Kis-Kunság, 1904 (8. évfolyam, 1-29. szám)
1904-04-03 / 14. szám
— 3 — A fa és a repkény. — (p- <■•) — A kígyós-parti Köröskényi-kastély tarka fedelére rösen odatüz a tavaszi napsugár. Az apró tornyocs- ák körül vidáman csiripelnek a verebek s ügyet em vetnek arra a fehér macskára, amely a közeli adgesztenye ágáról sóvár szemmel nézi játékukat. A gesztenyefa tövében ül egy hatalmas dán logg s egy világért nem venné le tekintetét annak a ölgynek az arcáról, aki ott áll a kastély verandáján összevont szemöldökeivel kutatja a messzeséget. Azt az arcot érdemes is elnézni.. Dús, szökés ajkoronája, márványhomloka, vékony ívű szemöldei, •eszédes két szeme, hamvas arca, finom metszésű •rofilja csak azért nem tűnnek föl felettébb, mert sfjesen hozzá illenek karcsú s mégis méltóságos érmeiéhez. Szépség, büszkeség : ezekkel a királyi tulajdon- ágokkal uralkodik Köröskényi Vanda már négy sztendeje a várme yei bálokon. A porovári megye- áz nagytermében annyi volt a szép lány ma egy ete is, mint csillag az égen, de Köröskényi Vanda 'lyan volt közöttük, mini az'esthajml csillaga. Amint vizsga szemmel kéinli a távolba vesző lorovári országúdat, mintha a jövőbe akarna tekin- eni. Remény, várakozás űl ki az arcára, vékony ehér ujjai idegesen szorítják a vaskorlátot. De a zéles országúton nincs csak egy porfelhő se, amely írt adna valakiről. Valakiről, akinek a kocsija már gy esztendeje járja a Porovárról a Köröskényi-kas- élyhoz vivő útat; valakiről, aki már egy esztendeje dvarolgat a szép Köröskényi Vandának. Arcán lassankint bosszúság váltja fel a vára- ozást, büszkén fölveti a fejét, hirtelen megfordul s atározott léptekkel siet szobájába. Leül iró asztalhoz, maraquin-kötésü mappájából kivesz egy mo- ogrammos levelet s Írni kezd : „Tisztelt Alispán Ur!“ De hát íllik-e ilyen hidegen megszólítania ? Hi- zen mindig csak Micskeynek szoKta hívni, sőt a élen már löbhször Palinak [\s szólította. S most sak „tisztelt alispán ur“ ? — Eh ! Ami volt, elmúlt. Azt mondta, hogy zeret. Nem igaz, nem lehet igaz ! Ha szeretne, mar ijött volna, most is itt volna. S még azt akarjak, hogy ilyen embernek legyek felesége, aki egy másnak adod szegfűért egy hétig :lém se néz ! De hát ki tilthatja azt meg Köröskényi Vandá- ak, hogy avval mulasson, akivel akar, annak sza- itson csokorából egy szál virágot, akinek tetszik ? Talán Micskey Pali? „Micskey Pali“ — irta le kétszer is, ideges, osszu vonásokkal. Hát azt hiszi Micskey Pali, hogy ha a megyé- ek parancsol, neki is parancsolni fog ! Ahhoz ugyan ésön kelt! Köröskényi Vandj nem olyan nemzetség, nem > úgy nevelték, hogy másnak az akaratán járjon. Micskey Pál úr azonban máskép akarja ne- elni. Haha ! „Micskey Pál, alispán“ — irta le ismét. De hát nem tudja azt Micskey Pál, hogy neki sak meghódolni lehei ? Csak nem akarja már most ; megszabni, hogy mit tegyen, mit ne tegyen ? Meg fogja neki Írni, hogy az úrlovasok dijának tnyujtására keressen mást, O nem teheti. Oka van í. Egyéni természetű oka. De az egyéni természetű ok nem az alispán úr! Nem Micskey Pál úr! „Micskey Pál“ — irta le szép szabályos betűkkel. Mit törődik ő Micskey Pállal ? Ö, akinek már huszonhárom kérője volt; hát még akik nem merték megkérni ! Amig Micskey Pál úr nem foglalkozott vele, addig se volt ő elhagyatott, ezután se lesz. Csak hadd marakodjék, hadd akaratoskodjék az alispán úr, ápolgassa férfias önérzetét. Gombház ! Lesz más ! Lesz olyan, aki lesi minden pillantását ! Ott van Csajkós Feri, Bükköny Laci ! „Micskey Pál“ — kezdte ismét irni lassan, elmélázva, de mikor észrevette, hogy szórakozottságból Pálnél irt a Pál helyett, összegyűrte a papirost, elzárta a fiókba s piros arccal kisietett a parkba. * * * Micskey Pál, a vármegye fiatal alispánja ezalatt nagy lépésekkel jár föl-ala hivatalában. Majd leül asztalához, irni kezd, elgondolkodik, ismét ír. . . Alig veszi észre, amikor belép nagybátyja, a vármegyei főorvos. — Szervusz, Pali! Min dolgozol? — A szabályrendelet-tervezeten, Lajcsi bátyám ! Az öreg rokoni bizalmassággal fölveszi az asztalról az Írást s nevetve kiált föl : — Szabályrendelet-tervezet? Versben? Hahaha! No de jól van ! Ez a dolog rendje ! Úgy szép a tölgyfa, ha körülfogja a repkény ! Az alispán meg mindig zavartan hallgat s keserűen mosolyog a hasonlaton : hogy eltéveszti az Isten néha a dolgot: fának teremti a repkényt is . . . (Folytatják.) * * * Kópá-dal. Minden lánynak azt hazudom, Hogy először őt csókolom. Jól tudom, hogy egy se hiszi, — De hallani mind szereti. Minden lánynyal elhitetem, Hogy igazán őt szeretem, — Mert hiszen, ha nem mondom is, Mind azt hiszi a kis hamis. Cs. * * * Tolyáss Dániel. Péter Dénes halála. Budapest, 190.4. március 22. Szombaton kisérték örök ■ nyugalomra Kiskunhalason óriási részvét melled kiséri Péter Dénesi, az ottani ev. ref. egyház és főiskolának 22 éven át volt főkurátorát. Kiséri Péter Dénes régi, hírneves kiskun családnak volt sarja s kedves tanítványa volt Á^iny Jánosnak Nagykörösön, hol Péter Dénes és Szuper Lajos, mindketten halasi fiuk és iskolatársak „Szünórák“ czim alatt az ötvenes évek közepén lapot szerkesztettek a főiskolai ifjúság számára. Arany a legszebb reményeket fűzte a kiváló tehetségű ifjú jövőjéhez. Nagykőrösön a gimnáziumot végezvén, Bécsbe a jogi egyetemre ment, főképp azért, hogy a német nyelvben maját tökéletesítse ; jogi tanulmányait Pesten fejezte be. 1851-ben Kiskunhalas város országgyűlési képviselői mellé mint kiskövet lett az országgyűlésre
