Halas és Vidéke, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-20 / 16. szám
И. évfolyam. Halas. 1901, Aprilis 20. 16. szám. HALAS ES VIDÉKÉ TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. —= МЕОХБЬИЬТ 3 ELŐFIZETÉSI -KEe-AJiE: Helyben egész éyre 5 kor. Félévre 2 kor. 50 fill. Vidéken „ „ 6 „ „ 3 „ — „ Felelős szerkesztő: Dr. HODOSSY GÉSA- Kisuló: KÉMBE! SÁNDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal Halas, Fő-utcza 1752. ELIrd-etési árat: petit soronként 8 fillér. Többszöri hirdetéseknél megegyezés szerint. ŰIV IfcTyllttér: soronként 15 fillér. 'S A helyzet. A ref. egyház presbitériuma által egyhangúlag elfogadott és dr. Pabó Mihály, egyháztanácsos által nagy munkával készített, és a kibontakozást czélzónagy határozati javaslat az ápril 14-iki egyházgazdasági gyűlésen megbukott. Azok a férfiak akik közreműködése mellett készült ez a javaslat, annak, hátat fordítottak. Nem, sőt ellene dolgoztak! Hol itt a következetesség ? Nem a kibontakozás módozata lett immár a kérdések kérdése. Mert az út és mód legyen bármily hosszú vagy kacskaringós, annak bizonyára kell végének lenni, ahol a megállapodás, a megnyugvás, a kívánatos béke feltalálható. Akár helyes és az egyház érdekeit szem előtt tartó ezen határozati javaslat, akár van benne kivetni, módosítani való, most már alárendelt kérdéssé vált. Mi tehát a kérdés, és az ok, mely a javaslat bukásét okozta ? Tartunk tőle, hogy az ok egyáltalán az, hogy semmiféle javaslat nem kell. Hát ez amilyen gyerekes, és minden honpolgárság híján való végrehajtása lenne ama hires 32 számú egyházkerületi határozatnak, mondanunk se kell; következményeiben azonban kiszámíthatatlan lenne. Csak egyet említsünk. Önként eldobnánk magunktól cselekvési képességünket, és készségünket, szegénységi bizonyítványt adnánk magunk felől, mert saját ügyeinket rendezni képtelenek vagyunk, jöüne tehát a gondnokság alá helyezés, a csőd. És hogy ennek a csődnek ki viselné költségét, kérdezni sem kell. Minél tovább tart a krízis, annál veszedelmesebbé válik a baj. Baj ? Mintegy 32 ezer forintról van szó, miképen pótoltassák az vissza, hogy az egyház pénztárai visszanyerjék a hiányzó követeléseket, és ekképen tovább is mtíködésképesek lehessenek, és az egyház vagyona a régi állapotát vissza nyerje. Az uj de elbukott javaslat részben ingatlanok eladásával, részben uj 10%-os adóval vélte a restaurálást. Ez nem kellett mert úgymond a 34 bizottsági tag, kár lenne a létező vagyont eladni, adót pedig nem fizetünk. Mert tulajdonkép ez a két sarkpontja és lényeges része volt a javaslatnak. Miután a javaslat nem ment keresztül, maradt t6hát jövőre is egy olyan felsőbb egyházhatósági határozat, mely az 1893 aug 6-án hozott egyház- tanácsi javaslatot hagyta érvényben, és mely javaslat is — akármiként értel- meztessék is, akár az 1 frt, akár az 5 frtos tételtől kezdődőleg — csak a százalékos adóval vélte, a kibontakozás végrehajtását. És itt a bökkenő, a circulus vitiosus ! Ide térítette vissza, ezelőtt 7 évi állapotra a dolgokat a gazdasági bizottság 34 szavazata 31 ellen. A javaslat kijelentette hogy egyházunk ügyeinek végleges rendezése czéljából csakis ezen javaslatban „megállapított utakon és módokon, a kijelölt eljárással tartja lehetőnek a béke nyugalom és megelégedettséget egyházunknak visszaszerezni, hogy azt oly kötelező szabálynak tekinti“ melytől való eltérést az egyház károsodása nélkül lehetetlennek tartja 1! Oly kijelentés melytől való eltérés elől az utat a presbitérium elzárta. Ezt a rendkívüli kijelentést, és annak tartalmi helyességét jó részben ugyanazok az egyháztanácsi tagok czáfoiták meg, akik a javaslathoz annak idején nagy lelkesedéssel hozzájárultak, ugyanazok vehettek frontot sajátjavaslatuknak. Két hatalmas párt alakulását láttuk e gyűlésen. Tiszteljük mindenki meggyőződését, és feltételezzük mindegyik páttról, hogy egyháza érdekét tekinti és nem a saját zsebét, feltételezzük, hogy még mindig azok a jó kálvinisták vagyunk akik egyházuk dicsőségét tartják szem előtt, feltételezzük mindegyik pártról, hogy nemcsak tiltakozással, nemcsak vétóval, hanem kezdeményezéssel is hasznára igyekeznek lenni — nem zsebüknek — az egyháznak, mert ha áll egyikre, hogy a sikerre szükséges az, hogy minden hivatott tényező, különösen akik állásuknál fogva irányadásra vannak hivatva, ne azt nézzék, hogy mindenben az ő nézetük győzött-e, hanem ha már egyszer törvényes utón az illetékes fórumok által valami meg lett állapítva, habár az ő nézetük nem győzött a foganatosításnál teljes erővel és tarta- léktalan odaadással közreműködjenek. Különösen azok, kik az egyházban állást foglalnak, és annak kötelességeit elvállalták, e szellemben kell hogy feladatukat teljesítsék, vagy ha ezt bármi okból lehetségesnek nem tartják, úgy állásuktól helyesebb megválni, úgy áll a másikra. És milyen helytelen álláshoz kötni olyan dolgoknak, olyan általánosan óhajtott rendezkedésnek és békének kivitelét, amelyet csak kölcsönös engedékenységgel lehet elérni, ép oly helytelen lenne akár egyik, akár a másik részről azt követelni, hogy a saját meggyőződése legyen a szent és igaz. Hibája volt a javaslatnak a kölcsönös engedékenység kizárása, mely az együttes tárgyalás lehetőségét eleve kizárta, és ez nem az indokolásban, hanem a befejezésben fordult elő, amire épen semmi szükség nem volt. Nem volt a dolog megértése szempontjából, nem volt a siker érdekében. Nem akarjuk hinni, hogy ezzel a tárgyalásoknak vége szakadt, nem akarjuk hinnni azt, hogy a jóakarat hiányoznék a tényező férfiakban az ügy iránt, de akarjuk hinni, hogy tanultunk a történteken, és még meglehetős rövid idő alatt tanultuk meg azt, hogy kölcsönös engedékenység nélküí a legtisztább szándék mellett sem érhetünk czélt. Ugyan azért nem vesztettük el reményünket az iránt, hogy nem felülről fognak rendezni bennünket, hogy nem lesz szükség kényszer- eszközökre, hanem saját hatáskörünkben eszünk és kezünk által fordítjuk ügyünket oly irányban, amelyet a felsőbb egyházhatóságok megelégedéssel fogadhatnak, és amelyben mi megnyugvásunkat lelhetjük. Ha azonban reményünkben csalódnánk viseljük csendes megadással a 34 bizot- sági tag által teremtett állapotot, és csak azt tartsuk szem előtt, hogy abban se intrigáljunk, mert elvégre is alegnagyobb
