Halas és Vidéke, 1902 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1902-01-25 / 4. szám
lommal leplezik le az* a szép márványszobrot, me’yet városunk rendelt meg Nagy Kálmán szobrásznál, városunk szülötténél. Váiősünk polgármestere nemcsak a képviselő testületet, hanem az egész város közönségét meghívta ezen díszközgyűlésre, és remélj ük, hogy hölgyeink is meg fognak jelenni, hogy a szó teljes értelmében díszközgyűlés legyen. — A tisztviselők nyugdíj a'apja javára rendezendő mulatság tárgyában értekeztek műit szerdán a városháza tanács termében a polgármester összehívására és elnöklete alatt a meghívottak. A nőegylet küldöttsége részéről jelen voltak Zseni Mérné, Bulcsú Károiynó, Túry Józsefné, Skultéti Berta’anné. Az értekez- let azt határozta, hogy a halasi tisztviselők nyugdíj alapja javára hangversenynyel egybe kötött tánczmulatság tartassák márcz. 1-én a nöegylet neve alatt. A rendezőséget az értekezletre meghívottak alkotják, de egy szükebb bizottságot is szerkeztek, mely bizottság lesz a hangverseny műsorának megáiiapitója és végrehajtója. Ez a szükebb bizottság mely áll: Szekér Pár elnökből, Kovács Károly, Balogh László, Or. Hodossy Gáza, Tóth Imre, Dr. Nagy Mór, Dékáni Árpád, Paprika Antal, Szekér Károly, Skultéti Bertalan, Dr. Kozits Zoltán tagokból, nyomban összeült és rövid negyedóra alatt a műsor tervezetét öaeze is állította, a műsor tehát még nem végleges, lehet hogy valami változás áll be — esetleg csak a sorrendben, igy korai lenne még pub likálni, de a jövő héten azt hisszük véglegesen meg lesz állapítva; elég az hozzá, lesz zene- banda, hegedű és ének zongora kísérettel, szavalat, bamoros előadás, dalárda. A műsor elég változatos lesz. Lesz sorsjáték is. Éjfélkor tudódik ki a két szerencsés nyerő neve. A végrehajtó bizottság a legnagyobb lelkesedéssel működik a jó ügy és a hangverseny sikere érdekében. — Levelező lapok, melyek külföldi kereskedők utján jönnek forgalomba, — magyar, német, szláv, franczia stb. czimirattal vannak ellátva, — sok bajt és költséget okoznak egyes czimzetleknek. Egy szegény sorsú deák, az elmúlt héten két darab ily képes levelezőlapot kapott. Daczára, hogy 4 filléres bélyeggel el volt látva — 16 fillér büntetés pénzt kellett fizetnie, mert az idegen nyelvű czimek keresztül húzva — törülve nem voltak. Kár hogy csupa szerénységből, az ilyen levelező lapokat kiváltják 1 Tessék egyenesen vissza utasítani. Hadd telljék öröme a m. kir. posta igazgatóságnak az ily képeslevelező-lapokban. Ha a feladó hanyag, — a czimzett legyen okos. — Az önsegélyző szövetkezet műd vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését. A számadásokat a közgyűlés jóváhagyta és az igaz gatóságnak a feimentvényt megadta. A minden évben uj választás aiá eső tisztviselők állásukról lemondván, a közgyűlés a régi tisztviselőket egyhangúlag újból megválasztotta. Ez a kicsiny szolid pénzintézet már a 7 ik évét járja, szép csendesen halad utján, megbízható derék tisztviselői szépen dolgoznak. Az osztalék évenként több-több, daczára annak, hogy a szövetkezet tagjai által igénybe veti kölcsönei után a minimális kamatot fizetik. — A halasi rom. kaih. templomtorony újra bádogoztaiásán&k költségeihez hozzájárultak; Id. Halász D. Ferencz másodízben 50 korona, — Szőke Mária 1 korona. Halas, 1902. január 15. Király Gy. Balázs egyházgondnok. — A halasi járásbíróság ügyforgalma a múlt évben. Sommás per érkezett 565, folyamatban van 32. Fizetési meghagyás érkezett 186, fizetési megkeresés 23. Mind elintézve Örökösödési ügy érkezett 206, folyamatban van 105. Anyakönyvi kiigazítási ügy érkezett 5 Elintéztetek. Végrehajtási ügy érkezett 440, folyamatban maradt 70. Polgári megkeresés érkezett 497, folyamatban maradt 3. Polgári vegyes ügy érkezett 149, elintézetlen nem maradt. Elnöki 122, mind elintézve Vétsér, kihágási ügy érkezett 450, folyamatban maradt 22. Vizsgálóbírói ügy érkezett 20, folyamatban 4. Büntető megkeresés 56, ío lyamatban 2. Büntető vegyes ügy 153. Elintézve. Telekkönyvi ügy érkezett 4502, egysem maradt az uj évre hátralékban. E'is- meréssel keü adóznunk bíróságunk irányában eme száraz adatok mellett is. És ha figyelembe vesszük és mérlegeljük az ügyek elintézésének alaposságát, és azt hogy a bíróságok szervezése óta u$y a bírák, mint a kezelő személyzet létszámát tetemesen apasztották, ellenben az ügyforgalom töb- szörösen szaporodott, elismerésünk még teljesebb. A hagyatéki ügyekre nézve az a megjegyzésünk, hogy azokra nézve az eljárás hosszadalmasabb, egy része a leltározóknál, más része a tárgyaló közjegyzőnél lévén, a befejezés több dőt igényel. — A ref. egyház pénztár helyisége a jelenlegi marad. Mert kilátásban van, hogy az egyházkerület a mostani leánynerelő intézetet átveszi, amint az tervezve van, internál u«sal összekötve. Így határozott az egyháztanács legutóbbi ülésén. — Az uj téglagyár ügye rohamosan halad előre. Még sokan tudakolják, hogy hol lehet részvényt aliárni. Az alairás azonban lezáratott, miután az alapítók tervezete szerint az aláírás határideje már eltelt, most már csak venni lehet részvényt, jegyezni csak akkor, ha uj részvények bocsáttatnak ki, természete sen a törvény értelmében, az alaptőke befize tése után, az alaptőke felemelése, és illetőleg az üzem nagyobbitása czéljából. Valószínűleg Schlick gépgyára fogja szállítani az érdekes gépeket, melyek 8 óra alatt készítenek csengő pengő köveket, amilyeneket az alkotó természet évezredek óta lassan gyúr össze. Agyár kéménye tavasszal már füstöl. Schlick gyár megbízottjával a bélen folyt az alku, azt hisszük, lapunk zártakor az perfecltó is lesz mert addig már csak a fizetési módnak egy legkevésbé lényeges részére nézve nem történt meg a megállapodás. A hajtó gép 15 lóerőre dolgozik, két darab hat méteres száritó kemencze alkalmaztatik. A szükséges szerszámok és gépek mintegy 40.000 koronába kerülnek. — A vörheny nagy mértékben fellépett városunkban, áldozatot is kívánt. Az iskoiák bezárására ez idő szerint szükség nincs, de tanácsos az óvó intézkedéseket megtenni, amit az időjárás is siettet. Az iskolaszék nem engedi, hogy attól a háztól, ahoi betegedési eset van, másik vagy több gyermek feljárjon az iskolába. Mait szombaton a tanár testületi gyűlésen Szathmáry Sándor igazgató indítványára vörhenyben megbetegedett növendék laktársának is megtiltotta az iskola látogatását a tanári testület. — Régiségek gyűjtése czéljából a főgim názium igazgatósága a következő kérelmet intézi a város lakosságához: Tapasztalásból tudhatja mindenki, bogy szántás, kapálás, vagy torditás közben, továbbá kutak, vagy pinczék ásása alkalmával, egy szóval mindenféle föld munkálatoknál különböző régi tárgyak kerülnek elő a föld alól. Egyik helyes rógi pénzeket és kisebb-nagyobb edényeket, más helyen emberi csontokat, koponyákat, harmadik helyen különféle házi eszközök, szer számok darabjait, negyedik helyen rozsdás fegyvereket csákányokat, baltákat nyílhegyeket, sarkantyúkat, csatokat, máshol ismét kisebb nagyobb ékszereket, gyűrűket, fülbevalókat, karpereczeket stb. szoktak találni. Mindezek a haszontalanoknak látszó régiségek azonban igen nagy hasznára válnak a tudó aránynak, mert nagyon sokat lehet tanulni belőlük az előttünk élt emberekről. Ennélfogva felkérjük Halas város lakosságát, hogy a kik a földmunkálatok alkalmival akármilyen kő, vas, réz, anyag, ezüst vagy arany régiségeket találnak, azokat ne dobják el, ne törjék össze, de ne is fényesítsék ki, hanem egészen olyan állapotban a hogyan találták, hozzák be a gimnáziumi régiségtár számára Szaihmiry Sándor igazgatóhoz, vagy Thury József múzeumi őrhöz. A kik ritkábban található és értékesebb régi tárgyakat hoznak, azokért méltányos árt fognak kapni. A ré giségeket ajándékozók névsora az iskolai „Értesítőben“ fog kinyomattatni, hol nyilvánosan is megköszönjük. — A főgimnázium igazgatósága. — A cséplőgép története. Paprika Sándor cséplőgépe ott a sza badkai ut közelében levő szél - malmánál — kedden este megégett. A múlt tavagzszal vette Horváth és Herczeg budapesti czégíől 5500 koronáért részletfizetésre. Kollár Antalt szerződtette gépésznek a cséplési idényre, de a kereset nem jól ütött be, valami hiba is esett a gépben. Kollár Antal e közben igényt tartott a gép felére, mert a megrendelő levelet ő is aláírta Budapesten a czégnél, de Paprika Sándor azt mondja, hogy erről az aláírásról tudomása nem volt, arra engedélyt nem adott és a gépet a magáénak tartja, mert a vételárba nem is fizetett Kollár, a zavar okozójául a czéget vádolja, mert ez az utólagos aíáirást elfogadta és a czég irányában a részlet fizetést is megtagadta mindaddig, inig nem úsztázódik a kérdés. E közben a halasi önsegélyző szövetkezet és Horváth és Herczeg czég végrehajtást vezetek a gépre, az árverés január 22 ere tűzetett ki, de a cséplőgép előtte való este megégett. A iokomobilt szerencsésen kihúzták és megmentették, ei is árverezték. Horváth és Herczeg vette meg. Úgy ez a czég, mint az első helyen foglaltató önsegélyző szövetkezet kárt nem tog szenvedni, mivel a lokomobil és a betáblázott ingatlanok értéke fedezi a hitelezők követelését. Ez a cséplőgép története. A rendőri vizsgálat folyamatban van. — Ingatlan forgalom jan. 15—20. Nagy M. Jáuos és neje Király gy. Juliánná megvették Faddi Illés és neje Király gy. Etelka 102 n. öl szán'óíöidjét 50 kor. Halász Lajos és neje Hováth Juliánná megvették Nagy Tóth András 164 n. öl szántóföldjét 100 kor Czirner istvánné Tóth Modok Erzsébet megvette Cziiner István szőlőjét 800 kor. Molnár Imre és Deje Paprika Anna megvették Tóth Mibáiyné Benedek Anna és társai VI. tizedben lakházát és telkét 1250 kor. Terbe Is ván és neje Kerekes Judith megvették Kiss ábró Sára özv. Кегекез Józsefuó 277 n. öl veteményes földjét 160 kor. Terbe István és neje Kerekes Judith megvették László Gergely 92 n. öl veteményes töldjét 40 kor. László Imrénó Varga Mária megvette özv. Demke Istvánné Csutora Zsuzsánn* s gyermekei I. tizedbeli lakóházát és 101 n. öl telkét 800 kor. Modok Miklós és neje Orbán D. Juliánná megvették Szaiai K. János és neje László Juliánná 980 n. öl