Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1902 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-12 / 7. szám
1902. Kiskun-Halas Helyi értesítője. február 12. E rövid pár hót alatt már 250 drb. gazdasági kosarat és 5—10 kilós gyümölcs szállítót készítettek. Ez ideig még mindig zöld vesszőből dolgoznak. A jövő héten fognak csak a finomabb munkák készítéséhez, azután fognak még seprűt és kefét kötni. A muuka idő délelőtt 8—11 óráig, délután 1—4-ig tart mindennap a felső városi óvodánál. A munka idő alatt úgy a gazda közönség, mint az úri osztály látogatja a tanfolyamot és gyönyörködik a szorgalmas növendékek munkálkodásában. Február 4-ig 412 darab kosár készült. Most már fehér vesz- szőből készítenek gyümölcsszállitó és karkosarakat, valamint apró kézimunka kosarat is. A tanfolyam f. hó 20-án záródik s 23-án a felsővárosi óvodánál a készített tárgyakból kiállítás lesz. Az Egry-estély. Tegnap este szép sikerrel zajlott le a vendéglő nagytermében az Egry Kálmán tiszteletére és javára rendezett hangverseny, mely elé a műpártoló közönség nagy érdeklődéssel tekintett. A szép számban megjelent díszes közönség nem is csalódott. A zenekarnak gyönyörűen játszott nyitánya után a „Tündórlak Magyarhonban“ ez. népszínmű egy kedves részletét adták elő Egry (Gyurka) és Havassy Emma budapesti színésznő (Marosa); ügyes játékukat és éneküket meg-meg ujuló tapsokkal jutalmazta a közönség, — mely Egrynek beesipett katonáján kitünően mulatott. Miután Dr. Hermán F. szavalata elmaradt, Präger Irma kisasszony énekszáma következett, ki bájos megjelenésével és szépen énekelt magyar dalaival a hallgatóság tetszését kiérdemelte. Majd Egry Kálmánná szavalta tűzzel-hévvel Pósa Lajosnak „Petőfi sírja“ czimű rap- szodikus költeményét. Szavalata közepén a közönség tapsvihara zúgott fel, midőn a szabadság eszméjét ecsetelte megkapó közvetlenséggel. Kitűnően mulattatta ezután a nézőket a „Szép molnárné“ czimű franczia vígjáték, melynek czimsze- repét I) r. Hermán Ferencznó úrnő az ő elragadó kedvességével játszotta, s kupiójának gyönyörű énekével zajos tapsokat aratott. Egry a bárgyú molnárinas szerepében, Sebestyén Kornél budapesti művésznő (márkiné) és ifj. Paprika Antal (márki) nagyon tetszettek, Turóczy Ferencz pedig kettős szerepével jóízűen megnevettette a publikumot. A tánczmulatság a fiatal emberek hiánya miatt kevésbé sikerült, (ügy halljuk, a gymn. tanulóknak megtiltották a megjelenést.) Az élőképek azonban szépen kitöltötték az est hátralevő részét. Az első „Hit, remény, szeretet“ ez. tablóban Havassy Emma. Sebestyén Kornélia és Práger Irma urhölgyek kedves és tetszetős csoportot alkottak. — A „Petőfi búcsúja“ és „Petőfi halála“ ez. képekben a fess Babó Dezső Petőfit, Egry Kálmán az atyját és Sebestyén K. úrnő az anyját meglepő hűséggel ábrázolták. A jelen volt hölgyekről a következő névsort kaptuk : Asszonyok: Babó Benőné, özv. Barina Jánosnó, Dr. Beck Sán- dorné, Berki Antalnó, Benedek Albertné, Csincsák Bólánó, Czunter- stein Hermanne, Czunterstein Vjl- mosné, özv. Fridrich A lajosné, Farkas Eleknó, Farkas Sándornó, Fehér Károlyné, Fekete Józsefnó, Gál Sándornó, Gál Antalnó, Goldberger Sándorné, Gyugel Kálmánná, Dr. Hermán Ferencznó, Hirháger Ká- rolynó, Dr. Hofmeister Judáné, Dr. Hodossy Gózáné, Horváth Gyulánó, Kanabé Dénesné, Dr. Kátay Péler- nó, Kanitzer Mihálynó, Kovács Károlyné, Kriszhaber Lajosné, Kohn Lipótnó, László Istvánná, Mészöly Istvánná, ifj. Nagy Pál Sándornó, Orsay Károlyné. Patay Istvánná, Pázsit Anlalné, Péter Dénesné, Práger Ferencznó, Práger Ignácznó, Práger Móricznó, Práger Zsigmondivá, Rádóczi Pálné, Reick Sándorné, Roucsek Józsefnó, Szathmáry Sándorné, Szüle Lajosné Szombati Józsefnó, Thorma Istvánná, Vájná Benőné, Weisz Ignácznó, Zseuy Mérné. Leányok: Babó Zsófia, Bankos Irma, Berki Erzsiké, Czunterstein Margit, Deutsch Sárika, Havassy Emma (Budapestről), Kolozs- váry Kis Katicza, Pázsit Erzsiké, Pázsit írónké. Pázsit Ilonka, Práger Irmuska, Práger Juc^ka, Práger Rezsinké, Rádóczy IrónjKeick Frida, Reick Szida, Sebestyén Kornélia (Budapestről), Schneider Heléna, Schwarcz Hermina, Soltész Ilonka, Vanyur Teréz, Szabadi Krisztina, Vájná Mariska, Vincze Ilona, Zseny Ilona. Ingatlanok adis-vevése. — február 5. február 11. — Molnár M. Imre megvette özv. Takaros Sándornó Takács Zsuzsánna. és Luka Józsefnó Takaros Erzsébet 1 hold 629 n. öl szőllőjét 1400 korona vételárért. Csiesvai V. Andrásnó Szabó R. Juliánná megvette Szabó R. Imrónó Rulcz Gizella szőllőjét 190 koronáért. Dezső Imre és neje Dobrádi Mária megvették Kocsi Pál 149 n. öl szántó földjét 93 koronáért. Jókocsi Ferencz megvette Szabó T. Mihály 727 n. öl felső fekete földjét 700 koronáért. Török István és özv. Kmeth Sándornó Egyed I. Juliánná megvették Kovács V. Benőné Babos Juliánná és kiskorú gyermekei 16 hold 431 n. öl alsószállási tanyás birtokát 6800 koronáért. Róbók Péter és neje Bikit Judith, és Sándor Sándor s neje Horváth Sz. Juliánná megvették Sárosi László mint kiskorú Sárosi Ferencz gyámja szőllőjét 600 koronáért. Földvári Gábor és neje Boros Zsuzsánna megvették Bótás Sándor és ifj. Bótás József 959 n. öl szőllőjét 200 koronáért. Sánta Tamás megvette Paprika Antal 1 bold 1403 n. öl szőllőjét 600 koronáért. Szabó Antal és neje Ván Anna megvették Szabó T. János 13 hold 1422 n. öl pirtói ingatlanát 1600 koronáért. Darányi István megvette Darányi József és társai 17 hold 56 n. öl alsó szállási tanyás birtokát 5400 koronáért. Király Gy. Benő megvette Ba- kodi István III. tizedbeli lakházát és 202 n. öl telkét 4100 koronáért. HegediisB. Ferencz ósnejeHatházi Mária megvették Becze István és társai 103 n. öl veteményes földjét 100 koronáért. Komlós István és neje Vili Eszter megvették Körösi Mihálynó Vida Mária 4 hold 800 n. öl fehértói szántó földjét 2150 koronáért. Szakái István és neje Nagy Mária megvették Biró Pál és neje Gyetvai Rozália 1-ső tizedbeli lak- há’zát 136 n. öl telkét 860 koronáért.