Kiskunhalasi Ujság, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-07 / 32. szám
KISKUNHALASI ÚJSÁG fontos. — A tétlenség szüli a vétket. Az újabb kor óriási kulturális vívmányai egyesek munkásságának és szorgalmának köszönhetők, a kik éjt napot egygyé téve dolgoztak az emberiség javán. Szánalomra méltók az olyan emberek, a kik munkátlanságban s élvezeí- hajhászásban látják az élet legnagyobb boldogságát. „Még ha — mondja Balzac — ezer mázsányi élvezetet gyűjtünk is a társadalom mezején, azzal nem fizethetjük ki adósságainkat a hónap végén, igy dolgozni kell, dolgozni és dolgozni.“ B. A. Egy vallás-erkölcsi corporatiohoz. Emberi alapjogomnál fogva Kiskunhalas városában alakuló félben levő leány egylet elnöki, alelnöki, titkári stb. tisztségre ezennel pályázatot hirdetek. Az állások betöltésénél az elnökségre nézve előnyben részesülnek azon két-három leánygyermekkel biró nagytapasztalatu özvegyek, akik még túl nem idősek, a titkári állás betöltésénél pedig azon jogszigorlandók, akik már magasabb ethicai okoknál fogva alkalmatlan curisatorok. Minden hétnek meg van a maga sensaciója. Az elmúlt héten is volt valami, mely valami azonban tekintettel arra, hogy a helyi társadalom csak egy kis részében lett actuálissá s igy csak egy társadalmi töredék, recte egy társaság szellemi létfenntartásának kérdése volt, senzaciónak nem is mondható, hanem inkább egy köznapi moraj ez, mely végig sivit fejünk felet^de nyomot nem hagy hátra. Ugyebár kiváncsiak vagyunk, hogy miről is van szó? Mit jelentsen a fenti bevezető hirdetmény? Felelek. Leányaink tudatára ébredének szellemi hátra- maradottságuknak, összegyülekeztek a végből, hogy egy alakítandó leány egyesület legyen eszköze előrehaladásuknak. Tehát közművelődési áramlat Halason! Mindenesetre classicus és felette örvendetes. Társadalmi lét- fenntartásnak szükséglete ez, mely ha moralis alappal bir, oly fontos cultur missiót teljesít, hogy az ebbeli szükségletünk ki nem elégitése equivalens a társadalom sine qua non-jával. Tehát joggal elvárhatjuk honleányainktól, hogy egyesületet alkotva az egymással való gyakori érintkezés és a művelődést terjesztő eszközöknek felhasználása folytán modern, társadalmi nőkké akarjanak lenni. Igen, keressék az utat és módot, hogy modernekké legyenek, mert most nem azok, hanem igen is a főzőkanál és vasaló az életük táplálója és csak ezen eszmekörön belül tudnak logikusan gondolkozni és okoskodni. Világos bizonyítékot nyújtott erre nézve a tapasztalat. Honleányok! úgy a közjó, mint magánérdeketek az össze tömörülés, képezni magatokat, olvasni és megint olvasni, egy kis társadalmi műveltséget, no meg modort, ezt mind el lehet sajátítani az egyesülés eszméjének megvalósítása által. dőlt, ki oly finom, oly fehér, oly ártatlan, mint egy virág, s mint az, oly jó, szende és védtelen is ; ki elpirul örömében, ha anyját kissé vidámabbnak látja és könybe borulnak ábrándos nagy szemei, ha anyja busább a szokottnál; kinek kacaja: mosoly, csevegése: csók és suttogás és éltető ereje: a meleg szeretet; ha elgondolta, hogy e nemes, érzékeny gyermek, e gyenge, gyengéd virág egyedül, elhagyatva lesz anyja halála után, talán rideg, durva, önző emberek között, olyankor a szegény, beteg nő szive megtelt keserűséggel, véres könyeket sirt, s miként egykoron Jákob, úgy 6 is nehéz, kétségbeesett harcot vívott az Istennel! Meg akarta életét tartani, mert gyermekének szüksége volt szeretetére, s térden kö- nyörgött, összekulcsolt kezekkel imádkozott érte, s hosszú, kinos éjeken át küzdött, szembe szállt a halállal. De éz egyenetlen harcok a betegségeit még gyorsabban fejlesztették; már összeroskadt volna,de akkor Margit is beteg lett és a lélek akaraterejére még egyszer győzedelmeskedett a kimerült test fölött, s a halálnak várni kellett, mert ki ápolná Margitot ? — Meghalok, én lelkem, s velem leszel a sírban is! — gondolta az anya kétségbeesett örömben, s félig önkívületben tette reszkető hideg kezét leánya forró homlokára és lázas csókokkal boritá a száraz, égő ajkakat. De a mint kissé magához tért, lelke elodázta e vétkes gondolatot, s inig csendes zokogásban olvadt föl kötségbeesése, nem kívánta többé gyermeke halálát, de magához ölelte, s úgy, mintha az még kicsiny gyermek volna, kékülő ajkakkal dalolgatta neki: De most a pardon és gráciának részemre való előzetes kikérése alkalmával egy percre megállók és emigyen okoskodok. A magasabb civilisació szent ügye városunkban még nem talált termékeny talajra, de ugyan akkor vághatják oda nekem, hogy épen most akarunk annak útjára lépni. Holló! Önök nem ismerik Énjüket! Hiszen önök szüleiknek örökösen meddő és szigorú erkölcsi nevelést feltüntető süggess- tió-ja alatt lévén oly mereven ragaszkodnak az ősi szokásokhoz és erkölcsökhöz, hogy nem képesek önön magukban felkelteni az érdeklődést a művelődés remekei iránt. Vagy talán tényleg a vallás istápolása lenne célja az egyesületnek ? Ha úgy van, akkor van jogalapja a kérlelhetetlen kritikának, mely megtagadja leányaink létjogosultságát a XX-ik században és sorolja őket a XVI-ik század szülöttei közé. Hölgyeim! hiszen az minden kétely fölött álló történelmi tény, hogy önök csupán ruhájuk mutogatása végett járnak a templomba és ha a pap feláll a szószékre, önök kiszaladnak a templomból, vagyis a vallásos érzelmű szónoklatok iránt sem érdeklődnek. Tehát mit akarnak önök ; a világiasabb dolgok iránt már születésüknél fogva tompa érzékűek, a vallásos érzelmek pedig még ez ideig nem hatották át lelkületűket, igy volens-nolens minden lelki furdalás nélkül határozottan ki merem jelenteni, miszerint leányaink mostaui actiója egy jól megtestesedett tragicomoedia, a melynek coinikumát majd a jövőben élvezzük, tragikus sorsa felett pedig már rég elsírtam fájó könnyeimet. , De hát csirájában elfojtani egy ily a humanizmus rettenetes súlyától görnyedező és a művelődés szomj- nak a ragyogó női szemekben fénysugárként való elrerjedése folytán keletkezett óriási mozgalmat nem szabad, hanem minthogy már egy tiszteletben megőszült jámbor hazafi bámulatos energiájával szőnyegre hozta e nagy társaoalmi kérdést, minden erőfeszítéssel meg kell azt oldani, ha az aztán újra összecsomósodik — amit Isten kegyelme messze távoztasson — arról már nem lehet tenni. Csak még egyet. A harc dicsőségesebb megvívása érdekében leányaink teljhatalmú fegyvereikkel hassanak oda, hogy a megalakulandó egyesület ne férfi, de még a mamák szellemi vezetése alatt se legyen, — mert a feszélyezettség az önképzésnek legnagyobb gátja — hanem az egész egyesületet csakis a leány tagok intentiója vezérelje, azonban egy leendő egyesületbeli tag részéről felajánlott ének tanítás, — mely köztünk legyen mondva, egyesületi célul nem szolgálható megátalkodott hüjeség — a jövő programijáról leveendő. In ultima analisy végződhetik ez sikerrel is, mihez mint földi kívánva jó szerencsét, oda coneludá- lok, hogy ha felkérnének, úgy az elnöki tisztet szívesen magamra vállalom. „Oh, jer anyádhoz édes gyermekem, Meggyógyulsz itt, remegő szivemen !* S Margit, mint kicsiny gyermek korában, úgy borult oda anyja keblére, s el is aludt, meg is gyógyult remegő szivén. A szegény nő pedig már tovább nem kényszerit- hette a halált, s miként leányát a betegség, úgy hagyta el őt az élet. Utolsó szavai ugyanazok voltak, melyeket legelőször mondott leánya születésekor: „Gyermekem, légy áldott!“ — ezzel üdvözölte és ezzel is vett tőle búcsút. II. A meleg kis tanya, a lomb alá rejtett virágos kis fészek kihűlt, üres lett. Lakói különböző utón vitték a boldogtalanságot magukkal. Mert lehet-e boldog az anya még a menyben is, ha gyermeke, kit árván, elhagyatva tudja a földön ? A kinaiknál az a hit él, hogy halál után a lélek három részre oszlik és csak az egyik része tér vissza a legfelsőbb lényhez, másik a sirhalmon virraszt, s a harmadik a családban marad, mint őrszelleme azoknak, kiket az életben szeretett. Szép hit ez, s mért lenne csupán ott? Hisz az édesanya, kinek szeretetét a halál ki nem ohhatja az élettel, bizonnyal lelkének csak egy részével fogadja el a meny-tidvet, mig lelke másik része sirhalma felett várja az örök egyesülésre hivó feltámadást, s ha gyermekei sírjánál megjeleneek, lát- tatianul körülfogja őket : a tiszta virágillatban, — megcsókolja homlokukat, fölszántja könyeiket: a meleg II I R E K. A hét története. (A politika vakációja. — A budapesti ügyvédi kamara Polónyi ellen. — Jckelfalussy esete. — Az orosz forradalom. — Sikkasztó vasúti pénztáros. — Tréfából halál.) Itt a kánikula! A forró napsugarak politika őnagy- ságát is késztet.k a pihenésre, üdülésre. A képviselőház kapuit is becsukták, a tisztelt honatyák elszéled- tek. Csak egy embernek nem jut a nyári munkaszü- netböl: Wekerle miniszterelnöknek. Egész nyáron át dolgozik. A héten Andrássy belügyminiszterrel meglátogatta a királyt Ischlben s ez alkalommal a jövő évi kvóta iránt döntött a király, továbbá elfogadta az általános választásra vonatkozó törvénytervezetet, mely az október 10-én Ikezdődő ülésszakon kerül tárgyalásra. A meleg napok perzselő hatását alighanem megérzi Polónyi igazságügyminiszter, dacára, hogy a hüs árnyékot nyújtó Karlsbadban időzik. A budapesti ügyvédi kamara igen zajos ülésben kemény, szavakkal ítélte el az igazságügyminiszter által fentartott éjjeli ügyészi intézményt. Bár e határozatnak semmi konkrét következménye nincs, annak erkölcsi súlyát kétségbe vonni nem lehet. Az általános hőségből kijutott Jekelfaiussy honvédelmi miniszternek is. A miniszter elfogatta egyik elbocsátott, de állítólag önkényüleg távozó ispánját, s csak akkor bocsátotta szabadon, amikor a miniszter 162 koronányi követelését kifizette. A személyes szabadság ilyetén megsértése fellázította a saison morte szegényes híreivel ki nem elégíthető közvéleményét és valóságos csata folyik, azzal a harci kiáltással, hogy „Mondjon le!“ Úgy hírlik, hogy Jekelfaiussy tényleg lemondott volna, de a király nem fogadta Tolna el kedves emberének lemondását. Ez a hir azonban még megerősítésre vár. Mind erőszakosabban, mind szenvedélyesebben tör ki az orosz népből a szabadság iránti követelés. Most már a forradalom leverésére kivezényelt katonaság is nyíltan csatlakozik a forradalmárokhoz s az általános anarkiát erősen szítja a duma feloszlatásáról szóló hir, mely csak most jut a nép szélesebb rétegeinek tudomására. A vissza nem tartható, el nem fojtható szabadság, még mielőtt megszületnék, tengernyi vérben fürdik és iszonyat gondolni arra, mennyi embernek kell életét áldoznia, mig lehetővé fog tétetni, hogy az autokrácia romjain szabad áramlat fog kelni. Marosvásárhelynek, hol nemrég játszódott le egy nagy családi dráma, ismét van szenzációja. Gerely Árpád ottani vasúti pénztáros, a reábizott 33,000 koronával megszökött. A meggazdagodás vágya üldözte és különféle spekulációkba bocsátkozott, melyek azonban balul ütöttek ki. Ez késztette a végzetes lépésre. Nem sokáig sikerült azonban a sikkasztott pénz birnapsugárban, — s áldást suttog reájuk: az enyhe szellőben. Lelkének egy része végre mindig ott van szerettei körül mint őrszellem ; s habár az élet csapásait nem képes elhárítani tőlük, de vezetője lesz sziveiknek és leikeiknek, őrömben-buban. ó ébreszti gyermekeikben a fenkölt nemes gondolatokat, a tiszta, szűzies érzelmeket és megóvja a bűn árnyától is. Ő őrködik álmaik felett, s ha az alvó szellemét a szeretet meleg szárnyával betakarja, béke, malaszt terül még a sebzett, fájó szívre is. De ha a jó anya boldog nem lehet és nyerné el bár a meny összes üdveit, mig gyermeke árva, elhagyott, hogy ne lett volna Margit boldogtalan? Hisz anyja szeretete volt a nap, mely fényt, meleget hintett életére, de a napja lehunyt, a sirba szállt, s kis szive fázott, reszketett a hideg, sötét éjszakában, mi aztán körülfogta. Lelke minden érzelmével, mint rep- kény az élő fát. úgy ölelte 6 át azon egyetlen leányt, ki mindene volt a világon, de a fa kidőlt, s a repkény szétkuszálva, eltiporva feküdt a földön . . . Margit alig tudott megválni kicsiny otthonától, hol minden, minden anyjára emlékeztette, s hol éjjelenként, ha oly egyedül, oly végtelen elhagyatottnak érezte magát, hogy anyja nevét zokogva borult párnáira, meg-megszólait mellette az édes, ismerős hang, lelke megh.llota a gyengéd suttogást, a mint halkan dalolta : „Ne sírj, ne sirj, oh árva gyermekem ! Könyed fáj még az égben is nekem.“ S a kis leány lecsendesülve érezte, hogy anyja vele van s megvigasztalódva aludt el és álmában legalább boldog volt. (Folyt, köv.)
