Halas és Vidéke, 1902 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1902-06-07 / 23. szám
III. évfolyam. Halas, 1902. junius 4. Ü3. szám г TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. HÁAIEGbTIEILIETSr ZL^IUSTIDIElNr SZEEDA1T. ELŐFIZETÉSI : Helyben egész érre 5 kor. Félévre 2 kor. §0 fill. Vidéken » »6» » 3» — » Felelős szerkesztő: DR. HODOSSY GÉZA. Kiadó : KÉMERI SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal Halas, Fő-utoza 1752. FTird-atési ára,ir: : petit soronként 8 fillér. Többszöri hirdetéseknél megegyezés szerint. SW bTyilttér: soronként 25 fillér. A kivándorlások. Időnkint, mint a tengerek mesés kígyója kiáltó szó gyanánt jelennek meg statisztikai adatok időszaki iratainkban a kivándorlásokról. Me^- megujul a panasz, irányczikkekben és éles hangon tartott entrefile-ekben egyaránt, a mostoha idők ellen. Párt- lapjaink kimeríthetetlen forrásainak egyike a kivándorlások nyílt kérdése is, amennyiben fontoskodó nyilatkozatokra bő alkalmat talál benne a politikai nagyképűség.. Ami azonban első sorban társadalmi baj, annak forrásához épenséggel nem szabad a pártérdekek levezető vonalának nyomán jutnunk. Ha megengedjük is, hogy a dolognak pártérdekek szempontjából is van morális jelentősége, mégsem volna szabad azt, mint egyedüli okot szemrehánynunk, mivel a nagy közönség könnyen megszok- hatja e társadalmi bajt is a pártérdekek rossz kifolyásául venni. Annyi azonban bizonyos, hogy ez ügy nem részesül oly figyelemben náA HALAS és VIDÉKE eredeti taraja. Jegenyék alatt. 1902. május 31-én, A Sóstó pálmajegenyéi május utolsó reg- gélén nagy kopácsolásra ébredtek, A friss hajnali szellő, a mely buzgalommal udvarol- gatott a faleveleknek, alig győzte egyik fáról a másikra vinni a fiatal ezüstös levelek kiváncsi kérdezősködését .Ki kopácsol ? Miért kopácsol f Mi lesz itt ? De hiaba vitte a lebke szellő a sok kérdést egyik falevéltől a másikhoz : hiszen csak nehány hetesek azok a zizegő levelek; nem láttak azok még ilyet. Végre aztán a fenyőfa tülevelei, a melyek már több nyarat éltek, adták meg a feleletet: — Sátort csinálnak. Ma lesz a diákok majálisa. A hajnali szellő boldogan vitte meg a feleletet a kiváncsi leveleknek, de azok még nagyobb zajt csaptak: —- Mi az a sátor ? Kik azok a diákok ? Mi az a majális ? A szellő vitte a kérdések özönét vissza a fenyőfához. A fenyőfa karcsú ágai megunták a sok kérdezösködést, s haragosan búgták ; Várjatok! Majd meglátjátok! De a kiváncsi levelek nem akartak várni. lünk, mint azt annak fontossága és sajnos, nagyon is kiterjedt volta megérdemelné. A kivándorlási ügynökségekről szóló törvény és egy csomó ministen rendelet szabályozza az ügyet. Azonban szemben a tényekkel ez intézkedések meglehetősen utópikus jellegűek. Hazai sajtónk nem is késik az esetek napfényre hozatalával e lelketlen üzérkedéseket megbélyegezni, de fájdalom, a szó csak szó marad, s ez üzérkedés, a lelkiösmeretlen csábítások továbbra is űzik bűnös játékukat. Semmi esetre sem vélünk tehát fölösleges dolgot művelni, midőn újólag felhívjuk a figyelmet s óva intünk az üzérkedések meggátlására. Hány családi köteléket, mennyi boldogságot zúzott már szét néhány nyomorult üzér telhetetlensége, kiben a lelketlenség- nél csak pénzvágyuk nagyobb. Mélyen elszomorító hírek azok, melyeket sűrűén veszünk az uj világrészből, Amerikából a szegény, megcsalatott kivándorlókról. A legmélyebb nyomor, a legiszonyúbb elhagyatott- ság sajnálandó képeit, kiáltó példáit a lelketlenség áldozatra szánt nyomorultjainak. Ennek megszüntetésére nézve a társadalom minden egyes tagjának meg van a saját hivatása. Áll ez különösen a társadalom azon tagjaira nézve, kik a néppel, a nagy tömeggel közvetetten és sürü érintkezésben vannak. Értjük ezek alatt első sorban a lelkészeket és tanítókat, kik a nép vezetői, tanácsadói és oktatói. Ezeknek áll emberbaráti kötelességükben ez ügyre nézve megszerezni a kellő informátiókat, hogy azután az azokból való üdvös következtetéseket a félrevezetett néppel oktatás alakjában közölhessék. Azt hisszük, hazai sajtónk, mely e fontos ügyet annyira szivén hordja, ezután is megtesz minden lehetőt ez irányban a mindinkább növekedő baj meggátlására. A mélyreható okok elösorolása, melyek az elszegényedést, a proletá- riátus növekedését s ezekkel együtt a kivándorlásokat előidézik, sokkalta olyan sudár növésüek lennének, mint ezek a fiatal jegenyék. Ilyesmit gondolhatott az apraja. A nagyja a tánezterem és sátor körül buzgólkodott, s valami üzenet fé'e lehetett az eszébe, mert egyre azt dudikálta : .... Enyhe szellő, vidd el hozzá sóhajom. Az enyhe szellő nem kérdezte, hogy kinek szól az a sok sóhajtás, hanem szárnyára vette valamennyit és elvitte. Elvitte be a városba s ott úgy látszik mindenik megtalálta a czimzettet, mert úgy négy óra felé egymásután töpitik ki a kocsik a kedves vendégeket, a szép tánezos nőket. A fürdő előtt áll egy kis diák nagy trombitával, a bejáratnál egy még kisebb a nagy dobba', s valahányszor kocsi közeledik, s kicsi belefuj a nzgy trombitába, a még kisebb megveri a nagy dobot s a vállszalagos rendező urak szaladnak fogadni a vendéget, Olyan vidám minden arcz. Csak egyetlen rendezőnek felhős a képe, de az sincs ok nélkül. Csokrot küldött egy kis, lánynak a az anélkül jelent meg, Hogyne fájna a fiatal szív az ilyen nyilvános visszautasításra ! De csakhamar derű váltja föl a borút. Kitűnik ugyanis, hogy Gutteoberg kereskedő nem annak küldte el a csokrot, a kinek szánva volt. Gondolom, hogy várhatja is a csokor árát! A sátor alatt. — Talán idetelepednénk Viki nagysám ' Pj*i hiiiíhh A mint közéjük ért a kelló nap arany su- c gára, heves zizegéssel fordultak hozzá: a — Kik azok a diákok ? Mi az a majális ? A napsugár aranyos fényfürdőben meg- a fürdette1 a leveleket és a hosszé távoliét v után szerelmesen körülölelgetve őket, csók- € kai zárta be beszédes ajkukat. S a csók . a legjobb pecsét a világon. A levelek el- 1' hallgattak, A legyőzött vetélytárs, a hüs szeuó, szégyenkezve eltűnt a környékről. De D visszatért nem sokára, Éijenrivalgást és mu- " zsikaszót hozott a város félól és kedveskedve újságolta a hallgatag leveleknek : j? — Jönnek a diákok 1 — Merre ? hol ? zizzentek föl kíváncsian fi a levelek. Nem kellett sokáig várniok, io- v bogó zászlók közeledtek, s a zászlók alatt <j apró emberkék. Csak a nagy fehér csillag látszott a fejük búbján. Süvegük mellett a s szép árvalányhaj-bokrétát meglobogtatta a r szellő, mintegy mutogatva a jegenyék leve- ( leinek: r Itt jönnek, itt vannak 1 n S csakhamar ott is voltak koszorúba gyű- a lekezve a kis és nagy deákok a jegenyék * alatt. Jegenyék és apró diákok kíváncsian f szemlélték egymást. A kis diákoknak olyas 1 valami járhatott a fejében, hogy miért is n kell az apró népnek mindig abban a fülledt s szobában ülni, Miért nem lehet az ember c fölváitan egy nap jegenyefa, másnap deák? Bizonyosan mindjárt nagyobbra nőnének,
