Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1905 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-25 / 43. szám
1905. Kiskun-Halas helyi értesítője. október 25. ember aki elhiszi, hogy báró Fejér- váry Géza akkora talentum és oly mozgékony erő, hogy egyszerre képes betölteni az úgynevezett magyar miniszterelnöki tisztséget s e mellett el tudja látni a pénzügyminisztérium vezetését és a felség személye körüli, nem csekély jelentőségű ügyek ellátását is ? ! A nagy hű-hóval hirdetett nemzeti, — tartalomban bővelkedő és előnyös közgazdasági radikális program még nem jelent meg. Úgy látszik nagyon megrágja a kormány mielőtt feltálalja, mert maga is tisztában van vele, hogy az nagyon megfogja feküdni a nemzet gyomrát, s aggódik, hogy a veszélyes pilulát a nemzet nem veszi be. 1 i r e L Pest vármegye uj főispánja. Beniczky Ferencz elhalálozása következtében Pest vármegye főispánjává Tahy István cs. és kir. kamarás, nagybirtokos neveztetett ki. Polgármesteri jelentés. Dr. Nagy Mór polgármester most adta közre második polgármesteri jelentését, melyben beszámol a múlt óv közigazgatási életéről, részletesen foglalkozván annak minden ágával. A füzet tartalmából egyes érdekesebb részleteket még közölni fogunk. Adakozás. Az önkéntes tűzoltó testületnek Dr. Pázsit Pál ügyvéd 2 koronát, Kriszháber Lajos asztaltársasága pedig 2 k. 40 fillért adományozott. Farkas a határb n. A hideg tél előjelének tartják, IA a farkas az emberlakta helyeket megközelíti. Ilyenformán az idén ugyancsak hideg télre számíthatunk, mert Fuchs György haszonbérlő Tegzes Tgnácznó pirtói tanyáján farkast látott, melyet egy jól irányzott lövéssel sikerült leteritenie. Bőrét behozták a városházához, hol sok nézője akadt. Eltűnt fiú. Erdélyi József Béni nevű lapkihordó fia 15 nappal ezelőtt eltűnt szüleinek lakásáról. A rendőrség keresi. Felolvasás. A kecskeméti siketnéma intézet tanári-testülete a siketnémák tanításának módját városunkban f. évi november 5-én délután 3 órakor a városi közgyűlési teremben fogja bemutatni, hova az érdeklődőket meghívja az elöljáróság. Pintér Barnabás reáljogu gyógyszertárát örök áron megvette Kovács Jenő, volt kiskomáromi gyógyszerész. Elveszett téli kabát. Pálfi K. István a múlt héten a városházától Mészöly István lakházáig terjedő útvonalon elvesztette téli kabátját, melynek zsebében 3 k. 66 fillér pénz és iromáuyok voltak. Károsult kéri a megtalálót, hogy illő jutalom ellenében adja néki kabátját vissza. Gál Pál meggyilkolásának gyanúja miatt a rendőrség letartóztatta Csehó Mihályt, Zsömbör Istvánt és Vörös Sándort, kiket előzetes vizsgálati fogságba helyeztek. A gőzgépkezelők és kazánfűtők legközelebbi képesítő vizsgái Szegeden november hó 19. napján d. e. 9 órakor a Szeged alsóvárosi uj vizmű-telepen fognak megtartatni. A vizsgálati kérvények kellően felszerelve a m. kir. iparfelügyelőség- hez (Szilágyi-utcza 1.) beküldendők. Szélhámos szabólegény. Egy furfangos csalót sikerült az elmúlt héten a rendőrségnek legalább egy időre ártalmatlannátenni, kinek városunkban több Ízben sikerült kihasználni az emberek hiszékenységét. Busa G. Pálnak hívják a jeles férfiút, kinek becsületes mestersége a szabóságvolna, mivel azonban e mesterség folytatásánál sok úri passziója kielégítetlenül maradt, áttért a szélhámoskodás veszélyes, de néha jól jövedelmező terére. Előkelő öltözékben, mint gazdag földbirtokos sorra járta a kereskedőket, és áruba bocsájtotta mérgesi és királyhalmi birtokának terméseit. így legutóbb Szekulesz Hermán kereskedőt és a Hofmeister testvérek czéget boldogította a látogatásával, kiknek rozsot és burgonyát ajánlott fel eladásra. Az ügyletet csakhamar megkötötték, melynek végén 70, illetőleg 100 korona foglalót vett fel. A kereskedők azonban véletlenül értesültek arról, hogy Busa többeknek eladta ugyanazt az árut és rájöttek, hogy valószínűleg csalóval van dolguk. Szekulesz Hermán elindult a „földbirtokos“ felkeresésére, kivel az utczán találkozván, Busa futásnak eredt. A járókelők segítségével azonban sikerült elfognia és a rendőrségnek átadni. Kihallgatása alkalmával megmotozták, mikor is zsebében 40 koronát és egy „Szabadkai Friss Újság“-ot találtak, melyben számos hasonló csalásról ad hirt az újság. Erre átkisértók a bírósághoz, hol 23-án mondtak felette ítéletet, mely szerint ezen bűntettéért 4 hónapi fogházat kell elszenvednie. Rendőri hírek. Vastag Gábor mázoló segéd botrányt okozó részegségért 4 korona pénz- büntetésre ítéltetett. •— Pesznyák István borbély legény a Vanyur ház előtt tettleg bántalmazta Jakab Jánost, sőt az őt előállító rendőrt is megfenyegette. Ezért a rendőr- kapitány 2 napi elzárásra és 40 korona pénzbírságra ítélte. Ingatlanok adás-vevése. Vincze Farkas és neje Gyömbér Anna megvették Babó László 14 hold felsőszállási ingatlanát 9500 koronáért. Földvári István és neje Péter Juliánná megvették Babó László 14 hold felsőszállási ingatlanát 9000 koronáért. Szabó T. János és neje Imrő Zsuzsánna megvették Lendér Jó- zsefnó Sass Mária ingatlanbóli illetőségét 600 koronáért. Puchmüller Mátyásné Lakner Mária megvette Laj József szőlőbeli illetőségét 400 koronáért. Bacsó Ferencz megvette Musa Ferencz és neje Vadász Anna 1 hold 995 n. öl szőlőjét lakházzal 4152 koronáért. Elekes János és fia megvették Sándor Lajos 5 hold pirtói legelőjét 1260 koronáért. Bazsa Imre megvette Pándi Janos és neje Makai Mária 1 hold 52 n. öl rekettyéi legelőjét 200 koronáért. Császári Mária megvette Gusz- tos Istvánná Kaisler Ilka II. tized- beli lakházát és 286 n. öl telkét 1600 koronáért. Czékus Sándornó Kovács Erzsébet megvette Darányi Imrénó Nagy Pál Mária 24 hold 549 n. öl felsőszállási ingatlanát 9600 koronáért. Tiricz Lajos és neje Szűcs K. Etel megvették Szőke Zs. Vendel 11 hold 800 n. öl alsószállási ingatlanát 2000 koronáért. Orbán Imre és neje Sós Juliánná megvették Nagy Sz. János és társai 6 hold 751 n. öl felsőszállási ingatlanát 2600 koronáért. Prácza Pálnó Kovács Eleonóra megvette Cselman Eva 1 hold 700 n. öl szőlőjét 2100 koronáért. Batiz Mária megvette Dallós Imre és neje Oláh Anna 864 n. öl szőlőjét 600 koronáért. Budai László és Horváth Rozália megvették özv. Hegyi Mihályné lakházát és 85 n. öl telkét 900 koronáért. Népesedési mozgalom. — október 18. október 24. — Születtek: Savanyu Vincze és Ördög Rozáliának Péter nevű fiuk. Fehér Sándor és Táj ti Jusztinának Antal nevű fiuk. Kolozsvári Imre és Kocsi Eszternek Imre nevű fiuk. Patai István és Ambrus Viktóriának István nevű fiuk. Szokola Imre és Hajtó Ételnek Karoly nevű fiuk. Sus Judithnak Gizella nevű leánya. Vilonya Sándor és Török Zsófiának Judith nevű leányuk. Csapi József és Szabó 'Juliánnának József nevű