Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1902 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-14 / 20. szám

1902.

Kiskun-Halas helyi értesítője.

május 14.

— Özv. Nagy János né vagyok.

— Nagy János ! ismétlém gondolkozva. Olyan ismerős előttem ez a Nagy János név, mintha már hallottam volna valamikor.

— Oh, igen sok Nagy János van. de az ón boldogult férjem egyikkel sem volt azonos, — mon- dá ő határozottsággal.

— Igazán ? No ez nagyszerű ! Es micsoda állása volt a kedves férjének, ha szabad tudnom ?

— Kefekötő volt egész haláláig.

E felvilágosítás után abban hagytam a „nagysád“ czimezgetést.

— Akkor hát most, özvegységében, nagyon boldog lehet kegyed, mert férje bizonyára részeges ember Volt.

— Tökéletesen igaza van önnek. De honnan tudja ezt is '?

— Honnan tudom ? kérdem csodálkozva. Hiszen azt tartja a közmondás : „iszik, mint a kefekötő“.

— Édes Istenem ! milyen nagyszerű ember ön. Én mindig nagyon szerettem az okos embereket. Drága jó anyám leány koromban mindig mérőikhez szeretett volna adni, de nem sikerült.

Ábel, résen légy ! - mondám

magamban;— mert ez veszedelmes asszonynak látszik. Aztán kéz- zel-lábbal ajánlottam neki, hogy mostani nyugalmát, boldog özvegységét föl ne áldozza a világ kincséért se.

— Tudja isten ! mondá nagyot sóhajtva. Már pedig én úgy gondoltam el, hogy mégis csak jobb volna nekem egy jó férj oldalán. Hiszen nem vagyok még öreg ; jóval fiatalabb vagyok a kortársaimnál s úgy órezek, mint egy 16 esztendős leány.

Ábel, itt nagy baj van, vigyázz magadra ! figyelmeztetem magamat.

Az özvegy pedig folytatta tovább a mondókáját.

— Milyen boldog lehet az asz- szony egy jó és okos férj mellett! Nemde, mérnök ur ?

— Nem tudom, még nem voltam asszony, mondám neki kedvetlenül.

— De a boldogult nejéről csak tudhatja, ha visszaemlékezik reá, hogy az milyen boldognak érezhette magát ön mellett.

— Infandum, regina, jubes re- novare dolorem ! mondám keserűen.

— Mit mondott ön ? kórdé kíváncsian. Talán diákul beszólt ? Nem értek ám ón azon a nyelven.

— Azt mondottam, hogy : infá- mis darab a „Dolovai nábob lánya“.

— Oh, kérem, azt ne mondja‘1 Én nagyon szeretem azt a darabot, már sokszor megnéztem. De ugyan, mérnök ur, hát azt már honnan tudja ön, hogy az ón nevem E e g i n a '? Bizonyára a szive súgta meg.

Ábel. Abel ! már megint bolondot beszéltél ! Vigyázz a nyelvedre ! dorgálám magamat nagy bosszúsan.

— Engedjen meg, asszonyom,

én nem tudom, hogy Eegina a neve ; hanem ez a szó benne van avers- ben, aztán..........De nem mag

yarázhattam ki magamat, mert az özvegy nagy örvendezve szavamba vágott: _

— Oh, ön még most is ir verseket, mint fiatal korában, mikor a N e 11 i k e kis leány volt'?

Nagy szemeket meresztettem az özvegyre s ha asszony lettem volna, tüstént elájulok, de meggondoltam magamat s az előzmények után nem akartam karjaiba omlani. Igazán csodálatos, hogy némely asz- szonynak mindent meg kell tudnia.

Mikor csodálkozásomból magamhoz tértem, félénken kérdezem tőle, hogy hogyan ismeri ő Nellit és honnan tudja diákköri esetemet ? Elmondta aztán hosszadalmasan, hogy Nelli Bajmaz-Ujvárosba ment férjhez, neki jó barátnője s egyszer uzsonna alkalmával elbeszélte, hogy leány korában milyen szerelmes volt bele egy Kis Ábel nevű diák, aki igen szép verseket irt hozzá. 0 pedig azóta nagyon érdeklődött ama bizonyos Kis Ábel iránt, annyival inkább is, mert az ő apja szintén kokszai kereskedett. Tudakozódott utánna s végre megtudta, hogy özvegy ember és Pesten lakik. Most rokonokat látogatni volt Nagy-Váradon s elgondolta, hogy hazatérőben útba ejti Pestet és meglátogatja azt a Kis Ábelt, a kit már oly rég óta óhajtott megismerni.

— Kár volt kegyednek olyan nagy varga betűt csinálni, ha Nagy-Váradról haza felé igyekezett Balmaz-üjvárosba, mondám neki szinte szemrehányólag. Aztán elgondolkoztam azon, hogy milyen furcsa az eszejárása némely asz- szonynak. Mivel diák koromban történetesen egy kokszkereskedő lányába voltam szerelmes, ez a szerencsétlen özvegy már most azt hiszi, hogy még vén koromban is csak kokszkereskedő lányát tudnám szeretni. Ezt a gondolatot ki kell vernem a fejéből ; mert vagy ő bolondul bele, vagy ón bolondulok meg tőle. De hát hogyan rázzam le a nyakamról ? Éppen ezen töprengtem, mikor az özvegy egyszer csak felugrik a divánról s azt mondja, hogy nem akar tovább feltartóztatni, majd holnap eljön búcsúzni, minthogy holnapután már haza utazik. Én csupán régi megszokásból rámondtám, hogy „legyen szerencsém“. De mikor kikisórtem, any- nyira siettem becsukni utána az ajtót, hogy odacsuktam' a szoknyája alját, mire ő boldog mosolylyal ezt mondta : jó jel! s azzal elsietett.

(Vége követk.)

Präger Ferenc/

felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos.

Hirdetés.

678/1002, tkvi szám.

Árverési hirdetmény.

A kiskun-halasi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a halasi ref. egyház és Bergel Béla végre- hajtatónak Gusztos Antal és trsai végrehajtást szenvedők elleni 400 kor, 59 kor 80 fillér tőke követelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a halasi kir. járásbíróság területén levő, Halas városában fekvő a halasi 9868 sztjkvben A -f- 980 hisz. a. III. t ház és udvarra 1200 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1902. évi junius hó 2-ik napján d. e. 9 órakor a halasi kir. járásbíróságnál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog.

Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10°/o-át, vagyis 120 koronát készpénzben, vagy az 1881. LX. t. ez. 42. §-ábau jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügy miniszteri rendelet 8. §-ábau kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881 LX. t. ez. 170. §-a értőimében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni.

Kiskun-Halas, 1902. évi márcz. hó 2.

A kir. jbiróság mint tkvi hatóság. ________ Patay kir. aljbiró.

H

alas, 1902. Nyomatott Práger Ferencz könyvnyomdájában.