Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1902 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-25 / 26. szám
1902. Kiskun-Halas .helyi értesítője. junius 25. mint aláírók ellen a nevezett intézet javára márbiróilag megitéltetett, — az értekezlet javasolja, hogy a mennyiben a marasztaltak igazolják annak a tartozásnak az egyház érdekében való felhasználását, — ez az összeg -— (eltekintve a fölvételre való jogosultság kérdésétől) •— az egyház terhéül lesz elfogadandó. 5. Az alapítványokból elköltött 33340 írt 80 krra nézve részletes, és az alapitó oklevelek másolataival fölszerelt kimutatás terjesztendő fel az egyházkerülethez, s a mennyiben ez is úgy találja, — mint az értekezlet feltüntette, — hogy ez az alapítványok elkölthető jövedelem-szaporulatából állt, úgy ezen összeg az alapítványokból leírásba hozandó ; a netán mégis szükségessé váló pótlás pedig a közönség lehető kímélésével eszközlendő. 6. Vagyonlcönyv készítendő és terjesztendő fel, mely a halasi egyház anyagi állását híven és alaposan tükröztesse vissza. 7. A 26,000 frt állítólagos pénztári hiányra nézve, mely iránt a volt elnökség és pánztárnok ellen per is indult, — az értekezlet az összes iratoknak, könyveknek és számadásoknak egy „elsőrendű“ szakértő által való megvizsgálását s addig a további intézkedések függőben tartását javasolja. A minister által előterjesztett emez értekezleti megállapodásokat az egyháztanács minden felszólalás nélkül egyhangúlag elfogadta s határozattá emelte. Ezután Vári Seabó^ István az egyházközség részéről, Adám Kálmán esperes az egyházmegye részéről mondottak köszönetét a minis- tor-főgondnoknak kifejtett fáradozásaiért ; az egyháztanács pedig jegyzőkönyvi köszönetét szavazott neki I)r. Babó Mihály egyháztanácsi jegyző indítványára, kinek szavai szerint „ő excellenciája megjelenésével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyházi élet vérkeringését gátló jégkóreg felolvadjon.“ — A főgondnok e lelkes szavakat egy kózszoritással honorálta. „Utolsónak“ (a mint őszerényen magát nevezte) Szilády Áron mondott egy remek, meginditóan szép beszédet azon a gyönyörű zamatos nyelven, melynek megszólaltatásában, dallamos szépségei föltárásában ő felülmúlhatatlan mester. Kiemelte az ő népe, a halasi nép páratlan értehnességét, jóságát, áldozatkészségét, mely megérdemli, hogy a vezetők az ő javáért egyetértve, békéire törekedve munkáljanak. Ennek a beszédnek a hatása alatt fejeződött be a gyűlés. A minister a vele volt urakkal ezután a Sóstóra kocsikázott, hol az iparosok mulatságában gyönyörködött egy ideig ; (erről lapunk hírrovatában írunk) ; majd visszatérve a nagy vendéglőben megvacsorázott egy kisebb társasággal, melyben Szilády Áron és Péter Dénes is ott voltak. Vacsora után kihajtatott a pályaudvarra, ottlevő szalonkocsijában nyugvóra tért és az éjféli vonattal visszautazott Budapestre. Fölhivás előfizetésre. Fölkérjük t. előfizetőinket, szíveskedjenek a 3-ik negyedre, mely julius 1-én kezdődik, előfizetéseiket megújítani. Előfizetési dij házhoz küldve 3 hóra 8o fillér ; vidékre i korona 20 fillér. Tisztelettel : A kiadóhivatal. Hírek. A villamos világítás dolgában pénteken városunkban járt Zi- gány Zoltán tanár, ki tudvalevőleg a várossal már a múlt évben szerződött a villamvilágitás bevezetése iránt. A múlt óv végéig szólott szerződést a közgyűlés azzal hosszabbította meg egy évre, hogy junius végéig meg kell kezdenie a munkálatot. O érinkezósbe lépett az „Első általános villam-társaság“ Európa- szerte működő vállalat budapesti vezetőségével, s ennek részéről lejöttek vele Gruber igazgató és Kovács főmérnök, kik pénteken délután Dr. Hofmeister Juda tiszti ügyész és ifj. Kozics István városi mérnök társaságában bejárták a tervezett vezetékkel érintendő utczákat, hogy a helyszínén nyerjenek tájékozást arról, hány lángra lehet szükség egy-egy háznál, valamint a közvilágításban. Gruber igazgató kijelentése szerint Halason a villamfej- lesztéshez szükséges körülmények eléggé kedvezőek. Kívánatos volna azonban, ha a helybeli érdekeltség alakitana részvénytársaságot minél szélesebb körben terjesztendő kis névértékű részvényekkel, a vállalkozó ezóg ezekből átvenne annyit, a mennyi magánosoknál elhelyezhető nem volna. — Zigány tanár ezek alapján folyamodást ád be a városhoz. — Megemlítjük, hogy a nevezettek ide Kalocsáról jöttek, a hol szintén nyélbeütötték a villamvilágitás bevezetését. — Szombaton délután 5 órakor e tárgyban a vendéglő nagytermében értekezlet lesz. Az érettségi hétfőn reggel óta folyik Ferenczy Zoltán kormány- biztos és Bocsor Lajos esperes felügyelete alatt. írásbeli dolgozat miatt senki sem bukott, a szóbeli vizsga eredményéről csak jövő héten adhatunk hirt. A róm. kath. egyháztanács három évre való újraválasztását vasárnap délelőtt ejtette meg a Kiss Boldizsár apát, félegyházi esperes- plébános elnöklete alatt tartott hitközségi közgyűlés a következő ered- ménynyel. Egyháztanácsosok: Árvái Imre, Balogh Mihály, Bánóczki József, Borbényi János, id. Csonka B. Ferencz, ifj. Csonka B. Ferencz, Csonka B. Kálmán, Einwiller Károly, Gazdag István, id. Gazdag Pál, Györfi József, Gyugel Kálmán, id. Halász D. Ferencz. ifj. Halász 1). Ferencz, Halász D. Sándor, id. Har- nóczi L. István, Hegyes Ferencz, Herpai Mihály, Juhász V. Imre, Juhász V. Lajos, Kandi János. Király Gy. Balázs, Király Gy. Béni, Király Gy. Ferencz, Kis V. Károly, Kis B. Péter Pál. Kovács Gábor, Krammer Lajos, Krammer Balázs, Mákos Cz. József, Molnár Mihály, Ónodi János, Pájer József, Skultóty Bertalan, Stimákovits István, ifj. Szvetnik István, id. Tallér József, Tóth Bar. István, id. Tóth Bar. József, Tumó Máté. Gondnok : Halász D. Sándor. Jegyző • Hack Jenő. A régi Kaszinó-helyiség bérleti ügye ismét kísért. Kozics István és Pintér Barnabás bérlők, (ez utóbbi Sárbogárdról) folyamodtak a tanácshoz, hogy mivel ők a lakást nem használhatják a még mindig ott-lakó régi bérlő miatt, mentsék föl őket november 1-től kezdve és adják ki árverésen újból az ő kárukra és veszélyükre. A tanács ezt teljesiti is a közgyűlés jóváhagyásának fen tartásával; az árverés tartására Gál Gábor tanácsnokot és Molnár Mihály jegyzőt küldte ki;