Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-21 / 12. szám
1906 Kiskun-Halas helyi értesítője. márczius 21. mány engedélyezésétől független, melyet feloszlatni a kormánynak joga nincs. A férfias határozottság meghökkentette a kormányt, melynek elnöke úgy nyilatkozott, hogy nem fog a bizottság és tagjai ellen erőszakot alkalmazni, csak azt fogja megakadályozni, hogy határozatait a lapok nyilvánosságra hozzák. Kérdés, hogy ez a terv is kivihető-e? Mi nem hiszszük hogy az volna. Igaza van a bizottságnak; ne erőszakoskodjék a kormány, hanem igyekezzék oly erkölcsi tőkére szert tenni, mely meghaladja a vezér- bizottságét, s akkor próbálkozhat a közvéleményt magának megnyerni. Addig mig megfelelő erkölcsi tőkével nem rendelkezik — parancsolhat, de nem alkothat, eredményt fel nem mutathat; hiszen tudnia kell, hogy vele szemben a legelőkelőbb politikusok is a nemzeti álláspont mellett foglalnak állást. Felhívás előfizetésre. Április hó 1-jével uj évnegyed kezdődik ; fölkérjük azokat. kik előfizetőink sorába lépni óhajtanak, és a kiknek előfizetése lejár, hogy a megrendelést mielőbb megtenni illetve megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap küldése fennakadást szenvedjen. A lap ára helyben házhoz küldve egy évre 4 korona, vidékre postán küldve 6 kor. Tisztelettel : A kiadóhivatal. Hírek. Eudnay Béla kir. biztos táviratot intézett Dr. Nagy Mór polgármesterhez, melyben felkéri a polgármestert, hogy Szekér Pál rendőrkapitánynyal együtt budapesti hivatalában ma, szerdán, délelőtt jelenjen meg. — Kíváncsian várjuk a kihallgatás eredményét. • Esküvő. Kún Lajos budapesti nagykereskedő a Kún és Mis- kolczi czóg beltagja tegnap esküdött örök hűséget Práger Eezsinnek, Präger Zsigmond leányának. Az önkéntes tűzoltó egyesület ápril hó 1-én délután 3 órakor a községi fiú iskola I. osztályú termében rendkívüli közgyűlést tart az alapszabályok olykép való módosítása tárgyában, hogy még egy segédtiszti állás szerveztessék. Halálozás. Kohn Sándor, Weisz Ignácz kereskedő apósa, folyó hó 18-án 73 éves korában meghalt. Hétfőn délután temették. A gavallér. Fényes bált rendezett Nagy Örzse Imrénó szabadkai utón levő kocsmájában. A kitűnőnek ígérkező mulatságra szokatlan nagy számban mentek el úgy az urak, mint a hölgyek, kik az egy piczulában megállapított belépti dijat annak biztos tudatában szúrták le, hogy hajnalig lélek az ajtón sem be, sem ki. Ropták is a tánczot magyaros hévvel, mikor Huszti Fe- rencz napszámosnak megakadt a szeme Monda Lídián, kinek rövidesen intett is, ezáltal jelezvén, hogy tánczolni akar vele. Hogy-hogynem, a leányzó nem ment el tánczra, miért Huszti Ferencz úgy meg vágta képen Monda Lídiát, hogy az keringőzés nélkül is elszédült Erre aztán kidobták Huszti Fereczet a kocsmából, kit rendőrség botrány okozásért három napi elzárásra Ítélt. Öngyilkoság. Szűri Anna, Szűri János 16 éves leánya ismeretlen okból gyufa oldatot ivott és több napi rettenetes szenvedés után meghalt. Kilenoz hónap tiz koronáért. A múlt év első felében megírtuk, hogy a városi fogyasztási hivatalban tetten érték ifj. Hatházi Sándort, mikor az asztal fiókban lévő hivatalos pénzeket megdézsmálta és abból 10 kor. 78 fillért ellopott. Ezen cselekedetéért azután Hatházi a kalocsai törvényszék elé került, mely kilencz hónapig tartó börtön büntetésre Ítélte. Fogházra itélt asszony. Sörös Bélánó Kis Annát, több Ízben elkövetett lopás vétségéért hat heti fogházra ítélték. Bendőri hírek. Illés Pál 21 éves napszámost 10 korona pénzbüntetésre ítélték azért, mert az utczán a rendőr rendelkezését vonakodott teljesíteni — Sánta Piros cseléd leányt a rendőr-kapitány szolgálati helyének önkényes elhagyása miatt 24 kor. pénzbüntetésre ítélte. lépesedési mozgalom. — márczius 14. márczius 20. — Születtek: Patai Pál és Komáromi Juliannának Zsófia nevű leányuk. Kiss Rozáliának Jolán nevű leánya. Lehr Máriának Béniámin nevű fia. Kom- lós Benő és Solti Juliannának Bén- jamin nevű fiuk. Orbán Eszternek János nevű fia. Varga István és Kovács Rozáliának Terézia nevű leányuk. Varga István és Tómán Rozáliának István nevű fiuk. Gusztus Sándor és Lázár Krisztina Zsuzsannának Krisztina nevű leányuk. Csapi Antal és Berki Juliannának Béniámin nevű fiuk. Izsáki József és Hegedűs Máriának József nevű fiuk. Dobó István és Palásti Rozáliának Rozália nevű leányuk. Molnár Rozáliának Károly nevű fia. Molnár István és Bacsó Zsófiának Eleonóra nevű leányuk. Meghaltak: Kovács Róza 14 hónapos korban. Hegyi József 8 éves, Szabó Imre 18 éves, Lehr Béniámin 3 órás, Szűri Anna 16 éves. Benkovics Eszter Mária 17 hónapos, Koucsek András 61 éves, Segesvári Bóniá- min 17 hónapos, Tóth Lajos 44 éves, Lichtenberger Gyula 41 éves, Osefregi Ferencz 66 éves, Kohn Sándor 73 éves, Paprika Balázs 3 hónapos, Kovács Zsuzsánna 3 éves korban. Kihirdetett jegyesek: Dobrádi Pál Szalonnás Máriával. Zseni István Nagy Juliannával. Rácz István Nyilas Rozáliával. •---------— Kavbekejjtefc: —-----------------1 Dobó Kálmán Babó Elvira Johannával. Bikit Sándor özv. Muth Károlyné Bartha Máriával. Kún Lajos budapesti lakos Práger Re- zsiunel. Varga Vincze Molnár K. Erzsébettel. Práger Ferencz felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. Hirdetések. Egregi Horváth István Katona-utczában fekvő és minden kényelemmel ellátott lakóháza örök áron eladó, esetleg bérbe is kivehető. Szabó Garbai Imre járás- birósági szolga a főutezai Borue- misza-fóle lakóházát, a műut mellett fekvő, most feltöltött háztelkót, továbbá a műut mellett 2 hold szőlőjét és 1 hold veteményesét örök áron eladja. Értekezhetni vele fenti lakásán. Weisz Ignácz Mátyás téren levő emeletes házában egy négyszobás lakás és külön egy üzlethelyiség kiadó. ifj. Kaszap Imre a téglagyár közelében levő 10 kapa uj szőlőjét örök áron eladja. A műut mentén levő uj lakóházát Szentgyörgy naptól kezdve bérbe kiadja. Steyeri fegyvergyárban készült jókarban levő kevéssé használt biczikli jutányosán eladó, hol megmondja a kiadóhivatal. Soós Simon Homok utcza 444 sz. lakóházát pinczóvel és góró- val örök áron eladja. Értekezhetni vele fenti lakásán. Felhívás. Mint Dr. Wágner József volt kiskunhalasi orvos ur ügyvédje felhívom mindazokat, kik a nevezett orvos úrral szemben gyógykezelési dijakkal hátralékban vannak, hogy tartozásaikat ügyvédi irodámban 8 nap alatt annál inkább kifizessék, mert elleneseiben a vett megbízáshoz képest, kénytelen leszek a hátralékokat per utján követelni. Kiskunhalas, 1906. márcz. 18. ______Dr. Kozics Zoltán ügyvéd. H alas, 1906. Nyomatott Práger Feronez könyvnyomdájában.