Kiskunhalasi Ujság, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-15 / 20. szám
KÖZGAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Ш. évfolyam. — 20. szám. С.ЗГУ --------------------------Megjelenik minden kedden. Kiskunhalas, 1906. május 15. Szerkesztőség és kiadóhivatal: t ! Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész HORVÁT GYULA könyvkereskedése Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos évre 4 kor., félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. KISKUNHALASON, a hol az előfizetési és . Vidékre egész évre 6 kor., félévre 3 kor., nehirdetési dijak fizetendők. H ORVAT GYULA. gyedévre 1 kor. 50 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza. • Egyes szám ára 4 fillér. Bocskay István. Visszapillantva ezredéves történelmünkre, elmondhatjuk, hogy nemzetünk azon rövid idő alatt, melyben első szabadságharcunk lezajlott, nagy időket élt át. Bizony nagy idők voítak ezek, s a történelem nagy időkben szereti a nemzet géniuszát egy emberben megszemélyesíteni. Ez a géniusz öltött testet Bocskayban is, a mikor a züllés szélén levő nemzetet bámulatos erejével öntudatra ébreszti, bilincseit lerázza, s az uj életre kelt nemzet részére lerakja az uj Magyarország fundamentumát. Nem is juthat osztályrészül fenségesebb hivatás irt e földön az embernek annál, mint midőn egy nemzet tőié várja sorsának irányítását, s a jövendő boldogságot. Már pedig a gondviselés Bocskaynak ilyen hivatást adott. .Nincs magánélete, már születése a nemzet újjászületésével forr egybe. Élete pályája egy nyitott könyv, melybő nem az ő, hanem nemzetének története olvasható. A vallásszabadság mártírja, mint Gusztáv Adolf, csak avval a külömbséggel, hogy nem a harcmezőn esett el, hanem méregkeverő kéz ölte meg őt. Szabadsághős, mint II. Rákócy Ferenc, csak sokkalta szerencsésebb kezű, mint a bujdosó fejedelem. Államférfim lángelme, mint a haza bölcse. Deák Ferenc. Agitátor, mint édes apánk, Kossuth Lajos, de még jobbjában kardot forgat, addig balkezében mindig frisszöld olajág diszlik. Agitá- iása határt ismert, nem fárasztotta ki a nemzetet végkimerülésig, s azonnal felhagy véle, a mint a célt eléri. Feltudta korbácsolni a szen- dergésben lévő lelkek hullámait, de még jobban értett azoknak medrükbe való szorításához. Sokoldalúsága, munkabírása páratlan, szóval szellemóriás, kinek az Ur „nem mértékkel adta az ő lelkét.“ Joggal nevezték tehát a fejedelmet kortársai a magyarok „Mózesiének. Mint Mózes a zsidó nép történetében egy uj korszakot nyitott meg, ugyaniíy szerep jutott Bocskaynak is. A zsidónép Mózes nélkül elveszett volna a pogányság bálványimádó kezei között, épp úgy Bocskay nélkül a magyar nemzet az önkényuralom által előre elkészített sírba temette volna magát. Igen, isten választottja volt, mint Mózes! Л-gondviselés küldte a magyar nemzetnek, hogy tőle tanuljunk a hazaszeretetben önzetlenséget, a leíkiismeret szabadságában tű reim ességet, szorcmgatásokban el nem csüggedésí, a győzelmeknél; nőies mérsékletei s mindenek felett hitet. Különösen hitet, mert először is mint em- j bér, vallásos kálvinista volt, ki sohasem szűnt I meg mindig azt hangsúlyozni, hogy —minden I tettét, minden cselekedetét, lett légyen az bármily irányú is — „az Istenbe és az 6 Megváltójába vetett hit által“ cselekedé. S mily megfoghatatlan! A végzet csak annyit engedett meg, hogy a harcot meghar- coija, de hogy csak egy sugárt is élvezzen a dicsfényből, egy pillanatot is az áldásos békéből — azt már nem. Háromszáz éve, hogy porladoznak hamvai a gyulafehérvári sírboltban, de most is halljuk buzdító szavát: ^Ha Isten velünk, ki ellenünk," s a lelkiismeretbeli szabadság riadó dalát „Erős várunk nekünk az Isten.“ Óh bárcsak rendelné az ég, hogy mint napjainkban, úgy a jövendő századok apostolai előtt is a nagy fejedelem dicső, fenséges alakja lebegne követendő példaképen. Adja az ég, hogy úgy legyen !!! D. A magyar ifjúsághoz. New-York 1906. április hó. Minden népek, nemzetek vezető férfiainak mindig kiváló gondját képezte az ifjúság nevelésügye. Mert ha az ifjúság még ma nem is veszi ki részét közvetlenül népének megélhetést, boldogulást, jólétet célzó küzdelmeiben, holnap talán már a közéletben igyekszik a saját és köz javára érvényesíteni azt, amit tanult s ami saját egyéni érzésén, gondolkozásán meg- szürődve, lelkében megjegecesedett. Ezért töfl. KISIWNHflLflSI MJS/ir T№fl. Alsirát. A menny honába, — mond az Alkorán, — Hol üdv virága nyíl’ a rózsafán, Hol minden kéj és minden élvezet, Egy ócska hid, az Alsirát vezet, Pallója kés, — s bár hossza oiy csekély. Átmenni rajta száz kínnal felér, Lelkektől hemzseg mégis untaian : A hid mögött a menny kapuja van. .... Hányán vagyunk a földön istenem, Kik Alsirátunk járjuk szüntelen, Minden reményünk oly nagyon kevés, Erőt vesz rajtunk rnihjó szenvedés, Izzadt a testünk, ég a homlokunk, Lehulló vércscpp jelzi nyomdokunk, Arcunkba csap maró gúny ostora, S a mennyet mégsem érjük el soha .... CCVIII. Rodostó, 1759. nov. 19. Édes néném, sűrű könnyhullaíások között irom ez levelemet, ■a mely talán az utolsó hosszú bujdosásom idején úgy megszerettem Rodostót, mintha második hazám lenne, mégis most az életem végén olyan végtelenüj árvának érzem benne magamat. Úgy érzem, egyedül vagyok a világon, azért még sem tudnám itt hagyni a keserű számkivetés kenyerét, ha mehetnék is az én szülőföldemre, a kies Zágonba. Mikor elindulnék innen, ezer édes emlék csalogatna visszafelé, ezer fájó sebein kényszerítene itt maradni ezen a földön, a hol ifjúságomat, reményeveszteít íérfikoromaí Isten kegyelméből leélhettem. A jó öreg fejedelmnek, (kit úgy szerettem, jobban mint az édes szülémet.) magános sírja ideköt engem s még a bérces Erdély földjén is fájdalommal hallanám a Marmora tenger zúgását, s a felette futó szél fütyülését. És még .... Nem tudom, megirjam-e ? De minek iitkolódzam édes Néném, kigyelmed előtt . . . Van még egy mohával benőtt virágos sirhalom a rodosíói temető egyik zugában. A benne nyugvó drága halott, ha egyszer el akarnám hagyni ezt a földet, visszatartana mindörökre. Kőszegi Zsuzsi piheni itt az élet göröngyös utján szerzett sok fáradalmát, a mi Bercsényi Miklós nagy urunknak a felesége. Fejemet már régen megette a dér, mégis igazat irok nénémnek, ha azt állítom, hogy ö volt hiábavaló hosszú életemnek egyetlen szerelme, minden reménye, öröme, boldogsága és minden szenvedése. Szerettem őt az ifjúkor izzó, lángoló hevével, rajongtam érte érett férfiésszel, siratom szeretett emlékét késő vénségemben. Pogánnyá lettem érte, mert elfeledkeztem hitemről, Istenemről és emeltem magamnak uj oltárt és csak őt imádtam. Eléje raktam hódoló áldozatul a szivemet, a ielkemet, tövissel koronáztam önkezemmel miatta az egész életemet .... Szeretett ő is. Hanem aztán néhány irigy ember megsokalta a mi boldogságunkat, s akadályokat gördített utunkba. A suttogásból hangos szó lett. Mondogatták, mit keresne egy ilyen viruló szép leány mellettem, szegény hazátlan bujdosó mellett, a kinek mása sincs, mint lángoló szive és ifjúsága; legyen inkább a Bercsényi ur felesége, a ki szintén szerelemre gyulladt iránta. Zsuzsi megingott. Hasztalan igyekeztem meggyőzni róla, hogy a nagy boldogság nem lehet el irigyek nélkül, s a megpróbáltatások között csak erősödik a nagy lelkek igaz érzése. Hatott rá a grófi cint, nem akart küzdeni egy kicsit sem a kettőnk boldogságáért és igy lett — Bercsényiné. Végtelenül fáj a hegedő sebek föltépése. Nem folytatom hát tovább. A végét már úgyis tudja kedves néném. ő ma pihen csendesen, s én vergődő, megtépett szivemmel ma is csak úgy szeretem, mint egykor régen az ifjúkor napsugaras idején. A láng ma persze már veszített perzselő füzéből, de annál tisztább, szentebb lett ez az érzelem. Egy soha el nem ért gyönyörűségnek, egy óhajtott boldogságnak édes emléke. És ez az emlék kisért át engem a jobb hazába, a hol már nem lesz szenvedés, s talán újra, boldogabban mint e földön, találkozunk. Ezért nem tudom én itt hagyni Rodostót. Ide tette az ur az én kenyeremet, itt is eszem meg immár. Hát ne is járjon édes néném, kegyelem után az én számomra, mert úgy sem élnék én azzal. A társaim már mind elhaltak mellőlem és én is inkább oda át vagyok náluk, mint itt ezen a földön. Sokat hányatott életemet Rodostóban is be tudom végezni. Megváltás lesz számomra az átköltözés. Nem zúgolódom a jó Isten ellen, hanem megköszönöm neki, hogy ennyit engedett megérnem, ó megáldja kedet is, édes néném. Én meg kérem, ne felejtse el a kegyelmedet mindig igazán szerető rokonát Mikes Kelement.
