Halas és Vidéke, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-30 / 48. szám
terjedő, tehát 7 évi tartamra, vagy ennek bizonyos részére az előirt százalékos adót befizették — az általok befizetett összeg 1902, január elsején mint túlfizetés egy summában javukra iratik, mert a jóváhagyott kibontakozási tervezet értelmében a szükségletek fedezésére megkivántafó százalékos adó akként állapit tatott meg, hogy: Az 1900. és 1902. évre minden állami egyenes adó forint (korona után 15%-os egyházi adó vettetik, illetőleg vetetett ki, mely átmeneti két évre eső összeg mindenki által befizetendő az ezen értesítéssel egyidejűleg kézbesített adókönyvecskének az egyházi pénztárnál való bemuia'ása, mellett. Az 1902. évtől kezdve azonban 14 éven át minden adó forint (korona) után csakis 10% adó vettetik, de mint fentebb már jeleztetett, azok, kik 1893—1899. évekre befizetést teljesítettek, az általuk befizetett százalékos adó összeg egy summában javukra iratik mint túlfizetés, tehát mindaddig, a mig a feiülfizetcs- ként előirt, általuk a múltban fizetett összeg fedezi az évenként kirovandó 10% összeget — az illetők a tényleges fizetés alól felmentve lesznek, s őket csakis a fejadó, egyenként 1 korona (50 kr.) (erheb. Megjegyoztetik, hogy azok, akik a 14 évi tartamra eső összesen 140 százalékot egy summában lefizetik fa fizetendő összegbe az 1893—1899. évi időre fizetett összeg beszá mittatik) — a százalékos adó fizetése alól saját személyükre felmentetnek, Midőn az egyház hívek a fentiekről értesit- tetuek, egyidejűleg felhívja az egyháztanács az adózó közönséget, hogy miután most már az illetékes hatóságok utján megállapított kibontakozási tervezet végérvényes — egyházunk fentartása és ügyeinek akadálytalan intézkedése érdekében az 1900, és 1901. évre megáliapitott 15—15% adót egyszerre 20 nap alatt, — 1902. évtől kezdve a kivetendő 10% adót az eddigi fej adóval együtt évenként pontosan fizetni tartsa polgári kötelességének, meg lévén győződve az egyháztanács, hogy egyházunk hivei maguk is megnyugvással fogadják azt az intézkedést,mely évek folytonos munkájának nehezen kiküzdhető eredménye s megfelel annak a közóhajnak, mely folyton és joggal azt hangoztatta, hogy „véglegesít tessék a fizetendő összeg úgy, hogy mód és alkalom legyen adva arra, miszerint a ki akarja egyszerre való fizetéssel szabaduljon a száza lékos egyházi pótadó fizetésének terhe alól.“ Legyen béke, egyettértés és szálljon vissza egyházunk tagjainak keblébe az az áldozatkészség, mely őseinket áthatotta s lehetővé tette, hogy egyházunk a múltban elsők közé tartozott s fennakadás nélkül teljesíthette magasztos hivatását úgy egyházi, mint köz- mivelődési, társadalmi és hazafias téren. Kelt Kiskun Halason, az 1901. évi október hó 31-ik napján, Nagy tiszteletű Esperes ur elnöklete alatt tartott ülésünkből. A ref. Egyház tanács. Helyi és vidéki hirek. — A kiskun-halasi Polgári Olvasó kör ma november hó 30-án saját helyiségében tánczterme kifestetése javára tombolával öseze- kötött zártkörű tánczmulatságot rendez. Belépti dij személyenként 1 korona. Kezdete este fél 8 órakor. Felülfizetések — tekintettel a kitűzött czélra — köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Rendezőség : Kémeri Gyula elnök, ifj. Babó Sándor jegyző. Szabadi József bálgazda, Tulit Péter pénztárnok, Ferencsik Károly ellenőr. Fekete József főrendező. Rendezők : Horváth Benő, Sztáükó István, Kémeri Sándor, Gyevi Sándor, Kupa Antal, Stern Mór, ifj. Barina György, Weisz Izidor, Szvetnik Vendel, Zilah István. Tom bola-jegy 20 fillér, melyet a mulatság kéz* detén a nők árusítanak el s azon nő, a ki legtöbb jegyet el*d, az jutalmul egy képes levelező-lap albumot nyer. — A halasi rom. kath. templomtorony újra bádogoztatásának költségeihez járultak; Gazdag Pá! 10 kor. Tegzes Ignácz 6 kor. Kovács b. István 1 kor, Brecska László 1 kor. Halas, 1901. november 27. Király gy. Balázs egyházeondnok. — Rendkívüli 'közgyűlés lesz deci. 2-án a múlt közgyűlésen elmaradt 1902 évi városi költségvetés tárgyában. — Halvacsorák.. A kaszinóban és Keresztes Józsefnél múlt pénteken és szombaton tartott halvacsorák jól sikerültek, mindkét helyen a legjobb hangulat uralkodott. Hátha még egy hét lett volna közbe hogy a tiszai és dunai hal jobban meg lett voiua úsztatható ! — Figyelmeztetnek a hadmeníességi dij hátralékos egyének, hogy fizetési kötelezett eégüknek azonnal tegyenek eleget, mivel elleneseiben szigorú végrehajtás fog ellenük alkalmaztatni. — Esküvő, iázerdán f. hó 27-én esküdtek egymásnak örök hűséget Babinyecz Balázs és Thay Etelka. A koszorú lányok Vájná Mariska, Lörinczy Mariska, és Aranka voltak. A vendégség csak a késő reggeli órákban oszlot el a szives házi nép vendég szeretető következtében. — A tisztujitás. Az irnoki állásra mint halljuk ifj. Benyák Pál is pályázik. A szám tiszti állásokra esetleg irnoki állásokra Bori Benő és Biró István is pályáznak. — Szikvizgyár részvénytársaság alapítása czéljából volt múlt vasárnap értekezlett több meghívott érdekelt között. Az értekezlet magáévá tette az eszmét, hogy a most meg lévő három magángyár egybeolvadásával nagyobb tőkével alapit gyárat. Gzéljáui azt Uizte ki, hogy egy szélesebb alapokon álló zlet mellett az igényeket teljes mértékben kielégíthesse. A részvénytársaság helyett azon ban olcsóbb Uzletkezelésü betéti társaság alapítását vette czélba az értekezlet, melybe a most meglevő három gyár beolvad, üzleti felszerelését átadja a társaságnak, melyet a társaság bevált, ilietve tőkéjüknek megfelelő kamatot, s jövőre nézve elvesztett üzleti hasznuk fejében általány összeget, vagy kamatot biztosit. — Az I88l-ik évben született első korosz tálybeli védkötelesek, úgy az 1883-ik évben született népfölkelésre kötelezeft egyének közül mindazok, kik eddigelé nem jelentkeztek, folhivatnak, bogy a hét folyamán az aljegyzői hivatalban annyival is inkább megjelen jenek, mivel elmaradásuk esetében pénzbírság gai fognak büntetetni. A netalán távol levő védkötelesek helyett ezeknek szülői kötelesek megjelenni. — Továbbá felhivatnak az idegen illetőségű és Halason tartózkodó védkötelesek, hogy előjegyzés végett az aljegyzői hivatalban megjelenjenek. — Halálozások nov. 20 tói. Özv Fáncsi Mihályné Brada Mária 80 éves, Krammer Fe rencz birtokos 45 éves. Szatmári g. Benőné Tóth Sz Mária 60 éves. Német Erzsébet 15 napos. Lorencz Mihály 1 hónapos. Ábrahám Antal 5 hónapos. Özv Csapó Imréné Komlós Julis 65 éves Szűcs András 5 napos. — Házasságok. Kihitdetésre jelentkeztek: Zsombor János kisbirtokos Hatházi Julianával. Hatházi Pál és neje Losonczi Zsuzsanna leányával. Benke Péter Kis Annával Kis István és neje Petrás Anna leányával. László Pál birtokos Baki Zsófiával, Baki János és néh. neje Szűri Anna leányával. Horvát Sándor napszámos Kis Juliannával, Kis János és neje Horvát Julianna leányával. Babós Imre czipész Dazső Krisztinával, Dezső Imre és neje Dolrádi Mária leányával. Szőke Lajos kovács segéd Csányi Teréziává’, Csányi Mihály és neje Brecska Anna leányával Házasságot kötöttek: Kávai István Poszranyák Veronikával. Orbán Imre birtokos Halász D. Téré ziával. Szabó József Lakatos Máriával, Szabó Sándor szőllőmunkás Suhajda Juliannával. Nagyfejü An4al (Majsa) Tallér Ilonával, Nagy László és neje Mészáros Ágnes leányával. Szatmári G. Imre munkás Kis Sárával, Kis Imre és neje Gózon Sára leányával. Halász D. László lakotos mester Boros Krisztinával, Boros Sándor és neje László Rozália leányá val. Szarka Kovács Péter Márta Máriával, Márta Péter és neje Kálmán Apollónia leányával (Dorozsma). Kardos Béni kocsis Babi nyecz C». Etelkával néh. Babinyecz Cg Sándor és neje Tót K. Julianna leányával. Molnár K. József birtokos Török Luciával. Török Ágnes leányával (Félegyháza). Molnár József birtokos Elő Teréziával, Eiő Ferencz és neje Tallér Emerenczia leányával. Hegyi István birtokos Csorba L. Karolinka, néh. Csorba L. Mihály és özvegye Halász D. Mária leányával. Barka Tamás kovács mester Varga Eszterrel, Varga Gábor és neje Ruszony Mária leányával. Bábity István bérlő Török Juliannával, Török István és neje Császári Zsuzsán» leányával. Király Lajos Fehér Erzsébettel, Fehér Ilona leányával. Feró D, László birtokos Csábi Francziskával, Csábi Márton és neje Tóth Mária leányával. — Rendőri hirek. Özv. Pajor Ferenczné Kálmán nevű fiától Sólb Péter jankováczi illetőségű cseléd egy szűrt lopott el. Herczeg Antalné a cselédje ellen, aki tőle ruhanemű eket lopott, feljelentést tett. Csendes Sándort Csendes Antal és János az utczán a napokban megverték. Racsmán Ferencz 34 éves cselédet e hó 24-én if. Gyenizso Imre mogverte. Mind ezen ügyek a járásbírósághoz át'étettek. — „Választási epizódok“ czím alatt kö tetbe foglalva kiadom mindazon tréfát és kortesfogást, melyet a lezajlott képviselőválesztá soknál elkövettek; úgyszintén a kortesnóták szövegét is. Felkérem mindazokat, a kik ilye nekről értesültek, szíveskedjenek velem azokat haladéktalanul közölni és egyben tudtomra adni, hogy közleményük a forrrás felemlitésé vei jelenhet-e meg. Székely Tivadar VIII; Jó zsef-körut 20. Tarka világ. A reváns. Gyönyörű téli felöltőt rendelt meg a művész a helybeli szabónál, akinek úgyis elég kontósa lévén, kimondotta a kemény szót: ha lesz pénz. lesz gúnya is, még az amerikai nagybácsi daczára sem hitelez. Elkészült a remek kabát, ezt a szabó megüzente a kabát reménybeli tulajdonosának. Ez meg is jelent a szabó boltjában, de a szabó az amerikai nagybácsi emlegetésére se adta át a kabátos, pénzt nem kapván, a kabátot visz- szatartotta. Másnap meg a műrész üzent, hogy van pénz, csak küldjék a kabátot. A szabó el is küldte inasával a kabátot, az inas mellé aesistentiát is rendelt hu segédje személyében, ennek keményen meghagyta, hogy a kabátot