Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1902 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-19 / 12. szám

1902.

Kiskun-Halas helyi értesítője.

márczius 19.

beszéde után Dr. Babó Mihály orsz. képviselő tartott lelkes szónoklatot, Dr. Hermán Ferencz nagy hatással szavalt, végül Dr. Farkas Imre, a kör diszelnöke mélyórzósü szép szavakkal fejezte be az ünnepélyt.

Ugyancsak délután a zsidó templomban Dr. Spitzer Sámuel rabbi gyönyörű beszéddel emlékezett meg a nap jelentőségéről.

Az úri Kaszinó, a polgári olvasókör, az ipartestület, az önképzőkör, a Keresztes-féle vendéglő, továbbá a pártkörök (a 48-as és a szabadelvűkor) az ünnepnapot közvacsorákkal végezték be, persze jó részben csak másnap reggel. A hazafias felköszöntőkben nem volt hiány. A szabadelvűkor vacsoráján különösen szép és érdekes történelmi fejtegetésekkel bővelkedő felköszöntőt mondott Szath- máry Sándor elnök a szabadság, testvériség, egyenlőség eszméinek diadalára iiritve poharát. Utána Tóth János köszöntötte fel a párt vezetőit.

A pártszinezetű szónoklatok közlésétől el kell állnunk : közöljük azonban Korda Imre tanárnak a legsemlegesebb helyen, a gimnázium ifjúságának ünnepélyén elmondott elnöki megnyitóját.

Korda Imre beszéde.

T. közönség! A mai nap az emlékezésnek van szentelve. Megemlékezünk azon lelkes nemzedékről, mely 54 évvel ezelőtt, előbb a nép emberi jogaiért, azután a haza függetlenségéért síkra szállott s életét és vérét áldozatul adta e magasztos eszmék oltárán. E küzdelem kiinduló pontja 1848. márcz. 15-ike volt és ez igazi évforduló megünneplését a hazafias érzés és kegyelet teszi kötelességünkké. Az akkori idők eseményeinek felsorolása helyett, melyek úgy is ismeretesek a történet könyveiből, szabad legyen ez alkalommal némileg magasabb szempontból szemügyre venni azon események következményeit, főleg azokat, melyek a későbbi idők szülötteinek életére is befolyással voltak, sőt vannak napjainkban is.

Az 1848-iki szabadságh arcz óriási vórvesztóst okozott a magyar nemzetnek. Nem azt a vórvesztóst értem, melyet az elesett hősök halála által szenvedtünk. Azon néhány ezer főnyi veszteség a természet rendes folyamataszerintcsak> hamar helyre pótolódott ; hanem értem azt az, ugymondható szellemi vórvesztóst, mely abból állott, hogy a nemzet az ő igazi vezérelemeitől megfosztatott. A szabadságharcz szerencsétlen következményei közt mindenesetre egyike a legfőbbeknek az, hogy azon elemek, melyek elme- meü nagy képességeiknél fogva vezérszerepre voltak hivatva a nemzeti fejlődésben, az ő nagy vállalkozásuk szerencsétlen kimenetele után egyszerre kiszakittattak a nemzet életéből. Egy rószök a csatatereken maradt, más rószöket az aljas bosszú hóhér kezére adta, volt olyan is nem egy, aki honfi-bánatában önmaga vetett véget életének, sokan a börtönökben sinlődtek s a kik még életben és szabadon voltak is, a számkivetós és bujdosás keserű kenyerét ették, és csakúgy mint amazok, megszülitek tónyezőkül működhetni azon ügyekben, melyek a nemzet fejlődésével és sorsának intézésével függöttek össze.

A nemzet ekkép elvesztette az ő természetes vezéreit, az igazi nagy embereket, kiket az előző évtizedek lelkes közszelleme _ és eszményi iránya nevelt fel. Óriási hézagok állottak elő a nemzeti életnek épen azon legfőbb polczain, a honnan a tömegek a jelszókat és az iránymutatást szokták várni. Hézagok és hiányok, a melyeket az életnek, a nemzet termő erejének nem volt ideje a fejlődés rendes utján betölteni, a melyek tehát beteltek csupán azon természeti törvénynél fogva, melyet horror vacui néven ismerünk, így történt, hogy az elveszett, vagy pályájukból kiütött nagy alakok helyét hova hamarább elfoglalták mások, s az elnyomatás dermedt éveinek elmúltával a magyar közélet első helyei csakhamar benépesedtek olyan elemekkel, melyek normális viszonyok közt a nemzet vezéreiül soha föl nem emelkedhettek volna. Most jobbak hiján ők jutottak az első sorokba, s e másod, harmad, tizedrendű alakokkal, kiket részben korlátolt és kicsinyes szempontok, részben alacsony és önző érdekek vezéreltek, lassanként elhomályosodtak azon nagy nemzeti czélok és eszmények, melyek az előző korszak fiait lelkesítették, és a közügy a szűk látókörű és alacsony gondolkozásu emberek órdekhajszá- jává vált.

Talán keménynek és lesujtónak

tűnhetik fel az ilyen beszéd oly idők viszonyairól, a melyek még alig hogy elmúltak fölöttünk. De bármily kedvező szempontból tekintse is az érdektől elfogult ítélet ez idők eseményeit, mondja meg azt, hogy, ha végig tekintünk az imént elmúlt század végső 3 évtizedének eseményein és alakjain, hol találjuk ott a 40-es évek eszményi felfogását, magasabb szempontjait és azt a nemes lelkesedést, mely az akkori szereplő nemzedéket a közügy szolgálatában eltöltötte ? Ezt nem találjuk sehol. Egy általános nemzeti depressio képe tárul elénk a 19. század végső évtizedeiből. Az irodalom és költészet az előbbi nagy kor hagyatékán élt, uj nagy tehetség évtizedeken át nem jelentkezett. A tudományok csarnokaiban klikkek és érdekszövetkezetek ütöttek tanyát. Országos ügyek körül kicsinyes elmék forgolódtak és fondorkodtak, méltatlan utódai az előző korszak nagy alakjainak. Ha egy-egy kiválóbb tehetség szórványosam még is felmerült, félre szorult, sőt el kellett pusztulnia.

S mindez miért volt igy ? Mert a nemzet vezérlő állomásait az epi- gonok törpe és lelketlen hada tartotta megszállva, mely a midőn a kidőlt nagy alakok örökébe lépett, a saját kicsinyes szempontjai szerint sietett ott berendezkedni. Valamint őket nem érdem, nem kiválóság, nem tehetség vitte azokra a polczok- ra, melyeket elfoglaltak, azonképen nem is tűrtek maguk körül ilyen tulajdonságokat. Sőt ellenkezőleg annál gondosabb válogatással igyekeztek feltenyészteni maguk körül és a hatalmukban levő positiókban az ignorantiát, a képtelenséget, tán mintegy azon ösztönszerű törekvéstől indíttatva, hogy ilyen környezetben mégis uémileg nagyoknak látszassanak. így történt, hogy Magyar- országon az előmenetel és boldogulás eszköze nem a tudás, a képesség és hivatottság lett, hanem legfőbb és legbiztosabb eszköznek vált be a csúszás-mászás, a szolgalelkűsóg, s evvel összefüggőleg a nepotizmus és protectio minden alakja.

Azt kérdezhetné valaki, hogy mindezt miért hozom itt elő? Mi köze mind e dolgoknak, a miket különben úgy is jól tud mindenki, az iskolához, vagy az iskola életéhez V

T. közönség! Mind e dolgok a legszorosabb összefüggésben állnak