Kiskunhalasi Ujság, 1904 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1904-08-14 / 7. szám

4. KISKUNHALASI ÚJSÁG. Minél előbb meg kell alakulni az önkéntes tűz­oltó egyesületnek, a melyet a város anyagi helyzeté­hez képest támogatni köteles. így pl. az összes tu­lajdonát képező tűzoltó szereket és fogatokat az egylet gondozásába és rendelkezésére kell hogy bocsássa, továbbá anyagiakkal is támogathatja az egyletet. Fontosnak tartom, hogy a tűzoltásból nem »za­bad kizárni a közönséget, amely eddig is gyakran önfeláldozóan tett eleget kötelességének. Meg kell hagyni annak szerepét, működési körét épen úgy, a mint eddig volt, a tűzoltók az oltásban begya­korolva, mint vezetők működjenek és mint rendfen- tartók szerepeljenek. Ez helyi körülményeinknél fogva rendkívül fon­tos. Házaink legnagyobb része gyúlékony anyaggal, náddal és fazsindelylyel van fedve, ezen anyagok a tűz terjedésére igen jó táplálékot adnak, a miért nagy az eshetőség arra, hogy még csekélyebb szélnél is j nagyobb tűz keletkezhet, a mikor a tűzoltóság ke­vésnek fog bizonyulni és a polgárság segítségét ok­vetlenül igénybe kell venni. Ha eltiltjuk polgártársainkat a tűzoltástól, meg­történhet, hogy a tűz tova terjedésénéli oltási segít- , ségre való felszólításnál azt mondja a polgár, hogy: ha „máskor sem kellettem, most is meg lehetnek nélkülem.“ Ennek pedig nem szabad megtörténni, elejét kell venni az által, hogy rend és fegyelem ke­retében mindenki a veszélyben emberbaráti köteles­ségét teljesítse. Az egyletet minél szélesebb alapra kell fektetni, hogy az minél népszerűbb legyen. Ez elérhető tapin­tatos szervezés és különösen a csekély tagsági díj által, a mi ez amúgy is nagy társadalmi terheket nem emeli. Tisztelettel felkérem e város közönségét, külö­nösen annak iparos osztályát, hogy: vegye lelkesen e megindított mozgalmat, ne legyen az szalmatűz, hi­szen évtizedes mulasztást, hiányt pótolunk és hozunk helyre akkor a midőn személyünket és vagyonúnkat tőlünk kitelhetőleg biztosítjuk. Babó Sándor, asztalos mester. Városi közgyűlés. — Saját tudósitónktól. — .Szokatlan érdeklődés előzte meg a f. hó 10-én j megtartott városi közgyűlést, mely érdekesség tekin- j tétében csakugyan vetekedett az orosz-japán há­borúval/ Elnöklő polgármester az ülést pont 9 órakor megnyitván, a jegyző mindenekelőtt felolvasta a leg-: hitelesebb egyszeregyet .... Az olvasás alatt a te- \ rém minden részében mozgás támadt, a közgyűlési tagok idegesen tologatták székeiket, egyesek bedug­ták a füleiket, látható volt, hogy valami van készülőben. Az egyszeregy elhangzása után elnöklő polgár­mester megakart győződni arról, miszerint a közgyű­lési tagok hány százaléka tudja az egyszeregyet. E kérelem hallatára a közgyűlési tagok nagyrésze elsáppadt, három kisompolygott a teremből, öt az asztal alá bújt, kettő álarcot tett fel, a tekintélyes rész pedig a nyelvét fölkötötte kardnak s a körmeit tű- hegyesre köszörülte ............ Meggyö ződésy közgyűlési tag volt az egyedüli, aki nem vesztette el lélekjelenlétét s az általános ke­veredésben dörgő hangon indítványozta, hogy mondja ki a közgyűlés, miszerint az egyszeregy a világ kez­dete óta rossz, mert 1-szer 1 az nem 1, hanem 2 és 5-ször 2 az 27 . . . satöbbi. Az indítvány óriási lelkesedést idézett elő; a közgyűlési tagok egy tömegbe csoportosultak, Meg­gyözödésy urat a levegőbe emelték s minden ajk ih­leteden szavalta: „Éljen Meggyöződésy! 5-ször 2 az 27! 27! 27! azért is 27!“ A közgyűlés ezen stádiumában polgármester, a leszavazott egyszeregy hőslelkü védelmezője bejelen­tette a közgyűlésnek, hogy nagyon sajnálja az egy­szeregy ilyetén bukását .... (Abcug 5 szőr 2 az 27! hu . . . szón . . . hét!) mert annak segélyével a vá­rosnak 8000 egynéhány korona hasznot tudna ered- ményeztetni. Nem folytathatta. Meggyöződésy közgyűlési tag ugyanis fölállt s történelmi nevezetességű indítványát ellentmondást nem tűrő hangon a következő szép sza­vakkal ismételte: « „Ámbár, hogy mert, hogy 5-ször 2 az 27. Az. Rúgja meg a Ba-gó. Ez kétségtelen. Ez egyszerű szor­zást művelet. Ha ő-ször 2 = 10 lenne, mint a hogy a tanács egyszeregyében tévesen számittatik, ekként 5-ször 2 az 17-tel kevesebb lenne. Hol a többség, ott az igazság. A több sok, sok több a kevésnél . . . 5-ször 2 — 10, ez kevés . . . 5-ször 2 — az 27 ... . 27. Az egyszeregy, melyet a tanács használt téves. Álta­lában téves minden egyszeregy. . . . mert — rúgja meg a Ba . . gó — 5-ször 2 az 27. Indítványozom mondja ki a közgyűlés, hogy egyszeregy az kettő. Punktum.“ Leírhatatlan jelenet következett ezután. Egyesek kalapjaikkal együtt a fejüket is feldobták ... A haj­dúk azonban vizes ruhákkal lefüleltek minden rob­banó anyagot .... A lelkesedés óriási volt. Az em­berek 5-ször 2 27 csókot váltottak egymással . . . . Az egyik vendéglős közgyűlési tag rohant táblát festetni: „Vendéglő az 5-ször 2 ■— 27-hez“. Az órák a történelmi nevezetességű percben megálltak és 5-ször 2 = 27-ét vertek. Egyik közgyűlési tag az örömmámorban elájult .... 5-ször 2 27-szer dörzsölték ineg a szive tájékát, mig eszméletét visz- szanyerte. S mig ezek történtek az 5-ször 2 = 27-esek táborából egyptomi szötétség szállt föl, íf padlótól a a menyezetig mindent elborított............a sötétségnek a villanylámpák vetettek véget. Erre Polgármester megragadta a kedvező vilá­gosságot s tiszteletteljesen kérte az 5-ször 2 == 27-es pártot, hogy nyugodjék bele az egyszeregy tisztes­séges eltemettetésébe............ A közgyűlés az ellenfél loyalitásával szavazta meg az engedélyt és polgármesternek is adott 6 heti szabadságot — gyászhetekül. HÍREK. * Szabadságolás. Dr. Nagy Mór városunk pol­gármestere 6 heti szabadságát e hó 14-én vasárnap kezdi meg. Távolléte alatt a polgármesteri teendőket Kovács Károly főjegyző látja el. * KikUldetes. Féleg>háza társadalmi életének egyik jeles tagját, a „Félegyházi Közlöny“ volt fő­munkatársát Fluck Miklós dohánybeváltó tisztet a Pénzügyminisztérium 8 havi időre városunkba küldte ki a dohányföldek felülvizsgálására. * Új pénzintézet. Városunkban „Kereskedelmi Bank“ cég alatt új pénzintézet van alakulóban. Az alapítók: Dr. Schilling Ede ügyvéd, Krishaber Lajos birtokos, nagykereskedő, Kohn Adölf birtokos, Dr. Szabó János orvos, Dr. Hodossy Géza és Dr. Pázsit Pál ügyvédek. Az aláírási felhívás lapunk mai szá­mának 8-ik oldalán foglaltatik. Részvényeket jegyezni lehet az alapítóknál levő aláírási íveken.

Next

/
Thumbnails
Contents