Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-08 / 14. szám

1903. mint azelőtt, csakúgy magára hagy­ja az elöljáróságot az obskuritas ellen való küzdelmében, mint aze­lőtt. Ez szomorú tény, melyre köte­lességünk rámutatni. A közgyűlés egy kis csendes szó- harczczal kezdődött. Dr. Nayy Mór polgármester ugyanis általánosság­ban vázolván az elveket, melyek a reális költségvetés összeállításánál szem előtt tartandók, többek között hibáztatta a volt elöljáróságnak azt az eljárását, hogy pénzintézeteknél a képviselőtestület tudta nélkül titokban kölcsönöket vett fel. — Kovács Károly főjegyző erre tilta­kozott az ellen, hogy a régi elöljáró­ságnak „titokban“ való adóság- csinálás vettessék szemére, mert erről a képviselőtestület is tudomást szerezhetett róla a számadásokból, sőt íedezetóül ki is jelölte a pótadó­hátralékokat, melyek azonban be nem folytak. — I)r. Nayy Mór polgármester ezzel szemben is fen- tartotta kijelentését, mert kölcsönök csak a közgyűlés előzetes felhatal­mazásával vehetők fel. Dr. Zilah Benő és Szathmáry Sándor felszólalásai után a költség­vetést általánosságban a részletes tár­gyalás alapjául elfogadták, de azzal a kijelentéssel, hogy a pénzintéze­teknél felvett előlegek visszatéríté­sére nem szavaztatok meg ezúttal semmi; e részben a határozathoza­tal későbbre, a számadások megvizs­gálása utáni időre tartatván fenn. A részletes tárgyalásról csak annyit mondhatunk, hogy mint ren­desen, most is találomra, ötletszerűen törölt a közgyűlés egyes tételekből, persze rósz helyen alkalmazva a takarékoskodást. Csak példaképen említjük fel, hogy a városi szolga- személyzet ruházatára előirányzott 3157 koronából 400 koronát törölt a többség azzal az indokolással, hogy a szolgáknak ne évenként, hanem két évenként adassák egy öltözet. Hiába magyarázták az intelligensebb képviselők, a főjegyző, a polgármes­ter, hogy a város ruháját viselő szolgáknak tisztességesen kell jár­mok, hogy kopott ruhában járatni szolgáit nem egyezik meg a város méltóságával, hogy ez a szolgák szegődményébe, bérébe jár, — min­dez hiábavaló beszéd volt, Gyulai István és társai leszavazták az érve­ket. Sándor Imre nyomban felebbe- zést jelentedbe a határozat ellen. Kiskun-Halas helyi értesítője. Csak jellemzésül emeltük ki ezt az egy példát. Az előlegek visszatérítésére ja­vasolt 42000 koronát törölte a köz­gyűlés, mely határozat ellen Dr. Hofmeister Juda tiszti ügyész feleb- bezést jelentett be, a ki kifejezte abbeli véleményét, hogy bizonyos oldalról az elöljáróság működésének megakasztása a czól ; ez személyes felszólalásokat provokált, de az ügyész kijelentését indokolva fen- tartotta. Az eredmény az, hogy a pótadó bizony emelkedik, de nem az elöl­járóság hibájából, hanem a város mulhatlan szükségleteinek természe­tes növekvése miatt. Ingatlanok adás-vevése. Nagymózes Sándor és neje Sózó Rozália megvették Hordós Mihály 555 n. öl szőlőjét 200 koronáért. Dömötör Lajos megvette Jakab Antal 8 hold 6Ó0 n. öl fehértói in- gbtlanát 2000 koronáért. Tóth H. Lajos megvette Biró Imre 800 n. öl ingatlanát 50 koro­náért. özv. László Mihály és Garas La­jos megvették Szikora Andrásné Molnár K. Teréz 16 hold 21 n. öl tajói ingatlanát 5000 koronáért. Fodor István és neje Hajdú Ro­zália megvették Károly Lajos és neje Polacsek Juliánná lakházát és 185 n. öl telkét 1140 koronáért. Bacsó Ferencz és társai meg­vették Komlós István 1 hold 1090 n. öl füzesi ingatlanát 800 koro­náért. Szabados Sándor és neje Gye- nizse Mária megvették Orbán Dáni- elné s társai 2 hold 615 n. öl fehér­tói ingatlanát 1400 koronáért. HireL Gazdasági felolvasások. Va­sárnap d. e. 10 órakor a közgyűlési teremben gazdasági előadást tartot­tak Vass Elek főkertész a konyha kertészetről, utána Fadgyas Sándor a méhészetről, azonban ez utóbbi az idő rövidsége miatt az előadást be nem fejezhette s mint halljuk Hus- vét másnapján d. e. folytatni fogja. Mindkét előadást nagyszámú közön­ség érdeklődéssel hallgatta. Gyűlések. Husvét másnap­ján d. u. tartja a kerületi beteg­április 8. sególyző pénztár 8-ik évi rendes közgyűlését a város közgyű­lési termében. — Ugyanakkor az első temetkezési egylet is rendkívüli közgyűlést tart. A Kaszinó harmadik reuni- ója Husvét másnapján lesz, a mikor Thury József tanár fölolvasást tart egy érdekes és aktuális témáról. Tánczosok és nemtánczosok részéről nagy az érdeklődés. Rendőri hírek. Nagy Antal gépészt 4 koronára büntette a kapi • tány, mert a Kossuth-utczán a közönség felé fordulva végezte folyó ügyeit. — Tóth Borjú Pált pedig azért büntették egy napi elzárásra és 10 koronára, mert Mucsi Ist- vánné lakásán garázdálkodott. — Kocsis Ferencz suhancz abban a hitben, hogy szabad a vásár, a leg utóbbi orsz. vásárban Nagy Istváut ar- czul verte s meglökdöste; a kapitány 4 napi elzárással és 10 korona pénz­büntetéssel magyarázta meg neki a tisztességet. Népesedési mozgalom. — április 1. április 7. — Születtek : Keresztúri Sándor és Erdödi Juliánnának Zsófia nevű leányuk. Szathmári G. Krisztinának Károly nevű fia. Fekete Adám és Vidner .A.'mjiniiiiiif.—mii Iritoaá». Hathazi Balazs es Pal Teréziának [Sándor nevű fiuL^Varga János és rGeuer Kranczlskanak Rozália nevű leányuk. Búza Imre és Józsa Zsu- zsánnának Sándor nevű fiuk. Papp Henok és Barna Piroskának Margit nevű leányuk. Meghaltak: Horváth Mártha Mária 20 hó­napos korban. Keresztúri Zsófia 8 órás, özv. Bereczki Józsefné Varga T. Mária 64 éves, Petrovics János 13 éves korban. Ilázassáyra kihirdettek: Kämmerer Jószef György Anná- uával. Szabados József Sánta Juli- ánnával. Sonkoly János Fekete Máriával. Molnár Solti Bóniámin Gyenizse Teréziával. Árvái József Dobos Eszterrel. Egyheheltch: Szekeres Mihály Budai Zsófiával. Präger Ferencz felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. Halas, 1903. Nyomatott Práger Ferencz könyvnyomdájában.

Next

/
Thumbnails
Contents