Halas és Vidéke, 1902 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1902-10-25 / 43. szám
Házasságra kihirdettek: SAke István Kis Jusztina raajsai lakossal, Szalai Sándor Csatári Juliannává', Babenyecz Benedek Patari Eszterre', Szanyi Lajos Szundi Rozinával. Elhaltak : Fehér Rozália 2 hónapos, Nagy Tyukos Zsófia 2 hónapos, Sági Antal 20 hónapos, Tóth M. János 82 éves, Sütöri Lajos 5 éves, Mráz Erzsébet 4 éves, Babós Krisztina 14 napos, Németh Pál 58 éves. Séta a pozsonyi kiállításban. (Folytatás). A pavillont külön kis park veszi körül, ahol szintén székek és asztalok vannak fölállítva, amelyeknél a kiállítás megtekintésétől elfáradt közönség a czég üdítő és többszörösen kitüntetett Gentry-Cub pezsgője mellett pihenheti ki magát. Izabella főher- czegnó leányával együtt látogatásával tüu- tette ki a pezsgő-gyárost s a pavillonban meguzsonnázott. A fejedelmi vendégeket özvegy Hubertné ő nagysága fogadta. A főherczegasszony bájos mosollyal jegyezte meg : »Ismerem az egész családját, hiszen pozsonyiak.« Egyben megelégedésének adott kifejezést a látottak felett. Azután két üveg pezsgőt is megittak az előkelő vendégek. Az egész jelenet alatt kivánesi hölgyek álltak tisztes távolban a pavilion előtt s úgy nézték a pezsgőző és vidáman társalgó fő- herczegi családo1-. Távozásakor a királyi herczegné szives hangon köszóute meg a vendéglátást és elismerését fejezte ki a pezsgőért. Ez a lá'ogatás ritka kitüntetéssel gyarapítja a jeles pezsgőgyár külömben is szép számú kitüntetéseit, az 1825. óta fönnálló czég kitűnő gyártmányait pedig a pozsonyi kiá'Tás bizonyára még szélesebb körökben fogja ismertté és kedveltté tenni. Mikor a főherc/.eg a ,,Hungária műtrágya és vegyiipar részvénytársaság* kiállítását tekintette meg, Benes igazgató adta meg a fölvilágositásolcat. Kü!önös érdeklődést tanúsított a főherczeg hazánk egyes megyéi által 1901 ben szállított műtrágya mennyiségét feltüntető grafikai képnél, mely az okszerű talajmivelésrői nyújt részletes tájékozást. Első helyen Pozsony vármegye szerepel itt, hol még tíz év előtt alig 10 kocsirakomány trágyát használtak, mig ma e megye trágyahasználata igen lényeges és jelentékeny. Pozsony vármegye után következnek Vas-, Somogy-, Fejér-, Trencsén- és Pest- megyék. Föltűnő, hogy hazánkban még sok vármegye van, melyekben a műtrágya használata alig észlelhető. A gazdasági egyesületeknek vo'na feladata, hogy a gazdákat a műtrágyával való talajmivelés előnyeire figyelmessé tegyék. Ugyancsak a pavilonban alkalmazott képletes kimutatások mutatják a növények és vetemények fejlődését trágya nélkül, istálló-trágyával és műtrágyával való alkalmazás mellett. Ezekből látható, hogy a talajmivelés legokszerübbeu és legelőnyösebben műtrágya fslhaszuá'ásával történik. Mindeneseire érdekes konstatálni, hogy a műtrágya használata hazánkban igen jelentéktelen volt, amig azt külföldi gyárak magas árak mellett látták el. A „Hungária műtrágya és vegyipar-rész- vény-társaság“-nak sikerült a külföldi kon- kurrencziát egészen kiszorítani, már azért is, mert árai amazénál sokkal alacsonyabbak és ezáltal gazdáinknak a műtrágya megrendelése megkönnyittetettt. (Folyt, következik.) HÍREK. — Az építő Ipari téli tanfolyam a budapesti m. kir. állami felső épitö-ipariskolában (VII. kér, Csömöri-ut 74. sz.) novemberi én nyílik meg. A beiratás október 15-töl 29 ig tart. A tanfolyam négy téli félévre terjed. A tanulók végbizonyítványaik alapján, a tanulmányaik befejezte után (eljesitett három évi gyakorlat igazolása mellett kömi- yes, kőfaragó vagy ácsmesterek lehetnek, s jelentkezhetnek épitő-mesteri vizsgára. Szükséges iratok: 1. Keresztlevél, vagy születési bizonyítvány. (Lega ább is 15. év betöltése szükséges.) 2. Újonnan való himlőoltásról szóló bizonyítvány. 3. A végzett iskolai osztályokról szóló bizonyítványok. 4. Munkakönyv, vagy az első fokú iparhatóság által hitelesített munkabizonyitvány. (Legalább is egy évi gyakorlat szükséges.) Dijak : Beírás : 4 kor. Tandíj; 20 kor. Biztosíték : 4 kor. Az igazgatóság. rosok öszszeál'nak s önkényüleg fölemelik az árakat, anélkül, hogy ezt egy kis piaczi lármán kivü! mással indokolniok kellene. Any- nyira beülepedtünk a flegmába, hogy a legérzékenyebb módon : a pénztárczánkban mutatkozó apáljz által se lehet belőle kicseperednünk. Hát kel', hogy csakugyan diktátor! hatálya legyen a nagy gyáros ukázá- nak ? Nincs rá mód, hogy segítsünk ezen a a mindinkább elharapódzó bajon ? Miért hangos a szavunk, valahányszor fölemelik az adót vagy bármi más terhet rónak ránk ? Vagy kisebb teher, ha a vasért, a cukorért, a pe'roleumért és egyéb czikke- kért magasabb árakat kell fizetnünk ? Nézzünk csak kissé körül, mi mindent akarnak kartellek utján megdrágítani. Legutóbb alakulóban voltak és részben már meg is alakultak a következő kartellek : a vas-, ezuko.-, petróleum-, sör-, zománcz és Thomas-foszlát-karteiiek, uem is említve azt a töméntelen sok, már létező kartelt, melyek révén szinte elviselhetetlen módon szaporodnak kiadásaink. Szó volt már arró', hogy a kartell-ügyet a törvényhozás u’ján szabályozni fogják. Valóban ideje volna, hogy rendet csináljanak, mert ma-ho'nap nemcsak a munkás, de a fogyasztó közönség is kénytelen lesz sztrájkolni, megvonván magától még a legszükségesebbet is, ha érette indokolatlanul felcsigázott magas árakat követelnek. Anyakönyv. október 12-tői okt. 19-ig. Születtek : Csapi Sándor és Márton Juliannának Sándor nevű fiuk, Czékus Flórián és Farkas Etelnek József nevű fiuk, Szabó Sándor és Suhrjda Juliannának Sándor nevű fiuk, Komlós János és Halász Máriának Eszter nevű leányuk, Szabó Pál és Szluka Rozáliának Béniámiu nevű fiuk, Probojcsevits Sándor, Viktor Eduárd és Babó Ju iannának Mária, Terézia nevű leányuk, Fehér János és Gajág Juliannának Juliánná nevű leányuk, Paor Smolcz József és Czifra Máriának István nevű fiuk, Gál Károly és Gál Zsófiának Jolán nevű leányuk, Kis Sándor és Babenyecz Máriának Sándor nevű fiuk, Berta Sándor és Patai Rozáliának Sándor nevű fiuk. A HAUS és VIDÉKE eredeti tározák Hollós Mátyás. A magyar nemzet ismét ünnepelt. Az igazságos király emlékezetének adózott ihletés kegyelettel. Lélekemelő szép volt Hollós Mátyás hatalmas monumentumának leleplezése a nemzet minden rangú és rendű fiának részvétele mellett. A kolozsvári ünnep dicső glóriával övezi körül emlékét ama nagy uralkodónak, ki ötödfélszáz év előtt bölcs körültekintéssel részrehajlatlan igazságérzettel és páratlan faj szeretettel kormányozta országát. És a nemzet eljött a kincses városba háláját, igaz szeretetét méltóan leróni a nagy király emlékének; elzarándokolt a kegyeletes magyarság a legigazságosabb uralkodó szülőföldjére, hogy szobra előtt emlékezzék és elmélkedjék; — Fadrusz János zseniális, hatalmas alkotása mellett eltünedezett rég múlt időkön ... A szobor megelevenül, a nagy király dicső alakja megmozdul és igazságot oszt, véd, hirdet, alattomosságot, jogtalanságot ostoroz, meg vet, büntet; nagy éleslátással, széles látókörrel és erős individializmussal, ideális gondolkozással ujit, teremt, alkot, művészetet, ;rodalmat, tudományt honosít meg országában, a műveltség áldásthozó, tor mékenyitő magvait hinti el s fel virágoz tatja, fejleszti a hazát és hódításaival tetemesen megnagyobbítja az ország területét. Legméltóbb jutalmát és elismerését dics teljes tevékeny uralkodásának a nép osztatlan szeretetében találta s ez a nép ra jongással veszi körül s korai halálát meg rázó fájdalommal siratja el. A nagy király elbunytával sírba vész a magyar nép boldogsága, mindene »Meghalt Mátyás király, oda az igazság!“ A remek szobor előtt magasba szárnyal a magyar lelke Hiszen maga a hely, melyen a szobor áll, a Mátyás tér (a régi piacz) és annak környéke számos nevezetes történelmi eseményekre emlékeztet. Nincs e téren, hol a szobor áll, egy gö röngy sem. melyet már honfivér ne áz- i tatott volna. Ha a történet lapjait forgatjuk, elolvashatjuk onnan, hogy itt fejeztetett le Póka ; János, itt vérzettek el: Kabós, Farkas, I Bogáti Gáspár, Barcsay Miklós, Csanádi János, Ősi Miklós, Csányi Miklós — s ki tudja még mennyien! Ha csak azok vérei nőttek volna egy-egy virággá, kik hü és jó hazafiként haltak itt, akkor is bizonyo - san egy sürü virágerdőt látnánk, mely illatot küld föl az égbe tömjénül és szép szint mutat engeszlelésül. A díszes egyházban adta át Izabella királyné Erdélyt Kastaldónak 1551 ben. Könyezve adta át, kényszerítve volt rá. E tér keleti szögletén fejeztettek le 1594 ben a Rendiek, Forró János és a hires Litterati György. Midőn az utolsó fő elbukott, megdördült az ég a temetés zenéjéül, a villámok a fáklyákat akarták képviselni, s könyeztek a felhők. Forgassuk tovább a történelem lapjait s találni fogunk oly jeleneteket is, melyek örömmel töltik el keblünket, melyek a szomorú képek után vigasztalnak. 1467-ben az erdélyi főurak közül többen