Halas és Vidéke, 1902 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1902-09-06 / 36. szám

vén ; hogy a kisebbség jogos kívánalmának elég tétessék, az elnök részéről elrendeltetett a szavazás.

Akik Papp Gizellát óhajtják megválasztani, álljanak föl. (Megtörténik. Jegyző a szavazatokat megolvassa). Elnök konstatálja a 23 szavazatot. Többen „ellenpróbát“ kérnek. Elnök elrendeli az ellenpróbát éj megállapítja a szavazatok számát tizenkettőben.

Honi munkások mellőzése.

Hiába próbáljuk szépíteni a dolgok mai állását, hasztalan iparkodunk mentő okokat meggyőzőnek látszó érveket fölhozni, a végeredmény egy, t. i. a magyar munkás sorsa a legkétségbeejtőbb, legszomo- rubb.

Hány meg hány gyárban, iparvállalatnál, különféle építkezéseknél, csaknem kétannyi a külföldi, mint a magyar munkás A hazai munkásokat a hol csak lehet, mellőzik, háttérbe szorítják, hasznavehetetlennek nyilvánítják, mig az idegen nemzetiségű munkás nálunk kedvelt indi vidium, mely megbecsülhetetlen munkaerő

Annyi számos eset közül csak egy frappáns példával bizonyítjuk be, hogy a fentebb elmondottakat nem a tulcsigázott fantázia adta toliunkra, hanem a szomorú valóság. Igaz, hogy nem a napokban tör tént és megtörténhetik még. A fővárosban erősen épül az eskütéri hid, mely építkezésnél a magyar munkás fólannyi szám van alkalmazva, mint a külföldi. A pompás humoru építési vezetőség megcsele- kedte azt is, hogy jó és kipróbált magyar munkással az idegent kitanitatta és aztán elbocsájtotta, nem az idegen munkást — hanem a magyart. — Ezen nem kell megütköznünk a mai viszonyok között; igy

van ez az ország valamennyi részében. Külföldi, jobbára német, munkavezetőket alkalmaznak, idehaza, kik természetesen honfitársaiknak adják meg az előnyt, föl karolják, támogatják őket, mig a szegény magyar munkást kigunyolják, megvetik, félretolják.

Ennek még megvan amaz óriási hátrá nya, hogy német szellemet visznek be a magyar munkások közé;idegen lesz honfitársaink gondolkozása, érzése, mindene.

Bezzeg a külföldön már e tekintetben sokkal praktikusabbak. Első sorban a hazai munkások reflektálhatnak elhelyezésre s csak azután — a mennyiben üresedés van — számíthatnak az idegenek munkára.

A magyar ember, ha munkát nem kap idehaza, tömegesen hagyja el a szülő hazáját, aminek káros hatását el ő sor ban az anyaföld érzi legjobban.

A parlagon heverő föld már az illetékes körök figyelmét is magára vonta és szigorú intézkedésekkel akarják elejét venni az egyre növekvő kivándorlásnak. A sürgős intézkedések azonban az éji homályban késnek. Mig törvény készül a ki és bevándorlásról, addig száz és ezerre menő dolgos munkás család hagyja oda szülőföldjét és hány ezerre meg ezerre menő idegen telepszik le édes hazánkban, mihamarabb munkához jutván.

Megelégszünk egyelőre ha ép oly gyors, mint szigorú törvényeket léptetnek életbe a mindenképpen káros bevándorlás ellen, melyből önként folyik, hogy a hazai munkások sorsa is elviselhetőbbé válik A külföldi munkás nem kaparinthatja el legalább a magyar munkás elől a ke nyerőt.

Másrészt iparvállalatunk, gyáraink álta Iában a munkaadók hazafias érzésére ki váló súlyt helyezünk, mert jórészt tőlük függ, hogy elsősorban magyar munkás

nak adjanak kenyeret, honfitársainknak

biztosítsanak megélhetést.

Ha úgy a kormány, mint a munkaadók együttesen karolják föl a magyar munkások nemes életbevágó ügyét, akkor meglehet a kellő harmónia az országban, földjeink nem állnak gondozatlanul, népünk nem elégedetlenkedik, szocziális elveket nem ér rá vallani, hanem gyarapodik, erősödik, magyarosodik; nemzetünk fejlődik, nagygyá nő és nem kell tartanunk nagyobb gazdasági és egyébb krízisektől.

Reméljük és elvárjuk, hogy e felette pontos, hazafias és humanus ügyet a parlament is érdemlegesen fogja tárgyalni; ha ősszel össze ül és a hozzáértők véleményének egybevetésével meg fogják találni a helyes utat, mely a legszerencsésebb megoldás felé vezet

Anyakönyv.

augusztus 24-től 31-ig.

Születtek; Kapcza Rochus és Barta Zsófiának Mária Irma nevű leánya, Pintér

Erzsébetnek József nevű fia, Lovász B. Juliannának István Ferencz nevű fia, Kocsis József és Jobbágy Erzsébetnek Erzsébet nevű leánya, Horponovics Teréziának Lajos nevű fia, Kocsis Sándor és László Máriának Jolán nevű leánya. Czuoterstein Vilmos és Fillenz I onának Jenő nevű fia, Tallér István és Digner Máriának Imre nevű fia, Zsigmond István és Váczi Etelkának István nevű fia, Raab Berhárd és Schvarcz Netti Eszternek Zoltán nevű fia, Csábi Pál és Prungel Vero- uán ;k Verona nevű leánya, Hánitzer Mihály és Schön Fieisch! Reginának Iíona nevű leánya, Honkoly I onának Balázs nevű fia, Halász D. László és Boros Krisztinának Krisztina nevű leánya, dr. Pázsit Pál és Rohoska Etelka Zsuzsánna Judithnak Pál Antal nevű fia, Mucsi J. István és Fehér

nemzetgazdászatiiag határozottan falvak. Iparával kevés város tűnik ki a síkságon és kevés város lehet itt, melynek több, mint egy harmada ne mezőgazdászat! keresetforrásból élne. Legtöbbször csak annyiban kü- iömbözik a város a falutól, hogy előbbiből nagyobb csordát terel a mezőre a gulyás.

O.y helységek, melyek legtávolibb határ- része ne nyúlnék a falutól egy óra járásnál messzebbre, nincsenek nagy számmal, miu án a falu, ritkán fekszik határa kellő közepén és a határ ritkán képez kikerekitett alakot.

Biztosan állíthatni, ho.y 4—500 évvel ezelőtt tömérdek helységet számlált az al- fö'd, melyeknek alig maradt fenn történeti nyoma. A külterjes mezőgazdaság természete hozza magával, kivált ha az gyengébb fizetésű legelőn alapszik, hogy akkor is jókorák és tetemesek lehettek. De ha nagy volt is a határ, aprók és kevésbbé népesek maradtak a helységek. A szántóföld csak a falu közvei len közelében feküd', magában véve nem volt ugyan csekély, de az volt a végtelen pusztához képest, mely környezte. Akkor sem volt már a puszta gazdátlan, már akkor is föl voltak hányva a tilalom- dombok a határszéleken, E halmok azonban nem azt jelölték, meddig szántotta földeit a tulajdonos, hanem meddig volt joga meggátolni szomszédai tolakodását.

E közben azonban oly események fordultak elő, melyek a tulajdon e kevés jelentőségét is csorbították, A törökök lettek az ország urai, annélkül azonban, hogy népességét alattvalóikká tették volna. A torok csordákhoz utóbb honi rablóbandák szegődtek, melyek aligha lehettek valamikor hatalmasabbak, mint akkor igy lön, hogy az élet és vagyonba örökös veszélyben forgása elkeserítő a nyi t, kisebb községekben tartózkodást. Vagy oda húzódtak tehát vissza hol az ellennek meg lehetett, nehezíteni a befurakodhatásí, vagy oda, hol népek szom szédságban találhattak vedelmet a rabló csordák ellen.

Az uradalmak — úgy látszik — általában jobban szerették a nagyobb falvakat, mint az aprókat. Ha alattvalóikat égy helyen együtt tarthatták, egy összefüggő darabban osztogatták nekik ki a jobbágyteikeket. Nemesi birtokát igy jobbau kikerekithette az uraság, mintha itt-ott egy-egy község feküdt volna. Ez okból vontak össze gyakran két vagy több községet és szüntettek meg az úgynevezett határszabályozáskor egész falvakat a jobbágyok lakéi más helyütt épít cetvén fői ismét és uj telkek jelöltetvén ki számukra.

De miképp tarthatták és tarthatják e nagy helységek magukat, annélkül, hogy széthullanának és részeikből czélszerü községeket képeznének ?

Aiigha érzik meg eléggé, mily szükséges a szántóföldekhez közelebb lenni, mint eddig, mert ahol évenként kétszer teszi meg az ember az utat a mezőre, ott egy-két óra járásnyi távolság nem elég ok a majoros telek fekvését megváltoztatni. Nemis a szántóföld feküdt oly messzire a falutól, hanem a puszta és miután a gulya, ló, sertés és juh a pusztán hált és telelt, mindegy volt, bármily távol is feküdt a falu. Ez á'lapotou a legutóbbi évtizedek változtattak. Csak mióta felosztattak és szántóföldekké lettek a községi legelők, a gabonatermesztés túlsúlyra vergődött, és belterjesebb föidmivelés kezdődött, érzik a csekély távolság jótéteményét és a régi állapot mind elviselhetle- nebb.

Azonban a nagyobb helységek kisebbre darabolása nem következett be s aligha fog valamikor bekövetkezni, mert a közigazgatás egyszerűsítése minél nagyobb és lakosabb helységeket tesz kívánatossá.

De a mezőgazdaság kevésbbé követeli meg a rengeteg helységek fölaprózását, mint inkább a gazdasági telep és a mező közti kedvezőbb viszonyt, mely lehetővé teszi a mezőgazdaság kedvező átalakulását,