Kiskunhalasi Ujság, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-26 / 26. szám
KISKUNHALASI ÚJSÁG. A kecskeméti ev. ref. egyházmegye képviseletében Kiss Zsigmond nagyabonyi lelkész és Tóth Sándor jászkiséri tanító urak május 15—16-án a közs. iskola ev. ref. vallás tanításunkat beható vizsgálat alá vették, a vizsgálat befejeztével teljes megelégedésüket nyilvánították. A kecskeméti siketnéma intézet igazgatója Németh László. Vörker József és Erdős István tanárok társaságában november 5-én négy siketnéma gyermekkel a nagy közönségnek bemutatták, hogy bámulatos türelemmel és szeretettel hogy lehet a gondviselés e szánandó teremtményeit beszédre, Írásra stb. tantárgyakra megtanítani. Ez a szivet-lelket meginditó előadás Hoffer Ilona, Papp Gizella, Szabady Krisztina kartársainkat és Patkós Julia urhölgyetarra indította, hogy a szerencsétlenek részére társadalmilag gyűjtést rendeztek, melynek eredménye 306 korona lett, ez összeg a kecskeméti siketnéma intézetnél, mint alapítvány kezeltetik. Fent- irt urleányok a közoktatásügyi kormánytól jól megérdemelt elismerésben részesültek. Növendékeink egészségi állapota ez évben kedvező volt, mert leszámítva a jelentéktelenebb téli hurutos eseteket, tanításunkat hosszabb időre mi sem zavarta. Vágner József dr. ur eltávoztával az egyp- tomi szembetegnövendékeinket Franki Áron dr. ur kezelte, a március havi vizsgálatnál részint gyanús, részint szembetegnek találtatott 115 gyermek, év végén gyógykezelés alatt volt 75 növendék. Növendékeink újra oltását ápril havában Gesmai József dr. ur végezte. A puzstai évzáró vizsgák május 12, 15-ér. voltak, a bodoglár-pusztai iskolát kivéve, melynek vizsgáját a tanító eltávozása miatt március 28-án meg kellett tartani. A városi évzáró vizsgák junius 9—15-én a szülők élénk érdeklődése mellett voltak. Úgy a vizsgák, valamint a kapcsolatos női kézimunka kiállítás közmegelégedést nyújtottak. Iskolánknál a madárünnepély május 21-én volt. Növendékeink tavaszi kirándulása május 23-án volt. Tanítótestületünk, valamint a múltban úgy ez évben is mindent elkövetett, hogy a család a társadalom és az iskola eme kedves összekötő kapcsát szorosabbra fűzze. Fáradságunk nem is volt hiába való, mert e nagyon kedves majális ez évben is jól sikerült. Szalay Zsigmond. közs. isk. igazgató. »Tulipán« és a nép. Vájjon van-e a mi népünknek kellő fogalma, tudomása „tulipánmozgalmunkról ?“ Tudja-e a nép széles országunkban, hogy mi van ahhoz a kis jelvényhez kötve? Tudja-e, hogy aki azokat a szent kötelességeket, melyeket a háromszinű jelvényhez kötöttünk, teljesíti, az nemcsak lelkes magyar, jó hazafi, de törekvéseinknek is derék hive és apostola ? Tudja-e, hogyha mindaz megvalósul, amit ma a tulipánhoz füzünk, országunk ipara fellendül s azzal kapcsolatban közgazdaságunk is virágzásnak indul, mert népünknek lesz állandó, jó keresete, nem fog messze idegenbe vándorolni s a gazda terményeit a nagyobb fogyasztás, az élénkebb kereslet következtében itthon jól és gyorsan el fogja helyezhetni? Ma földet mivelő állam vagyunk, holnapután lehetünk földet mivelő és virágzó iparáliam — micsoda gyönyörű kilátás ! — vájjon tudja-e mindezeket népünk ? . . . Nem hiszem, hogy tudná, pedig tudnia kell ! Tudnia kell, mert az országot nem csak az az intelligencia teszi, mely nem iszik pilzeni sört és nem eszik prágai sonkát és tescheni vajat, de nagyon is teszi a nép s a nép az erő, a nép erején az intelligencia sorsa is javul. Igaz, az idő is rövid volt eddig arra, hogy a néppel, mely szokásaiban, felfogásában oly konzervatív tud lenni, megértethettük volna a tuüpánmozga- tom mély, messze kiható jelentőségét, de ami halad, soha sem múlik ; tegyük rá lelkünket és oktassuk ki a népet arra, amire minket kis piros virágunk, nyilasának első, verőfényes napján kiíanitott. Forduljunk a szövetséghez, nyomtasson számunkra magyar, töt, rutén stb. kis ismertető fii etkéket s juttassa ide, a vidékre kezünkbe, mi aztán — ki-ki saját falujában — kiosztjuk és megmagyaráz;’uk. Aztán hassunk oda vidéki kis városainkban, hogy azok a kereskedők, akik a nép szükségletét elégítik ki, tartsanak magyar ipari termékeket, de még inkább legyünk azon, hogy minden nagyobb községben legyen fogyasztó szövetkezet ; a szövetkezetek természetesen a tulipán jegyében állanak — ezt másképen elképzelni sem lehet! S akkora nép minden rábeszélés nélkül is magyar árukkal fogja szükségleteit kielégíteni. Itt például Közép- Zemplénben a nép az utolsó tiz év alatt vagyonban nagyon meggyarapodván, szükségletei is nagyobbak és mások, mint annakelőtte voltak. Ezelőtt megelégedett maga által termelt kenderből és lenből szőtt vászonnal, abból készítette fehérneműjét, a férfiak felső ruháját s abból került ki az ágynemű s a gazdaság vészét, amiből meg lehet élni és meg lehet gazdagodni. A kártyázásra mindenekelőtt áll ez az. igazság, Csakhogy az nem olyan könnyű mesterség ám, mint pirouettet vágni. A kártyás ember mindenekelőtt ur. Ha született ur, csak javára válik, de azért megélhet mesésen, vagyont is szerezhet, aki a Dob-utcában kezdte, a „Rombach-kávéházban“. A régi, ötforintos kártyaadósságokat nem nézik az olyan embernél, aki tízezer koronás bankokra is mondja, hogy „tartom“. Az ilyeneket úgy fogadják a Metropolita-klubban, mint az uj bárókat a kaszinókban. A hátuk mögött szidják őket, de azért sok ember nagyon megtisztelve érzi magát, ha pár ezer koronát leadhat nekik bacca- ratban. A született nemesség mindazonáltal hasznára van a kártyásnak is. Ez olyan kavalifikáció a kaszinóban, mint a doktorátus a szolgabirósághoz. A nemesség ne csak a születésben nyilatkozzék meg, de minden a kártyázással összefüggő dologban. Az igazi kártyás ember például soha se szervezzen kártyapartit. Sőt, ha már együtt ván a játékos társaság akkor ne üljön be. Kéresse magát, mint a szende szűz, vagy a nagyon tapasztalt kokott. És ellenkezzék, mondja, hogy fáj a feje, dolga is van, nemsokára mennie kell, társaságban várják . . . Kettőre is jó ez a tartózkodás. Egyfelől az ember igy akármikor fölkelhet és elmehet. Senkinek se lehet szava ellene. Másfelől a nyereséget se lehet a szemére vetni. Hiszen őt erőszakolták, valósággal a fejéhez vágták a pénzt. A kártyázáshoz mindezeken felül nagyon kívánatos, hogy a kártyásról ne mondhassák, hogy mestersége az ördög bibliája. A csizmadiának hasznos, ha mindenki tudja róla, hogy csizmadia, a kártyásnak árt, ha mindenki tudja róla, hogy spiler. Ezért az igazi művészember körülbástyázza magát, eltakarja a valódi mesterségét, mint ahogy a ieánykereskedő is cselédközvetitönek adja ki magát. Ezért, tisztelt hallgatóság, ha a kártyázás nemes mesterségére akarjátok magatokat kiművelni, állítsátok föl az úgynevezett álcázott Elvegeket. Legyetek sportsmanok, szenvedélyes tornászok, vivők, lóverseny látogatók, a lövészet barátai, sőt még a művészetet és irodaimat is pártolhatjátok. Ha futja a vagyono- tokból, versenyistállót is tartsatok. Ez nagyon emeli a nimbuszt és tekintélyt szerez. Persze mindez pénzbe kerül. Sok pénzbe. De sebaj Ez csak üzleti befektetés, olyan, mint a szép kirakat a boltosnál. Majd jönnek a vevők, akik alaposan visszaadják a befektetett tőkét . . . . . . Most még csak vonjuk le a mai első előadás tanulságait. Mi hát a kártyázás ? A kártyázás a könnyelmű és pénzes embereknek drága szórakozás ; a szenvedélyes bolondoknak ut a tönkremenésre, a matadornak dicsőség, hírnév, elismerés és köztisztelet. No, de ettől még messze vagytok fiuk. Még sokat kell tanulnotok a következő előadásokból . . . Kút no ki Izidor. minden vászonszükséglete. Egyszer aztán — azt sem tudni hogyan — rákaptak a kész pamutfonalra s ma legnagyobb részt abból szőnek (a pamut szintén osztrák gyártmány), persze ez a pamut-vászon minőségre messze elmarad a gyönyörű len- és kendervásznak mögött. Ágyneműjük olcsó kreton, az asszonyok, leányok ruhája szintén kreton, pamut, gyapjú és selyem- szövet (ezek is osztrák gyártmányok), azonkívül már viselnek harisnyát (osztrák áru), csizma helyett cipőt, vesznek esernyőt (osztrák gyártmány), újabban már a nap ellen is esernyőikkel védekeznek s jövőre — ezt biztosia lehet venni, — már nemcsak kreton, de selyem napernyőket is fogunk vásárolni s az évszázadokon keresztül használt tartós faedény helyett — veder, zsajtár stb. veszik a zománcozott vasedényt — teschenit, persze. Hazai gyárosaink figyelmébe szeretném melegen ajánlani e széles nagy vidéket. Zemplénhez sorakozik Sáros, Abauj és Szepesmegye is. E megyék tót ajkú népe ritkán megy tu! az Óceánra azzal a szándékkal, hogy vissza ne térjen, sőt ellenkezőleg, még a 15—16 éves suhancok is úgy mennek ki, hogy csak addig maradnak oda át, mig annyit szereznek, hogy itthon néhány hold földet vegyenek és házat építsenek maguknak, mert a saját föld s a saját ház boldogságuk netovábbja. S mivel vas, er- nyedetlen szorgalmuk folytán ez a tervük többnyiie teljesül, visszatérnek s jó módban élnek. Ezelőtt még csak 10—15 évvel is, egy egész családtörzs együtt lakott egyetlen kis szobábán, ma már a házas fiuk nem szorongnak szüleikkel s testvéreikkel egy szalma fedél alatt, de megépítik saját zsindelyes, nagy, nyitható ablaku házaikat. De mivel az ide-oda való vándorlás már verőkben fészkel, soha nincsenek nyugton s a legjobb módúak is két-harom esztendőre ki-ki- mennek még — szerezni. És szereznek is, a pénz jön, tehát többet költenek. így jött divatba az esernyő, harisnya, selyemszoknya, kávé és a zománcozott vasedény. S éppen azért, mert van, aki vásároljon és készpénzzel fizessen, figyelembe kellene venni a vidéket, mint nagyon jó fogyasztó tei illetet. Példának elmondom, hogy az orosz lengyelek hogyan teremtették meg a ma virágzó iparukat: Egyszer azon vették magukat észre, hogy rajtuk és körülöttük minden idegen. Hogyan ? Hát ők kik és mik, hogy idegen országok gyámkodására szorulnak? Nem leimének képesek arra, amire más országok népei képesek ? Miért engedik ki drága pénzüket az országból, mikor arra a pénzre otthon is égető szükség van ? Gondolkodóba estek s az egész ország intelligenciája, mint egy ember talpra állott, hadat izent az idegen ipartermékeknek s egyelőre, mig tudtak jót és szépet gyártani, megelégedtek a silányabb és kevésbé szép holmikkal s iparpártoló és ipartteremtő mozgalmaikba belevonták a népet is. Iparuk csodás módon néhány év alatt felvirágzott s vele a közgazdaság is javult. így kellene, sőt kell nálunk is csinálni. De fogjuk-e ? . . . Fogjuk! Ha eddig, kevés kivétellel mindnyájan ölbe rakott kezekkel néztük, hogy a szomszéd a mi zsebünk rovására hogyan gyarapszik, az korántsem a rossz akaraton múlt, csak egyedül azon, hogy megszoktuk s hogy nem volt, aki nembánomságunk ból felrázzon, de most van ki, van mi : a tulipán piros virága az egész országban kinyílt és nemzeti sajtónk ébren van ! E sorok írója már régen a tulipánmozgalom előtt feleszmélt s pl. falujából az idegen gyufát kitiltotta s oda hatott, hogy a trieszti gyarmatáruk Fiúméból s egyebek Bécs, Grác stb. helyett Budapestről és máshonnan kerüljenek a faluba. De amit ő maga lett, az oly kevés voit, hogy szóba sem jöhet, de ha saját körében mindenki csak ennyit tett volna, ma egy lépéssel előbbre lennénk az bizonyos. Ausztria ismerni vél bennünket s nem csak reméli, de hiszi is, hogy a magyar társadalomnak ez a parázs lelkesedése, amilyen gyorsan, igazán máról- holnapra keletkezett, oly gyorsan ki is fog lobbanni s Magyarország újra Ausztria kitűnő gyarmatává fog I sülyedni. De az én hitem erős s hiszem, hogy Auszt- 1 ria most az egyszer csalódni fog föltevésében s adja is a jó Isten, hogy úgy legyen, mert a legfőbb ideje, hogy közállapotjainkon segítsünk. В. I.
