Halas és Vidéke, 1902 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1902-07-19 / 29. szám
leló munkás védőeszközök és készülékek beszerzésére, de egyúttal azok alkalmazására is, szigorú büntetés terhe alatt kötelezi. Hogy ez a rendelkezés nemcsak papíron van meg, hanem keresztülvitelére ügyet is vetnek, mutatja a magyar királyi kúriának, mint legfelsőbb bíróságnak, egy munkás balesetéből folyó perben hozott maiaszto’ó ítélete. Egy nagy budapesti gyár munkásának ugyanis tüzes vas megmunkálása közben izzó vas- szilánk repült szemébe s ennek következtében a munkás szemevilágát elvesztette. Ekkor a munkás munkaadóját kártérítésért beperelte s a kir. kúria azzal a megokolással, hogy a munkaadó ein u- iasztotta munkását oly védőeszközzel ellátni, mely megóvta volna őt a vele végeztetett munkából eredő sérüléstől, oly Ítéletet hozott, hogy a munkaadó kötele» sérülést szenvedett munkásának hetenkint 12 kcro- nányi hetibért életfogytiglan — vagy vég- kielégítésképpen egyszer s mindenkorra azonnal 12480 koronát fizetni. Ez elvi jelentőségű határozat halomra döntötte azt a régi felfogást, hogy a mu; - kasnak a munka természetéből eredő balesetekért kártérítést nem kell adni, ső1, éppen ellenkezőleg kötelezi a munka adót, hogy munkását minden lehető elővigyázati intézkedéssel balesettől megóvja. Vége kell tehát, hogy szakadjon annak a könnyelmű felfogásnak, hogy miudenki törődjön a maga testi épségévé1 és életével, de reábizott munkáját feltétlenül és jól > égezze, bármi veszélyek is fenyegetik. Gépgyárakban, hol az üzemre rendesen többen ügyelnek és a hol a munkást tűz vagy robbanás veszélye fenyegeti, ezeknek megelőzésére kell a főfigye’met fordíts ni. Ellenben vannr.k üzemek, hol különösen a szemre kell ügyelni, hogy meg ne sérüjön, A szem az ember legkényesebb testrés/e, egyúttal a legbecsesebbje is és a közmondás is azt tartja, hogy : »úgy vigyázzunk, mint a szemünk fényére.“ Nézzük csak, mely üzemeknél érheti a szemet leginkább baleset ? Гуеп üzemek : a bányászat, kohászat, vas- hengerezés, aczéigyártás, vas- és fémöntés, gyors gyalu- és esztergályozás, kőfejtés és malomkőélesités, fém-, fa- és üveggyártás és a legkülönfélébb kis- és nagy üzemek. javítására rendelt fordítani. Megünnepelte' a főiskola márcz. 15 ét. Francsics Norbert tankerületi főigazgató mint a miniszter megbízottja ez év február hóban meglátogatta iskolánkat, annak eredményéről jelentést tett, a szertárak fejlesztését látja szükségesnek, különösen a hazai szerkesztésű térképek beszerzését. A természetrajzi felszerelés fejlesztése is kívánatos, Bete gedési esetek a járvány folytán nagyobb számmal fordultak elő, a tanulók közt. egy tanuló elhalt. A szellemi kiképzés mellett nem feledkezett meg a tanáritestület a test fejlesztéséről sem; az intézeti tornaverseny meglepő eredménynyel járt Hasznos szolgálatot tettek az iskolának és a közönségnek a nyilvános előadások {Szabad Lyceum) és ezen a téren elért szép siker folytán (egy egy előadáson átlag 8—400 hallgató vett részt) jövő őszszel ismét meg fogják kezdeni az előadásokat Az iskolai könyvtár 54 125 kötetet tartalmaz- A könyvtár gyarapítására 1500 kor. államsegély jutott A régiségtár is gyarapodik, 500 kor. államsegélyen szakba vágó könyveket vásároltak. A tanári kézi könyvtár állománya 403 kötet, az ifjúsági könyv táré 1923 darab könyv. A természettani szertár értéke 5179 korona. Természetrajz — vegytan — és földrajzi szertár folyton gyarapodik. Érem és régisógtái tárgyai száma 11.589. Csapadékméröt is szereztek múlt évben. Az időjáiásról naponként távirati értesítés megy a központi meteorológiai intézethez. Az önképző kör 54 rendes taggal alakult, vagyona 810 kor. A segélyegylet alaptőkéje 7738 kor. és 99 db könyve Énekkara és zenekara ál landóan volt az iskolának- Tanulóinak száma volt 315. I. osztályban 42, — II 0. 54, — III. 0. 37, — IV. 0 32 — V. 0 43, — VI. 0. 44. — VII. 0. 34, — Vili. 0 40. Jövő tanévre a beiratkozások szept. 1—8-ig tartatnak Szept 1—3-ig naponként lesznek a felvételi, javító és pótvizs gálatok. Megnyitás szept. 14 én Tandíj: helybeli ref. tanulóé 12 kor., vidéki ref tanu’óé 32 kor., más felekezetűé 48 kor. Behatási dij: helybeli ref tanuló 2 kor., vidéki ref. tanuló 6 kor, más felekezetűé 10 korona Értesítő dija 1 kor , ifj, könyvtári dij 1 kor ; bizonyítvány dija 1 kor., tanári nyugdíj illeték 6 kor, vidéki tanuló orvosi dija 2 kor. Összes illeték tehát helybeli ref. tanuló után 24 kor , vidéki ref. tanuló után 50 kor, más felekezetű után 70 kor. Tanuló tartásra vállalkozók aug. 20 ig az igazgatónál jelentkezzenek Tápintézet szept 1 én nyílik meg Folya modvány a tápintézetbe aug. 15 ig az igazgatónál adandó be. Tápintézeti dij havi 14 kor, jó tanulók némi leengedésre számíthatnak. — Gyászbireí Ózv. Révfy Imréné szül Sajthy Erzsébet úrnő e hó 8 án Majsán elhunyt A köztiszteletben álló úrnő hüli tetemeit Majsa község nagy közönsége őszinte részvéttel kisérte ki 10 én rende zett temetésekor a majsai temetőben leví családi sírboltba Az elhunytat özv. Révfy Dezsőné Sztojkovies Emma menye; dr Révfy Jenő fia és ennek neje Büchlbaue; Aranka, Réyfy Imre fia és ennek neje Ettvel Ida, és unokái: Révfy Róza, Lajos Jenő és Ilonka gyászolják Hozzánk jc emlék fűzi a családot Révfy Imre ur voll első aljárásbirónk, kit a bíróság szerveHÍREK. — Hivatalvizsgálat. Bohuniczky Ödön törvényszéki elnök a múlt héten telj esi tette az évi hivatalvizsgálatot járásbíróságunknál. Ismerjük az ügyvezetést és ügykezelést, ismerjük a személyzetet, nem tűnhet fel tehát, hogy az elnök ur ez alkalommal is mindeneket ékesen és rend ben talált és meleg elismerését nyilváni tóttá dr. Zilah járásbirónak. Az elnök ur — gyöngélkedése mellett is — behatóan eszközölt vizsgálata eredményét jól esik hallanunk, ámbár nyugodtak voltunk az iránt, hozzá lévén ahhoz szokva, hogy gáncsolni valót ne is keressünk, mert — úgysem találunk. — Főgimnasiumunk értesítője Szathmáry Sándor igazgató szerkesztésében megje lent. A múlt tanév történetét öleli fel első sorban az értesítő A vallás és köz- oktatásügyi miniszter 1901. évre 6000 kor. ideiglenes államsegélyt nyújtott, melyet az egyházi hatóság a tanári fizetések zésekor neveztek ki hozzánk. A családfő és a hozzátartozók igen jól érezték magukat közöttünk és a jó barátság kellemes emlékót őrizzük ma is, amikor már a család rég megvált tőlünk. Révfy Imrét csakhamar a szabadkai törvényszékhez nevezték ki bíróvá. 1877. jan. 6 án halt el. Egy fia Ödön ügyvéd Boszniában a csatatéren halt meg az ellenség golyóitól Brcska mellett 1878 szept. 17-én, másik fia Dezső, pénzügyi titkár, 1896. decz. 9 én halt el Zomborban. Kurka Károly mélykúti plébános, czimzetes kanonok meghalt 83 éves korában. Múlt hétfőn temették el Mólykuton a község lakosságának, a környékbeli papságnak mély részvéte mellett Kurka Károly régi jó ismerősünk, kit városunkhoz széles körű rokonság köt. A kedvelt, rokonszenves főpap pár éve tartotta Kalocsán aranymiséjét — A kiskun halas! tóm. kath. templom torony tetőzet újítási munkálata 8800 koronányi költségeinek fedezéséhez hozzájárultak : Tasnádi Mária Magdolna 3 korona, Varga Lukács másod Ízben 3 korona, Kancsár József másod ízben 2 korona, Kolovár Márton harmad ízben 2 korona, Osincsák József 2 korona. Kovács Molnár Lajos 1 korona, özv. Kurka Fe- renezné 60 korona. Eddig begyült össze lsen 2011 korona 80 fillér. — Tegzes Károly városunk szülötte, Tegzes Ignácz tanácsnok fia — mint értesülünk, e hó 3 án tette le sikerrel Pécsett a jegyzői vizsgát. — Nem építenek paplakot a zsidó hitközségnél. Múlt vasárnap délután tanácskoztak a beküdött pályázatok sorsa fölött, kimondották, hogy a terveket Dem fogadják el. Voltaképen nem is arról volt szó, hogy melyik tervet fogadjuk el, hanem arról, hogy épitsünk-e vagy s:m. Kellner Béla elnöksége altt a papiak építése el lett határozva, várták a tavaszt, meg is indult a terv keresztülvitele, egymást érték az árlejtési hirdetések, be is érkeztek a pályatervek. Kellner Béla helyett újévkor Proppcr Sándor lett az elnök, az elöljáróság személyzete is némileg változott, csak egy nem változott : a harczi kedv. És minthogy az építés kérv dése is alkalmas pártokat alakítani, lett épitő és nem épitó párt; szorosabb értelemben pappárt és ellenpárt. Akik papot akarnak tartani, azok építenek, akik nem akarnak tartani papot, azok nem építenek, és azzal érvelnek, hogy nagyon súlyos a hitközségi adó, a pap fizetésével naég súlyosabb, Kompliká ja a helyzetet az, hogy a pap nem is lakik a papiakban, orvosi bizonyítvány lévén arról, hogy e lakás egészségtelen, hanem külön lakása van, melyért a hitközség külön 300 írt évi bért fizet. így akár építünk, akár nem építünk, a súlyos terhek mindig nyomják vállaínkat. Ha ez a nagy harczi kedv engedne és jóakarattal lennénk egymáshoz, egy jókora tehertől, az erkölcsi tehertől szabadulnánk. De hát tessék a hitközség portáját szemügyre venni bárkinek; azt a százfelé görbe elsülyedt, de a város legszebb helyén álló paplakot megtekinteni, páj-t ide, párt oda, de egy tisztességes papiak nélkül el nem lehetünjí, elvégre a teher csak megmarad, s az<?n más módon, egy araortizatios kölcsönnel például — segíthetünk. (Beküldetett.)