Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-13 / 28. szám
1904. Kiskun-Halas helyi értesítője. Julius 20. rint elég fog tétetni, a központi bizottmány ezt a ház tudomására juttatni kötelességének tartotta.“ A bizottmány előadója Pulszky Fe- rencz volt. Ha tehát 1868-ban, a kiegyezést közvetlen követő évben, a mikor Deák Ferencz még irányította a magyar közéletet, a ki legilleté- keseb és legkompetensebb magyarázója volt az ő művének egyetértőig a törvényhozással és annak egyik tekintélyes bizottságával, ezt a kijelentést magáévá tette és miniszteri Ígéretet is tartalmaz, jogosult-e a t. miniszterelnök urnák azt mondani azzel szemben, hogy ott a német nyelv használata feltétlen meg van engedve és ez törvényes, mert hiszen nincsenek ott magyar emberek. Ha nincsenek, t. miniszterelnök ur, ki a felelős érte ? (Helyeslés a szólsőbaloldalon.) Azok a kormányok, a melyek elég lelketlenek, elég gondatlanok és gyávák voltak, (Ügy van ! a szólsőbaloldalon) hogy a magyar érdekeket külképviseletünk és a konzulátusban meg ne védelmezzék, (ügy van ! a szélsőbaloldalon,) De van még egy másik, szintén csattanós bizonyíték arra, hogy megtévesztette a kormány a törvényhozást — és ez Magyarországon politikai rendszer és divat. Félrevezetik a törvényhozást csak azért, hogy elaltassák a köztudatot és bizonyos fontos kérdések lekerüljenek a napirendről (ügy van 1 a szélsőbaloldalon.) Például 1899. deczember 20-án Major Ferencz boldogult képviselőtársunk interpellácziót intézett a miniszterelnök úrhoz — akkor Széli Kálmán volt a miniszterelnök — a konzuli vizsgák tárgyában, mert a vizsgálat minden néven nevezendő nyelven le volt tehető, de a magyar nyelvről a vizsgarendszerben abszolúte nem volt szó. Erre megint, a szabadelvű párt helyeslése mellett a miniszterelnök ur 1900. április 25-ón a következő választ adta. (Halljuk! Halljuk 1 a szólsőbaloldalon.) (olvassa): „A czél, úgy látszik, az az interpelláló urnái, hogy akadjon ott magyarul tndó tisztvi- viselő, a ki a magyar állampolgároknak jogos kívánságait, panaszait felvéve, a szükséges intézkedéseket megtegye.“ Erre azt mondja a miniszterelnök : „Ezt a külügyminisztérium is magáénak vallja - - tehát az attasék kötelesek a magyar nyelvet bírni,“ — bírják is, hiszen közös költségen neveltettek. Akkor a ház ezt tudomásul vette, megnyugodott abban, hogy a közös költségen nevelt közös konzuli attasék mindannyian tudnak magyarul. Ez pedig nem igaz, vagy ha igaz, akkor bűnös a t. miniszterelnök ur abban, hogy módot és alkalmat nyújt arra, hogy a közös konzulátusoknál lévő attasék németül levelezzenek és a magyar hatóságokat rákónyszeritsók arra, hogy azok is németül levelezzenek. A t. miniszterelnök ur idevonatkozó intézkedését azonban eltévesztett alapra fekteti, mert, úgy látszik, abból indul ki, hogy van 1882-ből egy miniszterelnöki, illetőleg belügyminiszteri rendelet, a mely a nyelv kérdésében intézkedést tartalmaz. Es csakugyan ebben a rendeletben az foglaltatik, hogy az osztrák hatóságokkal, ha levelezés történik, miután az osztrák hatóságoknál nincsen magyarul tudó ember — legalább elegendő számban nincsen — hasábosán a német fordítás csa- toltassók. Es pedig, a mint indokolja, különösen oly esetekben, midőn a magyar állampolgár érdekei sürgős intézkedést igényelnek. Tehát még ott sem állapította meg a német rendszert, pedig külföldről volt szó, már pedig ha ott nem mertek és ez a rendelkezés fenn van tartva, csekély változtatásokkal a katonai hatóságokhoz intézendő megkeresésekkel is, a hol a honvédelmi miniszter közvetít: — csak ez az eltérés a kettő között — akkor a miniszterelnök urnák az az állítása, hogy a német nyelv használata a konzulátusoknál törvényes, legalább is vakmerőség. (Igaz ! Úgy van ! a szólsőbaloldalon.) Hiszen ha a nemzeti nyelvet nem védelmezzük, ha annak tiszteletet szerezni nem tudunk, akkor ki van zárva annak lehetősége, hogy a magyar állam csakugyan magyar állam lehessen. (Zaj. Elnök csenget.) Kovácsevics t. képviselő ur a horvát ügygyei foglalkozva, a mint jeleztem is, Fiúméra vonatkozólag szerencsétlenül nyilatkozott, és a közjog és az igazság szempontjából méltánytalan kijelentést tett. T. képviselőtársunk azt a hires beragasztását annak a horvát törvénynek azzal a kijelentéssel kisérte, hogy hiszen nincsen is ott eltérő rendelkezés a magyar törvénytől, megfelel az szó szerint annak, csakhogy mégis szükségét látták ennek a kiigazításnak, nehogy félreértés legyen. Nem felel meg a valóságnak Kovácsevics képviselő ur nyilatkozata, mert a horvát törvény leragasztott részeiben az van kimondva, hogy Magyarország és Horvátország között Fiúméra nézve a megegyezés nem sikerült, (Zaj jobbfelöl. Halljuk! Halljuk ! bal- íelől) én segítek a t. képviselőtársamon és felvilágosítom arra nézve is, hogy miért történt ez a leregasz- tás. Ennek igen egyszerű és természetes oka van. Igenis, Magyarország és Horvátország között Fiúméra és annak helyzetére vonatkozólag a megyegyezós 1868-ban létrejött, a mi az 1868-ik évi törvényben világosan ki van fejezve, mert, a mint az már itt fel volt olvasva, az 1868 : XXX. t.-cz. 66. §-a világosan kiveszi Fiúmét azon területek közül, a melyek Horvátország területéhez tartoznak. Most már annak ilusztrálására, hogy miért kellett a horvát országgyűlésnek sietni azzal a leragasztás- sal, felolvasok egy királyi leiratot, a mely 1868 november 7-ón intóztetett az országgyűléshez. (Halljuk ! Halljuk !) Ez a királyi leirat — megjegyzem, hogy akkor már a megegyezés megvolt, a törvényjavaslat letárgyaltatott, de szentesítve még nem volt — igy szól (olvassa): „Tekintve azt, hegy dicső emlékű elődünk Mária Terézia által kiadott diploma, a melyre az 1807: ÍV. törvónyczikk alapítva van, világosan azt mondja, hogy Fiume kereskedő város kerületével együtt továbbra is úgy tekintessék mint a magyar szent koronához csatolt külön test és mindenben úgy kezeltessék, egyezkedjenek meg azon alapeszmében, hogy Fiume város és kerülete a magyar szent koronához csatolt külön testet képez. Azon közjogi egyezségben, a melyet mindkét törvónyhozótestület elfogadott világosan ki van mondva, hogy a hadiigy, pénzügy és a kereskedelmi ügyek mint a magyar szent korona országait közösen érdeklők, törvényhozási tekintetben a közös országgyűlésen intóztessenek el, a végrehajtást illetőleg pedig a közös magyar-horvát minisztérium alá tartozzanak. (Zaj jobbfelöl.) Folytatása a II. mellékleten.
