákért átvételére a városi tanács mellé Szathmáry Sándor, Hofmeister Ignácz, Ádor Sándor, Fán István, Kúti Szabó Imre és Osefregi István városi képviselőkből álló bizottságot küldte ki. A jövő évre érvényes virilisek névjegyzékét némi módosítással helyben hagyta a közgyűlés. Több ingatlan bérbeadására vonatkozó szerződések jóváhagyása után elhatározta a közgyűlés, hogy tekintettel az építendő felső szárnyiskolára, a postakert keleti oldalán egy nyolcz öl széles utczát nyit. —- A gyámpénztár, köz- és egyébb pénztárak pénzkészletének gyümöl- csöztetésére a tanács javaslata, hogy azok a Halasi Takarékpénztár és a Halasi Gazdasági Bankban helyeztessenek el. — A tanács javaslatával szemben az elrendelt névszerinti szavazással kimondotta a közgyűlés 50 szavazattal 28 ellen, hogy a pénzkészletek egyenlő arányban a Halasi Takarékpénztár, Halasi Gazdasági Bank és Halasi Kereskedelmi Bankban helyezendők el. A redemptió visszctéritósét kérelmező küldöttségben résztvevő halasi küldöttek nevében a polgármester jelentést lett a közgyűlésnek. A tárgysorozat végén a közgyűlés a községi Óvodához a felügyelő bizottság tagjaiul megválasztotta Schilling Edét, Kuti Szabó Imrét, Bodicsi Benőt, Csefregi Istvánt és Szabados Balázst. Eljegyzés. Schmidt Dezső vasúti hivatalnok eljegyezte Mayer- berg Irmuskát, Mayerberg Ignácz bornagykereskedő leányát Budapesten. Színészet. B. Polgár Béla színtársulata a közönség mindinkább növekedő érdeklődése mellett folytatja előadásait. Szerdán Verő György „Leányka“ czirnű operettje került színre, melyben kiváló sikere volt a ezimszerepben Gergely Gizellának. Tetszett még Barics, Vitéz. Szécsi és Bátosi. — Csütörtökön „A nap hőse“ czimű bohózatot adták kitűnő összjátékkal a közönség zajos tetszése mellett. — Pénteken a „Bajusz“ czimű operett előadásában kiváló művészi képességnek adták jelét Szécsi Emma, Újvári. Lugosi és Jankó. — Szombaton Lidon Károly divatos operettje, a „Milliárdos kisasszony“ előadásában gyönyörködött a közönség; kiváló szimpátiával fogadván Gergely Gizella, Szepesi Szidi, Újvári, Vitéz és Lugosi alakítását. — Vasárnap a „Mit az erdő mesél“ czimű színmű, hétfőn a „Bob herczeg“ czimű operett. Kedden pedig az „Elnémult harangok“-at adták telt ház előtt, a közönség osztatlan tetszése mellett. Esküvő. Dr. Deutsch Ignácz kunszentmiklósi ügyvéd tegnap esküdött örök hűséget Hofmeister Ju- dithnak. Felülfizetések. A helybeli polgári ifjúság folyó hó 24-én tartott és jól sikerült mulatságán felülfizettek Bodicsi Benő 2 koronát, Oláh Mihály. Szabii K. Imre, Kovács Benő, Gyenizse Imre, Molnár