Kiskunhalasi Ujság, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-14 / 20. szám
2. KISKUNHALASI ÚJSÁG. fentartását így biztosítani akarnánk. Közérdekről lévén szó, mellék tekintetek szóba se jöhetnek. Nyílt és őszinte nyilatkozatra lévén szükség, szabad kijelentenem, miszerint elszalasztottuk nem kellő körültekintés folytán, a legalább nyáron megbecsülhetetlen élvezetet nyújtó Fehértónak könnyű megközelithetését. Igaz, hibázni emberi dolog, de újabbal szaporítani, nem okosság. A hely megválasztása és kijelölése után sem következhetik még a fürdőnek építése azonnal. Nem néhány évre szóló mosakodó helyről, hanem a fürdő szónak teljes értelmében vett épületről s annak minden a czélhoz fűződő berendezéséről lévén szó, bizony jól meg kell a dolgot hányni vetni. E két legfontosabb teendő után volna még egy harmadik is, mely semmivel sem kíván kevesebb gondot és ügyességet az előbbieknél. Persze, hogy részvényesek utján tartom a pénz előteremtését a leghasznosabbnak és az ügyet czélra vezetőnek kétségtelenül. Ha valahol, itt nem érvényesülhet a közös lónak túrós a háta féle közmondás sem. Mi hátrányok volnának a magán személy által épített fürdőből, nincs is helyem itt kifejteni; elég legyen csak annyit mondanom, hogy több szem többet lát, de meg minden szentnek maga felé hajlik a keze, tarja a közmondás. Egy és ugyanazon ügyhöz tartozó három nagy teendőről lévén szó, persze, hogy egy ember el nem végezheti. Három a táncz, három bizottságra volna szükség. Divide et vinces, oszd be a munkát és sikerülni fog. Az ujjunk sem egyforma, de az ujjak birtokosai sem. Ez pedig az alkotásnak nagy bölcsesége. Mi is lenne a társadalomból, ha mindnyájan tudnánk csizmát csinálni. Szerencse, hogy még a kaptafa csináláshozis bizonyos rátermettség, sőt tanulmány szükséges. Egyik ért a föld kostoláshoz, a másik az építéshez, a harmadik a számvetéshez. Egy nagy nevű szellemes ember mondása szerint pedig a hol hárman vannak ott a jó Isten is jelen van. Ha pedig Isten velünk, ki ellenünk. Jöjjünk össze tehát, de most már komolyan ám, nem ugyan mindjárt fürdőt építeni, mert a mondás szerint, a ki egyszerre sokat markol, az keveset fog. Nem fog azért az ügy keresztülvitele nagy késedelmet szenvedni ha egy kissé részletesebben is fogunk körültekinteni. Nem vagyunk lekötelezve senkinek sem, hogy vállalatunknak valamely kitűzött terminusra okvetlenül be kell fejeződnie, A három bizottság egyikének munkája sem függ a másikétól s igy egy időben lehet háromfélekép foglalkozni. Mindent összevetve, abizottságkellőenmegválasztott tagjainak egyébb kötelességeik teljesítése mellett erre is időt engedve, azt hiszem, ha Isten is úgy akarja, egy év múlva méltán tarthatnók áldomását annak, hogy Kiskunhalas egy igazán életbevágóan hasznos intézménynyel ismét gazdagabb lett. Id. Bartek Lajos. SK T fl R C Z fl. &£ A szegény vándorlegény. (Folytatás.) Sohasem látta még a falu olyan kikelt ábrázattal járni Majoros gazdát, mint ezen a napon. Szinte toporzékolt dühében. Hiába sirt-ritt a leánya, kiadta az útját a legénynek. — Ha nem tetszik — rivalt rá a sirdogáló lányra — mehetsz utána te is. Le is ut, fel is ut. Úgyis elég szégyent hoztál már ősz fejemre. Egy ilyen rongy, ágról szakadt koldussal szűrni össze a tejet? szé- gyeld magad te hitvány! . . . — Ne szidja jó uram — vágott közbe a legényártatlan ő mindenben. Én vagyok az egésznek az oka. Könnyebb szívvel megyek el, ha tudom, hogy megbocsát neki s hogy nem bánkódik ő is miattam... Egy kicsit megcsillapodott erre Majoros uram, mert hát lágy szive volt az öregnek s látván, mint fut alá hirtelen egy köny a Palkó szeméből, odaszólt hozzá: — No. nem muszáj éppen most indulnod! Nem akarom, hogy a falu kibeszéljen, hogy úgy dobtalak ki, mint a gazdátlan kutyát. Maradj itt még kitelik a hónapod és aztán menj Isten hírével. Szép csomó pénzecskéd is volna már nálam, majd kihozom holnap a takarékból s aztán majd valahol kezdhetsz valamit . . . — Hanem te — fordult a lányhoz — te nem maradsz idehaza. Holnap beviszlek a nénédhez a városba, ott maradsz, a meddig kimegy a fejedből ez a bolondság. Úgy lett minden, a hogy mondta. A leányt elvitte a nénjéhez, még csak búcsút sem vehetett szive választottjától, csak egy lopva vetett pillantással váltak meg, a legény meg ott maradt s dolgozott napkeltétől napnyugvásig, mintha semmi sem történt volna. Dolgozott, dolgozott szomorúan és komoran s várta a napját a mikor odébb viheti innen a lelke terhét s kisírhatja magát valahol a másik határban, a hol senki se látja, vagy ha látja, senki sem ismeri. Hanem másként történt, mint a hogy gondolta. Alig egy pár nap múlva az öreg plébános furcsa prédikációt tartott. Azt mondta, hogy veszélyben a haza, a kinek ép a keze, ép a lába, síesen a táborba, mert siet ám az ellenség is, hogy legázolja szabadságunkat, kiölje csengő, édes magyar nyelvünket. Majoros uramban felpezsdült a vér. Hej, ha ő most fiatal lehetne! Haj, ha nem reszketne úgy a keze, lába, hogy menne ő is azzal a rajjal, mely már is gyülekezik a községháza táján. Délben beállított hozzá a lengyel legény: — Mester uram, engedje el azt a pár napot, a mi még hátra van. Hadd menjek én is a hazáért, a szabadságért. (Folyt, köv.)
