Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1905 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-16 / 33. szám
1905. Kiskun-Halas helyi értesítője. augusztus 1G. Pestvármegye ellenállása. Pestvármegye e hó 10-én tartotta első rendkívüli közgyűlését, melynek tárgya állásfoglalás volt a kormány megsemmisítő rendeletével szemben. Á résztvótel és érdeklődés óriási volt, a bizottsági tagok majdnem teljes számmal voltak jelen. Kossuth Ferencz szintén résztvett a közgyűlésben. A gyűlésben Beniczky Lajos alispán elnökölt, a ki a tagok üdvözlésével nyitotta meg azt. Fazekas Gusztáv főjegyző felolvassa a kormány ismeretes leiratát. Felolvasta ezután a 65 ös bizottság következő javaslatát: „Ezzel szemben a vármegye közönsége a következőkre tesz utalást. Az 1504. évi I. t.-cz. világosan tiltja az országgyűlés részéről meg nem szavazott adók beszolgáltatását, sőt kimondja, hogyha valamely vármegye valami adót, vagy bármilyen segélyt önszántából, vagyis nem az egész ország megegyezésével és akaratából, tudniillik az országgyűlésen kívül és igy az ország régi szabadsága ellenére ajánlana vagy szolgáltatna bármi módon és akármilyen ürügy alatt — az ilyen vármegyét becsületének elvesztésében marasztalja, vagyis becstelennek nyilvánítja. Az 1504. évi I. t.-cz.-et az 1635. LXXXVIII. t.-cz., továbbá az 1681. XII. t.-cz. is világosan fentartja és megerősíti. Az 1790—91. XIX. t.-cz. szerint per dig: „biztosítani méltóztatott O szent felsége az ország és hozzákapcsolt részek KK és RR-t, hogy bármely néven nevezendő, akár pénzben, akár terményekben álló adók, avagy ujonczok . . . sem fognak kirovatni, sőt szabad ajánlat övvé alatt, vagy bármely más czimen sem fognak, országgyűlésen kívül szorgalmaztatni.“ Az 1867. X. t.-cz. szerint „az állami költségvetésnek országgyűlési leg történendő megállapítása mindig csak egy évre terjed és újabb megállapítás nélkül adót és ujonczot kivetni nem lehet.“ Az 1867. XII. t.-cz. 17. szakasza szerint Magyarország állami költségét a magyar felelős minisztérium előterjesztésére az ország gyűlés alkotmányos utón fogja elhatározni, azokat (tehát az országgyűlés részérűl megszavazottakat) a minisztérium a saját felelőssége alatt veti ki, szedi be és kezeli. — Az 1790—91. XII. t.-cz. szerint pedig Magyarországot rendeletekkel vagy úgynevezett pátensekkel kormányozni nem szabad és nem lehet, a végrehajtó hatalmat pedig csak a törvények értelmében lehet gyakorolni. A vármegyének folyó évi június 20-iki közgyűlésén hozott 13373—923. számú határozata mindenképpen megfelel az idézett törvényeknek, azokkal megegyezik, azoknak természetes folyománya, szükségszerű következménye, az idézett törvényekkel azonos. A belügyminisztérium a törvényhatóságokat Magyarország világos alaptörvényeinek megszegésére, a törvényben a hitszegéssel egyenlőnek nyilvánított megbecstelenítő cselekedetre nem kényszerítheti. Ennélfogva a belügyminiszternek 7742. (II. a.) számú leiratában foglalt ama kijelentése, hogy a vármegye 13373—923. számú határozatának bizonyos rendelkezéseit megsemmisíti, a fent idézett, törvények világos rendelkezéseivel ellenkezvén, az 1790—91. évi XII. t.-cz. értelmében semmis és tárgyánál fogva az 1886. XXL t.-cz. 20. szakasza szerint joghatály Iyal nem bir, annyival kevésbbé, mert a fentebb jelzett törvények élő törvények és ezeket hatályon kívül helyező törvények nem hozattak. így a megsemmisítő határozat figyelembe nem vehető. Ez a határozat a szomszédos törvényhatóságokkal is közlendő.“ A javaslatot vita nélkül egyhangúlag elfogadták, Pestvármegye közönsége egyhangúlag hozott ezen törvényt védő és irányadó határozatával azon állásponton maradt, melyet a megyének hazafias közönsége a múltban nagyon nehéz körülmények között hasonló határozottsággal és nyílt férfiassággal szokott elfoglalni. A sok lélekemelő példa közül csak egyet idézünk. A Napóleoni első harezok békekötéssel történt befejezése után beállt az országban az a nagymérvű pénzzavar, melyet az 1811-ik évi dealvátió neve alatt ismerünk, amikor a kormáuy királyi rendelettel kimondatta, hogy „a forgalomban lévő érez és papírpénz értéke egy ötödére szállittatik le.“ Az 1811. február 18-án kihirdetett, anyagi és politikai tekintetben egyaránt sérelmes rendelet ellen országos volt a felháborodás, s az ellen 1811. ápril 8-iki közgyűlésből irt fel Pestvármegye a királyhoz egyebek között ezt mondván : „ha ilyen ügyben országgyűlésen kívül egyedül királyi rendeletek intézkedhetnének, ki ne félne annak is megtörténhetésétől, hogy hasonló módon egészen megfosztatunk alkotmányunktól. s kórle magát a rendelet végrehajtása alól felmenteni, kijelentvén, hogy mig a királytól válasz nem érkezik, a megye törvényes jogánál fogva a rendelet végrehajtását elhalasztja.“ A kanczellária (mely akkor kormány volt) meghagyta a rendelet végrehajtását, ez ellen szólalt fel Pestvármegye május 2-iki közgyűléséből. Erélyes hangú — a Kanczellária rendeletének végrehajtását újból megtagadó — feliratából, mint olyat, a mely a mai viszonyok és körülmények között is kell hogy figyelembe vétessék — közöljük a következő részleteket: „Azt hittük a magyar kanczellária szintúgy át látja mint mi, hogy a királyi rendelet, mely olyanokat is parancsol, amelyek felett ország- gyűlésen kiviil határozni nem lehet, — végre nem hajtható. Hittük ezt annál inkább, mivel a magas Kanczellária polgártársainkból áll, kiknek ugyanazon törvényeik és jogaik vannak, mint nekünk, melyeknek sérelmét tehát szintúgy kellene érezniük, mint — mi érezzük. Nevelte e reményünket az, hogy a magyar Kanczellária esküvel is le van kötelezve az ország iránt a törvények hűséges megtartására. Jól tudjuk mi, hogy a törvényes parancsoknak kötelesek vagyunk engedelmeskedni, de hogy oly parancsoknak is engedelmeskedjünk, melyeket a törvényekkel ellenkezőknek látunk, annál kevésbbé lehet kívánni, minthogy midőn a parancs törvényessége kétségbe hozatik, akkor a törvénykezési parancsokra nézve a bírót, — egyéb parancsok tekintetében pedig az országgyűlést illeti meg a határozat- hozatala, mert a törvények értelmezése az 1790. XII. t.-cz. szerint az országgyűlés joga. Ha minden parancsot kiilömb- ség nélkül végre kellene hajtanunk, veszve volna alkotmányunk, mert ha a parancs már végre van hajtva, hasztalan várnánk orvoslást az ország- gyűléstől, végre majd még ez is eltöröltetik, s puszta korlátlan kényuralom á l be, az alkotmány pedig felforgattatik. A királynak, aki esküje szerint törvényekkel kormányoz, csak a méltányos engedelmesség lehet kedves, s csak azokat tarthatja igazi híveinek, kik a törvényeket s azy alkotmányt fenntartják. A kik pedig a királyi párán-
