Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-05-13 / 19. szám
1903. május 13. Erdélyi Lajos a felső hid melletti 330 n. öl herésót nyári használatra kiadja. Értekezhetni vele a helyszínén. özv. Darányi Imréné fehértói 24 láncz szántóföldjét, Tóth János szomszédságában levő tanyás földbirtokát, Biró Imre mellett levő 3 láncz és alsó szállási 2 láncz szántóföldjét több évre haszonbérbe kiadja. Értekezhetni vele III. kér. lakásán. Keresztes József vendéglős a vendéglő nyári kertjét megnyitotta, hol Dréher-fóle korona sör szolgál- tatik ki a közönségnek. Horváth Szép József sóstófürdő bérlő tudatja a közönséggel, hogy a sóstó fürdőt és vendéglőt a május 6-án megnyitotta. Gondoskodott a fürdő közönség legnagyobb kényelméről, és viszont a vendéglői teendőket Tóth József ügyes vendéglősre ruházta át. Kérik mindketten a közönség pártolását. Farkas Kálmán órásnak 4 drb mészhomokkő téglagyár részvénye van eladó. Bővebbet Kossuth utczai üzletében. Musa Ferencz az alsó rekettyéi utón felül Babó Sándor fakereskedő szomszédságában levő 41 kapa szőlőjét örök áron eladja. Értekezhetni vele a helyszínén. Ónodi Istvánnak az alsó szónáskertben egy boglya szénája van eladó. László Imre a sóstó mellett a Fehér Károly-féle 240 n. öl házhelyét örök áron eladja. Ugyanottan szegni és verni való nádja van eladó. Értekezhetni vele I. kér. lakásán, Rébék Sándor I. kér. 283 sz. lakóházát örök áron eladja. Értekezhetni vele III. kér. 912 sz. lakásán. Tóth József gépész-kovács fezelőtt Vásárhelyi-féle műhely) tudatja, hogy egy 6 lóerejű jókarban levő Glayton-Schuttlevorth-fóle cséplőgépet elád, esetleg társat keres hozzá. Tudatja továbbá, hogy mindenféle gépeknek javítását elvállalja, azontúl gazdasági eszközöket szilárKiskun-Halas helyi értesítője. dán és jó munka mellett jutányosán készít. iíj. Magyar István téglagyáros a telepén levő összes égetett és nyers anyagját eladja. Értekezhetni Czókmán Pál megbizottjával. Hírek. Az elemi iskolák államosítása ügyében hosszas és beható tanácskozást tartott múlt vasárnap a községi iskolaszék. — D r. Nagy Mór elnök előadta, hogy a törvény szigorú parancsa és a felsőbb hatóságok követelése szerint, városunkban és a pusztákon még összesen 22 uj tanítói állomás szervezésére és ugyanennyi tanterem építésére van szükség. Az ezzel járó költség legalább százezer korona. Iskolai alap nincs, mert annak idején a tagosítás alkalmával nem hasították ki erre a czélra az egész határ 1/100 ad részét, amit a törvény követel. így nincs más hátra, mint az, hogy ennek az égető szükségletnek fedezésére is újabb pótadót vessünk ki; körülbelül 14 per- czentet, amely teher évről—évre folyton emelkednék, abban az arányban, amelyben a lakosság és iskola- köteles gyermekek száma szaporodik. Ha legalább ettől a kiadástól, és a jövő fejlesztés költségeinek egyrészó- től megakarunk szabadulni: nem tehetünk mást, mint azt, hogy az iskolákat állami kezelésbe adjuk — ha ugyan az állam átveszi. Éz bizony nagyon sok utánjárással, kilincseléssel járna, de hát az elöljáróság szívesen magára venné a fáradtságot, csak könyithessen a város közterhein és megjavíthassa azt a szégyenletes állapotot, hogy városunk területén még ma is ezer gyermek nem járhat iskolába, mert nincs elegendő tanterem és tanító. — A polgármester aztán egy kész tervezetet mutatott be az államosítás feltételeiről, melyet az iskolaszék egyhangúlag elfogadott és ajánlóan terjeszt a képviselőtestület eíó. y Thúry József tanárt a múlt héten az ország legelső tudós testületé, a Magyar Tudományos Akadémia megválasztotta tagjának. Megválasztatása az idén szinte bizonyosra vehető volt, mert első sorban éppen az Akadémia másod-elnöke, gróf Kuún Géza valóságos belső titkos tanácsos ajánlotta ; s ezenkívül ajánlotta még Yámbéry Ármin egyetemi tanár és Kunos Ignácz, a keleti kereskedelmi akadémia igazgatója. E hármas ajánlat után a kijelölő bizottság egyhangúlag jelölte ; az I. osztály ülésén 31 szavazó tag közül 28 mellette, 3 ellene szavazott ; s végre a nagygyűlés 39 szavazattal választotta meg 6 szavazat ellenében. A nyelvtudományi osztályba ajánlott hat egyén közül csak Thúry József jutott be az Akadémiába. Megválasztatása annál nagyobb jelentőségű városunkra és főgimnáziumunkra nézve, mert Budapest kivételével az egész országban nincsen középiskolai tanár, a ki tagja volna a Magyar Tudományos Akadémiának. Az ország első tudományos testületé tehát valósággal kitüntette Halas városát és a halasi ev. ref. főgimnáziumot. A ref. egyház ügyére vonatkozólag ápr. 15-iki számunkban közöltük a kecskeméti egyházmegye bíróságának azt a határozatát, mely szerint a pénztárhiányra vonatkozó felelősséget nem tartotta egyelőre megállapíthatónak, hanem az érdemleges határozathozatalt a kalocsai törvényszék előtt folyó ügy befejezéséig felfüggesztette. Ez ellen az elodázó végzés ellen Dr. Babó Mihály a halasi egyház képviseletében felebbezéstjelen- tett be. A felebbezést a dunamelléki egyházkerület bírósága e hó 7-én tárgyalta, s annak helyt adva az egyházmegyei bíróságot utasította, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján hozzon a felelősség kérdésében érdemleges határozatot ; utasította egyúttal az egyházkerület ügyészét, I)r. Nagy Dezsőt, hogy az egyházmegyei bíróság előtt tartandó újabb tárgyaláson az egyház érdekeit képviselje. Az írásbeli érettségi vizsga hétfőn kezdődött és tart péntekig. A szombati osztályvizsga alapján mind a 33 ifyolczadik oszt. tanuló Írásbeli öregségire bocsáttatott. / A bank-palota tervei. Vasárnap a gymnasium rajztermében kiállítást rendezett Dejtátíí Árpád rajztanár azokból a tervrajzokból, melyeket a gazdasági bank által hirdetett pályázat folytán építészek benyújtottak. Az egyemeletes épület az Eötvös utcza és baromfipiacz sarkára van tervezve. A kiállítás elég érdekes volt és ópitő iparosokra