Kiskunhalasi Ujság, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-01 / 1. szám

2. KISKUNHALASI ÚJSÁG. Színészet. Az elmúlt hét az operettek nagy hete volt. Négy operett került színre, kettő zónaelőadásban s mind­egyik telt ház előtt folyt le. Annak bizonyságát látjuk ebben, hogy a közönség ép oly elismerő vélemény­nyel van Szalay Vilma primadonna művészete iránt, mint mi. A művésznő minden szerepében megmarad fegyverénél: előkelő, discrét játékával s kitünően is­kolázott szép hangjával hat a közönségre. Mint Lysi- strata. mint Tót leány, mint Nebántsvirág, mint Lili egyaránt dicséretet érdemel. A hétfőn adott „Tót leány“ cimü népszínműben meleg érzéssel játszott s tót da­lával valóságos tapsvihart aratott. Szerdán a „Halálos csönd“ dráma került elő­adásra. Gerőfy Ilona szerepét hatalmas drámai erővel játszotta meg. Játékában semmi nyoma a sablonnak. Igazi művésznő Gerőfy Ilona, ki szerepét jól átérzi s tisztában van minden mozdulat, minden hanglejtés ér­tékével és hatásával. Megjelenése kedves s előkelő. A „Halálos csönd“-ben Gyárfás is különösen kitett magáért. Meggyőzött bennünket arról, hogy a művészi önmérséklet sem ismeretlen előtte, ki töréseiben, fel­indulásában ritka természetességet tanúsított. A né­zőnek azt kellett hinnie, hogy nemcsak az arcával, hanem a szivével is játszik. A „Halálos csönd“-ben a toalettek, a rendezés, a mellékszereplő)) játéka, min­den jó volt. Amint halljuk a társulat uj primadonnája Vörös Eliz megérkezett s legközelebb föllép. Folyó hó 5-én csütörtökön Girolammo Rovetta világhírű színműve a „Becstelenek“ Gyárfás Ödön jutaíomjátékául kerül színre. A főszeiepeket Gyárfás, Gerőfy és Kovács fogják játszatni. A kik emlékeznek a 6 év előtti időkre, azok emlékeznek arra is, hogy annak idején mily ünnepeltetésben részesült Gyárfás Ödön. A kiskunhalasi közönség kedves kötelességet fog teljesíteni, ha a művészt jutalomjátéka alkalmából ezúttal is megérdemelt kitüntetésben részesíti. Nagyon rászolgált! HÍREK. Az újév alkalmából lapunk t. olvasóinak, munkatársainak és barátainak boldog új évet kívánunk. * Eljegyzés. Hahn Linkát, Hahn Vilmos keres­kedő kedves leányát eljegyezte Löwi Gyula kereskedő Budapestről. * Karácsonyfa a jótékony nőegylet által fen- tartott kisdedóvó intézetben. A jótékony nőegylet ügy­buzgó elnöke s számos nemesszivü tagjai örömün­nepet rendeztek a múlt hó 23-ikán a kisdedóvó he­lyiségében. Karácsonyfát állítottak fel, melyet min­denfele gyermeknek tetsző dolgokkal halmoztak el a kicsinyek nagy örömére. A viaszgyertyáknak az arany­dióktól vissza vert fényében öröm volt szemlélni a körülálló gyermek sereget és a jószivii mamákat, kik­nek szemeiben a boldogság örömkönnyei csillogtak. De komolyabb célja is volt az ünnepélynek : a szegény gyermekek segélyezése. Ezek számára a lelkes höl­gyek mindenféle színes kisruhácskákat készítettek s azokat a karácsonyfa körül szétosztották. Kinek fehér, kinek piros, kinek kék öltözet jutott az ajándékból, a melyeknek kiosztása igazán megható volt. A lelkes adakozók s résztvevők neveit ide iktatjuk: Ádor Sán- dorné, Babó Jánosné, Babó Béniné, Berki Antalné, Bibó Györgyné, Babó Lászlóné, Farkas Elekné, Far­kas Kálmánná, Dr. Hermán Ferenczné, Hollender Áronné, Hoffer Mari, Kolozsváry Kis Sándorné, Ko- lozsváry Kis Istvánná, Kohn Antalné, Hóza Istvánné, Musa Benőné, Mészöly Istvánná, Nagy Kálmánná, Pa- taky Dezsőné, Dr. Pázsit Pálné, Szathmáry Sándorné, Szekér Pálné, Dr. Sass Elemérné, Szalay Lászlóné, Török Istvánná, Weisz Emilné, Zilah Istvánné, Dr. Nagy Mór, Árvay Lajos, Győrfy József. A nemesszivü adakozók fogadják a jótékony nőegylet hálás kö­szönetét. * A kiskunhalasi községi Tanitó-testület a „Ferencz József tanítók házá“-ban létesítendő „halasi szoba“ alap javára 1905. évi január hó 7-én a ven­déglő nagytermében zártkörű tánczmulatsággal egy­bekötött zene-estélyt rendez. Az estély műsora a kö­vetkező: 1. A kedves otthon. Dr. Hodossy Géza ve- ! zetése mellett előadják: Kémeri Mariska, Fridrlch Lajos, Stepanek Ernő, Tóth Imre és ifj. Tóth Imre. 2. Vá­ratlan fordulat. Párjelenet. (Muray K.-tól.) Előadják: Papp Gizella és Stepanek Ernő. 3. Népdalok. Elő­adják: Tóth Imre vezetése mellett Arany Dénes, Czi- rok Sándor, Csehó Lajos, Dományi Béla, Gaál István, Hack Jenő, Hirháger Károly, Istenes Béla, Jóba Jó­zsef, Józsa Antal, Katona József, Király István, Ko- , vács Antal, Lőrinczy Károly, Nagy Károly, Nagy Kor­nél, Szabados Árpád, Szabados Dezső, Szabó Sándor, Szalay Károly, Szekér Károly, Tulith Péter, Zvick Rezső. 4. Felolvasás. Tartja: Pataky Dezső. 5. Boka kesergője. Előadja: a műkedvelő zenekar. 6. Tarhós takács szomszéd uram történelmi elmélkedése. Elő­adja: Gyenizse Balázs. 7. Kossuth induló. Előadja: a műkedvelő dalárda. A meghívók már ki vannak hordva, az előkészületek szorgalmasan folynak. Ismerve a közreműküdők képességeit, megelégedéssel látjuk, hogy ismét élvezetes estélyre van kilátásunk. * Megjelent Nyíri Imre „Költemények“ cimü ver»esfüzete, igen szép díszes kiállításban. Kapható lapunk kiadóhivatalában. Ára 30 fillér. N y i 11 é r.* A mélyen tisztelt vendégeimnek, jó barátaimnak és ismerőseimnek boldog uj évet kívánok. Keresztes József, vendéglős. Az igen tisztelt vendégeimnek, jó barátaimnak és ismerőseimnek boldog uj évet kívánok. Szabó Gusztáv, a „Központi szálloda“ bérlője. * E rovat alatt közlöttekért a szerkesztő nem vállal fe­lelősséget. Hivatalos hirdetések. 1884. évben született, 1905. év folyamán so­rozás alá kerülő hadkötelesek sorsszám húzása 1905. január hó 10-én d. e. 8 órakor fog a katonaügyi jegyzői hivatalban megtartatni. Felhivatnak a hadkö­telesek, hogy személyesen jelzett időben jelenjenek meg. Értesittetik a közönség, hogy a járványos be­tegségek után eszközlendő fertötlenitézek ellenőrzésére Kurczendorfer József hatósági biztossá neveztetett ki. Felhívja a hatóság azokat, kik betegápolással és halott öltöztetéssel hivatásszerűen foglalkozni akar­nak, hogy mielőbb jelentkezzenek a polgármesteri hi­vatalban.

Next

/
Thumbnails
Contents