Kiskunhalasi Ujság, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-01 / 18. szám

KISKUNHALASI ÚJSÁG. ségeteket, magyar anyák? Felvértezni leányaitokat a küzdelemre, úgy nevelni őket, hogy helyüket bárhol és bárminő körülmények között derekasan megáll­ják. De hogyan? — kérdezitek. Egy amerikai lap néhány évvel pályázatot tűzött ki e kérdés megoldására. A dij nyertesének válasza mélyen bevésődött emlékembe. Gondolatokat ébresz­tett, amelyeket közölni szeretnék veletek, mert hiszem hogyha megfogadjátok a tanácsot, olyan fegyvert ad­tok gyermekeitek kezébe, amelylyel leküzdhet minden nehézséget s bármiként forduljon sorsa, megelégedett és boldog lesz. Mert valljuk be, hogy a csapásokon kivül, amelyeket az Isten akarata reánk mér, végtelen sok szenvedésnek magunk vagyunk okozói. Ezektől jó neveléssel legalább részben meg­óvhatjuk gyermekeinket. Hogyan neveljük tehát leányainkat ? Mindenekelőtt neveljük őket jó keresztényeknek. Ha Krisztus tanát követik, tisztelni fogják szüleiket. Tudjuk, hogy a tisztelet és szófogadás nélkül a csa­ládi kötelék meglazul. A tízparancsolat tanítását, ne hazudj, megtartván, biztosak lehetünk abban, hogy leányaink egyenesek, becsületesek és lelkűkben tisz­ták lesznek. Bármt érje őket az élet folyamán fen- tartja az Istenbe vetett bizodalom és a remény. A fe­lebaráti szeretet könyörületessé teszi őket és megis­merteti velük a mások hálás szeretetének édességét. Adjatok nekik jó nevelést. Erre sokan azt mond­játok. „Ezt megtesszük, midőn iskolába járatjuk őket.“ Igen ám, de az iskola egymagában nem elég. A szü­lök gondoskodjanak arról, hogy a gyermek alaposan megtanulja a leckét, nem a lecke kedvéért, hanem elsősorban azt az erőfeszítést, mely minden jó és ala­pos munkához szükséges. A gyermek, különösen a földmivelő gyermeke, már az iskolában tanuljon meg dolgozni. Leküzdeni a természetes lustaságot, magára erőszakolni a kötelességek pontos teljesítését, mert csak igy lesz a leányból kötelességtudó szorgalmas gondos asssony. Az amerikai tanácsadó még egyre figyelmeztet ami különös fontossággal bir. „Tanítsátok meg leányai­tokat — mondja — főzni, mosni, vasalni, varrni és foltozni.“ Régi időben nálunk ez magától értetődő ' log volt és akad közietek ma is olyan, aki moso- gni fog ezen az egyszerű tanácson. Pedig sok csa- élet megrontott ezen egyszerű tudomány nem tu- a. A gazdasszonynak nemcsak főznie, de jól főz­nie kell tudni, mert az ízletes és egészséges étel meg­ment az orvos és patika költségeitől. Az eledelt jól elkészíteni nem is költségesebb és azt is tudjuk, hogy a férjek megnézik a garast, de nagyon hamar hibát találnak a gazdasszony főztjében. A tisztaság és rend szükségessé teszi a mosás és vasalás alapos ismeretét. És a foltozás az egy­maga érdemes arra, hogy leányaink már kiskoruk­ban belegyakorolják magukat. Az a lyuk, amely 2—3 öltéssel betömhetünk, holnap, vagy holnap után hasz­nálhatatlanná teszi a ruhadarabot. Minő megtakarítás Az útirány felől gyengén lévén tájékozva, egy darabig a déli irányba vezető országúton mentem, be­láttam, hogy ebben az irányban mindent találhatok, csak éppen ellenséget nem. Megállítottam csapatomat és az országút mentén húzódó árokba bujtattam, ma­gam pedig egy fatörzs mellett kémleltem a vidéket s igyekeztem magamat tájékozni. A levegő teljesen le­hűlt s az imént még távoli gyenge dörgés fokozato­san erősbödVe közelitett, kisérve a cikkázó villámqk özönétől. Nyakunkon a zivatar. Egy hosszú villámlás, mely néhány pillanatig ezüstfehér fénynyel vonta be a tájat, láttatni engedte a nyulasi téglaégetönek a messze távolban komoran meredező kéményét. Az irányt tehát, melyen az ellen­ség felé haladnom kellett, megadta a természet segítő keze. Sőt többet nyújtott ennél; sőt egyenesen elém hozta az ellenséget. Egy újabb hosszantartó villám­lásnál ugyanis tisztán láttuk amint az ellenség irányá­ból egy hozzánk hasonló nagyságú csapat nyomul »lénkén előre, egyenesen felénk tartva. Ez bezzeg vesztébe rohan — gondolám — és parancsot adtam, hogy mindenki lövésre készen tartsa fegyverét. Már csak 30 lépésre lehettek, midőn egy nappali világos- ságvt terjesztő villámfény elenyészése után a közeledő csapat hirtelen megállt. Felfedeztek bennünket. Ezt látva, erős hangon vezényeltem: „Tüzelni.“ És a következő percben fegyvereink ropogása összevegyült a villámlást követő menydörgéssel. Persze a túlsó oldalon sem maradtak adósok és mihamar az, ha az atya régi kabátjából, vagy egy-egy viseltes szoknyából az ügyes ujjak munkálkodása folytán még egy tisztességes ruhácska kerül ki valamelyik gyer­meknek. A fontos az, hogy ezeket a munkákat leá­nyaink jól tudják, mert kedvvel csak azt tesszük, amit jól tenni tudunk. Értessétek már meg jókor gyermekeitekkel, hogy 1 korona 100 fillérből ál! és aki filléreket megtaka­rítani nem tud, a koronákat is haszontalanul paza­rolja el. Meggyőződéssé erősödjék az a tudat, hogy takarékoskodni minden ember kötelessége s az csak úgy lehet, ha kevesebbet költünk, mint amennyit szerzünk. Mennyi nyomornak okozója volt a mi ma­gyar hazánkban is, hogy nem tudták megszokni, hogy csak addig nyújtózkodjanak, ameddig a takaró ér. Az egyszerűségre idejekorán kell szoktatni őket. Sajnos gyakran látják a mi falvainkban is, hogy a leány csupa tarka szalag és fodor, mig anyjának alig van egy jóravaló ünneplője. Persze ennek nem egy­szer a szatócs az oka, aki nem követeli a cifra holmi árát. Óvjuk gyermekeinket az adósságcsinálástól és véssük emlékünkbe, hogy egy kifizetett olcsó ruha többet ér, mit a hitelbe vásárolt selyem és bársony. A nagyravágyást öljük ki lelkűnkből. Ne Ítélje­nek a látszat urán és majdan, ha kiválasztják azt a kire életüket bízzák, gondolják meg, hogy a kopot­tas ruha alatt sokszor becsületesebb szív dobog, mint a cifra szűr mögött. A tetszetős külső alatt gyak­ran rejtőzik Könnyelműség, a tudatlanság és szere- tetlenség, mig ellenkezőleg sokszor értékesebb és tartalmasabb az, aki nem fitogtatja szép tulajdonsá­gait /. . Tanítsátok meg leányaitokat, hogy szeressék a virágot, az isteni természet minden gyönyörűségét. Kedélyük derültté válik és derültté az otthon, amely­ben jókedvű és mosolygó asszony uralkodik. Az igazság legyen az az alapelv, amelytől soha el nem térnek. A legcsekélyebb hazugság is megalázó és aki egyszer valótlanságot mondott, megteszi azt minden pillanatban könnyen. Hogyan legyen bizalom a házasfelek között, ha a férj egyszer rajta kapta feleségét a hazugságon? A bizalmatlanság a szeretet megölője. A legelső hazugságnál megkell értetni a értetni a gyermekkel, hogy egész életének boldog­sága attól függ, hogy igazat mond-e, vagy nem. Őszinte és tiszta lélek az igaztalanságra nem képes Példátokkal és tanításaitokkal bizonyítsátok be nekik, hogy a boldogság nem a vagyontól, a pénz mennyiségétől függ’ A cifra palotákban sokszor több a szenveeés, mint a kicsiny kunyhóban. Boldog és megelégedett az, aki többre nem vágyik, mint ami neki adatott és akinek igényei nem terjednek túl azon amit szerény eszközökkel kielégíteni lehet. Nem a pénz és nem az állás szerény, vagy magas volta teszi boldoggá az embert, hanem a lelkének erélye, szivé­nek bátorsága és kötelességtudása, a Ilit és szeretet. Ha igy nevelitek leányaitokat, magyar asszonyok higy­jéfek el, hogy az élet minden változatai közölt meg­állja helyét és szerencsétlen lefcet, de egészen boldog­talan nem lesz soha. Emlékezés Csontó bácsiról. Csontó Lajos bácsi főiskolánknak harminc­hat évig tanára, évtizedekig igazgatója volt. Szigorú professor. Aki csak egy szót, monda­tot helytelenül • fordított görögből, vagy mondott el filozófiából, menten helyre küldötte. „Üljön le barátom, maga nem tud semmit.“ Törtük a görögöt ahogy úgy. Mert szigo­rúsága mellett ismertük jó szivét is, sejtettük — bár mégis tartottunk szigorúságától, — hogy az „üljön Te“, „menjen helyre“ talán nem von maga után komoly következményeket, a retteget szekundát. Diák korunkban Lajos napját minden év­ben nyilvántartottuk. Kiszimatoltunk minden ne­vezetes családi eseményt. Tudtuk azt jól, hogy Csontó bácsi csak az ő pályájának és család­jának él, ezt a gyengéjét, talán inkább erényét — a diák’banda révén ki is használtuk. Felkö- szöntöttük, muzsikáltunk neki, és ő olyan bol­dog volt! A szabadalmazott úri és elegáns lumpolásokat olyankor ő maga rendezte, ami­kor jóságát kitárta és kitárta a libacombot, a finom süteményt, meg a finom szivarokat, ci­garettát. Szabad volt a vásár! Szerencsére az Ínséges szivarkák, melyeket Csontó bácsi elő­szeretettel szívott és minden jóbarátjának ajált, korán kimentek divatból, igy az „Ínséges“ csak a régebbi diákok emlékében él. Tárgyait illő komolysággal adta elő, mert az iskolában komoly volt, tekintélyét mindig fen- tartotta. És. ha kitört belőle az ifjúság iránti szeretete, oly kedves és kedélyes szellemes for­mában nyilvánult, hogy arra a diák minden­kor kellemesen emlékezik és a kedélyes diák­ból meglett férfi, családapa oly fájó szívvel gondol arra, hogy Csontó bácsi meghalt, mert megtörte őtet az élet súlya, megtörte az az évtizedeken át elárasztó szorgalom, igyekezet, hogy belőlünk embert faragjon. Mikor kedélyeskedett velünk komoly tanári székéber, akkor tűnt fel különösen, milyen jó barátja a diáknak. Számos' kedves epizódról húsz-harminc év után is jól esik megemlékezni. élénken visszavontuk a tüzelést, 4—5 percig tartott a a tüzviadal, amikor én rohamot vezényeltem, mire honvédeim hangos „rajta“ kiáltással törtek az ellen­ségre. Csak néhány lépés választott el már bennün­ket egymástól, amikor mindkét csapaton a meglepe­tés moraja futott végig, melyet itt ís, ott is elfujtoü kacagás követett. Mindkét részről hiányzott az ellen­séges viszonyt feltüntető fehér jelszalag, tehát ellenség helyett saját csapatrészünkkel ütköztünk össze. Zász­lóaljunk 2-ik számú harcjárőre állott velem szemben. Szervusz Pista ! kiálték a harcjárőr parancsnokának, kiben önkéntes kollegámat ismertem fel. Szervusz Sándor! viszonzá kacagva. Nos, mi ugyan elég vitézül harcoltunk egymás ellen mondám, de mindaketten elvesztettük az ellen­séget. Sebaj, majd megkeressük közösen. Tehát in­duljunk. Ezzel mindaketten indulást vezényeltünk csapa­tainknak, melyek most már egyesülve nyomultak az ellenség felé. Biztosítás céljából 4 emberből álló elő- járőrt rendeltem 50 lépéssel a csapat elébe. Mi ket­ten is az elöljáróméi menetelünk és kedélyesen meg­vitattuk egymás közt összeütközésünk előzményeit és módozatait. Lassankint megszűnt a zivatar is, a a hűs levegő pedig valósággal kellemessé tette utun­kat. Csupán a nagy sötétség nehezítette meg helyze­tünket, mert a villám fénye nem szolgált Útmutatóul és a sötét égboltozat milliárd csillagai sem voltak képesek elegendő világosságot árasztani. Délkeleti irányban derengő fény mutatkozott az ég alján a messze távolban, melyről egész biztossággal megál­lapítottuk, hogy az Debrecen. Ez szolgált most irány­tárgy gyanánt. Körülbelül fél óráig mehettünk igy élénk beszélgetéssel töltve az időt. midőn a távolból eleinte gyér, majd sűrű puskaropogás zaja hallatszott hozzánk. Minden bizonynyal a 3.-ik számú harcjár­őrnek támadt egy kis nézeteltérése az ellenséggel. Kedves komám, — mondám erre bajtásamnak az ellenséges tábori őrsvonal már nem lehet messze, váljunk tehát el egymástól és külön-külön vonuljunk annak kipuhatolására. Helyes — felelte 6 — kellemes szórakozást a viszontlátásig is! Ígérd azonban meg nekem, hogyha ismét találkozunk, nem fogsz megint puskatüzze! kö­szönteni. Ígérem, válaszoltam nevetve s a két csoport ha­marosan elvált egymástól. A 2-ik számú járőr követte a puskaropogás irányát, én pedig járőrömmel egye­nesen Debrecennek tartottam. Elővédemet visszaren­deltem, mert az ellenséghez közeledve, nem akartam, hogy csapatom szétforgácsolva maradjon. A biztositó szolgálatot, melyet eddig csak egyes kijelölt honvé­dek teljesítettek, most az egész csapatra kiterjesztet­tem, amennyiben minden embernek megmutattam az irányt, melyet figyelnie kell., A beszélgetést eltiltottam, a menetelést meglassítottam, egyszóval a meglepetés ellen mindén lehető óvintézkedést megteltem. ■Vége.iköv.

Next

/
Thumbnails
Contents