Kiskunhalasi Ujság, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-17 / 38. szám

2.

KISKUNHALASI ÚJSÁG,

m T fl R C Z fl.

Egy tárná kis leányhoz.

Falu végén van egy kis ház,

Ott lakik az én babám;

Minden este, ha elmegyek,

Édes csókkal vár rcám.

Csókja tüzes, mint a parázs, Búzavirág a szeme,

Sötét haja a nyakáról,

Észbontóan omlik le.

Ezüst csengésű a hangja,

Mintha mennyből szólana,

Nincs oly szép lány a faluba,

Mint a milyen ő maga.

Szépen ragyog . . .

Szépen ragyog a hajnali csillag,

Az én rózsám hazafelé ballag;

A merre jár az a piczi lába:

Piros rózsa nyílik a nyomába.

Ha én mindig mellette lehetnék,

Én Istenem, hej, de boldog lennék! Átölelném szép karcsú derekát,

Úgy csókolnám mézédes ajakát.

Minden este imádkozva kérem;

Hogy az Isten adja meg azt nékem: Hogy e kis lány legyen éltem párja,

Mert a szivem meghasad utána.

E. G.

Elv és gyomor.

(Vége.)

Szépen fejlődött a szövetség, a tagok szorgalmasan fizették be a tagsági dijakat és szorgalmasan eljártak a körhelyiségbe kvaterkázni.

Így telt el csaknem egy esztendő, a mikor valahonnan közébiik cseppent egy kolléga, a ki azonnal az egyesület tagjai közé véte te fel magát. Csakhamar meggyőződhettek arról, hogy a legújabb tag mindenbe bele kotnyeleskedik, mindenben kivetni valót talál, stréberkedik, pöfeszkedik, a többiekkel szemben uj- inditványt tesz és igy tovább. Lassan-lassan annyira megvetette lábát az egyesületben, hogy a tagok egy tekintélyes része az ő pártján volt. Ez kellett a feltűnési viszketegségben szenvedő ifjú mesternek. Mikor már tisztába volt azzal, hogy a tagok mintegy harmadát a zsebében tartja, a legközelebbi gyűlésen azt az indítványt tette, hogy a körnek ama tagjai, kik 6

legénynyel (és fölfelé) dolgoznak, a tagsági dij kétszeresét fizették, mig a 6 legénynél kevesebbel dolgozók a tagsági dij egyszeresét.

Óriási kavarodást okozott ezen indítvány. A tehetősebbek, kik találva érezték magukat a legnagyobb mértékben ellene, a szegényebbek annál inkább mellette voltak az indítványnak. S midőn szavazásra került a dolog, a többség leszavazta az indítványt.

Óriási kavarodás. Öklök, botok, ollók és zsebkések emelkedtek vésztjóslóan a magasba. Gazemberek ! Piócák ! Kizsákmányolok ! Haramiák ! harsogott vagy száz torokból egyszerre, az indítványt leszavazok felé. Már-már úgy volt. hogy tettlegességre kerül a dolog, mikor a kisebbség vezetője tulharsogta a lármát. Tisztelt elvtársak! A mai nap eldöntötte sorsunkat. Megbélyegezte a jómódúak, a meghízottak, a pénzeszsákok aljas és alávaló viselkedését! Elvtársak. Ne szennyezzük be kezeinket a pribékeken, hanem vonuljunk ki innen, megszakítván velők minden közösséget. Induljunk!

Másnap a diszidensek, a kilépettek uj egyesületet alakítottak. Megalakították a Félegészházi kis- szabómesterek Ipartársulatát. Persze a vezető, a stréber lett az elnöke a testületnek. Pénze az uj testületnek soha se volt, ha befolyt valami, elmulatták, eldáridóz- ták; maga a vezető nagy tiszteletdijat fizettetvén magának. Az egész testület tulajdonképen az elnök űrért volt, ki, hogy létjogosultsága legyen az általa alakított egyesületnek, mindenkor a leghevesebb támadásokat intézte a régi kör ellen, mely közben szép csendesen munkálkodott.

Történt aztán, hogy a „félegyházi férfi-, női-, gyermek- és egyenruha szabók Egyesülete Köre és Szövetsége“ nagy bankettet adott, melyre — félretéve minden haragot — meghívta az uj egyesület tagjait, kik közziil sokan meg is jelentek.

A banket fényes volt. Sok étel, sok ital, jó ital. Egymásután következtek a toasztok, melyek során a kilépettek egyike sajnálkozását fejezte ki a felett, hogy kenyértörésre került a dolog: igy kellett történnie, de hát elv az elv.

Erre aztán a régi kör egy tagja felállott s igy válaszolt:

A tisztelt előttem szóló szaktársnak igaza volt, midőn hangoztatta, hogy elv az elv. Nálunk is igy van ez, de aztán ehhez erősen is ragaszkodunk. T. i. mi azért hívtuk meg a mi szak-, de nem elvtársainkat, mert a legszivélyesebben láttuk, de már megbocsátanak a tisztelt urak mi — bármily szívesen is láttak volna önök benőnket, — nem megyünk banketjükre, mert nálunk valóban elv az elv. Önök mielőtt e terembe léplek, a fogasokra kalapjaikkal együtt elveiket is felakasztották, csupán gyomrukat hozták ide be magukkal. Ha innen kilépnek, elfelejtik a bankettet, ellenben elveiket újból leveszik a fogasról és holnap újból támadnak bennünket.

A külön elven állók nyomtalanul, elveik Ieakasz- tása mellett eltűntek.