Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-11 / 37. szám
1907. Kiskun-Halas helyi értesítője. szeptember 11. megtalálót, hogy ezen ősszeget, melyet néki meg kell térítenie, juttassa hozzá vissza. Halálozás, özv. Patkós Benőné szül Papp Zsuzsána 64 éves korában folyó hó 8-án hosszas betegség után meghalt. Az elhunyt úri asszonyt hétfőn délután temették el nagy részvét mellett. Lopás. Kram mer Ferencz- nek tajói tanyájáról 55 zsák tiszta búzát elloptak. A rendőrség az ismeretlen tettesek ellen megindította az eljárást. Krammer 100 korona jutalmat igór annak, ki őt a tolvajok nyomára vezeti. Öngyilkosság. Marton Im- réné f. hó 3-án V. kerületi lakásának a padlásán felakasztotta magát. Tettének oka ismeretlen. Verekedés Mint hajdan lakodalom, úgy ma vásár nem mul- hatik el verekedés nélkül. így a legutóbbi országos vásáron Sütő István, Sütő Pál. Kocsi János, Gyenizse János és Zseni Lajos rendezett parázs verekedést azért, hogy a vásár minél zajosabb legyen. A két Sütő ebbeli igyekezetét 8—8 napi elzárással és 10—10 korona pézbfintettósel, a többiekét pedig 2—2 napi elzárással és 10—10 korona pénzbírsággal jutalmazta a rendőrség. Uj huszkoronások. Az Osztrák Magyar Bank a jelenleg forgalomban levő huszkoronás bankjegyeket bevonja, s kibocsájtja az uj bankjegyeket, melyeknek elkészítését már munkába is vették, úgy hogy az uj bankjegyek nem sokára forgalomba kerülnek. Elgázolás. Folyó hó 2-án Gárgyán János helybeli napszámos Halas és Kisszállás között a vasúti sínek mellett életveszélyes sérülésekkel elgázolva találtatott. Megállapították, hogy Gárgyánt, valamelyik vonat részeg állapotban gázolta el. Az elgázolt napszámos, súlyos fejsérülést, ósalkartöróst szenvedett. Beszállították a kórházba, hol most a halállal vivődik. Talált jószágok. A múlt vasárnapi országos vásárban egy drb kétéves csákó szarvú fehér szőrű bólyegtelen fias tehén fogatott fel szopós borjával együtt. Igazolt tulajdonosa a rendőrségnél átveheti. Fehértói halásza t. A fehértói halászati jog bérlete a f. hó 7-én tartott árverésen Szalai T. Nándor és Szalai T. István társbérlőkön maradt évi 2630 korona bérösszegért. Az előző árverésen 3275 koronáért volt ugyan ezen bérlet, kiadva. Rendőri hirek. A rendőr- kapitány elitélte Németh A. Benőt 10 korona pénzbüntetésre azért, mert kétszeri idézés daczára sem jelent meg 60 fillér kárdij átvétele végett; — elítélte továbbá a piacon elkövetett közcsend háboritásert Egődi Benőné szül. Tóth Máriát 20 korona, Tóbi Istvánná szül. Németh Juliannát pedig 10 korona pénzbírságra ; végül Bajcsai József bérkocsist megrendelt fuvar nem teljesítése végett 10 korona pénzbírságra. Bírósági hirek. Harkai János anyakönyvi kihágást követett el az által, hogy egy kis gyermek születését nem azonnal jelentette be, miért 20 korona pénzbírságra ítéltetett. Süveg Józsefed szül. Fejős Erzsébetet a járásbíróság becsületsértés vétségéért 10 kor. pénzbün tetésre Ítélte. lépesedéi mozgalom. — Szeptember 4. Szeptember 10. — Születtek: Bacsó Lajos és Banga Krisztinának Sándor nevű fiuk. Horváth Sándor Kis Kurgyis Erzsébetnek Erzsébet nevű leányuk. Fülöp Sándor és Varjas Máriának János Ferenez nevű fiuk. Papp József és Fodor Veronának Mária nevű leányuk. Ozékus Flórián és Farkas fitelnek Rozália nevű leányuk. Hirsch Imre és Gáspár Judithnak Imre nevű fink Bor- bényi Imre és Vácz Eszternek Imre nevű fiuk. Király Gy. Lajos és Császár Juliannának Erzsébet nevű leányuk. Szalai K. József és Banga Máriának Etelka nevű leányuk. Tóth Sándor és Teremi Juliannának Esz- tor nevű leányuk. Birkás Mihály és Kovács Zsuzsannának Sándor nevű fiuk. Kovács Zsófiának Terézia nevű leánya. Kerekes Bóniámiu és Vörös T. Zsófiának Jolán nevű leányuk. Sütő Sándor és Kunz Juliannának Sándor nevű fiuk. Stigmond József és Pech- loeh Máriának József nevii fiuk. Hajdú Mihály és Banga Lídiának Mihály nevű fiuk. Paprika Benjámin és Fekete Erzsébetnek halva született fiú gyermekük. Snautigel János és Tallér Máriának Ilona nevii leányuk. Schaffer Mihály és Beck Borbálának Borbála nevű leányuk. Meghaltak .özv. Bárány Jánosnó Császár Terézia 60 éves korban. Marton Imróné Szabó Kocsis Juliánná 24 éves. Hir kó László 23 hónapos. Bacsó Irma 18 napos. özv. Patkós Benőné Pap Zsuzsánna 64 éves. Barta Mihály 74 éves. Szabó Mária 7 hónapos. Kun Mihály 69 éves, Babenyecz Os. Béla 9 hónapos korban. Kihirdetett jegyesek: Slézinger Mózes jánoshalmai lakos Groszman Bettivel. Gama Kovács Lajos Szerencsés Rozina kis- kunmajsai lakossal. Vili Antal Buda Erzsébettel. Zilah Sándor Gazdag Margittal. Szakái Mihály Szabó Margit jánoshalmai lakossal. Zsilák János Andó Ilona békéscsabai lakossal. Egybekeltek . Allein Náthán csantavóri lakos Stern Etelkával. Ingatlanak; adás-vevés©. Kocsis László és neje Gyevi Juliánná megvették Térjék György és neje 1577 n. öl szőlőjét 2400 koronáért. ifj Babos Imre és neje Kis T. Terézia megvették Feró D. Pál és neje Vida Mária 3 hold 1200 n. öl legelőjét 1400 koronáért. Bor Réz József és neje Kardos Róza megvették Korsós Lajosnó Pajor Mária szőlő és szántóbóii illetőségét 1600 koronáért. Mészáros Sándor és neje Bólecz- ki Mária megvették Balogi Mihály 971 n. öl szőlő és szántó földjét 1176 koronáért. Ternyák T. Sándor megvette Csapó Sándor és neje Borbás Éva iugatlanbóli illetőségét 7331 ko rónáért. Práger Ferenc/ felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. Hirdetések. Oláh János Petőfi utcza és Szép utcza sarkán levő 3 szobás lakó házát üzlethelyiséggel örök áron eladja. Vevő nem jelentkezése esetén haszonbérbe is kivehető. Bogyós János alsó szállási tanyájára egy feles kertészt felfogad. Lakóházánál egy különálló kis lakás kiadó. Dobos Vinczének fehértói Babó Dezső-féle haszonbérelt tanyáján rozsbuzaszalmája és szőlővesszője van eladó. Értekezhetni vele a helyszínén. Brecska József Bessenyei telepen levő lakóháza örök áron eladó. Krizsán József I. kér. lakóházát, 2 drb fekete földjét és 1 drb szőlőjét őrös áron eladja. ifj. Gál Lajos a Fridriehféle házát örök áron eladja. özv. Abrahám Mihályné álsó szállási 1 láncz szántóját eladja. özv. Fridrich Alajosáénál egy kis lakás bérbe kiadó. ifj. Mainlecz Antal a műuuton felül levő 7 kapa szőlőjét, eladja. Pólya Sándor inokai haszonbérelt tanyáján szalmája és nádja van eladó. Bánoczki Kálmán IV. kér. lakóházánál egy kis lakás azonnsl Riadó. Szabó Garbai Imre jbírósági hivatalszolga az alsó rekettyéi utón felüli dűlőben levő 3 hold 211 n. öl szőlőjét terméssel vagy anélkül 2 részben is eladja. Értekezhetni vele a járásbíróságnál. Gfyőrfi József fűszerkeres- kedő egy jó házból való 13-14 éves fiút tanoneznak felfogad. Ugyanott nagy mennyiségű egy literes paradicsomos iiveg eladó.