Kiskunhalasi Ujság, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-20 / 12. szám
III. évfolyam. — 12. szám. Megjelenik minden kedden. Kiskunhalas, 1906. március hó 2Ö. KISKUNHALASI ÚJSÁG. KÖZGAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: HORVÁT GYULA könyvkereskedése KISKUNHALASON, a hol az előfizetési és hirdetési dijak fizetendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Március 15-én. Csaknem kétezer évvel ezelőtt ezen a napon Rómában Brutus ledöfte Caesart. Sirt a fiú, mikor nevelő apja szivébe mártotta gyilkoló vasát, mégis megtette, mert erősen hitte, hogy hazája szabadságának tesz vele szolgálatot, s a világnak egyik legnagyobb embere, kinek csak az az egy bűne volt, hogy egymaga akart erős kormányzója lenni a fékevesztett, lejtőre jutott római népnek, tógáját fejére huzva holtan bukott hires ellenfelének, Pompejusnak szobra lábához. Kétezer esztendő nagy idő még a nemzetek életében is. Sokat lehet az alatt tanulni, de sokat lehet felejteni is. Akkor a hon szabadsága többet ért, jobban lelkesített, mint a gyermeki szeretet, ma egy zsíros hivatal, jövedelmező sinecura gyönyörűen elfeledteti a nemzetnek fájó nyilt sebeit. Bizony nagyon fordult az idő kereke! Nemzeti nagy célokért vívott küzdelemben meghalni mindig dicsőség, de a haza javáért élni kötelesség. Ok nélkül odadobni az életet, az egyéni boldogságot cifra jelszavak divatos sallangjáért, a veszedelembe rohanni, mikor csak az elpusztulás bizonyos, — nem józan eszű emberek szokása; de hallgatni akkor, mikor nagy eszmék, fontos érdekek forognak szóban, nyugodtan várni a vihar elvonultát, hogy a harc után a győztesnek lábai elé hintsen virágot, s kiáltson neki hozsannát, csak gyáva szolgalelkek kiváltsága. Nekünk, a kik oly kevesen vagyunk, hogy — Széchenyi szavaival — még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni, kétszeres gonddal kötelességünk nyilatkozni a mai körülmények között. fl „MWfffiLfel ЧШ" TÁPJA, Ha a tavasznak . . . Ha a tavasznak enyhe napja süt, S virága lesz a must még árva rétnek, Ha majd uj étet pezsdül mindenütt: Feledni fognád egy napját a télnek? Ha majd orcádhoz langy fuvalom ér, És ajakad a tarka pillangón nevet, S csevegve fut majd lábadnál az ér: Feledni fognád hő szerelmemet? Lásd, én már érzem azt, hogy van tavasz Mert életkedvemnek egy szép bimbója nőtt, Mely már virágot nem soká fakaszt, Mert szived érzem, a lángolót, a hőt. És ha szerelmed el nem műi’ soha, És úgy ragyog, mint nyáréj csillaga, Szivem tavaszt vél élni majd, noha Vegyen körül a tél és zúzmara. Te vagy, te vagy barna kislány . . . — A ,,Kiskunhalasi Újság“ eredeti tárcája. — Irta: Nagy-György Tihamér. Valódi áprilisi idő, tavasz a télbe, tél a tavaszba. Alig egy pár perccel előbb ragyogva tűzött le a nap Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos HORVÁT GYULA. A faji és nemzeti eszme győzelme Európában hatalmas nagy államokat létesített, melyekkel szemben megállbatunk-e egyedül a magunk erejére támaszkodva mi, kik olyanok vagyunk az idegen népek tömkelegében, mint a tenger zúgó hullámaiból kimagasló kőszirt. Vagy szükségünk van arra, hogy méltányos föltételekkel confoederatiót alkossunk idegen népekkel? Ma „ez a kérdés, válasszatok!“ Hazafias meggyőződése vezessen bárkit ebbe vagy abba a táborba, mi becsülni fogjuk érte. Legyen közöttünk eltérés hazánk boldogitásának módja tekintetében, de a cél egy legyen! Solon száműzte Athénből azokat, a kik fontos politikai kérdésekben egyik párthoz sem csatlakoztak. A gyávák meg is érdemelték ezt a büntetést, mert összetett kézzel várni a sarokban, hogy mi lesz, mikor a nemzet sorsa forog a kockán, aligha kisebb bűn a hazaárulásnál. Bizzunk több mint ezeréves múltúnkban ! Ha még egyszer, ha még egyszer Fölvirradna Szabadságunk lehanyatlott Fényes napja — 5 nem kellene csak remélni . . . Haj Rákóczi! haj Bercsényi! A politikai válság erkölcsi pusztításairól. A magyar politikai, helyesebben mondva alkotmányválság olyan, mint a barlang, melyben a kutató eltéved. Minél nyugtalanabbul keresi a kivezető utat, annál mélyebben botorkál a barlang kietlen üregeiben s minél mohóbban sopánkodik a kivezető világosság után, annál sűrűbb homály veszi körül s annál kevesebb reménye lehet, hogy az éltető napfényre jusson. A király és a nemzet többsége között dúló visszavo* az égről s most zuhog a havas eső nyakunkba. Lassan, lassan kihal az utca, csak egy átázott, fázott alak cammog a sárba. Az utca rendes lakói az uj ruháikat mutogató szép asszonyok s az ezt bámuló s reá stíleden, kétértelmű bókokat mondó léha gavallérok most a kávéház asztalait veszik körül. Érdekes képet is nyújt most ez az útban eső kávéház. Itt mindjárt az ajtó mellett ül a korzó királynéja tavaszi toaletjében s szikrázó szemekkel néz hol ruhájára, hol a sáros utcára, magában átkozva az esőt, mely elrontotta egy hétre jókedvét, hogyisne, mikor arra számított, hogy ruháját meglátva kékülni, zöldülni s végül az irigységtől megpukkadni fognak szeretett barátnői. Túl rajta bájos bakfis kacsingat párjára, szerelmes jogászára, őket nem bántja az idő forgása, nekik nem árt az eső, nekik itt is csak olyan jó, mint odaki. A férfiak legnagyobb része egyhangú fásultsággal issza sörét s bámul ki a sártengerbe. Csak a törzsvendégeken nem változtat az időjárás semmit. Ők ott ülnek helyeiken s (mit tennének egyebet?) kártyáznak. A társaság mindig szaporodik, újabb s újabb vendégek érkeznek s a zaj nőttön nő. A pincérek alig győzik a megrendelést teljesíteni, egyre sűrűbben hangzanak a türelmetlen sürgetések s a vendéglős arcán lassan-lassan rózsa nyílik, a megelégedés rózsája. Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész évre 4 kor., félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. Vidékre egész évre 6 kor., félévre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér. Egyes szám ára 4 fillér. nás megingatta alkotmányunknak évezredes alapjait és megingatta azt a rendületlen hitet is, amely mélyen a magyar ember lelkében gyökeredzett és az alkotmányhoz, mint nemzeti létünk talpkövéhez tapadt. Ezt a súlyos veszteséget minden jóravaló magyar ember érzi, de töiténeti kihatásban csak a politikus tudja kellőleg felmérni. Erről olvashatunk naponkint megdöbbentő dolgokat a lapok hasábjain országos tekintélyű férfiaktól. Én ezúttal nem azokról a pusztításokról akarok szólani, amelyeket a nemzet jogainak érvényesülése ellen kifejtetett makacs ellenállás az alkotmányban okozott, hanem azokra a végtelen erkölcsi károkra akarok rámutatni, amelyekkel a törvényen kívüli állapot és a kormánynak szakadatlan törvénysértései országszerte járnak. Azokról a pusztulásokról akarok beszélni, amelyeket a saját környezetünkben, közvetlen közelünkben, úgyszólván saját magunkon kell tapasztalnunk. Ezek között első helyen állanak a különbed jogosult adómegtagadás erkölcsi következményei. Vannak ezrével olyan egyszerű emberek, akik az egészből csak annyit értenek meg, hogy ezentúl adózni nemcsak nem kötelesség, hanem hazafias dolog az adózást megtagadni. Amit az első Bánffy-féle ex-lex alkalmával még megütközéssel vettünk tudomásul, az ma már egészen közömbösen hágy bennünket s eszünk ágában sincs arra gondolni, hogy milyen elsőrendű polgári kötelességünk teljesítésében gátol meg bennünket ez az esztelen állapot. Nincs a felháborodásnak az a magas foka, amely méltó volna egy olyan kormánynyal szemben, amely képes ezt az állapotot célzatosan fentartani és állandósítani. Ez tulajdonkép gyilkosság. Legyilkolása a közlelkiismeretnek, de a magyar közélet már annyira elzüllött, hogy efelől már nem is haliunk panaszokat, sőt egyeseknek talán jól is esik a „Nem adózunk“ jelszava s vannak egyes lapok, amelyek gyermekes örömmel mutogatnak rá, hogy az .adóbefizetés milyen nagy hiányokat mutat. Annyira jutottunk, hogy. egyik-másik szemlélőnek talán az a gondolata is támadhat, hogy a nemzet a törvényenki- vüli állapot előidézését és fenmaradását kormányának már megbocsátotta. A válság egy másik szörnyű erkölcsi hatása a köztekintélyek lerombolásában nyilvánul. A főispánt, A zaj már szinte tűrhetetlenné vált s most, hogy az még nagyobb legyen, megszólal a cigány is — ki eddig lehajtott fejjel siratta a sarokba az elmúlt jóvilágot — belé huzza a zajba nótáit. Melyeket? nem érdemes megnevezni azt a réges-régen készült s ré- ges-régen elkopott nótákat, melyet mindnyájan ismertek s mégsem tudjátok. Nincs már ezeknek szerzőjük, nincs szövegjük, csak a dallamok maradt fent, de nem is sok pénzt hoznak a konyhára. A zaj nem csillapul, sőt elementáris erővel tör ki, hogyisne, mikor most még a zenét is túl kell kiabálni. De mégis, megszűnik egyszerre, halotti csend támad, mintha kiürült volna e népies vendéglő. Csoda történt; mint any- nyiszor szokott, csodát tett a cigány száraz fája. Uj nótába kezdett, újba, szépbe, gyönyörűbe, halgatom mint sír, mint rí kezében a hegedű, úgy szívhez szól, úgy megrázza egész valónk; „Te vagy, te vagy barna kislány, Szivem, szemem fénye, Te vagy mind a két életem egyetlen reménye, Ha ez az egy reményem is csak múlandó álom. Nem leszek boldog sem ezen, Sem a másvilágon. Áldogálok a tópartján Szomorú fűz alján, Nézem lecsüngő ágait Szomorú fűzfának, i
