Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1906-02-28 / 9. szám

1906.

február 28.

Kiskun-Halas helyi értesítője.

Az alkotmányválság okai.

Az uralkodónak a magyar nemzet kívánságával szemben, nyilvánvalóan kifejezésre jutott merev tagadó álláspontjának kettős alapja van.

Az egyik az összbirodalmi eszme ; a másik a magyar nemzet király hűsége iránti bizalmatlanság.

Az összbirodalom eszméje, — melynek megvalósítása a dinasztia által kitűzött czél volt — testet még akkor sem ölthetett, mikor az ausztriai császár a nagy német birodalom feje és Olasz ország ura volt. A mai kor nemzeti irányú fejlődése pedig egyenesen lehetetlenné teszi azt, hogy Európa közepén egy ezeréves történelmi múlttal biró ország — amilyen ami a hazánk — egyszerűen beleolvasz- tassók egy oly birodalomba, amelynek külön fajú nemzetisége annyifelé húz, ahány féle nyelvet beszél.

í. Perencz József megkoronáz- tatása után, mint magyar király, trónbeszédjében nagyon helyesen mondta azt. hogy „az együttes birtoklással a nagyhatalmi állás kérdése befejezést nyert“ mert tény az, hogy miután Magyarország és Ausztria birtoklása alkotmány- szérűén egy fejedelem kezében ösz- pontosult, megvalósult az a czél, mely a két állam védelme érdekében Magyarország trónjára emelte a Habsburg dinasztiát.

Sem a nagyhatalmi állás, sem az összbirodalom kivihetetlen eszméje nem fogadható el ennél fogva oly alapnak, melyre támaszkodva elutasítható lenne a magyar nemzet jogos, törvényes és alkotmányos kívánsága. Sőt ellenkezőleg, az lett volna kötelessége az uralkodó tanácsosainak, hogy felvilágosítsák egyrészről a magyar királyt, másrészről az osztrák császárt, hogy csak akkor jár^helyes utón, ha szakítva a kivihetetlennek bizonyult tradícióval, mint nemzeti uralkodó kívánja gyakorolni azokat a jogokat, amelyeket a nemzet javára, a magyar nemzettől kapott.

A magyar nemzet királyhűsége pedig nem eshet kifogás alá, ha csak azért nem, hogy folyton tul- tengésben szenvedett. Nincs nemzet, mely királyához hivebb lett volna, mint a magyar.

Könnyen meglehetett volna győzni erről az uralkodót, ha a történelmi tényeket híven elébe tárták volna.

Nem is említve azt, hogy a Habsburg házat a magyar nemzet választás utján ültette a királyi trónra, elég lett volna felhívni a király figyelmét arra, hogy midőn úgy állt a dolog, hogy az uralkodó család férfi ága kihal, s a szabad választás joga a nemzetre vissza száll, 1723-ban megállapította az országgyűlés a nőág trónöröklósi jogát.

Avagy nem a királyhűség megható bizonyítéka volt-e a Mária Terézia királyné érdekében elhangzott „vitám et sangvinem“ amely a veszélyeztetett trónt mentette meg Mária Terézia és utódai számára.

Joggal lehetett volna hivatkozni a világhírű és európai jelentőségű azon magatartásra, melyet a magyar nemzet tanúsított akkor, midőn I. Napoleon győztes seregeivel leverte Ausztriát, és Schönbrunban — az osztrák császár kedves tartózkodási helyén, — 1809. Pünkösd hava 15-én kelt proklamácziójában rámutatva az Ausztriával való viszony és az uralkodó család magatartása folytán Magyarország önállóságát veszélyeztető helyzetre igy szólt a magyar nemzethez :

„Válmszafok királyt magatoknak, olyan királyt a ki ti érettetek országoljon, aki hazátoknak kebelében ti közöttetek lakjék, és akit a ti polgártársaitok és katonáitok vegyenek körül.“

Es a magyar nemzet nemcsak meg nem tántorodott, hanem állást foglalt királya és ennek családja mellett, pedig bizony szorult helyzetben voltak ezek. I. Napóleont pedig akkor egész Európa rettegte, tehát nem volt könynyű felhívását mellőzni.

De lehet-e tagadni azt, hogy az 1867-iki kiegyezés maga is a király- hűségnek bizonyítéka. Hiszen Deák Ferencz nyíltan ki mondta, hogy nem kíván többet a nemzet számára mint 1861-ben követelt; pedig nagy dolgok történtek a hat év alatt, különösen 1866-ban, mikor a poroszok leverték Ausztriát, s az elvesztette a német hegemóniát és újból rászorult Magyarországra.

Nincs tehát alapja a királyhűség iránti bizalmatlanságnak sem, s igy kétségtelen, hogy az alkotmáuyvál- ság a hatalom részéről elfogadható ok nélkül idéztetett elő, melynek kellemetlenségeit a jobb jövő reményében önbizalommal kell tűrnünk.

Dr. Babó Mihály.

Politikai szemle.

Az országgyűlést erőszakkal szétoszlatta a hatalom azért, hogy alkotmányellenes működésének a törvény szerint őt ellenőrző és korlátozó, nemkülönben számoukérő tényező útjában ne álljon.

ügy látszik, hogy a világ történelemben egyedülálló példát, a fran- czia országgyűlésnek 1799. november 10-én történt szétkergetósét vették mintául, csakhogy ügyetlenül és félénken, mert hiszen a két eset lényegesen külömbözik egymástól.

Napoleon, az egyiptomi győző, katonáinak bálványa, császár akart lenni. Gránátosaival azért vonult Saiut-Clondba, hogy az ott gyűlé- sező parlamentet vagy megnyerje magának, vagy szétugraszsza.

Az öregek tanácsát (felsőház)

gyújtó beszédeivel, de valószinüleg a gránátosok tekintélyével sikerült megnyugtatnia, nem igy az iíjak tanácsát (alsóház).

Azalsóházbau, hol fivére Luczián volt az elnök, „le a diktátorral“ kiáltással fogadták az ülésterem közepére hatolt Napóleont, s oly erővel zudult fel ellenne az alkotmány iránti hűség, hogy Napoleon katonáival kóuyteleu volt visszavonulni s előbb fivérét — kiért nagyon aggódott — eltávolitva, újból bevezó- nyeltette a katonaságot s kiverette a képviselőket.

Az államcsíny sikerült. Napoleon császár lett, de azért a történelem nem neki adott igazat. — Száin- üzöttként halt meg Szent Ilona szigetén.

Rósz példa szerint jártak tehát el a magyar országgyűlés ellen.

#

Az erőszak folytatja útját, miután medréből kitört, nincs megállása.

Pest megye és a főváros élére Rudnay Béla főkapitány személyében királyi biztost küldtek. Hát ha azt akarták, hogy a gyűlölet és keserűség teljes mértékben forduljon a rendelkezés ellen, úgy az egyént a legjobban választották meg, mert köztudomású, hogy éppen Rudnay az, akit a főváros és a vármegye közönsége a legkevésbé fogadhat tisztelettel.

A főváros már kifejezte a maga fölfogását úgy, hogy sem Rudnaynak, sem a hatalomnak nincs oka örülni, most Pest megyén a sor, melynek tegnapra összehívott gyűlését elhalaszthatta ugyan a kir. biztos, de azért el nem kerülheti a hazafias elkeseredés méltó megnyilatkozását, aminek csak kezdete az, hogy a vármegyei tisztikar lemondott, mert Ruduay alatt szolgálni nem akar.

*

Első rendelete is erőszak e kir. biztosnak, amenynyiben betiltotta a nópgyűléseket, s a volt képviselők beszámoló beszédeiuek meg tartását katonai karhatalommmal meggátolni rendelte.

Halasra csendőrsóg és katonaság százával érkezett, de szükség nem volt reá, mert a vett hatósági értesítés után a volt képviselő a következő nyiit levelet adta ki :

„Mélyen tisztelt Polgártársaim! Az országgyűlés erö-zakosan feloszlattatott. ezzel az 1905/10-ik évre választott képviselők m -gbizatása tényleg megszüntette- tett. — Még a magán megkatalm »zott is köteles megbízójának eljárásáról számot adni, annál inkább tartozik ezzel ai, aki a nép bizalmából a törvényhozási teendők teljesítésében való részvételre nyert megbízatást, s éppen azért én ezen politikai és erkölcsi, valamint képviselői állásomból folyó természetes kötelességemet kívántam teljesíteni akkor, midőn szabályszerű utón nyert hatósági tudomásvétel és engedély | mellett folyó február hó 25-én beszámoló ! beszédemet a város nagyérdemű közönsége előtt elmondani akartam azért, hogy szá-