Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-06 / 1. szám

1904. Kiskun-Halas helyi értesítője. január 6. Fölhívás előfizetésre. Jelen számmal uj évne­gyed kezdődik ; fölkérjük azo­kat, kik előfizetőink sorába lépni óhajtanak és a kiknek előfizetése lejár, hogy a meg­rendelést mielőbb megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap küldése fönnakadást szen­vedjen. Lap ára helyben házhoz küldve egy évre 3 korona 20 fillér, vidékre postán küld­ve 4 korona 80 fillér. Tisztelettel: A kiadóhivatal. Hírek. A Kurucz-emlék. A múlt év folyamán megindult hazafias, kegye- letes mozgalom, melyet lapunk is melegen felkarolt és tőle telhetőén támogatott, lassan hozza meg a kí­vánt eredményt. A 200 évvel ezelőtt itt elesett szabadsághősök örök álma már a 3-ik századba is átfordult a nélkül, hogy a sírjukat megörökíteni hivatott emlékjelet a kegyeletes utókor felállította volna. Városunk buzgó polgármestere megtette ugyan a kellő intézkedéseket, fővárosi jeles művészektől kapott is szép tervet, de az eddig begyült összeg nem fedezi annak költségeit, bár a tervező mű­vészek csupán a tényleges kiadá­sokra tartanak igényt. Bízunk abban, hogy Kiskunhalas város hazafias és tehetős polgársága, művelt úri tár­sadalma, egyesületei, virágzó pénz­intézetei és maga a város egyeteme egyesült erővel azon lesznek, hogy a szép és hazafias cselekedet meg­valósításához még szükséges (és aránylag csekély) összeg rendelke­zésre álljon minél előbb. A jótékony nőegylet ma délután 3 órakor a Kossuth-utczai kisdedóvó intézet helyiségében nagy gyűlést tart, melynek tárgya: tiszt- ujitás. A tanítók zeneestélyére és báljára szépen kelnek a jegyek, e miatt az a téves hir kelt szárnyra, hogy jegyek immár nem kaphatók. Igaz, hogy a jegyek nagy része már elkelt, de első osztályú hely még mindig van körülbelül 100. Az Úri Kaszinó az e hó 3-án elhalasztott közgyűlését vasár­nap, e hó 10-ón délelőtt fogja meg­tartani. A lefolyt 1903-ik év a népesedés statisztikája szempontjá­ból nem mondható nagyon kedve­zőtlennek, a mennyiben 470 halál­esettel szemben a szülöttek száma 691-re rúgott. Az anyakönyvvezető előtt a boldogító igen-t mindössze 147 pár rebegteel; talán nem na­gyon csalódunk, ha a házasság kö­tések aránylag csekély számát össze­függőnek tartjuk azzal a körülmóny- nyel, hogy ezen az őszön nem sza­badulták katonák. ... ■H^Ahalasi csipke. A múlt héten már közöltük erről Az IJjság czimű lapból egy előkelő Írónő so­rait. Most egy másik fővárosi lap (a P. H.) képzőművészeti rovatából idézzük az alábbi közleményt, mely őszinte örömmel tölthet el minden nemesen érző és gondolkodó halasit: „A halasi csipkék mint megírtuk ezidén is a legörvendete- sebb és legszenzacziósabb feltűnést keltették az iparművészeti karácsonyi tárlaton. Dékáni Árpád kiskunhalasi rajztanáré az a nagy érdem, hogy gyönyörű művészi csipketerveit a kiskunhalasi munkásleányokkal el­készíttetvén, Kiskunhalast a magyar csipkevarró művészet székvárosává avatta, s maholnap olyan híressé teszi, hogy az egész világ műértői emlegetni fogják. Ezt a nagy érde­met most az iparművészeti társulat juryje is méltatta ; mert a karácsonyi kiállítás nagy állami arany érmét^egyhangulag Dé­káni. Árpádnak ítélte meg.> ^ A szabadelvű kör e hó 10-én d.^e. fél 11 órakor tartja rendes évi közgyűlését. —■XA felsőbb leányiskolában szombat este rendezett műkedvelő előadás nagyon szépen sikerült. Az előkelő közönség, mely zsúfolásig megtöltötte a termet, igen jól mula­tott az ügyesen előadott kis színjá­tékon. Az estély sikerében a kiválóan ügyes rendező, Dékáni Árpád tanár mellett jelentékeny érdeme van Dr. Dobó Menyhért igazgatónak is, ki liatalos hévvel fáradozott az előadás érdekében. A színdarabot fáncz kö­vette. Az egész egy kedves kis epi­zódja volt a növendékek vakáczió- jának. A selyemtenyésztésről — Szedresi Béla folyó hó 7-ón, csütör­tökön este 6 órakor a városi ven­déglő nagytermében előadást tart, melyet ingyen meghallgathatnak az érdeklődök. A villamos pofon. Az eset színhelye nagyon természetesen az Otthon-vendéglő előtti térség. Egyik szép estén Dobrádi Pál és Kis Vár- dal Gyula a beszedett alkoholnak jelentékeny áramerejétől jócskán il- luminált állapotban vonultak ki a vendéglőből, és eszmetársulás foly­tán a villamos világításról kezdtek tárgyalni. Dobrádi adta a szakértőt, mert ő már a múltkor a városháza előtti ivlámpánál megakarta gyom- rozni a gyujtogatót. Társa erre gú­nyosan találta megjegyezni, hogy hisz azt nem is kell gyújtani. Nem ám, de csavarni kell, mondja Dob­rádi és magyarázatképen nagyot csavart a partnere fülén; ez nem volt rest, hirtelen úgy vágta szem­közt Dobrádit, hogy ennek szemei egész sereg izzólámpával vetekedő szikrákat szórtak. Az igy folytatott kölcsönös felvilágosítások­nak végre is egy-egy napi d u n k 1 i lett a vége a rendőrség börtönében. A Kereskedelmi Kaszinó e hó 10-ón d. u. 2 órakor tartja saját helyiségében évi rendes közgyűlé­sét, melynek tárgysorozatába a szá­madás, költségvetés, tisztujitás, az alapítási kölcsönök részbeni kisor­solása és esetleges indítványok van­nak felvéve. Jó a segítség. Borbély Pál kalapári birtokosnak renrnk hízói voltak, a melyekre nem ok nélkül volt büszke. Persze másoknak is szemébe tűntek a pompás állatok, és egy csillagtalan éjszakán két vál­lalkozó atyafi kérés nélkül útnak in­dította a legszebbik hízót és elhaj­totta a kötöriyi utón várakozó kocsi­jukhoz. Hanem a prédát maguk sem hitték előre ilyen súlyosnak, nem bírták fel ketten. Mit csinálja­nak hát? Ha tovább is gyalog hajt­ják a kocsi után, elcsípik őket reg­

Next

/
Thumbnails
Contents