Halas és Vidéke, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-27 / 30. szám
II. évfolyam. Halas. 1901, Julius 27. 30. szám. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. = 3^Ea-JEH.E32Sr SZOMBATOST. = ELŐFIZETÉSI Helyben egész éyre 5 kor. Félévre 2 kor. 50 fill. Vidéken „ „ 6 „ „ 3 „ — „ _______________________________/_______ Felelős szerkesztő: Dr. HODOSSY GÉZA- Kikdó: KÉMEBI SANDOE. Szerkesztőség és kiadóhivatal Halas, Fő-uteza 1752. ETird.etési é,rals: petit soronként 8 fillér. Többszöri hirdetéseknél megegyezés szexínt. gPJ- LTyilttér: soronként 15 fillér. "Ф Mégegyszer a vidék szellemi élete. Amit a fővárosi közönség színről színre láthat, azt mi csak könyvekből ismerhetjük meg; értve a színházi látványosságot, (mert a múzeumokról s ilyesmikről itt nem szólok; ezeket kötelessége volna minden embernek életében legalább egyszer meglátogatni, mint az igazhivő mohammedanusnak Mekkát). Hát az igaznak igaz; de az is igaz, hogy olvasás közben nem zavarnak szomszédunk drasztikus megjegyzései: élvezetünk nyugodtabb. A hatás ugyan olvasáskor nem olyan közvetlen, hatalmas erejű, mintha végig nézhetjük a darabot; de azért nem rossz mulatság ám az sem, hogy ha csak úgy olvasunk el egy-egy Shakesperei vagy Molierei classikus darabot, vagy akár az újabb iiók akármelyik jobb alkotását. Mondtam már, zavartalanabb, nyugodtabb az élvezetünk, mert a betű nem fut el előlünk, mint ahogy eltűnik a színészek játéka: kedvünkre gyönyörködhetfnk az egyes jelenetekben, nem is csak a szemünkkel, mint a színházban. S azután a szereplők jellemeiknek megfelelően állnak előttünk valamennyien, mig a színpadon akárhány torzalakot látunk, mely azután lerontja az egész darab hatását. Hogy példát is hozzak fel illustrálásnak, magamon tapasztaltam, mikor Gárdonyinak „A bor“ czimü darabja járta, hogy milyen különbség van a színpadi hatás és a dolgozó szobában, a könyvbői nyert benyomás között. Mikor „A bort“-t olvastam, jókedvemben, örömömben össze vissza tudtam volna csókolni Gárdonyit tősgyökeres magyarjaiért, kik nemcsak gatyában, kismándliban, pántlikás kalapban járnak, hanem úgy is cselekesznek, a mint ahhoz a ruhához illik. Oda volt azonban minden illusióm, mikor színpadon láttam a bitó urat (Göre Gáborról szól a nóta) kíséretével, hogy a többiről ne is szóljak, olyan szörnyű alakokat csináltak belőlük. Nem ismertem rá a darabra. Csak mikor negyedszer, ötödször adták, akkor tudtam élvezni a darabot. S mondhatom, nem magam voltam igy. Pedig nem is holmi vándor komédiástrupp adta elő. Apropos! Vándor komédiások. Hogy azok szereplésében nem sok köszönet van, abban megint csak jó részünk van magunknak. Ha elvetődik ilyen társaság valahová, akad egynéhány rendes bérlője, azon kívül az egész város közönsége bizonytalan. Hány megy el a bérlők közűi, hogy ha bérletszünetben adnak valami darabot ? így is, úgy is könnyen megolvashatjuk a bérlőket az ujjainkon. Hát ha még azt is megteszi az a társaság, hogy egy-egy operát is előad, a mihez pláne csak muzsikus emberek tartanak just. Kong a színház (ha szabad igy csúfolnom) az ürességtől. Hogy volna kedve már most annak a társaságnak ambiciosusan játszani ? — Ne Ítélj, hogy meg ne Ítéljenek. De hogy egyik szavam a másikba öltsem, még akarok az előbbiekhez egy pér megjegyzést tenni. Azt mondottam, hogy könyvekből ismertetjük meg azt, a mit a főváros a szemével lát. Csakhogy nekünk magyaroknak van ám egy nagy jó erényünk, talán hibánknak is mondhatnám evvel az erővel, az, hogy a könyvet valamennyien halálos ellenségünknek tartjuk. Hogy szereznők hát be akkor a fővárosi színházak jobb darabbjait, hogy a pesti közönség élvezetéből legalább némi kis rész nekünk is jusson ? Nem is ezekkel kellene kezdenünk. Ott van csak az ötvenkrajcáros Petőfi. Ugyan hány háznál találjuk meg ? Mikor legelső salonainkban (már most csak a mi kis pátriánkról beszélek) is inegelégesznek annyival, hogy az asztal négy sarkára odatesznek négy könyvet (esetleg köztük van talán valamelyik remek írónk), még jó, ha azok is nem valami könyvtár tulajdonát képezik; az asztal közepén pedig valami képes lap gyűjtemény (csaknem kizárólag ez is Postkarten Album) díszeleg. Bizony el kell gondolkoznunk, ugyan én istenem, hány helyt akadunk egy kis kézi könyvtárra. A miből okulhatnánk, azon nem kapunk, — igy nincs is mit csodálkoznunk, hogy szellemi életünk per absolute nincs, vagy csak nagyon csekély mértékben. Mindössze egy pár hangversenyre szorítkozik. Nézzük meg azonban bácskai német pojgártársainkat. Verbász, Kula, Szivac, Hegyes stb. stb mind néhány ezer lakosú város, de mindegyik rendez minden nyáron legalább egy-egy műkedvelő előadást. Próbáljuk meg mi. Első sorban a szereplőket úgy kell összckoldulni. S ha ez meg van, lesz-e közönség? Mert „nyáron nagyon meleg van.“ Azt mondhatnánk, hogy intelligentiánk szine-javának kellene összeállani, és ezen az állapoton segíteni. Egy pár műkedvelő előadás, egy pár népszerű tudományos előadás nekünk sem ártana talán. Erre még pénz is kellene ám. Próbálja meg valaki, teremtse elő a szükséges kis summát társadalmi utón, Bizonyosan meghallhatja félfüllel, hogy kell a zsebmetszőknek szivarra. Már pedig nekünk — sajnos, hogy igy van — nincsen Semsey Andorunk, a ki fedezné a költségeket. Nem is Sveciában vagyunk. Pedig ha előadásokat tartanánk, jó volna, ha egy-egy füzetkét nyomtatnánk is az előadások tárgyaiból, mert verba volant, scripte monent. De ugyan ki venné meg. Ott van a Természettudományi Társulat; gondolom, nem sok nehézséget okozna összeszámlálnom, hány tagja van városunkban. Sajnálom, de nem mondhatom, hogy ehol ni, én magam se vagyok tagja. Ha ezzel igy állunk, hogy pártolnánk akkor ilyen szükebb körű vállalatot, melyhez legalább kezdetben nem sok reményt fűzhetnénk. Nem is kell az nekünk, hisz’ az iskolára is azt mondjuk: minek az a betyár kaszárnya? Azért, hogy kasza-kapa kerülőket, húzó-vonókat neveljünk a nyakunkra? Tekintsünk be most egy kis időre Németországba. A mi legjobban szemünkbe ötlik, ha szétnézünk, az, hogy minden nagyobbocska városban van egy tudományos társaság, mely az ismeretek terjesztésén fáradozik, Mindegyiknek megvan a maga Zeit- schriftje s olvasó közönsége. Csaknem minden városban adnak ki gyűjteményeket a világirodalom remek müveiből, de tudományos munkák sorozatát is csak egy párt említek ilyent: Universal Bibliothek, Sammlung Gütchen, melyek nálunk is elterjedtek nagy
