Kiskunhalasi Ujság, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-09 / 2. szám
III. évfolyam. Kiskunhalas, 1906. január 9. 2. szám. Közgazdasági, társadalmi és szépirodalmi hetilap.- MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: H ORVÁT ü Y U L A könyvkereskedése KISKUNHALASON, a hol az előfizetési és hirdetési dijak fizetendők. Kéziratokat nem adunk vissza. _________________________________ ISI Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos MORVÁT GYULA. Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész évre 4 kor., félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. Vidékre egész évre 6 kor., félévre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér. Egyes szám ára 4 fillér. Farsangi gondolatok. Kiskunhalason, az 1906. évi január havában. A múlt számban egy kedélyes hírecske jelentette, hogy az idén kéthónapos farsangunk lesz. Házasodhatnak a legények, térhez mehetnek a leányok; kimulathatják magukat a vidám szivüek — s mások vidámságának láttára még jobban neki keseredhetnek a szomorodott szívűek. A föld téli takarója, a hó, nem akar leesni mégsem. Pedig már benne vagyunk a tél kellős közepében. Úgy látszik, hosszú telünk lesz az idén. Kikorcsolyázhatják, kiszánkázhatják magukat, akiknek jól vagyon dolguk, s fázhatnak és éhezhetnek, akik mostoha gyermekei e mai világnak. így tolulnak agyunkba az ellentétek a vidám farsangnak idején. Az egyik oldalon gondtalan ifjak vigadnak zene és bor mellett kivilágos ki- virradtig, a másik oldalon ágynak esett elaggott vének nyögnek, sóhajtoznak reggeltől estig, estétől reggelig. Az egyik oldalon a dús lakomázik, a másik oldalon a szegény sanyarog. Nem újak ezek a nagy ellentétek. Megvannak, mióta a világ. S egy részén nem is változtathat soha semmi emberi akarat. De van ennek a vég- letekkel telt világnak egy részlete, amelyen már sokszor akart s ezután is akar segíteni az emberiség. Az anyagi javak egyenlőtlen megosztását értem. Erről bizonyos, hogy ez nem szükségszerű. De nem is emberi ! Hogy mig egyik dőzsöl, a másik éhen pusztuljon el! „Hogy mig nyomorra milliók születnek, csak néhány száznak jut jólét a földön.“ Látta ezt a nagy aránytalanságot a Jézus is, akinek születését alig egy pár hete ünnepelte a keresztyén világ. Ő a felebaráti szeretet nagy törvényével akarta közelebb hozni egymáshoz a két ellentétes végletet. A gazdagnak azt mondta, hogy ossza el minden vagyonát a szegények között. A világnak majdnem fele Krisztus követője ma már, s ma még talán nagyobb ellentétben állnak egymással fényűző pompa és nyomor. Látták ezt a nagy aránytalanságot az új kornak merész bölcselkedésü reformerei is és a társadalmi rend megváltoztatásával akarnak segíteni azon, amin a hit, a vallás nem segített. Meg akarják szüntetni a magántulajdont, a családot, a haza fogalmát, a személyes szabadságot, hogy egyforma jólét juthasson mindenkinek osztályrészéül. Távoli jövőnek a maguk egészé- ben talán soha meg nem valósuló ábrándjai ezek az eszmék. De aki az ember és ember között levő óriási egyenlőtlenséget, a pazar pompájú márványpalota kapuja előtt éhen ösz- szeroskadó, halálra fagyott koldusszegényt lelki szeme elé idézi, lehetetlen, hogy most, a vidám lakozások, költséges mulatozások idején, el ne ismerné, hogy a Krisztusnak a gazdaghoz intézett tanítása magasztos és szép, a szociálismusnak a vagyoni ellentéteket megszüntető törekvése pedig emberséges és alapjában véve jogosult. A farsangi vígasságok idején gyakoroljunk tehát jótékonyságot a szü- kölködőkkel, hogy legyen nékiek is vidámabb a Krisztus születésén való örvendezésnek ideje és ha mindent jól felgondolunk, ne kiáltsunk feszíts meg-et arra az embertársunkra sem, aki a szegényeknek nem alamizsnaképen kéri, hanem jog szerént követeli az életre valót e földnek terméséből. Az új Érettségi Vizsgálati Utasítás. Lukács György, vallás és közoktatás ügyi m. kir. miniszter az 1905. évi december hó 18-án kelt 105,500. sz. rendeletével új utasítást bocsátott ki az 1884.-ben kiadott helyébe. ________________________ Úti élöményök. A dalnak vége . . . A dalnak vége, vége van örökké. Szerelmi szókat már nem mondhatok. Esengö számmal nem zavarlak többé, Csak a szivemből szállnak sóhajok. Őszinte szókkal elmondád a múltkor, Hogy nem szeretsz, hogy nem lehetsz enyém, E szók után a szivem fájón dobbant, S elszállt belőle az édes remény. Mondottad azt is, hogy te mást szerettél, Hogy a szivedben másnak nyílt virág . . . Lelkedben tündér-várakat teremtél . . . S most — rombadölt az álmodott világ! Mert az, a kit te oly igen szerettél, Az téged, barna lány, soh’sem szeret . . . Csak úgy tekint rád, mint a többi lányra, S kacagva ejti ki a te — neved. Egyek vagyunk tehát a fájdalomban; De mégis más az, mit én szenvedek. Mert mig szivem utánnad vágyva dobban. A másik téged sohasem szeret. . . . Örökre vége, vége hát a dalnak, De szivem téged el soh’sem feled . . . S mig könyes szemmel mondok búcsúszókat: Fájó szivembe írom fel — neved fi „lílStUINtlflLflSI ÚJSÁG“ EREDETI TÁRCÁJA. Irta: Nagy-György Tihamér. A múlt keddön történt, hogy éppen vacsoráltam mikó eccő tsak belip ám az ajtón az én Ökördi sógorom oszt aszongya hogy: — Jó estélyt sógorom, nó ősznek ? — Agyon isten sógorom, őszünk ám na gyiijjék ked közelebb. — Köszönöm — mongya — de — én mán evégeztem, tsak végezzék ketök iste.i áldásává. — No üjjön hát lé sógorom arra a lócára, oszt mongya e ked, hogy mi járatba van. — Hát tugya ked — mondi iéeresz- ködve a vacok szélire — hogy mit gon- dótam ? — Nem én. mondok. — De mégis tsak gondolkozzék sógorom. Én oszt ekesztem gondolkozni, közbe pedig ötten a gölödényt a tálbu de tsak nem bírtam etanáni mög is mondtam néki, hogy — séhogy rá nem gyiihetök, de majd mög mondi ked. — Hát asz gondotatn, hogy csütörtökön átmék Mélkutra a piacra oszt vöszök égy lovat, mög égy kocsit, oszt fuvarozga- tok rajta, jólösz az a pár garas amit keresők pétroleumra, masinára, dohányra, mög más ögyebekre. — No oszt mán igön okosan gondota ked sógorom, tsakhogy itt a baj. hogy a lú öszik, osztán hun vöszi ked annak dérága kosztnak az árát? — Azon né fájón a ked feje — mondi 6,-van hálistennek ékis szénácskáin kerestem a nyáron, hászén tugya ked, hogy részes vótam. — Nó jóvan — mondok a mán más ha van kednek takarmánya. — Most osztán azér gyüttem, hogy gyüjjék e ked velem mögvönni ászt az alkalmatosságot, gyün a Monda koma is hárman leszünk, több szöm többet lát. Ekkor oszt mögszollal ám az anyuk is a kucóbú. — Nem ér ked rá most oda mönni ekinákezott man ked nádvágni, oszt az előbb való, merhát mégis tsak szégyöni való dolog, hogy|a tsillagos ég a ház teteje. Hiszen ha az eső lénem mosta vona mán a fallatot attú kék féni, hogy a nyakunkba szakad égy darab tapaszték, de igy mégis nem történik szörencsetlenség merhát az eső az égbü igyenösen a vacokra hullik. — Lőtt vona e még tovább is, de a sógor mögjegyözte, hogy nem kívánja ü ingyen a fáracságot, mög fizeti ü az embör- ségöt. Erre oszt ehagatott. Merhát tugya ü nagyon, hogy miijen jó esik a ház körű ékis mellesleg péz. Mögégyeztünk hát a sógorra abba, hogy szérdán este att löszök nálla annak idejibe oszt eválakosztunk. Még asztis mögmonta a koma a pitvar ajtóba, hogy sé dohányt, sé önni valót né vigyék merhát lösz ünéki mindöne. — Evve oszt emönt a sógor. Itt mögjegyzöm hogy rnirü is vagyunk mi sógorok, hogy tugyák magik is. Hát ü is mög énis egy uraságná, csöszködtünk. Éccö aszondi az uraság hogy mönjek e oszt nézzem mög \
