Kiskunhalasi Ujság, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-01 / 40. szám
2. KISKUNHALASI ÚJSÁG, gásra és kompozícióra a tanulatlan elme nem jön soha. Évek hosszú során át sürgettük az 1884. XVIII. t.-c.-nek revízióját s lassan már kezd derengeni a látóhatáron. A törvény iparoktatási részéből függ igen sok, mert hiszen közel 100,000 tanoncunk van az országban. A törvény revíziójával véget kell vetni annak az abszurd állapotnak, mely ma uralkodik mert hiszen ma segéddé avatható az analfabéta tanonc is! Ilyen legyen hivatott arra, hogy mint mester megállja a helyét? Soha! Van pedig belőlük elég sok, nagyon sok s ez a főbaja a mi iparunknak. Nem lehet célunk e helyütt az iparos nevelés vezérelvét előadni, csak arra kívántunk rámutatni, hogy iparunk felvirágzását nem fogjuk mindaddig elérni, mig népünk kikében meg nem gyökerezik az a meggyőződés, hogy egy iparosnak, ki a mai világban boldogulni akar, többet kell tudni az irás és olvasásnál. m T á k c z a. m Rád gondolok . . . Rád gondolok, ha esti napsugárban A tájnak képe halkan megremeg, S a távol kéklő égbolt oldalára Pihenni ráborulnak a hegyek. Minő gyönyör! — de óh nem az nekem Mert nem vagy vélem édes kedvesem. Rád gondolok, ha éjji bús magányban A mécsnek fénye tölti kis szobám, És asztalomnál tétlen elmerengve Az édes álom nem borul reám, Szivem titkon epedve feldobog i És újra hosszan csak rád gondolok. Rád gondolok, ha végre nagysokára — Párnámra dőlve — szenderülök el És álmaimban véled mulatozva Hazug örömtől dagad e kebel. S ah! ébredésem kínos gyötrelem, Mert nem vagy édes, nem vagy már velem! S a napnak minden órájában édes Bárhol vagyok, bármerre visz utam Csak a te képed lengedez előttem Csak a te szívj óságod untalan, Ébren, alva: folyton, szüntelen Csak rád gondolok én egyetlenem! Dr. Aszod. A $ z cm lé n y vesztő. (Vége.) Sándor testvér ugyanezt csinos minlaturákkal ékesítette fel. Látni lehetet ezeken az apró festményeken, a mint az égi királynő Salamon trónján ül, melynek lábainál négy önző oroszlán állt. Fejeik fölött két galamb röpködött, megszemélyesítői a szent hét adományának mint a félelemnek, rokonszenvnek, hitnek, erőnek, tanácsnak, bölcsességnek és okosságnak. Az őket körülvevő hat leomló aranyhaju szűznek a jelentősége alázatosság, eszesség, tartózkodás, tisztelet, szűziesség és szófogadás. Lábainál két mesztelen k.s alak térdepelt könyörgő állásban. Ezek azok a le kék voltak, kik az Iáién mindenható közvelitéoét kérték ki maguknak. Uo a legbuzgóbb a testvérek között Maibadius volt. Ő folyton-folyvást Madonna képeket faragott kőből, úgy, hogy szakálla ts fehér haja telve volt porral, szemei pedig dagadtak és gyulladtak voltak. Emellett azonban magas Kora ebenere teli volt életerővel és életörömmel. A paradicsom k'rálynője szolgája iránt ládrató kegyességgel viseltetett. Marbodius az anyaistent egy székén üive faragta ki és egy gyöngyökkel kirakott fénykoszoru övezte homlokát. Vigyázott, hogy a ruha fodrai elfedjék lábait, melyekről a próféta monda: „Kedvesem egy elzárt kerihez hasonló.“ A koiostoroan ezenfelül költők is voltak, kik az istenanya tiszteletére latin himnuszokat készítettek; közöttük volt egy ki Maria csoda teaeit egyszerű prózában es rimekoen enekelte meg. ill. A szent versenyzés és mindeme szép müvek láttára, Barnádé boldogtalannak érezte magát együgyii- sége és tudatlansága fölött. — Istenem! — sóhajtozott, miközben végig ment egyedül a szerzet kis kénjén, — menynyire fáj nekem, hogy én nem szolgálhatom, mint testvéreim az istenanyát, kit szivem legmélyebb rejtekéből tisztelek. 0 istenem, én egy egyszerű ügyetlen ember vagyok és sem himnuszokat nem tudok költeni, sem szobrokat faragni, sem szép képeket festeni. „Semmim nincs“ amivel oh szentséges szüzanya, neked áldozhatnék. így járt ő szomorúan ides tova, egészen átengedve magát keserű fájdalmának. Egy este, midőn a szerzetesek a nap fáradalmai után egymásközt beszélgettek, hallotta, a mint a testvérek egyike egy szerzetes történetét mondta el, ki nem tudott egyebet, mint az Ave Máriát énekelni. És ezt a testvérek életében együgyüsége miatt kigunyol- ták, de mikor meghalt, öt rózsa fakadt a szájából. Az öt rózsa Maria nevének öt betűjét jelentette és ebből látnivaló lett, hogy ő egy szent vala. Midőn Barnabé ezt a történetet megtudta, még jobban csodálta a szent anya jóságát, de ama testvér példája még sem volt képes őt megvigasztalni, mert siive tele volt igyekezettel és azon iparkodott, hogy méltón szolgálja az istenanyát.
