Kiskunhalasi Ujság, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-05 / 49. szám
II. évíoi Kiskunhalas, 1905. december 5 49. szám KÖZGAZDASÁGI, TÁRSADALMI és SZÉPIRODALMI HETILAP. ------------- MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. ------------S zerkesztőség és kiadóhivatal: HORVÁT GYULA könyvkereskedése KISKUNHALASON, ahol az előfizetési és hirdetési díjak fizetendők. FELELÖSSZEßKESZTÖ ÉS lapkiadótulajdonos HORVÁT GYULA. Előfizetési dijak: Helyben egész évre 4 kor. félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. Vidéken egész évre 6 kor., félévre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér. Egyes szám ára 6 fillér. Zavaros idők. Mivelhogy a boldogság sohasem lehet teljes, szinte második természetünkké vált, hogy panaszoljuk sorsunkat. A megelégedettség ritka növény, s ha itt-ott találkozik valakinél, az nem teszi ki az ablakba. Inkább ö is panaszkodik, ne sejtsék az emkerek, hogy rendjén van a szénája. Ennek pedig az az eredménye, hogy sokkal több panaszt hallunk, mint a mennyire tényleg ok volna. Így hát bizonyos hitetlenséget szoktunk tanúsítani a panaszokkal szemben s azzal vigasztaljuk magunkat, hogy a baj nem lesz olyan nagy, a minőnek hiresztelik. Sajnos, a mostani viszonyokra még ezt a vigaszt se mondhatjuk. Voltak már bizonyára rosszabbak viszonyaink, — zavarodottabbak még soha. Közéletünk teljes sötétségben tapogatódzik. A jog és az igazság keresésében koptatjuk erőinket, követeljük jussunkat s ezenközben iszonyu károkat szenvedünk. A munka nem folyik rendes medrében, az ambíció szárnyát szegi a nagy bizonytalanság, a melynek átláthatón fátyolán nem törhetünk át. Egy nagy kérdőjel még a legközelebbi jövő is és a felelet rá nem lehet egyéb, mint erős bizodalom, hogy az igazságos ügynek elvégre is diadalra kell jutnia. Ennek módját azonban senkisem tudhatja határozottan. A ki jó hazafi, az társadalmi utón segíti dűlőre vinni a kérdés megoldását. Van egy hatalmas fegyverünk, melylyel megvédhetjük önállóságunkat s e fegyvert a közgazdaság adja. Anyagi erőink szaporítják erkölcsi erőnket. Arra kell törekednünk, hogy emeljük jólétünket. De nem forgácsoljuk-e el anyagi erőinket, ha — a mostani viszonyok közt kétszeresen keserves nehézségekkel szerzett pénzűnket a külföldi ipar hizlalására fordítjuk? Hol a fennen hirdetett hazafiságunk, ha merő tetszel- gésből és mibe se véve a hazai ipar kétség- beesett fáradozását, külföldi cikkeket vásárolunk? Elősegjtjük-e ezáltal a zűrzavar eloszlását és hozzájárulunk-e ezzel honfitársaink helyzetének megkönyebitéséhez ? Bizonyára nem. A vásárló közönségnek nem is szándéka pártolni a külföldi ipart, a mikor külföldi cikket vesz. Ezt csak meggondolatlanságból teszi. Azt hiszi, nagyobb becse van a külföldi portékának, s nem vet súlyt arra, hogy az egyesek koronái minő rengeteg összegekre növekszenek, ha mindenki az a kivételes egyes akar lenni, a ki eldicsekedhetik azzal, hogyt „ezt az órát egyenesen Bécsből, ezt a posztót közvetlenül Brünnből hozattam.“ Az idevaló kereskedő vagy iparos már elfásult rezignációval hallgatja az ilyen kijelentéseket, s ha már ellenük másképp védekezni nem tud, arra fanyalodik, hogy maga is külföldön vásárolja cikkeit, avagy legalább hirdeti, hogy ez a vászon Rumburgból való, ez a .kocsi Párisban készült, hogy igy kelendőségét biztosítsa. A jussát, hogy idehaza jobbat is készítenek, dehogy nem hagyja, a megélhetés, a létfentartás készteti arra, hogy kenyerét, ha kell, ilyen apró fogások segítségével is, megkeresse. Sokat írták rrár az újságok, sok jó hazafi is mondta számtalanszor, ne vegyük az idegen cafrangot. Nekünk, iparunknak és ezáltal közvetve egész közgazdaságunknak csak az lehet hathatós segítő módja, ha bojkottáljuk az idegen iparcikkeket, ha hazafiságunkat az erszényünknél kezdve, azt csak magyar honfitársaink támogatására nyitjuk meg. Ne akarjon senki kivétel lenni, hanem inkább árrá törekedjen mindenki, hogy csak oly cikket vásároljon, melyről — figyelmen kívül hagyva, milyennek hirdetik — egész bizonyosan tudja, hogy hazánkban készült. S ha kissé drágább is, a mi csak ritka dolog, áldozza a többletcsekélységet a haza oltárára, mert mindaddig, mig ezt valamennyien, kivétel nélkül nem tesszük, a hazaszeretet, amelylyel utón- utfélen dicsekedni szeretünk, puszta szóvirág marad, mely összezsugorodik, mihelyt napfényre kellene hozni. Ösmerjük már meg mindannyian azt a hatalmas erőt, a mely ez elvben rejlik: „Csak hazai iparcikkeket vásároljunk!“ v;. * Lapunk mai számk 8 oldal.
