Kiskunhalasi Ujság, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-21 / 21. szám
KISKUNHALASI ÚJSÁG. 3. Krónika. &£ T fl R C Z fl. && Szerkesztő úr, a Kunságban Van sok hires város, Nyáron poros, télen síkos, Ősszel pedig sáros„ Ámde egész Pestmegyében Nincs több olyan fajta, Mint egy város Halas mellett, Neveszerint: Majsa. Majsa város hires város. fény/ derített rája Messze földön nevezetes Hires gyufagyára, Fényt derít rá ősi népe, Fényt derít rá minden: Mint ott, olyan közbiztonság Sehol másutt nincsen. Kiskunmajsa, mint mondottam, Nagyon hires város, S nékünk vele konkurrálni A véggel határos, És én erre gondolni is Hogyan mertem volna? Kunmafsával versenyezni! . . Ilyet ki gondolna? Ámde mostan a napokban Egyik pesti lapban Kunmajsának városáról Azt a hirt olvastam: Kitettek egy képviselőt Ott a kaszinóból. Szerkesztő úr, engem uccse, Ez már sok a jóból! Szerkesztő úr, én nem tudom, Már mit is csináljunk? Az, a kit ott kigolyóztak, Kaszinótag nálunk! Elsiilyedünk, ha még most sent Állunk a porondra, Elpusztulunk, mint Martinique. Vagy a balti flotta ! Szerkesztő úr, elgondoltam, Méltán gőgös Majsa, Még a lapjuk is kétoly nagy, Mint a maga lapja! S azért írok épp krónikát. Mert ez nincsen náluk, S nem is lesz már soha-soha Ilyen krónikájuk. A szegény vándorlegény. (Vége.) — Ember vagy fiam! — tört ki az öreg, könnyeit se tudván visszafojtani. Dehogy tartóztatlak, eredj legyen veletek a magyarok Istene! Még a községházára is elkísérte s büszkén nézett végig a legénysoron, mintha mondani akarta volna: — Én már nem mehetek, fiam sincsen, de azért én is küldök magam helyett egy derék legényt. Éppen akkor került elébe Pintér Bálint. Az öreg átölelte őt is. — Te is mégy fiam! Legyen veletek a jó Isten! Eredj! — Biz én nem mehetek Majoros bátyám—felelte a legény — nagy a gazdaság, az apám nem győzi maga. Lesznek ott elegen nélkülem is. Az öreg molnár arcza kipirult, alakja kiegyenesedett s villogó szemekkel végignézve a szép szál legényt, dühösen lökte el az útból: — Bestye gyávája! Rongylelkü kölyök! És én ezért akartam kiverni a házamból azt a derék legényt, a ki idegen létére megy a halál elé értünk?! Az öreg kifakadásaira— valami bajt vélve—rögtön ott termett a lengyel, ki eddig a többi közé vegyülve, mámoros epedéssel várta az indulás jelét. — Mi baj jó uram? — kérdi a gazdájától. Majoros uram pedig egyszerre, minha kicserélték volna, mondá neki: — Ha majd beértek a városba, ugorj fel egy pillanatra a lányomhoz s mond meg neki, hogy én üzenem, öleljen meg, csókoljon meg búcsúzóul, úgy menj a csatába. A derék legény odakapott a gazdája kezéhez, hogy megcsókolja, de az öreg szivére ölelte, összevissza csókolta s úgy kiáltott utána, mikor már elindultak: — Aztán Pali fiam, vissza gyere, ha vége lesz a háborúnak, szükség lesz rád megint a malomban. Betelt vagy másfélesztendő, mire visszajött. Az arca tele volt beforradt sebekkel, de azért véges végig csókolta valamennyit édes mátkája, a hűséges, szép Majoros Eszter. ................Ez a história pedig erról jutott az eszembe, hogy éppen a napokban vette meg licitáción az öreg Kranszky Pál uram a korhelységben elpusztult Pintér Bálint valamennyi jószágát — az unokái számára. A . L. Szerkesztő úr, a szivemben Csúf káröröm támad, S be is végzem kezdetleges Első krónikámat, Van már most így krónikánk is, Van már mostan minden, Csak, mit krónikába írjunk, Olyan dolog — nincsen! . . . Lantos diák. Diákélet. (Főigazgatói látogatás. A VIII. osztály vizsgája. írásbeli éretségi vizsgálat. Tomaverseny.) Mozgalmas napjai voltak városunk főgimnáziumának az elmúlt héten. Spittkó Lajos, a pestvidéki tankerületnek Francsics Nórbert távozásával megüres- lett főigazgatói székét elfoglalván, f. hó 15-én városunkba érkezett és aznap, meg 16-án a délutáni órákban megvizsgálta az intézet 1-VH osztályait. A tanszertárakat is megtekintette az illető szaktanárok ka
