Kiskunhalasi Ujság, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-02 / 27. szám
2. KISKUNHALASI ÚJSÁG. Igézet. Irta: FERKE ÁGOST. A fénynek, mondd, a moly miért örül? Mért repked úgy a gyertyaláng körül? — Oh, nézd! oh nézd! . . . most mért repült belé? ... A láng mindkét szárnyát leperzselé! Hogy vergődik szegény az asztalon: Nagyon gyötörheti a fájdalom! S ha szárnya nőne uj, mit tenne? — S mér' ne ? Mér' ne!? . . . A lánghoz mégis mindig visszatérne! . . . TflRCZfl. ££ Két eskü. Szerették egymást, nem volt náluk boldogabb pár az egész faluban. De nem tudott boldogságukról senki, csak a biró kertjében álló nagy eperfa lombjai beszélhetnének arról a sok édes csókról, mely ott elcsattant, vagy a galambok árulhatnák el azt a sok sóhajt, mely holdvilágos, csillagos estéken két egymásért rajongó lélek ajkáról elhangzott. De az eperfa lombjainak suttogását, a galambok turbékolását nem értik az emberek s igy nem jutott senki tudomására, hogy boldogságában is milyen boldogtalan az a fiatal pár. De semmi sem tart örökké. Ha a pohár szinül- tig van, ki kell csordulnia. A két lélek titka nem maradhatott tovább is titok, mert ez már örvénybe sodorta volna őket. Kezet-kézben tartva, egymás szememek nézésébe elmerülve ültek szokott helyükön a nagy eperfa alatt. Könyben úszott a leány kék szeme, remegett a fiatal ember keze. — Búcsút kell vennünk egymástól édes Juliskám, örökre — mondta csendesen. Nem láthatom többé ar- czodat, nem hallgathatom csengő édes hangodat. Válnunk kell örökre. Érthetetlen suttogásba fűlt a fiatal ember hangja, könyezve ölelte szivére kedvesét, ki zokogva rebegte: — Ne hagyj el édes Józsikám, ne hagyj el! ... — A sors parancsol; engedelmeskednem kell — folytatta az ifjú, legyőzve meghatottságát. Nem láthatjuk, egymást soha. — Nem, nem, ez nem lehet — zokogott a leány. Veled megyek a világ végéig is. Láng lobbant fel az ifjú szemében, karjai szét- törhetetlen kapocs gyanánt fűződtek a leány dereka körül, égő csókot nyomott ajkára, de azután mintha jó szelleme vett volna rajta erőt, kialudt a láng szeméből s csendesen, szelíden mondá: — Nem, nem lehet rajta változtatni. Válnunk kell! Égő arczczal bontakozott ki erre a leány az ölelő karok közül, büszkén állt, meg az ifjú előtt s villogó szemekkel kérdé: — Ez utolsó szavad ? — Utolsó! — szólt alig hallhatóan az ifjú. — Halld tehát az enyémet is. Esküszöm boldogult anyám poraira s mindenre, a mi szent előtted, hogy én el nem válók tőled soha. Kísérőd leszek jó és balsorsodban s hanem lehetek tiéd élve, tiéd leszek a halálban. Megjelenek előtted menyasszonyi ruhában, nappal, éjjel, mindenkor. Hallgatni fogod szivem dobogását. érezni fogod ajkam csókját, látod szemeim lángját. Megjelenek előtted, ha testem már elporladt a sírban s zörgő hideg csont-kezemmel taszítom el tőled azt, a kit talán szeretni fogsz. Nem engedem meg, hogy boldog légy, kisérni foglak lépten-nyomon, s abban a perczben, melyben elfeledkezel rólam, érezni fogod hideg ajkam csókját, csont karom ölelését, mely lyel magamhoz foglak ölelni örökre. Fagyos hideg futott kérésziül az ifjú testén ez eskü halattára, de csakhamar kebléhez vonta szép kedvesét s tüzes csókok közt rebegte: — Nem, nem hagylak el soha, szeretni foglak örökkön-örökké! Az eperfa lombjai némán hallgatták az esküt, a galambok is szó nélkül dugták össze fejüket, csak az őszi szél sóhaja röpült el a szerelmes pár fölött fájó, panaszos bugással. * * * A sors parancsolt, az ifjúnak engedelmeskedni kellett. Még egyszer megkísértette, hogy atyját engedékenységre birja. — Ne űzzön el, ne öljön meg két lelket — mondta könyörögve. Az öreg Mózes, a falu héber lakóinak ősz papja felált a karosszékből, sajátságos színben ragyogtak szürke szemei, rideg kifejezés ült mély re- dökkel boritott arczára s csendes ünnepélyes hangon mondta: — Azt akarod, hogy megtagadjam őseim vallását? Azt kívánod, hogy szennyet tűrjek nevemen, melyet a környék lakói tisztelettel ejtenek ki? Azt óhajtod, hogy ne tudjak nyugodni a sírban, a mely már meg van ásva számomra? Lehetsz-e boldog azzal a tudattal hogy ősz apád lelke elkárhozott s várhatod-e nyugodtan halálod óráját, ha tudod, hogy édes anyád megtagad oda fönn a mindenható trónjánál. A bűnt ki kell irtani szivedből, ha ez halálodat okozza is. Áldásom kiséri a becsülettel kiszenvedett koporsóját, átkom sújtja az élőt, ki ősz apja tisztes nevére szégyent, gyalázatot hoz. (Folyt, köv.) HÍREK. Tisztelettel felkérjük azon mélyen tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése a közelgő évnegyeden lejár, hogy azt megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. A kiadóhivatal. — Városi közgyűlés volt a múlt hó 29-én csütörtökön a következő tárgysorozattal: 1. Schneider cég kérelme közterület átengedése iránt a tanács javaslatával. Ingatlan eladásáról lévén szó, 30 nap közbevetésével újabbi közgyűlés elé rendeltetni határoztatott. 2. Néh. Rébék Sándor által a város szegényeinek segélyezésére tett 4000 kor. szóló oklevél. Jóváhagyatott. Terbe Vincze közterület átengedése iránt benyújtott és a 29/7165 sz. kgy. határozattal 15 nap
