Kiskunhalasi Ujság, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-28 / 22. szám
KISKUNH/ LASI ÚJSÁG. 5. Hirdetmény. A Kiskunhalasi rom. kath.vallásupáka Redemptus 'bir'iókosSr.g választmánya határozata folytán az osztályt megelőzőleg redemcios főkönyvének kiigazítását rendelte el, melyre minden rom kath. vallásu redemcióval bíró birtokostmeghiv azzal, hogyakáradásvétei.akár örökösödés utján szerzett redemciójokra vonatkozó írásaikat, magukkal hozva, azt a kiigazítással megbízott bizottságnak mutassák be, anyivai is inkább nehogy az osztályra a megnemjelenés általaredemció tévessen Írasson elő, melyből származható kellemetlenséget minden megnemjelenö csak magának tulajdoníthat. Ezen redemcios főkönyv kiigazatás a rom. kath. iskolánál folyó évi junius hó 15-én veszi kezdetét és tart junius 28-án délután 5 óráig megjegyeztetik, hogy ezen időközben ünnep és vasárnap kivételével mindennap délelőtt 8 órától 12 óráig, délután 2 órától 5 óráig tart a bizottság üléseket és intézi el a jelentkező birtokosok ügyeit. Kiskunhalasi rom kath. vallásu páka redemtus birtokosság választmányának 1905 évi April 24-én .ártott választmányi ülésének határozatából. Hal ász D. Sándor Halász Ferencz bírt. jegyzője. birt. elnök Kérjen egészen ingven zománczozott edény képesárjegyzéket. Próbarendelmény: 6 fazék és 6 lábas különféle nagyságban, ösz- szesen 12 drb. 1 frt. 75 kr., 6 egész nagy főzőfazék és 6 egész nagy főzőlábas, ösz- szesen 12 drb. 3 frt 50 kr. és egy teljes zománcozott mosdókészlet, mely áll lavór, vizesveder, mosdókanna, éjjeli, szappantartó és fogkefetartó, összesen 6 drb. 2 frt. 50 kr., csak én szállíthatok. Ingyen csomagolás utánvétel mellett. gyári raktár, Budapest, VI. Csengeri-utcza 51. ____ S ürgönyeim : Kohlt edenygyári raktár Budapest. Kotin,; Újdonság! i Schon Fény bútorüzletében (alsó templom-tér saját ház) a legújabb divatu, díszes kivitelű, teljesen fölszerelt stor-csipke, plüseh és szövetfüggönyök és nagyváíasztéku szőnyegek a legolcsóbbtól a legfinomabb minőségben megérezte); és Kaphatói!. 12-13 2464/Polg. 1905. szám. Hirdetmény. A kalocsai kir. törvényszék mint birtokbi- róság az 1881. XL1. t. ez. 46. §-a alapján ezennel közhírré teszi, hogy a haias-bácsalmás- rigyiczai helyi érdekű vasúti részvénytársaság- mint kisajátítónak Darányi Antal és neje Módok Judit kisajátítást szenvedett kiskunhalasi lakosok elleni a kiskunhalasi 928 és 6189 számú telekjegyzőkönyvekben 8901/a. b. c.8902/a/l, 8902/b/l, 8902/c/l/a, 10867, 8899 és 8900 helyrajzi számok alatt felvett ingatlanokból az 59—74 vasúti térkép számú részletek kisajátítása iránti ügyében a kártalanítási eljárás megkezdésére tárgyalási határnapul 1905. évi junius hó 17-ik (tizenhetedik) napjának délelőtti 9 óráját a helyszínére Kiskunhalas város házának tanácstermébe kitűzte s a távollévők és ismeretlen tartózkodásuak számára gondnokul Dr. Hofmeister Juda kiskunhalasi ügyvédet kinevezte. Mely tárgyalásra az érdekeltek azon figyelmeztetéssel idéztetnek, hogy elmaradásuk a kártalanitás feletti érdemleges határozat hozatalát nem gátolja. Kalocsa, 1905. május hó 19. A kir. törvényszék mint birtokbiróság: Bohuniczky Ödön Dr. Mándy elnök. előadó, kir. törvényszéki biró. p*-; Zene estély T\ Sóstó fürdőn Minden szerdán, szombaton és vasárnap zeneestély van. Tallér Mihály bádogos mester vendéglője helyiségét, folyó évi Juli 1-től lakás vagy bármiféle üzletnek, több évre haszonbérbe kiadja. Értekezhetni vele piac téri lakásán.