Kiskunhalasi Ujság, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-16 / 29. szám
2. KISKUNHALASI ÚJSÁG. kot az intézetnek s /emellett aztán éppen hogy éldegél máról-holnapra. Ha pedig kissé tehetősebb az a kisiparos, hogy forgalmat csináljon hitelez a vevőinek, akik sokkal pontosabbak a Vendelésben mint a fizetésben. Így aztán künn van a pénze, s ha neki kell bevásárlásra, a család fentartására, mivel a pénze künn forog, ő is kölcsönt vesz, a mit kap is mert „jó“. Ami pénze aztán adósaitól befolyik, abból aztán egy jó részt elfizethet. A haszon egy szép hányada elúszik hasonlóképen kamatokra, kezelési,' késedelmi, beiratási stb. költségekre. — Már pedig ha kisembereink garasokban nem volnának kénytelenek nagyobb összegeket eifizetni a hitelintézeteknek, rózsásabb állapotok lennének hazánkban. Csakhogy ezen intézeteknek zászlójára nem a „humanizmus,“ az „önzetlenség“ s hasonló jelszavak vannak Írva,! hanem ezeknek az ellenkezői. Londonban alakult egy részvénytársaság,: melynek kizárólag az a czélja, hogy a könnyen eltékozolt garasokat megmentse és tőkévé gyűjtse — a tékozló javára. A részvénytársaság automata-szekrénykéket állított fel London utczáin. Egy peny bedobása után kiesik egy kis nyugta a garasról. A nyugta hátlapján megvan Írva, hogy aki fölösleges garast érez a zsebében, az vesse bele az automatában, az majd szépen össze gyűjti számára. Hatvan darab ilyen ga- rasos nyugta, ami 5 shillinget, (16 koronát) tesz, már pénz, mert aki ennyi nyugtát küld be a társaság központi irodájába, bankszámlát és cheque-könyvet kap, az összeg pedig öt százalékkal kamatozik. íme egy gyönyörű példa, a mit nálunk mihamarabb kellene utánozni. Az ország meganyi részében szervezni garasos automatákat, melyekbe a kisemberek ama filléreket rakhatnák, amiket drága kamatokban, óriási költségeket elfizetnek a hazai önző, élősködő hitelintézeteknek, garasonkint szaporodna aj szegény kisemberek pénze és még kamatokat is hozna. — Sajnos, messze állunk attól, hogy országunkban ilyen nemes, üdvös és fenkölt eszmék testet öltsenek. Megelégednénk egyelőre azzal, ha törekvő, becsületes kisembereinknek hitelintézeteink kölcsönöket nyújtanának. Csakhogy kétszerte áll az nálunk, hogy szegényembernek szegény a szerencséje. T ií K C Z Parázs van a hamu alatt. — Margit! kérem, az Istenért . . . Hallgasson meg. Ne legyen olyan önző és ne Ítéljen el, ne törjön érdemetlenül pálczát a fejem fölött . , . hisz tudja, hogy nem én voltam oka meghasonlásunknak, mert... Nem folytathatta tovább, mert a mellette ülő lányka hirtelen közbe szólt: — Pisti! Igazán mondom magának, hogy nem tehetek érdekében semmit. Ugye most mondja, ne törjek érdemetlenül pálczát feje fölött, de ugye akkor . . . akkor, mikor mások által a fejemre zúdított rágalmak miatt engem cserben hagyott, jobban mondva faképnél hagyott, engem . . . akit nagyon jól ismert. Itthagyott, mert tisztességes voltam és az is akartam maradni. Hisz én mindig azt tartottam mig élek, hogy igazán tisztességesnek lenni nagyon nehéz, de dicső dolog. — De Afargit! édes Margit, ne legyen oly szívtelen, bocsásson meg és szeressen, hisz tudja, hogy az Isten előtt is kedvesebb egy megtért bűnös, mint tiz igaz. — Édes Pisti! nézze, üljön le ide, erre a székre. Hadd mondjak el magának valamit. — Tudja, mikor eljött hozzánk először, másodszor, ugy-e emlékszik rá ? Itt ült ugyanezen a helyen és én is itt ültem, ahol most. — Igen, emlékszem . . . de . . . — Emlékezzék csak vissza, én nem kérdeztem magától egy szóval sem és maga azzal az egyszerű nyílt szavaival, fejét rám hajtva mondta: „En nagyon szeretem magát édes Margit." És én balga, hitiem a szavainak. Azután még járt hozzánk, azaz jött egy- párszor, eleinte vig kedvvel, végre mindig kedvetlenebből. egyszer csak végkép elmaradt. Még az utczán se .láthattam, mert került, futott menekült tőlem, messze mint Káin, mikor Ábelt agyonütötte. Azért teszem ezt a hasonlatot, mert meneküléséből láttam, hogy bűnösnek érzi magát, amiért nekem szerelmet hazudott. — Margit! édes Margit, az Istenért ne legyen ily könyörtelen, nem látja, hogy lesújt? . . . Minden szava egy-egy kalapácsütés szivemre. Bocsásson meg. Szinte rossz volt nézni azt a daliás alakot, ily viasz sárga arccal, ily megtörtén. A lány pedig folytatta : — Igen, én hittem magának, mert egyszerű, nyílt viselkedése nekem parancsolta, hogy higyjek; no még olyan komoly embernek tartottam és nem hittem képesnek hazug, léha szerelmi vallomásokra. De végre kisült, hogy mily önző. Igaz, hogy nekem fájt nagyon a csalódás, de igyekeztem vigasztalást keresni. Igen, mert ne gondolja, hogy mi nők olyan balgák vagyunk, hogy ha egy férfi faképnél hagy bennünket, hát bánatunkban talán még a kútba is ugrunk. Nem. Megadjuk magunkat sorsunk szeszélyeinek és várunk türelmesen, mig találunk egy érdemes, avagy érdemeden gavallért. — De édes Margit! én meg voltam a maga szerelméről győződve, sőttudom hogy parázs van még a hamu alatt. — Majd azt a parazsat más részére fogjuk feléleszteni. Mind ezeket olyán komoly elszánt hangon mondta, hogy a fiatal ember azt kezdte hinni, hogy már- már kísérletei hajótörést szenvednek, felállt, mintha távozni akarna, kalapját kezében hátra tartva megállt a lány előtt s lágy hangon kérdezte: — Édes Margit, hát nem akar kibékülni? (Folyt, köv.)
